Észak-Magyarország, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-13 / 37. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1989. február 13., hétfő Változás az élelmiszergazdaságban Az élelmiszergazdaság jövedelmi helyzetének stabilizálá­sára hozott kormányzati intézkedések részleteiről tájékoz­tatták az újságírókat a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztériumban. Rednágel Jenő miniszterhelyettes elmondotta: az élelmi­szergazdaság vállalatainál, üzemeiben az elmúlt időszakban romlott az érdekeltség. A tavaly novemberben ismertetett, s 1989-re vonatkozó feltételek időközben sok tekintetben előnytelenül módosultak. Mindez előrevetítette annak ve­szélyét, hogy a vállalatok és a szövetkezetek az idei gazdál­kodási évet jelentős gondokkal tudják csak indítani. Az év elejétől ugyanis csökkent az üzemek támogatása, s tovább nőtt az ipari eredetű eszközök, anyagok ára. Közlemény az MSZMP Központi Bizottságának 1989. február 19-11-ei üléséről (Folytatás az 1. oldalról) II A Központi Bizottság megismerke­dett azzal a tanulmánnyal, amely az általa kiküldött bizottság keretében az elmúlt évtizedeik történelmi útjának vizsgálatáról készült. Egészében elis­merően nyugtázta, hogy az rpár jelen­legi formájában is nagyobb részt ár­nyalt, tudományos igényű áttekintést nyújt közelmúltunkról. A Központi Bizottság helyesli a ta­nulmány vitára bocsátását, hangsú­lyozza a további alapos tényfeltáró és kutatómunka folytatásának fontossá­gát. E munka részeként szükségesnek tartja az 1956-os nemzeti tragédia to­vábbi tényéken és nemzetközi doku­mentumokon is alapuló, a bonyolult ellentmondásokat tükröző és az eddi­gieknél árnyaltabb értékelését. A Központi Bizottság a vitában megerősítette: 1956-ban a vezetés megújulás-képtelensége vezetett politi­kai robbanáshoz. Valóságos felkelés, népfelkelés tört ki, melyben szerepet játszottak a demokratikus szocializmus erői, de a kezdetektől fogva elkülönít- hetetlenül jelen voltak a restaurációra törekvő erők, deklasszálódott, és lum­pen elemek, s október végétől felerő- • södtek az ellenforradalmi cselekmé­nyek. A testület elsietettnek ítéli, hogy Pozsgay Imre a történelmi albizottság vizsgálatának eddigi eredményét a Központi Bizottság vitáját megelőzően hozta nyilvánosságra. Sajnálatosnak tartja, hogy a nyilatkozata kapcsán történt leegyszerűsítés félreértésekre adott okot. A Központi Bizottság ugyanakkor bizalmáról biztosította Pozsgay Imre elvtársát. Az elmúlt napokban a Központi Bi­zottsághoz, a főtitkárhoz és a külön­böző pártszervekhez számos kollektív és egyéni véleményt kifejező levél ér­kezett, amelyek szenvedélyes vitákat tükrözték és igen sóik tanulmányozás­ra, hasznosításra méltó véleményt, észrevételt tartalmaztak. A Központi Bizottság ezeket köszönettel veszi, és kéri, hogy a bennük foglaltaikat a tör­ténelmi albizottság mérlegelje és hasz­nosítsa. A testület változatlanul igényli, hogy az 1988. június 23-ai ülésen lét­rehozott munkabizottság —. amelynek feladata a társadalom és a gazdaság három évtizedes fejlődésének átfogó tudományos, politikai elemzése, vala­mint a párt programnyilatkozatának felülvizsgálata — gyorsított ütemű, de körültekintő, alapos munkát végezzen. Szükséges, hogy a Központi Bizottság megismerkedjen más albizottságok ta­nulmányaival, és ezék is kapjanak nyilvánosságot. III. A Központi Bizottság megbízta a Politikai Bizottságot egy akcióprog­ram elkészítésével: „Mit akar a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt?” címmel, amelyet a testület márciusi ülésén megtárgyal. A Központi Bizottság a főtitkár ve­zetésével bizottságot hozott létre, az­zal a feladattal, hogy tekintse át a Központi Bizottság és á Politikai Bi­zottság munkastílusát, munkamódsze­rét, s tapasztalatairól tegyen jelentést. A Központi Bizottság munkacsopor­tot bízott meg a különböző politikai, társadalma szervezetékkel való két- és többoldalú tárgyalások előkészítésére. A tanácskozáson, a megtárgyalt té­makörökben nagyszámú javaslat hang­zott el, melyékre a testület a követ­kező ülésein visszatér. A Központi Bizottság nyilvánosság­ra hozza Grósz Károly előadói beszé­dét, a pártvitára bocsátott állásfogla­lásának tervezetét, valamint az Üj Márciusi Front felhívására adott vála­szát. Az Alapszervezeti Tájékoztató ismerteti a testület vitáját. (MTI) A magyarországi viszonyoknak megfelelő, új szocialista modell megteremtésén munkálkodunk (Folytatás az 1. oldalról) realitást. És ezen <a talajon jöhet majd ;létre egyfajta ki­egyezés, egyfajta politikai kiegyezés. Vagy rosszul ér­tem? — Egy részét rosszul.. Ugyanis a pártértekézleten, amikor erről vitatkoztunk, még úgy gondoltuk, hogy az egypártrendszer viszonyai kö­zött próbálkozunk a politi­kai pluralizmus kiépítésével. Azóta eltelt hat-hét hónap, a párton belül folyt erről a vita. Nem a párt folytatott másokkal ilyen természetű vitát, ez a párton belül zaj­lott. Okosabbak lettünk; ar­ra a következtetésre jutot­tunk, hogy ezt nekünk kell kezdeményeznünk. Ilyen tí­pusú kezdeményezések évek­kel ezelőtt mások részéről is elhangzottak már, ebben semmi új nincs. De most a Magyar Szocialista Munkás­párt teljes politikai súlyával kezdeményezi az együttmű­ködést. Azt hiszem, ez egy kicsit több. — Sőt, nemcsak politikai pluralizmust mondunk, ha­nem szocialista pluralizmust is. Ebből én azt olvasom ki, hogy van bizonyos alapvető kritériuma annak, hogy több párt eygmás mellett élhes­sen és működhessen legáli­san. Nevezetesen az, hogy elfogadják a szocializmust. Egyszerűsítsük le erre. — Mi úgy véljük — s az új alkotmány tervezetének vitái is ezt jelzik —, hogy az új alkotmánynak is szól­nia kell a társadalom szoci­alista berendezkedéséről. Te­hát a pártoknak szocialista alapon kell a magúik sajá­tos feladatuknak megfelelő­en politikai funkcióikat be­tölteniük. — Meg fogják kérdezni öntől, Önöktől: elő lehet-e írni azoknak a pártoknak, amelyek most meglehető­sen nagy számban kezdenek felbukkanni és legalitást kér­ni a maguk számára, hogy a szocializmust elfogadják? — Kérem, ha az alkot­mányt nem fogadják el, ak­kor a pártok legálisan nem működhetnek. Ez ilyen egy­szerű. — Ez azt jelenti, hogy az MSZMP hatalmi helyzetből politizál? — Nem. Az MSZMP ver­senyhelyzetből fog politizál­ni. Ha a társadalom több­ségének támogatását meg •tudja nyerni, akikor az kor­mányzó pozíciót jelent apárt számára. — Ahhoz, hogy a párt megnyerje a társadalom többségét, egy sor dolgot tisztázni kell. Nem elég pél­dául bizonyos kérdésekben nyilvánosságra hozni az MSZMP állásfoglalását, ha­nem tudomásul kell venni azt is, hogy efölött majd vi­ták lesznek, és nagyon nem lenne kívánatos, hogy ha a párt és a közvélemény ál­láspontja bizonyos esetekben széthúzna egymástól, ahe­lyett, hogy közeledne. Itt vannak például az elmúlt néhány évtizeddel kap­csolatos viták, a törté­nelmi bizottság állásfoglalá­sa, Pozsgay Imrének az az ominózus rádió-nyilatkozata, ami éppen a 168 órában hangzott el. Nem kell külö­nösebben nagy fantázia ah­hoz, hogy föltételezzem: ez­zel kapcsolatban a viták a Központi Bizottság ülésén tovább folytatódtak. — Természetesen, és még tovább is folytatódnak majd. Tulajdonképpen mi — a Köz­ponti Bizottság döntő több­sége, mert szavazásra is sor került ebben a kérdésben — azon az állásponton va­gyunk, hogy vissza kell tér­ni az alapértékeléshez, az alapfelfogáshoz, amely 1956 után alakult ki, s ami eltor­zult az elmúlt 30 év alatt. Azaz: egy felkelés indult el, •amelyben nagyon sók tisz­tességes, becsületes, nem a rendszer ellen lázongó, ha­nem a kialakult szituációban egyéni helyzetével elégedet­len ember indult harcba, tüntetett, majd fogott fegy­vert a meglevő politikai, ha­talmi csoport ellen. Ebben a folyamatban fokozatosan egyre erősödtek az ellenfor­radalmi elemek. Később, az elmúlt 30 évben ezek az el­lenforradalmi elemék tűntek ki, a történetírásban éppúgy, mint a közgondolkodásban, s váltak a propagandában is egyértelművé. Elfelejtettük a népi elemeket, azt, hogy sok becsületes, tisztességes em­ber nagyon vegyes — és sze­rintem végig nem gondolt — szándékkal vett részt az ak­kori politikai struktúra- el­leni fellépésben. Most tehát az az álláspontunk, hogy itt •is, mint oly sok más terü­leten, térjünk vissza az alap- pozícióhoz, fogadjuk el a té­nyeket, a fiatalok, a munká­sok, az értelmiségiek jószán­dékú, aktív részvételét az eseményekben, amelyeket lumpenelemek, s tudatosan rendszerellenes erőik is fo­kozatosan a javukra kíván­tak átalakítani. Most azon, hogy forradalom, vagy ellen­forradalom, nem vitatko­zunk. Azon vitatkozunk, ho­gyan és miképpen lehet pon­tosabban nyomon követni azt a folyamatot, ahogyan ebből a felkelésből ellenfor­radalom vált. — ön egy néhány évvel ez­előtti interjúban azt mond­ta, sokszor a véletlenen múlt, hogy 1956-ban valaki a barikádnak melyik oldalára került, hiszen nem lehetett megállapítani pontosan, me­lyik a barikádnak a politi­kailag helyes oldala. Nekem az a benyomásom, hogy most az utóbbi időben szellemi barikádok alakulnak ki ez ügyben. ~És ha megenged egy szubjektív megjegyzést: mintha ezek a szellemi ba­rikádok a párton belül is lé­teznének. — Ez természetes. Törté­nelmi léptékű átrendezés megy végbe ma Magyaror­szágon, s a párton belül is. Én úgy mondtam a közpon­ti bizottsági ülésen — ter­mészetesen lehet vitatni —, hogy amit ma teszünk, an­nak súlya körülbelül olyan, mint azoké az eseményeké, 'amelyek 1945—48 között, il­letve 1956 és 1960 között Ma­gyarországon lezajlottak. Ar­ról van szó, hogy egy új, a magyarországi viszonyoknak leginkább megfelelő szocia­lista modell megteremtésén munkálkodunk. Más szóval, ahogy ma divatosan mond­ják: szeretnénk teljesen meg­szabadulni a sztálini felépít­mény maradványaitól. — Azt hiszem, hogy a hallgatók és a nézők nem na­gyon bocsátják meg nekünk, ha nem kérdezzük meg nyíl­tan és nagyon röviden: volt-e, van-e Pozsgay-ügy, és ha volt, mit határozott er­ről a Központi Bizottság? — Nem volt Pozsgay-ügy, ma sincs és nem is lesz. Mi nem Pozsgay Imre ellen har­coltunk, és nem az ő kije­lentései, megnyilvánulásai okoztak nekünk gondot. Azon, hogy 1956-ban felke­lés, népfelkelés vo'lt-e, a tu­dományos műhelyeknek kell dolgozniuk, s ezt erősítettük meg most is. Egyébként eb­ben sincs semmi új: húsz éve érvényben van az a ha­tározatunk, hogy a párt vá­lasztott testületéi tudomá­nyos kérdésekben, .nem foglal­nak állást, nem döntenek. — Ez politikai kérdés volt, nem pedig tudományos. — Természetesen. A tör­ténelmi értékeléseknek, külö­nösen, ha velünk él ez a korszak, vagy mi élünk eb­ben a korszákban, politikai vetületűk is van. De abban, hogyan lehet tudományosan megítélni ezt a folyamatot, ezt a szakaszt, a Központi Bizottság nem foglalt állást. Ugyanakkor mi Pozsgay elv­társ nyilatkozatát elsietett­nek véltük, mindenekelőtt azért, mert a társadalom, és benne elsősorban a párttag­ság, nem volt felkészülve er­re a vitára. A párttagság az elmúlt 30 évben kialakult terminológiákhoz szokott hozzá. S az említett nyilat­kozat egyik pillanatról a má­sikra meglepte. Több mint 500 levelet kaptam — zö­mét kollektívák .írták —, köztük 11 olyant, amely egy­értelműen Pozsgay Imre ál­láspontját támogatja. Tizen­hét olyan magánlevelet is kaptam, amely ugyancsak egyértelműen Pozsgay Imre álláspontját támogatja. A •többi pedig ellene .foglal ál­lást. Tehát látszik, hogy meglepődött a párttagság, sokkolta ez a kijelentés. — Biztos, hogy nem va­gyunk birtokában mindenfé­le ismeretnek, aminek pe­dig jó lenne, ha a birtoká­ban lennénk, de talán előbb­re tartanánk akkor, hogy ha korábban sikerült volna tisz­tázó vitákat létrehozni. Olyan tisztázó vitákat, mint amilyen — fölteszem — ez a mostani központi bizott­sági ülés is volt. Hiszen az ön szavaiból is arra követ­keztetek, hogy a Központi Bizottság, mint testület nem vonta meg Pozsgay Imrétől a bizalmat, miközben el tu­dom képzelni, hogy vannak, akik nyilván másként lát­ják ugyanezt a dolgot. És et­től nem történik semmi, ez a világ legtermészetesebb dolga — ma már. Tegnap — most, amikor tegnapot mon­dok, egy történelmi múltról beszélek — tegnap nem így volt. Azért ezt ne felejtsük el. — Nem felejtjük el, de ne­künk nem a tegnapra kell a napi politikáinkban figyel­nünk, hanem a mára, és még inkább a holnapra. Sze­rintem az a stílus lesz kor­szerű, az a felfogás lesz élet­képes, amelyet ma vallunk és kezdünk tanulni. Nincs olyan téma — ezt elmond­Az élelmiszer-termelés eset­leges visszaesése gondokat okozna a hazai ellátásban, valamint az exportban, ezért a gazdaságokat és a feldol­gozóipart érintő elvonásökat a kormányzat igyekszik el­lensúlyozni. Nincs szó azon­ban arról, hogy az ágazat jövedelmezőségét ezek az újabb intézkedések javíta­nák, azt azonban várhatóan elérik, hogy az idén nem •kell az élelmiszerek fogyasz­tói árát emelni. A MiÉM-ben ugyanakkor a termelési-kedv bizonyos élénkülésével szá­molnak. A kormányzat most ho­zott intézkedései közül az egyik legfontosabb, hogy a •gabonatermelés érdekeltsé­gének javítására az idei ter­mésű kalászos gabona és a 'kukorica hatósági árát 5 százalékkal felemelték; egy­tam előadói beszédemben is —, amelyet ne lenne jogúnk, vagy kötelességünk újból vé­giggondolni, hogy ha a fej­lődés ezt követeli meg. Van­nak olyan kérdések, ame­lyekkel a politikának ma már nem kell foglalkoznia, nem aktuális. 1956 aktuális, ezzel tehát foglalkozni kell. De mi azt a bizottságot, amelyet az elmúlt évben ki- küldíünk, azzal bíztuk meg, hogy a négy évtizedet tekint­se át. A négy évtizedből 1956 csak egy esemény. Na­gyon jelentős, de csak egy •esemény. Hadd tegyem még hozzá: szerintem az utolsó 15 évről igen rövid időn be­lül nagyabb viták lesznek a pártban, mint 1956-ról. — Ezt mi szívesen elhisz- szük, azt kell mondanom eh­hez, de hát 1956-tal az a gond, sokminden egyéb mel­lett, hogy ha ez a történelmi kutatás tárgya, nem volna-e valóban — az én megítélé­sem szerint — katasztrófa, hogy ha ennek a megítélés­nek a mikéntje fölött 1989- ben megoszlana a nemzet, két pártra — és most itt tu­datosan nem a pártra cél­zok —, két táborra szakad­na? — Az ilyen kérdések fö­lötti vita tartósan a közélet része lesz, és ez nem is baj. Ha az emberéket ez foglal­koztatja, 'h,a ez érdekli, ha vé­leményük van róla, mondják meg, kérdezzenek, vitatkoz­zanak. Miért ilyen érzékeny ez a probléma? Ment a fel­táró munka, de főleg a na­pi közéleti politizálásunk nem elég árnyalt. Sok em­ber, aki például akkor az ellenforradalmi megnyilvá­nulások láttán azok felszá­molásáért fogott fegyvert, most úgy érzi, hogy szégyell­nie kell magát, mert rosszul döntött. Több százan visszaadták a tagságii könyvüket. Voltaik •olyanok, akik a Miunikás— Paraszt Hatol ómért kitünte­tésüket ide elküldték borí­tékban. Pedig nem kell, hogy ezt tegyék. Amiit ak­kor felvállaltak — telhát a harcot az ellenforradalom ellen —, azt büszkén vállal­ják, vállalhatják, és kell vállalniuk ma is. Ha akikor azt ők nem vállalják, olyan restaurációs ellenforradalmi folyamat ment volna végbe, amely egy más hatalmat hozóit volna létre, nem a szodializmust. idejűleg a kormány kötele­zettséget vállalt arra, hogy a jövő évi terv készítésekor további mintegy 15—20 szá­zalékos felvásárlási áreme­léssel számolhatnak az érin­tettek. Mivel az elmúlt idő­szakban jelentősen emelke­dett a termelési hitelek ka­mata- — a jövedelmezőség pedig ebben az ágazatban ■továbbra is 'rendkívül ala­csony — a gazdálkodók rö­vid lejáratú hiteleik után 3 százalékos kamattérítést kap­nak. A nagy tömegű terméke­ket felvásárló és egész év­ben készletezni kényszerülő élelmiszeripari vállalatok 'hi­telgazdálkodását azzal segí­tik, hogy 5—6 milliárd fo­rint értékű rövid lejáratú hitelt középlejáratúra vál­toztatnak át és törlesztésük­re 1991-ig haladékot adnak. — A' politikai (reform ré­szeként tekinthető — úgy gondolom —, hogy a sajtó, a társadalmi nyilvá­nosság részeként nem ugyan­úgy működik ma, /mint mű­ködött mondjuk egy évvel ezelőtt. Szeretném hinni, hogy önnek még mindig jó véleménye van a sajtóról, ugyanúgy, mint régen, és ugyanúgy szereti mondjyk a rádiót, mint régen, és gondolom .a televíziót is. Bár nem vagyok meggyő­ződve arról, hogy időköz­ben az álláspontja nem bil­lent ki egy picikét. Nem tu­dom elképzelni, hogy — most idézőjelbe teszem ezt a szót — ez ia fajta „sajtó pluralizmus”, ami jellemző most nálunk a helyzetre, ez mindig fetszik önnek. De szeretnék ezzel szembenézni, ezért is kérdezem. — A rádiót és a televí­ziót változatlanul szerelem. De: egyre többet békétlen- íkedem a sajtóval, elsősor­ban a nyomtatott sajtóval, a Magyar Rádióval, és néha a televízióval is. Ügy érzem, hogy korábban az volt a probléma, hogy a televízió, a sajtó, a- rádió nem kapott elég mozgásszabadságot, jo­got, lehetőséget ahhoz, hogy a társadalomiban végbemenő folyamatokat pontosan visz- szaadja és tükrözze, az el­lentmondásokra felhívja a figyelmet, az értékeket rang­jukon kezelje. Ez nagy hi­bája a sajitóirányításnak. Most pedig úgy vélem, hogy a magyar sajtó egyik-másik munkatársa nemcsak él, ha­nem olykor vissza is él az­zal a lehetőséggel, amit a ■mai politikai felfogás és szemlélet teremt. Meg kell mondanom, hogy a korábbi gyakorlat időszakában én azoknak a pártján álltam, akik a sajtó nagyobb sza­badságáért küzdöttek. Rész­ben hivatalból, „díjátalá- nyozva”, mert hét én mégis­csak az agit-prop. osztályt vezettem ebben a pártköz­pontban, és sokáig dolgoz­tam a szakmában, de .elvi meggyőződésből is. És ha lehetett, mindenütt megvéd­tem a sajtót az igaztalan bírálatoktól, akkoriban, em­lékszem. nagyon nagy volt az érzékenység. Most azon­ban a másik oldalon állok. Azt kérem a kollégáktól, a sajtóban dolgozóktól, hogy nagyobb önfegyelemmel és önmérséklettel nézzék a tár­sadalomban végbemenő fo­lyamatokat, jelenségeket, tü­neteket. — Köszönjük az interjút. — Én is köszönöm a be­szélgetést. (MTI)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents