Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-29 / 100. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1989. április 29., szombat Uj tanácselnök Kazincbarcikán Május 1-re készülődik megyénk Váratlan fordulatot hozott a tegnapi tanácsülés Ka­zincbarcikán. A Hazafias Népfront városi titkára el­mondta, hogy a nyugalomba vonult tanácselnök helyére úját kell választania a ta­nács tagjainak, ezért hívja­nak össze rendkívüli ülést május 5-re. A HNF az elő­zetes közvéleménykutatás után Rádó Gyulánét java­solta, hiszen a másik jelöl­tet a város lakossága elve­tette. A tanácstagok közfel­kiáltással egyhangúlag kér­ték: most válasszák meg az elnököt, s ne megbízottként, hanem választott elnökként töltse be a funkciót! A tit­kos szavazás eredményekép­pen, 42 szavazattal — ennyi tanácstag vett részt a ta­nácsülésen — egyhangúlag megválasztották Rádó Gyu­lánét, aki eddig az elnökhe­lyettesi feladatokat látta el. Kitüntető cím a Volánnak Az elmúlt évi eredményes munkája alapján — a köz­lekedési. hírközlési és épí­tésügyi miniszter és a Köz­lekedési Szakszervezetek Szövetsége ügyvezető elnök­sége a Nemzetközi munka- verseny élenjáró vállalata oklevél elismerő kitüntetés­ben részesítette a Borsod Volánt. A kitüntetés átadá­sára pénteken délután ke­rült sor a vállalat miskolci székiházában. Miért is érdemelte ki ezt az elismerést a Volán? Az árufuvarozási profilon belül a legeredményesebb­nek a nemzetközi fuvarozás bizonyult. A Volán külföldi teljesítménye meghaladta a 220 millió forintot, s ebből a nyolcvanöt százalékot az exportra termelő megyei vállalatok biztosították. Az elismerő oklevelet dr. Juhász György, a Borsod Volán igazgatója vette át az ünnepségen. Közel hatszáz dolgozó munkájának köszönhetően 322 milliós árbevételt ért el a Borsod Volán 6-os számú üzemegysége az elmúlt év­ben. Teljesítményük jelentős mértékben meghaladta a tervcélokat, s így a közös­ség elnyerte az Élenjáró üzem címet. Az okilevél átadásakor Ormai Ferenc, üzemigazga­tó számolt be az elvégzett munkáról. Egyebek között elmondotta, hogy az ered­ményben jelentős része volt a személy- és iá közúti te­herforgalom dolgozóinak. Megtudtuk, hogy a lenin- városi üzemegység jelenlegi gépjármű-állománya az idei évben tovább gyarapodik, amit elsősorban a térség iparvállalatainak termékki­szállítása indokol. A Cseh­szlovákiától vásárolt LIAZ turbók és az NSZK-tól lí­zingbe átvett Iveco-:k első­sorban a TVK gyártmányait juttatják el a megrendelők­höz. A túl A BorSod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi, április 25-i ülésén a pedagógusok túlmunkadíjának emelését is tárgyalta. A központilag előirányzott összeget csak­nem egymillió forinttal bő­vítették. Döntöttek arról, hogy az így kapott 60 millió forintból hogyan részesed­jenek a megyében a helyi tanácsok. A megyei átlag a követ­kezőképpen alakul: az álta­lános iáko.lai tanítóknak 85, a napközis nevelőknek 69, a középiskolai tanároknak 117, a szakoktatóknak 90, a kö­zépiskolai diákotthonók ne­velőinek 73 forintot fizetnek átlagban. A személyi alap­bértől függően ez az összeg iskolánként változhat. A túlóradíjaik emelése vissza­menőleg február 1-jétől ér­vényes. Pártaktíva Abaújszántón Tegnap délután pártaktí­vát rendezett a helyi Petőfi Sándor Művelődési Házban az MSZMP Abaújszántó Nagyközségi Bizottsága. Részt vettek rajta a pártbizott­sághoz tartozó párttagok, a községben élő, de máshol dolgozó párttagok, az Aba- újszántón működő intézmé­nyek és gazdasági egységek, valamint KISZ-szervezetek meghívottjai, akiket Kiss Tibor, a pártbizottság titká­ra köszöntött. Ezt követően Dudla Jó­zsef, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Bor­sod Megyei Pártbizottság el­ső titkára tartott előadást az ország, a megye és a párt helyzetéről, aktuális kérdé­sekről. tennivalóinkról. Hosszas sípolással futott be tegnap délután 2 órakor az a különvonat, mellyel a sárospataki diáknapok részt­vevői érkeztek, öt megye — Borsod, Heves, Nógrád, Sza­bolcs és Szolnok — össze­sen 930 diákkal képviselteti magát az idén tizenötödik alkalommal megrendezett ta­lálkozón. A Művelődés Háza előtti nagyszínpadon Ducsai Atti­la, a diáktanács elnöke — a sárospataki 119-e.s szakmun­kásképző tanulója — kö­szöntötte a résztvevőket, majd a városi tanács elnök- helyettesétől, Kiss Józseftől átvette a város kulcsát. A megnyitót követően máris a Vakolat-trió lépett a szín­padra, akiket a Ki mit tud? versenyéből ismerhettünk meg. .Ismét kinyitótt a „Vak Egér” fogadó, s az első nap az Exotic együttes koncert­jével, görög táncházzal feje­ződött be. N. Zs. M * Ünnepség az SZMT-ben Tegnap a Szakszervezétek Megyei Tanácsának szé’khá- zában ünnepséget rendeztek május elseje alkalmából, ahol kitüntetések átadására is sor került. A rendezvé­nyen Czifra Sándorné, az ÉDOSZ-megyebizottság tit­kára mondott ünnepi kö­szöntőt. Szakszervezeti Munkáért arany fokozatú kitüntetésben részesült: Bo- ronkai Béla, a Digép dolgo­zója, Kiss Gyula, SZMT-tit- kár, dr. Tóth L ászióné, a RUTEX szó-titkára. Sebő Béláné, a vasasszakszervezet megyei szervezetének 'admi­nisztrátora. Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozatú kitüntetés­ben: dr. Ecseghy Jánosné, a megyei főügyészség, Kovács István, a BSZV dolgozója, Varga Sándor, az SZMT politikai munkatársa, Szu- chy Róbert, a Szakszerveze­tek Miskolc Városi Bizott­ságának elnöke, Bazsó Bar­nabás, az edelényi, Fórizs István, a kazincbarcikai, Horváth Andrásné, a sátor­aljaújhelyi áfész szb-titkára részesült. Szakszervezeti Munkáért bronz fokozatú kitüntetés­ben: Bodnár József, a De­cember 4. Drótművék, He- gedűsné Molnár Mária, a pamutfonó, Oszkocsil Antal, a TVK, Rondzik András, a DVMOK, Lippai Erika, a Kazincbarcikai Kórház dol­gozója, Horváth László, az Encsi Konfekció szb-titkára, Oleszka Józsefné, a Szak- szervezetek Szerencs Városi Bizottságának tagja. Baghy János, a szerencsi áfész szb- titkára, Tollas Erzsébet, a Bükkvidéki Vendéglátóipari Vállalat szervezőtitkára, Tőkés Csabáné, a megyei takarékszövetkezet szb-tit- kára részesült. Az SZMT Művészeti Dí­ját Kulcsár Imre színmű­vész és Mazsaroff Miklós festőművész vették át. A Szakszervezeti Munká­ért arany fokozatú ‘kitünte­tést Budapesten vette át Básti János, az SZMT ve­zető titkára, Balogh Mihály- né, az ÉDOSZ-megyebizott­ság irodavezetője és Tóth István, a Miskolci Hűtőipa­ri Vállalat sz.b-titkára. Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptak: Gergely László, Ju­hász Pál és Kocsis Béláné, az SZMT dolgozói. A tanúk még élnek A Hírlapkiadó Vállalat „Tabu” címmel könyvsorozat kiadását kezdi meg. E so­rozatban elsősorban olyan témákra kerül sor, amelyek az elmúlt évtizedek politi­kai és kiadási gyakorlata miatt nem kerülhettek az események háttere iránt ér­deklődök kezébe. Az első ilyen könyv Marosán György: A tanúk még élnek című kötete. A 'szerző életrajzi műveinek — a felszabadu­lás előtti sorsáról írt Tüzes kemence; az 1945—48 közöt­ti évéket felölelő, Az úton végig kell menni; és az 1948—56 szeptembere közöt­ti évékről szóló Nincs visz- szaút — sorában a negye­dik, valamennyi közt a leg­izgalmasabb, a legkemé­nyebb. Nyílt nap volt a Köjálban fFolytatás az 1. oldalról) óra között lehet igénybe venni. Itt végzik azoknak a szűrését is, akik olyan or­szágba mennék tanulni, vagy dolgozni, amelyik AIDS-bi- zoinyítványit kér. — Jelentkeznek-e az érin­tett korosztály tagjai teta­nusz védőoltásra? — Most már az 1935-ben születetteket is várjuk. A jelentkezési arány 50—60 százalékos a megyében. A telefonhívások is jel­zik, hogy valóban a leve­gőtisztaság érdekli legin­kább a lakosságot. Dr. Lo- sonczi Istvánnét, a levegő­kémiai laboratórium vezető­jét kérjük mi is, tájékoz­tasson Miskolc levegőjéről. — Mérjük a szénmonoxi- dot, a nitrogénoxidokat és a kéndioxidot. Ezek a korsze­rű, folyamatosan mérő mű­szerek február 15-től mű­ködnék nálunk. Más megyé­ben nincs ilyen, csak a bu­dapesti kollégák dolgoznak hasonlóval. Az április 26-i adatokat már feldolgozták a számítógépen, nézzük az ér­tékeket. Egy köbméter le­vegőben 81.2 mikrogram m szánmoinoxid volt, jóval ke­vesebb, mint' a határérték. Niitrogónoxidötóból 76,4 -milk- rogrammot mértünk, a ha­tárérték 100, kéndioxidból pedig 212 mikrogramm volt azon a napon a levegőben, a határérték 500. Van itt még egy kis műszerünk, amely a szélirányt és a szélerősségét jelzi, tehát meg tudjuk állapítani, hon­nan ered a szennyezés. — Itt \a Bacsó IBéla utcán, a dús növényzet és az Avas közelsége miatt is tisztább a levegő. — Ez védett, I-es övezet. Egyébként 12 automata mé­rőnk van még a város kü­lönböző pontjain. Van to­vábbá hat automata .mé­rőnk Ózdon, ugyanennyi Ka­zincbarcikán, Sajószentpéte- ren három, ugyanennyi En- csen és van egy-egy mérő Göncön és Mezőcsáton. A hónap elejétől Büfckszent­kerésztén, a kiemelten vé­dett övezetben, mint kont- rolltenüléten is működik egy mérőműszer. — Tehát \nem is olyan nagyon szennyezett Miskolc levegője? — Elégedettek nem lehe­tünk. Télen, fűtési szezon­ban sokkal szennyezettöbb, a nagy gépkocsiforgalom mi­att pedig reggel 7 és 9 óra, valamint 18 és 22 óra 30 perc között emelkednek az éritákék. És vannak persze helyék, ahol az ipar miatt magasak az értékék. Porból nagyon sok hull a városra. A határérték 16 gramm, ha ennyi por hull 30 nap alatt egy négyzetméterre, akkor az még elfogadható. Mislkol- con sajnos ennél sokkal több a por, jóval a határ­érték fölött. A görömbölyi Rezi Károly utcában 94 grammot is mértünk nem­rég. Nagyon poros még Özd, Sajószentpéter, itt évente 346 tonna por hullik egy négyzetkilométerre. — lévay — fojtán — A most kiadott könyve az 1956 szeptember — 1957 de­cember közötti 16 hónap történetét öleli fel. A 81 éves szerző ma is teljes fi­zikai és szellemi frissesség­ben élve, a felszabadulás utáni magyar politikai élet mindkét szélsősége által egyik legtámadottabib, de a munkások, a dolgozó embe­rek vitathatatlanul egyik legnépszerűbb és biztosan legszókimondóbb képviselője. A tanúk még élnek könyv írója nem csupán szemlélő­je, nem is csák részese az akkori, az ország jövőjét sorsdöntőén meghatározó eseményeknek, az egyik igen jelentős, elsőszámú formáló­ja, alakítója is volt. Ebből a szerepéből adódóan olyan tényeket, új, eddig ismeret­len részleteket tár az olva­sók elé, amelyek nagymér­tékben hozzájárulhatnák azokhoz az alkotó vitákhoz is, amelyek az események jellegéről és következmé­nyeiről napjainkban folynak a történészek, a politikusok, de a politizáló tömegek kö­rében is. A könyv nem kerüli meg a kényes kérdéseket sem. Marosán György saját éle­te és élményányagán, az események egyik mozgató­jának szemüvegén át lát­tatja a történteket és a fő­szereplőket. Méghozzá izgal­masan és szubjektív módon, a ma is élő. vagy az azóta már elhunyt, olyan, ország­szerte ismert politikusók, mint Gerő Ernő, Révai Jó­zsef, Nagy Imre, Dobi Ist­ván, Kádár János, Münnich Ferenc, Apró Antal, Kállai Gyula, Fock Jenő, Kiss Ká­roly, Gáspár Sándor és má­sok arcának, magatartásé-, na'.k bemutatásával. A most megjelent, s nyil­ván az olvasók által nagy érdeklődésre számottartó könyv megrendelhető a Bor­sod Megyei Lapkiadó Vál­lalatnál, valamint megvásá­rolhatók az üzemi és bizo­mányos árushelyéken. A ta­núk még élnek című könyv 255 oldal, ára 117 forint. (Folytatás az 1. oldalról) bábszínház, a sportkedvelő­ket pedig — többek között — birkózó, súlyemelő, ököl­vívó, karate bemutató, hely­színi nevezéssel lábtenisz­verseny várja. Lenihvárosban, május 1-én a Tiszai Vegyi Kombinát szabadidő központjában ren­dezik meg, az egész napos majálist. Lesz jeges-bemu­tató, videó mozi, számítógé­pes tombola, végül diszkó a művelődési központ emeleti tanácstermében. Sátoraljaújhelyen május 1-én szintén zenés ébresztő köszönti a város lakóit. A nagygyűlés az újhelyi Ma­jális-parkban 10 órakor kez­dődik. A szónok Szilágyi László, az Elzett vezérigaz­gatója lesz. Tokajban, a Tokaji Ferenc Gimnázium udvarán délután 4 órakor kezdődik Dávald István iskolaigazgató ünnepi beszéde. Encsen, a Felszaba­dulási parkban 10 órakor mond ünnepi beszédet Szűcs Ferencné, az SZMT titkára. Kazincbarcikán, a május el­sejék hagyományos helyszí­nén, a városi stadionban lesz az ünnep. Szerencsen a Várkertben lesz nagygyűlés, míg Sárospatakom a Berek­ben tartják a majálist. Ózdon a pihenőpa-nk a majális helyszíne. Ünnepi beszédet Hidas Lajos, Va­sas KV-titkár tart. Fáklyás felvonulást szer­vez május 1-e tiszteletére a sajószentpéteri KlSZ-hizott- ság. Az immár hagyomá­nyos eseményre április 30- án, vasárnap 19.30-kor vár­ják az érdeklődőket a Pető­fi Művelődési Ház elé. Nyolc órától további programokra számíthatnak a résztvevők, ugyanis a Majális-parkban tábortűz, pol-beat műsor és szabadtéri diszkó lesz. Csalogató a Csanyikba Mint dr. Csepregi Csaba, a Miskolc Város Tanácsa el- Játásfelügyéleti osztályának vezetőhelyettese elmondta, a város kereskedői a ha­gyományoknak megfelelően felkészültek a május elsejei vendéglátásra. Sőt: még a tavalyinál is bőségesebb el­látásra számíthatunk. A múlit évben 41, az idén 57 értékesítőhely működik a Csanyik-vöigyi ünnepségek színihelyén. A vendéglátók sorában hagyományos a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat, az Unió Áfész, a Bükkvidéki Vendéglátó, a Miskolci Élel­miszer Kisker., valamint a Borsodi Sörgyár megjelené­se. Üj résztvevő a Borsod Megyei Tejipari Vállalat, amely termékeinek széles skáláját kínálja termosz­autójából. valamint a BIK szerződéses hanglemezbolt­ja. A fontos tudnivalók közé tartozik, hogy az enni- és innivalót 3. osztályú áron kínálhatják a vendéglátók, s termékeik árát kötelesek jól látható helyen kirakni — ne utólag csodálkozzon a vevő a fizetnivalón. A köz­terület-felügyelők, a rendőr­ség és a társadalmi ellen­őrök árgus szemekkel fi­gyelnek, hogy ne történhes­sen szabálytalanság, s lehe­tőleg senki ne hagyja el keserű szájízzel az ünnep helyszínét. A MISKOLCI VENDÉGLATÓIPARI VÄLLALAT pályázatot hirdet AZ ALÁBBI ÜZLETEK SZERZŐDÉSES, ILLETVE BÉRLETI ÜZEMELTETÉSÉRE Szerződéses üzemeltetésre: az 1989. június 1-től 1992. május 31-ig terjedő időszakra: 111. sz. Matyó étterem, II. o., Miskolc, Klapka György u. 173. sz. Turistaház, fogadó-panzió, II. o., Hollóstető 183. sz. Kristály étterem-söröző, II. o.. Sajószentpéter, Petőfi u. 2. 270. sz. Üjkazinc presszó, II. o., Kazincbarcika, Szemere u. 3. 1989. július 1-től 1992. június 30-ig terjedő időszakra: 503. sz. borozó, III. o., Miskolc, Bajcsy-Zs. út 16. 505. sz. borozó, II. o„ Miskolc, Árpád u. 2. 573. sz. italbolt, IV. o., Miskolc-Pereces, Bollóalja 150. Szezonális időszakra: 1989. június 1-től szeptember 30-ig, 1990—1991. években május 1-től szeptember 30-ig terjedő időszakra: 127. sz. Sport vendéglő II. o., Miskolc, Felszabadítók u. 23. Szerződéses, vagy bérleti üzemeltetésre: 1989. június 1-től 1992. május 31-ig terjedő időszakra: 116. sz. Kakas csárda, III. o., Miskolc, Bajcsy-Zs. út 2—4. A pályázat benyújtásának határideje: 1989. május 13. Helye: a vállalat személyzeti osztálya A meghirdetett üzletek információs tájékoztatója átvehető a vállalat központjában (Miskolc, Szabadság tér 2. sz.) a vállalkozói csoporton, 1989. május 3-tól A nyilvános versenytárgyalásra 1989. május 23-án (kedd) délelőtt 9 órakor az Otthon étteremben (Miskolc, Könyves Kálmán út 4. sz.) kerül sor

Next

/
Thumbnails
Contents