Észak-Magyarország, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-15 / 63. szám
1989. március 15., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 i MONOK „Küzdelemtől elfáradni kevésbé lehet, mint a bizonytalanságtól” (Kossuth Lajos) Az iskola a volt Andrássy-kastélyban van. Belülről szép, kívülről már ráférne egy kis tatarozás. Monok nevét először az 1392-ből származó iratok emltik. A község nem a mai helyén volt régen. A tatárjárás után IV. Béla parancsára Monak morva herceg vezetésével települtek az őslakók az Ingvár (Ingo- ványoár) megerősített kastélya köré. A falut később a törökök pusztították el, így a régi településtől északkeletre, mintegy két kilométernyire építették meg azt az őstemplomot, mely központja lett az új falunak. Később Monaky Miklóssal kihalt a család férfiága, igy annak leányát, Annát vette feleségül And- rássy Mátyás báró, s lett a birtok az Andrássy családé. Majd utánuk a csaknem húszezer holdas domínium, mint hitbizomány, a gróf Széchenyi család kezébe került, s ők voltak - egészen 1944. decemberiig — az utolsó földesurak Monokon.i A régmúlt mindig is jelen volt és van Monokon. Sokszor emlegetik — főként az idősebbek, akik még nagyszülei letol, szüleiktől hallottak történeteket —, hogy’ is volt annak idején. De most egy merész váltással térjünk a jelenbe. Kovács Béláné, tanácselnök már a ma emberének szemszögéből láttatja a település gondjait. elért eredményeit. Az elnöki asztalon a szokásos dolgok: naptár, írógép, írószerek, akták, levelek, és — két csokor hóvirág egy pohárban. — Húsz évig voltam védőnő. egészségügyi dolgozó. Itthon tanácstag lettem, majd elnökhelyettes, aztán megbízott tanácselnök. Májusban egy éve lesz, hogy választott elnökként dolgozom. Hogy mi a furcsa? Sokszor eszembe jut ennél az asztalnál: a gyerekek, a szülők hálásak voltak a védőnőnek, mosolyogtak — ezek az akták itt kegyetlenebbek!... Én mindig szerettem a nyüzsgést, mozgékony voltam. Az egészség- tügyes szolgálatom, meg az összeszedett tizennégy társadalmi funkcióm azzal is járt, hogy nincs ház Monokon, amelyben meg ne fordultam volna. Engem minden ideköt ! Tanácselnökként is megvédem a monokiakat, ha bántják őket... Természetesen lokálpatrióta vagyok. — A falunak megvan a maga varázsa. A nehéz körülmények között is, mert vallom, hogy keményebb az élet itt. Ha ledolgozzák az emberek a napi tíz-tizenkét órájukat, akkor várja őket a háztáji. Aki a falut választotta, az a hátrányaival együtt választotta. Itt ősidőktől fogva megfontoltabbak. szokásokhoz kötődöt- tebbek dz emberek. Március van éppen, tavasz. Képzelje el. hogy valaki itt sztrájkot akarna szervezni!? Erről politizálni... Lehetetlen! — „Majd este beszélgetünk, elmondjuk a véleményünket, de amíg süt a Nap, addig van munka bőven” — körülbelül ez az alapállás. Hogy meddig tart ez a megfontoltság, ez a türelem? Csak bízni tudok a megindult folyamatban ... Bízom benne, hogy értéke lesz a földnek és a munkának, hogy a falusi ember nem fogja becsapottnak érezni magát! — Monokon jelenleg 2176- an élnek. A lakóházak száma 775, sajnos, a falu öregedik. Kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak. Ma már nem a háromgyermekes — hanem a „három- keresős” családmodell 'az érvényes ... Végtelenül nagy a lemaradásunk a kereskedelmi ellátásban. Bosszantó, hogy 13-féle kenyérről beszélnek, ugyanakkor mi többször is kimaradtunk a szállításból: s előfordult az év elején, hogy egy-két napig tejet sem láttunk a faluban . .. Vagy említhetek aktuális példát a gyógyszeráremelések kapcsán. Monokon nincs gyógyszertár, van viszont sok idős ember. Eddig még csak-csak odaadták a vényt, meg a pénzt annak, aki Szerencsre utazott —, de ma már ezt se merik megtenni. mert ki tudja, mi mennyibe kerül, mi hogy van... A községben egyébként megvan minden fontos alapintézmény, a bölcsődétől az orvosi rendelőig. A vezetékes ivóvízhálózat még a hetvenes években kiépült, az útjaink járhatóak. Most éppen azon gondolkodunk, hogyan tudnánk mindenki megelégedésére megoldani a szemétgyűjtést és -szállítást, — A közigazgatásban bevezetett kétszintű irányítás minket nem „rázott” meg. A tanácsi apparátusunk jól összeszokott, tagjai alkalmasak, felkészültek a feladat megoldására. Ami az önállóságban gondként érzékelhető: az a pénztelenség tudata. Hiszen az önállósághoz az is kellene, hogy legyen miből gazdálkodni! Ez nem lesz könnyű ... Ma már a mindennapi munkában nem is az a kérdés, hogy „miből?” —, hanem az. hogy „mi helyett?” Most minden cselekedetünknek, döntésünknek különös hangsúlya van. Hétköznapjaink nem hoznak majd nagy avatásokat, ' szalagátvágásos ünnepeket (bár á tornatermet, jelentős összefogással éppen most építettük meg!)... Jelenleg elégedettek lennénk azzal, ha a gyermekintézmények felújításra szoruló konyhái helyett egy központi konyhát létre tudnánk hozni. és ezzel egyidejűleg megoldanánk az óvoda központi fűtését... — Bejönnek hozzám, s azt mondják: „Klárika... bocsánat, elnökasszony !...” — ez nekem öröm. Talán megszokták az itt élők, hogy rám. mint védőnőre, egészségügyi dolgozóra úgy számítottak, mint aiki tud és akar segíteni. Talán így fordulnak hozzám most is, mint a tanács elnökéhez. És tudja, mi a kegyetlenül nehéz nekem? A nemet kimondani. Megfordult már a fejemben, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában ... De azt mondom: én nem érzem, hogy a tanácselnöki asztalhoz lennék kötve! Egyet szeretek csak, de nagyon: becsületesen dolgozni, ott, ahol éppen vagyok. Itt, Monokon talán 20 évvel ezelőtt tört valaki egy másik ember életére. Monok békés falu. Hiszem, hogy az is lesz! * „Szívesen nézegetem a Kossuth Emlékmúzeumban a képeket, a kiállított tárgyakat. Többször elmegyek oda, és soha nem találom unalmasnak ... (Részlet Deli János, 8. a. osztályos monoki tanuló dolgozatából.) Hát igen, a Kossuth-szülőház. Amely 1949-től múzeum. s ahová a világ szinte minden tájáról érkeznek látogatók, fejet hajtani a nagy hazafi emléke előtt. — Tavaly, és azelőtt is meghaladta az ide zarándokolok száma a húszezret — mondja Kavajecz Andrásné gondnok. — Márciusban különösen sokan jönnek ide, több híres ember megfordult már e falak közt. Én minden időmet itt töltöm, s jelenleg a takarítástól a tárlatvezetésig. mindent elvégzek. Marika néni 14 éve látja el a gondnoki teendőket, szívvel-lélekkel. Éppen ezért kapott tavaly szeptemberben egy kitüntetést, amelyet a művelődési miniszter adott át neki Budapesten a Néprajzi Múzeumban. Munkáját a néhai múzeumigazgató, Zsuffa Tibor örökségeként. a mondhatni országszerte ismert Tibor bácsi pedantériájának, követelményeinek szellemében végzi. — Rövidesen elkészítik a helytörténeti gyűjtemény új helyét — amelynek gyűjtése szintén Tibor bácsinak köszönhető —, így a nagy kiállítás mellett ezt is kultúrált körülmények közt tekinthetik meg az ide látogatók. * Természetesen Kossuth és szülőháza révén híres leginkább Monok, de van még egy országos hírnévre okot adó dolog. Pontosabban fogalmazva: egy foglalkozás. Ez pedig a kőművesmesterség. A faluban a harmincas évek végén, s a háború után több, mint kétszáz kőműves volt. Torkos György tavaly ment el nyugdíjba, égyike azoknak, akit sok helyen ismernék, aki sok házat épített. — Diósgyőrben tanultam ki a mesterség csínját-bín- ját — mondja. — 1946-ban szabadultam. Annak idején nem adták ám át a mesterség minden apró fogását a mesteremberek, úgy kellett ellopkodni... ' Kerékpárral jártunlk dolgozni Miskolcra, vagy gyalogosan. Gesztely ben volt a pihenő. Naponta 10—12 órát dolgoztunk. A faluban voltak napszámos, meg kétláki kőművesek. A kétlakiaknak volt földjük, állatuk is. Télen azzal foglalkoztak, nyáron meg a család látta el az ilyesféle teendőket. Én 1970-ben váltottam ki az ipart, és csak kőmunkát végeztem — egyébként erről híresek a monoki kőművesek. — Kerítéseket. lábazatokat vállaltam. Ha újra kezdhetném, én csak kőműves lennék ... * Amennyire helybéli a tanács elnöke, annyira mesz- sziről érkezett a népfrontbizottság titkára, Szatmáry Ágnes. Hét év után azonban ő is idevalósinak tudja magát: — Köszönés nélkül már nem mennek el mellettem: s nem mennek el egymás mellett az emberek. Monokon ez jellemző! Zárt, összetartó a falu, ezt más falu- közösséggel összehasonlítva mondhatom. Nehéz megmagyarázni, de bárhol megyék, mindenütt a történelem levegőjét szívom... Ez tartást ad az embernek! Én korábban nem voltam népfrontos, itt is sokáig úgy éreztem, hogy afféle levegőbe markolászás az egész. Aztán megindult egy fiatalítási folyamat, a vezetőváltások után úgy éreztem, civilként is érdemes tenni a faluért! — Mit tehetnek a népfrontban ? — Községi szinten természetesen nem a teóriákkal foglalkozunk. Itt jelenleg nem az a kérdés, hogy legyen-e népfront, vagy ne legyen. Mindenekelőtt a közcélú munkák szervezése, a jó szándékok cselekvésre emelése a vállalható feladat. Monok nagyon gazdag történelmi, kulturális értékekNémeth András: „Volt úgy, hogy negyvenegy hektó bor lett a hatszáz négyszögöles területről. Kovács Béláné, Monok tanácselnöke: „Amig süt a Nap, addig dolgozni kell!" - ez a falusi ember alapállása. Az új tornaterem már elkészült, csupán a tornaszereket kell fölszerelni. ben. ézéket az adottságainkat jobban ki kell használni. erre vállalkozhatunk. De van itt egy elkeserítő adat is: amikor idejöttem. 1982- ben. 106 óvodás gyermek volt a faluban — ma 56 van... ! Ez a gazdasági helyzet szüleménye, ebből fakad az „egykecsalád” divatja. és az is, hogy a fiatalok nem vállalják a bejárást. elköltöznek oda, ahol van munkahely. E szomorú folyamat megállításában is adott a tennivalónk ... — Ön vezető óvónő, gondolom. ezért is fontos e téma ... — Elhivatott pedagóguscsaládból származom, világéletemben pedagógus akartam lenni! A „szívem csücske” ez a téma. Tizenhét éve dolgozom pedagógusként óvodában, és úgy gondolom, jól választottam. Ezek között a gyerekek között az ember elfelejti minden búját-baját. Jókedvű lesz tőlük, ők még őszinték. A fájdalomig azok sokszor, de reálisak ezek a gyerekek, ezt sajátos szókincsükkel mindig tudomásra hozzák. És fiatal, agilis. képzett kollégákkal dolgozom, erre büszke vagyok mindenütt! Sajnos, ismerős a családok mindennapi helyzete: hajtás a pénzért, a négy műszak: filléres gondok. nem marad idő a gyermekekre ... Ez persze, nem monoki specialitás. — Mi izgatja ma leginkább? — Békepárti vagyok. Igen ... ezt azért mondom, mert van bennem bizonytalanság. veszélyérzet. És azt is érzékelem, amit általában tudok: az idősebbek már sokat féltek életükben — és most is őket izgatják leginkább a változások; ők várják leginkább a biztonságot, a megállapodást. Lehet, pa- tetikusnaik tart. ám vállalom: nagyon sokszor jártam külföldön, s mindig azzal a tudattal érkeztem meg, hogy én itt szeretnék élni Magyarországon! Nekem ez adja az életem értelmét! Hogy itt békében élhessek; élhessek szabadon ebben az országban, és még közelebb- ről ezen a tájon. Zemplén ideesö részén ... * Néhány részlet a monoki nyolcadikosok dolgozatából: „Március 15-e Magyarország legszentebb ünnepe, s ez különösen érződik a forradalom vezéralakjának, Kossuth Lajosnak a szülőfalujában.” (Balcsóík István.) „Engem nagyon meghat ez az ünnep. Mindenki, aki részt vett benne, nemzetszerető ember volt, ezért nagyon tisztelem őket.” (Májéi- Katalin.) „Ha a szabadságharcra emlékezünk, mélyebben érezzük, hogy magyarok vagyunk.” (Virág Sára.) Monokon az elmúlt év decemberében megalakult a Kossuth Kör. Programjukban szerepel a faluban fellelhető történelmi emlékhelyek felújítása, a tárgyi és szellemi emlékek ápolása, gyarapítása. A szabadság- harccal és Kossuthtal összefüggő ünnepségek kapcsán tudományos üléseket, történelmi vetélkedőket rendeznek, s kiadványok megjelentetését tervezik. S természetesen a magyar történelem jeles napját, az immáron munkaszüneti nappá nyilvánított március I5-ét is a nagy hazafi szellemének. forradalmi tevékenységének felidézésével rendezik meg. * Németh András bácsival a szőlőben találkoztunk. A hagyományos művelésű, 600 négyszögöles szőlőt metszette rokoni- és baráti segítséggel. Munka közben nem ildomos zavarni a gazdát. így ott csupán egy fotót készítettünk róla, majd később, a lakásán beszélgettünk a régi időkről. — Húsz év átlagát nézve, úgy 17 hektót ad ez a szőlő — mondja a miniszterelnök. Németh Miklós édesapja. — Ebben persze olyan is volt. amikor csupán két hektó lett, de olyan is, amikor negyvenegy. — Hogy ünnepeltünk annak idején? A húszas, harmincas években misével kezdődött az ünnepi nap. Aztán volt a levente, a tűzoltóegyesület, dalárdák. Fölosztották az ünnepeket: például a tűzoltóké a farsang, a karácsony a reformátusoké. a húsvét a katolikusoké. Volt egy olyan március tizenötödikénk. 1939-ben, amikor szakadt a hó. Föl kellett menni a kultúrott- honba. ahol ma az óvoda van. Szalad az idő, a gazda is fáradt már. Ma is — nyugdíjasként — ugyanazt tette, mint máskor: dolgozott. Ami itt. Monokon ugyanolyan természetes, mint az. hogy reggel fölkel a Nap. * Ma nem dolgoznak a falu lakói. Fél tizenegykor találkoznak a Kossuth-szobor előtt. Ünnepelni, együtt. Mészáros István T. Nagy József Fotó: Fojtán László
