Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-25 / 96. szám
1989. április 25., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Egy indulatos szakszervezetis közlekedésiek védelmében — Miért ilyen indulatos? — Nézze, most valóban nehezen fékezem magam, és úgy érzem, hogy a szervezett dolgozók érdekében mindemképpen itennem kell. Amiről 'beszélők, azt már évek óta ismételgetjük, mondogatjuk az unalomig, de süket fülekre találunk. Érveinket nem fogadják el, vagy visszautasítják. Fogalmazhatunk (úgy is: ebben az országban most mindannyian egy csónakban evezünk, de vannak, akik a lapát nyelét fogják, míg mások a horgászbotot. A közlekedésben kialakult verseny feltételei nem azonosak, a pénzügyi szabályozók bennünket sújtanak. Ezt a nagyvállalat munkatársai, vezetői is indulatosan ismételgetik, de szinte hiába. — Nagyvállalat? — Nálunk, a Borsod Volánnál, ötezer fő az állományi létszám. Éves bevételünk 2,5 milliárd forint, de ebből nekünk csak 12 millió marad. „Lemeztelenítenek” bennünket az adók, a pénzügyi szabályozók, míg mások nyugodtan tarthatják a markukat. — Ezt azért nem hiszem. Magyarországon ma senki sem tarthatja nyugodtan a markát. A pénz jó részét biztosan kiveszik belőle. — Jó, nem tagadom, de hallgassa meg, hogyan látjuk mi. Magyarországon általában átesnek a ló túlsó oldalára. A változtatásokhoz lassan fognak hozzá, amikor pedig végre megteszik, sokszor átgondolatlan, kapkodó rendelkezéseiket hoznak. Szerintünk ez jellemezte az új gyógyszertérítési díjaik bevezetését, aztán itt van az autópálya-hasz— Azért itt álljunk meg egy szóra! Egy dolog a- jól fizető bécsi, vagy isztambuli út, de önök biztosra utazhatnak. Naponta rendszeresen közlekednek zsúfolt járataink. Ezek bevételeiből fedezhetnék a másik veszteségeit. — A vállalati gazdálkodás természetesen nem ismeretlen fogalom nálunk, de a pénzügyi szabályozás annyit elvont, hogy a veszteségeket már nem pótolhatjuk. Az aprófalvak körzetében pedig kötelességünk a közlekedést biztosítani. Akkor is, ha két utas van, és akkor is, ha egyetlen sem. De az állandósult, és a folyamatos munka akadályává vált a leküzdhetetlennek tűnő alkatrészíhiány. Az anyagellátási gondok miatt napi átlagban 40—50 kocsi leállásra kényszerül. Ez kétmilliós kiesés havonta. Mi, évente 110 milliót fordítunk a szociálpolitikára. Üdülte- tünk, munka- és egyenruhát adunlk, oktatunk. Olyan vívmányok ezek, amelyekről nem mondhatunk le. Vagy ne járassuk például az aprófalvakba a buszt? Ha a szodiálpolitikára fordított összegeink drasztikusan visszaesnének, ami pedig várható, miből költünk a szociális ellátásra? Az átalakulási törvénytervezetből levonható következtetések szerint a nagyüzemek mindenképpen hátrányos helyzetbe kerülnek. Ha a közlekedés szétaprózódik és ezzel tovább növeli az egyéni terheket. Szűkülnek a vállalati szociálpolitika lehetőségei. Hogy lesz éhből az a sokat emlegetett szociális háló, mi lesz a kiegyensúlyozott vállalati gazdálkodással? Ha megszűnik a közlekedés — és ez bizonyos területen elképzelhető — ki szállítja majd az öregeket az orvoshoz, a gyerekeket az iskolába. Vagy megvárjuk a káoszt, és aztán újjáteremtjük a vállalatot? Itt nálunk sdkáig nem lesz annyi gépkocsi, mint a fej- lettébb országokban, ahol tulajdonképpen mindenki személyautóval Jár. Hiszen ha veszteséges, ott sem közlekednék az autóbuszok. — önnek, illetve a vállalatnak nyilván vannak javaslatai is la megoldásra. — Véleményünk szerint azonos feltételeket kell teremteni minden vállalkozó számára. Az adórendszer júniusi felülvizsgálatakor szüntessék meg a helyközi közlekedést sújtó és a ma már indokolatlan, nem az átlag feletti jövedelmet elvonó adót. A helyközi közlekedés nem luxusigényéket elégít ki szerintünk, ami ezt az adót indokolná. Ismerjék el közszolgáltatásnak, így a bérezésben előrébb léphetnénk. Az átképzés kapjon nagyobb figyelmet, preferenciát. Az anyag- ellátás legyen folyamatos. Mindenki tudja: tenni kell, de a mi körülményeink változatlanak. Ezen a helyzeten pedig szakszervezeti eszközökkel is módosítani akarunk. Ezért kértem a laptól a beszélgetést. (Elmondta: Gácsi Lajos, a Borsod Volán vállalati szak- szervezeti bizottságának titkára.) Udvardy József Befejezték a felújítást Kisvonattal Farkasgödörig . Megálló a varbói tóhoz Örömhír a természetkedvelőknek, azoknak, akik szívesen gyönyörködnek a Bükk vadregényes, sok szépséget rejtő természeti értékeiben. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság LÁEV-üze- me befejezte a Farkasgödörig tartó, mintegy 18 kilométeres szárnyvonal keskeny nyomtávú vasútjának felújítását, átépítését. Szombattól minden hét végén most már két szerelvénye közlekedik majd ezen a szárny- vasúton. Most, hogy életbe lép az új nyári menetrend, az egyik, a reggeli szerelvénypár egészen a farkasgödöri végállomásig, míg a délelőtti, a másik Taksalá- páig közlekedik. A kirándulók kérésére a szerelvényeket a szokásosnál kisebb sebességgel közlekedtetik, hogy az utasok a Bükknek ezen a talán legszebb, alpesi jellegű vidékén kedvükre gyönyörködhessenek a természeti szépségekben, fényképezhessenek a panorámakocsikból. Mint Puskás Imre pályamester elmondotta, tervezik, hogy a már meglévő megállókat eggyel bővítik. Varbó-ortáson létesítik az új megállót, ahonnan a kirándulók 15 perces sétával érhetik el a varbói tavat, az ott lévő hétvégi telkeket. Itt esőbeállót is felállítanak. Miként a közkedvelt Andó- kúti kirándulóhelyen is, ahol szalonnasütőket, pihenőpadokat is elhelyeznek. Megváltozik a menetrend a LÁEV másik, lillafüred— garadnai vonalán is. Itt munkanapokon, az új menetrend életbelépésével, a hét végén, valamint a munkaszüneti napokon kilenc vonatpár szállítja majd az utasokat. A kirándulók ezen a szakaszon is panorámakocsikból gyönyörködhetnek a vadregényes bükki tájban. Tizenéves képviselő Lapszemle Oly távol, messze van hazam... nálati díj kérdése, és még sorolhatnám tovább. Az ilyen elhamarkodott intézkedésék miatt szidják a pártot és a .kormányt. De nem lehet már a nagyvállalatokat, közöttük elsősorban a közlekedési és a szállítási vállalatokat jobban adóztatni, mért a pénzt az egyes embertől vonják el. Aki viszont kihasználja a szabályokat, jöbban érvényesül. Kikről van szó? A kisvállalkozókról, közöttük is elsősorban a megnövékedett turizmus kihasználóiról. — Ismét ellenkeznem kell. Ok rengeteget dolgoznak, kihasználják a kínálkozó lehetőségeket, s valós igényeket elégítenek ki. Néha, igaz le sem hunyják napokig a szemüket, miért ne kereshetnének? — A mi vállalatunk és ezek a magánbuszvezetők ■nem mérkőzhetnek egy feltételrendszerben. Például nálunk napi 12 óra tengelyen töltött idő után mindenképpen biztosítanunk kell ki- lencórányi pihenőt. Ezt központi rendelkezések, a kollektív szerződés írja elő, de nem is a papír fontos most, hanem a rjózan ész. Egy turistabuszban a sofőr negyvenkét embert visz magával. Csak egy pillanatra veszítse el a figyelmét, .máris kész a katasztrófa. A kisvállalkozók és a közületi buszon dolgozók valóban kimerülésig vihetik a járművet, de kérdés: jobb-e megvárni az első itömegsze- rencsétlenséget, mint a versenysemlegesség jegyében egységes szabályokat kialakítani és betartatni? Továbbá, régi problémánk, hogy a tömegközlekedésen belül miért sújtja adó a helyközi járatok bevételeit, az miért nem közszolgáltató tevékenység annak ellenére, hogy a falvakban a közlekedés egyéb infrastruktúrát is pótol? Földi Ági a miskolci kereskedelmi szakmunkásképzőbe jár, még csak másodikos. Barna hajával, szemével, lezser öltözködésével semmi sem különböztetné meg a vele egykorú társaitól, ám agilitásban, tenni akarásban erősen kitűnik közülük. Így figyeltem fel rá jómagam is. Möhettem diáktanácsülésre, KISZ-es rendezvényre, értekezletre, mindannyiszor ott láttam vékony alakját, hallottam hangját. Ö az, akit a suliban már valószínűleg a tanárok is ferde szemmel néznek, hiszen elsőként nyitja száját, ha a legkisebb sérelmet is tapasztalja; ráadásul állandóan hiányzik, ha igazoltan is. Egyszer innen, másszor onnan jön a hivatalos kikérőlevél. A mérleg egyik serpenyője tehát ez. A másik részről azt tartom valószínűnek, hogy diáktársai körében nagy a népszerűsége. Hiszen nem magáért, hanem elsősorban értük sürög-forog a már említett helyeken, értük próbál minél több pozitív változást kicsikarni. Az az alkat, amelyikből még mindig kevés van: érvekkel képviseli azt a csoportérdeket, melyet ő is a magáénak vall. Képviselő típus ... — Ági! Hány funkcióban’’ tevékenykedsz jelenleg? — Osztálytitkár, iskolai KISZ-bizottsági tag, iskolai diákbizottsági titkár, valamint az Országos Diáktanács tagja vagyok. — Nem sok ez egy kicsit? — Többen kérdezték már, de tehetek mást, ha minden téma érdekel? Mi több, a szakmunkásképző mellett ez évben elkezdtem a gimnáziumot is, levelező tagozaton. Igaz, mindkét helyen közepes az eredményem. — Az még érthető, hogy a suliban sok feladat vár rád, mégis, hogyan lettél az Országos Diáktanács tagja? — Tavaly — a diáikparlamentek látványos kudarcai után — áprilisban Kecskeméten rendezték meg az országos diákparlamentet, ahol minden résztvevő erőteljesebb változtatásokat sürgetett. Ezért a megyei küldöttek javaslatai alapján jött létre az ODT csapata, amibe gondolom, kritikus beállítottságom miatt kerültem be. Legfőbb célunk, hogy a következő d i ákparlamen ték eredményesebbek legyenek, ami akkor érhető el, ha a középiskolás korosztály érdekében hozott határozatokat végre is hajtják. Ezt próbáljuk mi sürgetni, ellenőrizni. Elsősorban országos jelentőségű kérdésekkel foglalkozunk. — Tudnál példát is mondani? — Igen. Az eltelt év alatt, jórészt az óktatás ügyeit vitattuk meg havonkénti találkozásainkkor. A Művelődési Minisztérium szakemberei segítik a munkánkat, gyakran hívunk meg tankönyvírókat. Mi összegezzük a véleményünket az adott kérdésben, ők beszámolnak terveikről. Ügy érzem azonban, hogy túlságosan a minisztérium befolyása alatt állunk, irányítanak bennünket. Arra törekszünk, hogy a jövőben valódi segítségüket élvezzük. Ehhez azonban alaposabb előkészületre lenne szükség, hogy valódi vitapartnerként tudjuk képviselni a diákság érdekeit. Most ezen dolgozunk. Az lenne a célszerű, ha a tavaly elfogadott ifjúságpolitikai feladatterveket ,az iskolák vezetői és a diákok is, minél többször elővennék, hogy egy év múlva ne pánikszerűen — s ennek következményeként — felületesen kelljen a számonkérésre felkészülni. Nagy Zsuzsanna Új cikksorozatot kezdett a legutóbbi — április I5-i számában a Computerworld- Száimítástedbniika, a címe: Iskola és piac. A szerző azt igyekszik feltérképezni — természetesen nem idehaza, hanem Amerikában —, hogy a számítógépgyártók és programikészítők miiképp vetélkednek egymással egy sajátos piac, az iskoláik meghódításáért. Az Egyesült Államok és Magyarország között persze jelentős különbség rejlik az oktatási piac nagyságában, a hardver- és szoftvergyártók számában, ennek ellenére tanulságos példákat szolgáltathat számunkra ez a nagy ország arra nézve, hogyan kell már jó előre befolyásolni a jövő nemzedékét majdani gép- és programválasztásában. Az amerikai cégek a befolyásolást a tanároknál kezdik: a gyakorló pedagógusoknak jelentős árkedvezményeket adnak. Az IBM például egyes géptípusoknál 40 százalék engedményig is elmegy, mások bizonyos értékhatárig ingyen adják a szoftvert a gép mellé. A Tandy évente kétszer A Bodrogközben jól jövedelmező, korszerű tehenészete van az állami gazdaságnak és a Kossuth Termelőszövetkezetnek. A mintegy másfél ezer tehéntől fejt tejet a két gazdaság eddig a hirdet vásárlási kedvezményt a tanároknak, s külön premizálja az oktatási programokat. Ugyancsak elterjedt marketingmódszerként említi a cikksorozat első része a konferenciák szponzorálását is. Ebben élenjáró az Apple és a Tandy, de az IBM is szívesen támogatja a tanároknak rendezett bemutatókat. „Oly távol, messze van hazám...” olvashatjuk az új cikksorozat mottójaként, s nem tudjuk, a szerző személyes honvágyára utal-e, vagy a távolság egy kicsit képletesebb. A számítástechnikai hetilap piaci körképeivel, termékismertetőivel, s nem utolsósorban a központi intézkedésekhez fűzött véleményével arra törekszik, hogy ez utóbbi távolság — technológiánk és piaci szemléletünk időbeli elmaradottsága — valamelyest csökkenjen. De olvashatunk egy tanulságos összeállítást az itthon kapható (itthon készült) tervezőprogramokról, s egy rosszalló véleménynyilvánítást az április 8-i vámren- déletröl. tejiparnak szállította, de most közösen tejfeldolgozó üzemet létesítenek, hogy a tehenészetből származó hasznukat növeljék, s főképp a nődolgozóknak új munkalehetőséget biztosítsanak. Közös üzem
