Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-25 / 96. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1989. április 25., kedd Sajtótájékoztató a minisztériumban Gyógyszerár-korrekció, támogatási csomagterv meket nevelő családok. A kiadott igazolványokat a társadalombiztosítás és a tanács köteles következetesen ellenőrizni. Ez a módosítás ideiglenes, s a jövő év elején új jogszabály szükséges, amelynek értelmében a tanácsok is részt vesznek a gyógyszer- ellátás költségeinek fizetésében, hiszen ez a szociális segélyek terheinek egy részétől mentesíti őket. A sajtótájékoztatón Bánfalvi István államtitkár a szociálpolitikáról beszélt, kiemelve, hogy ez összkor- mányzati feladat, s nem egyedül az ágazaté. Elmondta, hogy másfél milliárd forintos tanácsi támogatási csomagtervet készítettek, melyből a 2,2 milliárdos segélykeretet 900 millió forinttal sikerült megemelniük. Szólt a Nyers Rezső államtitkár vezette bizottság munkájáról, melynek tagjai a 3 évre szóló cselekvési programot készítik. Olyan periódust feltételeznek ezek a tervek, amikor piacgazdaság és jogállam lesz hazánkban, amelyben megerősödhetnek a humán tényezők. Különösen figyelnie kell az ágazatnak az önálló életkezdőkre, az önmagukról gondoskodni nem tudókra, a munkaerőpiacon kívül levőkre és a halmozottan hátrányos helyzetűekre. Nagyon fontos lenne, ha a családi pótlék mellett minél több természetbeni juttatást tudnának adni. Végül nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a legfontosabb a pénzbeli juttatások reálértékének megőrzése. Orosz B. Erika Sajtótájékoztatót tartottak pénteken a Szociális és Egészség- ügyi Minisztériumban, melyen többek között szó volt a gyógyszerárak korrekciójáról, s egy készülőben levő új támogatási rendszerről, valamint a minisztérium tevékenységéről. kahelyet biztosítottak nekik és a menekülteknek a gyógykezelésért nem kell fizetniük. Természetesen a gondokról is beszélt a miniszter. Elavultak az egészségügy kezelésében lévő épületek, egyetemek, melyeknek felújítására nagyon kevés pénz jut. Néhány területen súlyos műszergondokkal küzdenek, s ezek ellensúlyozására pályázaton alapuló műszerprogramot dolgoztak ki. Az egészségügy dolgozóinak még mindig kevés a bérük, annak ellenére, hogy az ügyeleti díjat 20, a béreket 16 százalékkal emelték. Végül a sók vitát kiváltott gyógyszerrendelkezésről beszélt, mely máris változtatásra szorul. Hatféle gyógyszer térítési díja május 2-től 20-ról 10 százalékra csökken: Agapurin, Agapurin Retard, Hotemin kapszula. Naprosyn, Voltaren. Az Ul- cerán és a Hystodil, amelyeket a társadalombiztosítás eddig 90, illetve 80 százalékkal támogatott, hathetes kúrára térítésmentesen rendelhetők. A közgyógyellátás rendszerét is módosítják, s kiterjesztik az érintették körét a rokkantsági járadékosokra, a munkaviszony nélküli súlyosan fogyatékos felnőttekre. Szintén alanyi jogon kapják meg a tanácstól ezután a közgyógyellátásra jogosító igazolást az emelt szintű családi pótlékban részesülő, súlyosan fogyatékos gyerHol is lakunk mi? ... Fotó: Kerekes F. Nem zárja ki egyik a másikat. Fenti címmel tart .környezetvédelmi tárgyú rendezvényt az ÉTÉ Miskolci Csoportja, a MTESZ környezetvédelmi bizottsága és az Észafcterv. A gazdálkodás természetesen nem zárhatja ki a település, a környezet védelmét. Nincs az a gazdaságosság, mely hosszabb »távon háttérbe szoríthatja az ember egyik legalapvetőbb jogát, hogy tudniillik, ne kelljen a portól, a füsttől bűzös levegőt beszívni, hogy tiszta, egészséges vizet ihasson, hogy ne kelljen reszketnie nap, mint nap a veszélyes hulladékoktól; és végül, hogy emberihez méltó, esz tétikus .környezetben élhessen. Nos, erről és sok más hasonló témáról beszélgethetnek majd az érdeklődők április 26-án, szerdán, 15 órákor Miskolcon, a Tudomány és Teéhniika Háza IV. termében. (bekecsi) A társadalom érdekelt az alapvető változásokban Dr. Csehák Judit miniszter hangsúlyozta, hogy a szükségletek eddig is és ezután is meghaladják a lehetőségeiket, de mindent megtesznek azért, hogy a gyógyításra szorulóknak és az egészségügyben dolgozóknak segítsenek. Elmondta, hogy átszervezték az Egészségügyi Tudományos Tanácsot, melyet május 1-jétől a nyugalomba vonuló államtitkár, dr. Medve László vezet. Újjászervezték a szakmai kollégiumokat, amelyek a miniszter tanácsadó .testületéiként működnék majd. Részletesen beszámolt az egészségügy új felsőoktatási programjáról, s a szociális munkásképzés bevezetéséről. Kidolgozták az egészségügy reformját, s a társadalombiztosításról szóló törvényt már az elmúlt évben elfogadta a parlament. Megkeres ték mun'ká j u khoz a szövetségeseket, s legkorrektebb partneri kapcsolat az egyházakkal alakult ki. Szólt arról, hogy létrejött a Magyar Orvoákamara, amelynek felbecsülhetetlen hatása lesz a munkában. Beszélt »az alapítványokról, a korszerű AIDS-rendeletről, valamint a magyar állampolgárok külföldi gyógykezeléséről, melyhez szükség esetén 300 ezer forint társadalmi biztosítási támogatást adhatnak. Megemlítette, hogy (Folytatás az 1. oldalról) megérzi — hangoztatta az államtitkár. A politikai változások lényeges elemének nevezte a társadalmi, politikai és a gazdasági vállalkozás szabadságának a megteremtését, ez jelenti az1 európaisághoz való felzárkózás lényegét is — mondotta. A gyökeres politikai változások evolúciós folyamatai,naik időszakában az erőszakkal vagy diktatúrával való fenyegetőzés — bárki részéről is történjen az — egyet jelent a reformelle- nességgel. Mai helyzetünk— A népfrontnak közös nevezőt, kell keresni az alakuló szervezetek, pártok között, s nem a különbözőséget erősíteni! Politikai fórumot kelil biztosítania mindenkinek! Hallatlan előny, hogy mi a lakóterületen voltunk eddig is a legerősebbek, s nem a munkahelyeken politizáltunk — mondta dr. Szita Lajos, a Hazafias Népfront Miskolc Városi Bizottságának ailelnöke tegnap délután, a bizottság kibővített ülésén, mintegy bevezetőként a programtervezethez, melyet többek között megtárgyalt a testület. A hozzászólásokban többen hiányolták a konkrét feladat- meghatározást. A véleményék szerint csak akkor várhat segítséget a népfront a lakosságtól, ha pontosan tudja: mi mindent tűz zászlajára! Javaslatokat is mondtak a bizottság tagjai, melyet a végleges tervbe majd beépítenek. Az ülésen javaslat hangzott el a kongresszusra való felkészülés szervezeti feladataira. A május 15-i népfrontórtekezleten egy titkárt és egy elnököt, valamint két alelnököt választanak majd. ben minden olyan törekvés, amely meg ákarja hiúsítani a reformokat, ellenforradalmi cselekvés — szögezte le Horn Gyula. A hazánkban végbemenő demokratizálási, megújulási folyamat nem irányul egyetlen ország vagy nép ellen sem — hangoztatta Horn Gyula, kijelentve, hogy ebben a folyamatban nem sértettük meg egyetlen két- vagy többoldalú nemzetközi megállapodásunkat sem. Nemzeti és nemzetközi törekvéseink kifejezetten a civilizált világ realitásaiból és kívánalmaiból indulnak ki. Készek vagyunk új nemSárai László, a HNF Megyei Bizottságának titkára hozzászólásában .azt hangsúlyozta, hogy modellváltás kell a szervezetben, amelynek fő elemei: az általános politikai és társadalmi kérdések, a szervezeti, a személyi és a munkastílusfaell változások. El kell dönteni, hogy mi az, amit továbbra is felvállal a népfront, s melyek azok a programok, amelyekben nem vesz részt. Ma még rengeteg a beidegződés, az óvatosság, a bizalmatlanság. A mozgalom jelenleg válságban van, amelyet csak tiszta, világos programmal lehet feloldani. Vállalni kell az értékmentést és a politikai kultúra terjesztését. Az ülésen Joósz Gábor, a HNF városi bizottságának elnöke kérte a testületet, hogy mentse fel titkári tisztségéből, — saját kérésére — Homolya Gizellát, aki öt és fél évig töltötté be ezt a funkciót, s majd a népfrontértekezleten válasz- szón új városi titkárt. A testűiét tagjai megköszönve Homolya Gizella eddigi munkáját, sok sikert kívántak új feladataihoz. (obe) zetközi kezdeményezésekre, olyanokra, mint a hagyományos fegyverzetek radikális csökkentése, a NATO és a VSZ viszonyának korszerűsítése, az új gazdasági biztonság megteremtése, vagy a helyi válsággócok problémáinak új modort való kezelése. Távlati célunk a Varsói Szerződés és a NATO egyidejű felszámolása — lehetőleg még ebben az évezredben —, valamint az, hogy ez a kis ország tömbön kívülivé váljon — mondta Horn Gyula. A magyar álláspont szerint a VSZ-nek nem feladata beavatkozni a tagországok belügyeibe. Tiszteletben tartjuk minden szövetséges ország nemzeti sajátosságait, és ugyanezt igényeljük a szövetségeséktől is. Elsősorban konzultációs kapcsolatra — és nem koordinációra — törekszünk a VSZ-en belül. Ha pedig nagy horderejű döntést kíván hozni a szövetségi rendszer, ebben a nemzeti parlamenteknek kell határozniuk. Rendkívül fontos, hogy a szövetségi rendszer ne akadályozza a tagállamok szuverén külpolitikai lépéseit. az elmúlt időszakban 120 Romániából áttelepült orvos és egészségügyi szakember diplomáját honosították, munViták a halálbüntetésről A halálbüntetések eltörlésére szólított fel az Amnesty International. A szervezet Londonban közzétett állásfoglalása szerint az utóbbi 10 évben hivatalos statisztikák szerint 15 320 embert végeztek ki a világon. Az Amnesty International azonban úgy értesült, hogy a valóságban ennél jóval magasabb a kivégzettek száma. Európában az utóbbi 10 évben 6 országban törölték el a halálbüntetést: Luxemburg és Norvégia (1979), Franciaország (1981), Hollandia (1982), NDK és Liechtenstein (1987). A jelentésben megemlítették, hogy az utóbbi időben a Szovjetunióban és más szocialista országokban is élénk vita bontakozott ki a halálbüntetés kérdésében. Tímár Vilmos, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának első titkára találkozott tegnap az 1/3. alapszervezet tagjaival. A Nagy- váthy utcai iskola aulája adott otthont a rendezvénynek. A jobbára idős, nyugdíjas kommunistákat tömörítő szervezet olyan találkozót hívott össze, amelyen éppúgy szóba került a múlt értékelése, mint a jelen elemzése és a jövő fölvázolása. A népes hallgatóság nemcsak hallgatott, hanem kérdezett is ... Fojtán felv. Leköszönt a HNF Miskolc városi titkára Programtervezet a jövőre MAGÁNSZEMÉLYEK! KÖZÜLETEK! IPAROSOK! Az Észak-magyarországi SKÁLASZÖVKER Gazdasági Társaság készletfelszámolás miatt festé lies egyéb vegyiárukiárusítást rendez. A festékek JELENTŐS ÁRENGEDMÉNNYEL! Minden egyéb vegyi áru NAGY ÁRKEDVEZMÉNNYEL kerül értékesítésre! Az akció ideje: 1989. április 24-től 28-ig. Nyitva tartás: mindennap 8—16 óráig. A vásár helye: Miskolc, Sajó u. 8. sz. SKÁLASZÖVKER GT. raktár. Megközelíthető: a 7-es számú autóbusszal (Shell-benzinkút utáni buszmegálló.) MOST VÁSÁROLJON! SOKAT MEGTAKARÍTHAT! u ÍJ TelepülÉsvédelem, vagy gazdálkodás?