Észak-Magyarország, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-13 / 37. szám
1989. február 13., hétfő ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Seprűről, szemétről Néhány évvel ezelőtt a fővárosban, az ország más táján járván, megdöbbenten kérdezték a jó ismerősök: mi van Borsodban, mi ez a nagy sepregetés, kit nem tartóztattak még le? Merthogy akkoriban gyorsan követték egymást a közvéleményt igencsak megmozgató nagyszabású bűnügyi akciók, 'devizával való visszaélés, sikkasztás, korrupció, bűnös ösz- szefonódás, jogtalan előny, hivatali beosztással való visszaélés, hűtlen kezelés - olvashatta az újságokban a meglepett olvasó. Máig rosz- szul csengenek: Topszolg-, MIÉP-, tarcali ügy — az igazságszolgáltatás alig győzte a rengeteg akta feldolgozását. Sajnos, a vádlottak között voltak vezetők — vállalatigazgató, szövetkezeti elnök, tanácsi dolgozó is. Ez a körülmény természetesen felfokozta a közvélemény érdeklődését, hetekig, hónapokig ez volt a beszédtéma. És ma? Most meg azt mondják, kérdik némelyek - megyén belül és kívül: csend van mostanában nálunk, nálatok. Némi iróniával is hozzáteszik, mi azt nincs már elég seprű? ... Nos, azt hiszem, seprűben nincs hiány, bőven van kínálat. De talán az emlegetett persorozat és más városok, megyék példái is - rikán, de más kárából is tanul az ember - bizonyítják: jobb nem megvárni, amíg összegyűlik a sok szemét. Mert akkor már nem elég a seprű, legalább kotrógépre, ha ugyan, nem robbantásra van szükség. Persze, a bűnüldöző szervek most sem tétlenkednek. Van dolguk, sajnos, sok is. A felgyülemlett, a már nehezen kezelhető, a közvéleményt megbolygató, a közélet tisztaságára árnyékot vető szemét viszont kétségtelen kevesebb. Tanulván a múltból is, mindenképpen rokonszenvesebb az a koncepció és gyakorlat, amely rendszeres „seprésre” szorítja az illetékes szerveket} mint ahogy a jó háziasszony is gyakorta teszi. Emberibb, ha úgy tetszik, korszerűbb a XX. századhoz jobban illő megköze- lités: olyan légkört, mechanizmusokat, kényszerpályákat kialakítani, amelyek kizárják, vagy legalábbis a minimálisra csökkentik a „csábítás”, a megbotlás, a bűn elkövetésének lehetőségét. Egyszóval: a legemberibb és a legkorszerűbb bűnüldözés: a megelőzés. Azért sem árt ezt időnként tudatosítani, mert mindig vannak — nehéz jelzőt találni — „vérszomjas” honpolgárok, akik kéjes örömmel fogadják és várják a fejek hullását. Bizonyára több oka van ennek a jelenségnek: lehet az egyik részről irigy ség, a másik részről meg kihívó magatartás, életvitel, a társadalmi együttélés normáinak semmibevétele. Oka lehet a rossz általánosítás is: eleve gyanús, aki - teszem azt — magasabb jövedelemmel bir, aztán fel-felbukkan a jobbára demagóg indíttatású vezetőellenesség is. Mondom, jobbára a demagóg indíttatású, mert ez a megközelítés egy kalapba teszi a tisztességes, odaadóan dolgozó vezetőt a méltatlannal. A társadalom jogos önvédelmi reflexe, hogy morális eszközökkel is védekezik az emberi együttélés szabályait sértőkkel szemben. Csak hangsúlyozni lehet: ez a reflex egészséges és szükséges. Ugyanakkor egészségtelen a megalapozatlan gyanúsitga- tás. Korokat, korszakokat sokféle szempontból lehet minősíteni. A bűnözések gyakorisága, milyensége szempontjából is. A demokrácia hiánya bizony jócskán kedvez a korrupciónak, a hivatali, gazdasági hatalommal való visz- szaélésnek, mindenfajta ön kénynek, a demokratizmus felerősödése folyamatában viszont egy sor ilyen visszás ságra derül fény. Mindnyá' jan ezt akarjuk. Miközben reméljük, hogy e folyamat szerves részeként mihama rabb visszahelyezödnek jo gaikba olyan emberi jnor mák, mint a kölcsönös bizalom, a teljesítmény tisztelete, mindazon emberi értékek, amelyek nem érvényesülhettek, nem teljesedhettek ki egy erős és hatékony demokrácia hiányában. Visszatérve a seprés gondolatára, - a rendszeres seprés pártján vagyunk, és valljuk: nem elég azt csak amúgy általában óhajtani, seperni konkrétan ott és akkor kell, amikor és ahol a szemét megjelenik. Nem várva, amíg „nagy üggyé" halmozódik. Nagy Zoltán Két nyílt levél a borsodi vaskohászatról Veterán jármővek találkozója A debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ augusztus 18—20-án veterán autósok, motorosak találkozóját rendezi meg. Ezen részt vehet minden magyar és 'külföldi járműtulajdonos, akinek üzemképes és az alapvető -közlekedésbiztonsági -követelményeknek megfelelő régi járműve van. A virágkarneválhoz kapcsolódó rendezvény programjában túraverseny, ügyességi versengés, felvonulás, jármű- szépségverseny szerepel. A nevezési díj 800 forint, jelentkezni, érdeklődni lehet levélben a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ, Debrecen, Hunyadi u. 1—3. címen, vagy telefonon a debreceni 13-977-es telefonszámon, február 28-ig. Dr. Bányai Miklós, miniszteri biztos részére. Kedves Bányai elvtársi A Szakszervezetek Borsod-Abaúj- Zemplén Megyéi Tanácsa folyamatosan figyelemmel kíséri és támogatja a megye iparszerkezetónek átalakítását, a megye távlati fejlesztési koncepciójának kidolgozását. Megkülönböztetett figyelmet fordít a vaskohászatot érintő, ma már elkerülhetetlen szerkezet- átalakításra, a veszteséges tevékenységek megszüntetésére, és ezzel összefüggésben elsősorban az érintett dolgozók élet- és munkakörülményeinek, szociális helyzetének alakulására. A Nemzetközi Kereskedelmi Központban 1988. december 8-án, a magyar vaskohászat szerkezétátalaikításá- ról tartott svéd Scandiaconsult szakembereinek szakértői előadását meghallgattuk. Erik Johanson úr érvekkel és fajlagos mutatóikkal támasztotta alá, az egyes területeken visszafejlesztéssel, gyártás- és gyártmánykoncentrálással, ebből adódóan regionális foglalkoztatási gondókkal is együtt járó hazai vaskohászati koncepciót. Elemző és tanácsadó előadásában több alkalommal Svédország hasonló időszakának tapasztalataihoz nyúlt vissza, mely valóban mind műszaki, mind szervezési, de főképpen humanitárius kérdésekben .is példa lehet. Johanson úr — nem tagadva a felesleges létszám leépítésének szükségességét 8—10 lehetőséget vázolt fel ennek levezetésére, érzékeltetve, hogy egy iparág szerkezetátalakításának, az ott dolgozók és családtagjaik további sorsáról történő gondoskodás is elengedhetetlen fontosságú részét kell, hogy képezze. A Szakszervezetek Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Tanácsa jól ismeri a vaskohászat szerkezetváltási program- mai kapcsolatos megyei — ezen belül az ózdi térség — véleményét, hangulatát. Felelősséggel mondhatjuk, hogy a megye egyetlen térségében sem a vaskóhászat szerkezetváltása okoz nyugtalanságot, hanem az a tény, hogy a kormányzati szervék részérői következetes magatartás csak a termékszerkezet-váltás leépítésére vonatkozó programjának végrehajtásában tapasztalható, de az egzisztenciát biztosító új, korszerű munkahelyek megteremtésében nem. Az elavult, sok területen ma már emberhez nem illő munkahelyeket Ózdon sem kívánja senki konzerválni, de megszűnésüknek együtt kell járnia a hasznos és értelmes munkaiehetőségek biztosításával. Erről a jogos követelésekről nem mondanák le az ózdi dolgozók — s ebben mi is támogatjuk őket —, de észrevételeiket szorgalmas, fegyelmezett munkavégzés közben teszik, és nem fenyegetőznek. Ezért sajnálattal olvastuk, és nem értünk egyet Bányai elvtársnak a Magyar Hírlap 1988. december 9-i számában megjelenít nyilatkozatával, melyben „elképzelésre” alapozva az ózdi munkásdk sztrájkfenyegetőzését sugallja, amelyre fel kell a kormányzati szerveknek készülnie, ha a szerkezetváltásra vonatkozó ózdi vezetés elképzeléseit a kormány nem veszi figyelembe, Bizalommal töltötte volna el az ózdi dolgozókat, ha a bekeretezéssel is nyomatékot és kiemelést adó miniszteri biztos nyilatkozat — a svéd tapasztalatok figyelembevételével — emberi oldalról közelítette volna meg a mindenki álltai ma már elfogadott és halaszthatatlannak tartott termékszerkezet-váltás végrehajtásának szükségességét. Nyugalmat adott volna a nyilatkozatban arról olvasni, hogy a svéd Scandiaconsult szakembereitől nemcsak a műszaki, ipárszervezési tapasztalatókat, véleményeiket kértük és vesszük át, hanem a skandináv környezetre Oly jellemző foglalkoztatáspolitikai esziközök emberséges alkalmazásának tapasztalatait is. Ez esetben a bekeretezett nyilatkozat nem egy elképzelt sztrájkfenyegetésről és ezzel valóságosan szembeállított konfliktusok árán is végrehajtandó szerekezetá't alakítási programról adott volna hírt, hanem egy szocialista államra inkább jellemző, a dolgozók támogatásával megvalósuló magyar vaskohászati termék- és termelési szerkezetváltásról. Elvtársi üdvözlettel: Básti János az S2MT vezető titkára Básti János, a Szakszervezetek Bor- sod-Abaúj-Zemylén Megyei» Tanácsának vezető titkára részére. Kedves Básti elvtárs! Teljesen egyetértek önnel, hagy a munkahelyek megszűnésének együtt kell járnia a hasznos és értelmes munkalehetőségek biztosításával. Valamennyi nyilatkozatomban, sajtóban és rádióban egységesen ennek szellemében szóltam, de ennék a véleménynek adtam hangot Ózdon, a nagyüzemi pártbizottság 1988. szeptember 7-én megtartott, kibővített vezetőségi ülésén is. Nem állítottam ettől eltérő véleményt az ön álltai nehezményezett nyilatkozatomban sem. A Tervgazdasági Bizottság 1988. augusztus 31-i ülésén „a felszabaduló munkaerő hatékony foglalkoztatása, a társadalmi-politikai feszültségek kiéleződésének elkerülése érdekében ,.. a térségi fejlesztési koncepció kidolgozásának meggyorsítását, a munkálatok hatékonyságának növelését” tartotta szükségesnek. Ezért úgy döntött, hogy „e munkát az ÖT elnöke által kinevezett ... külön megbízott végezze.” Tette ezt többek között éppen a vasasszakszervezet elnökségének javaslatára. Természetes, hogy a foglalkoztatási feszültségek megoldásán dolgozók munkájában magam is részt veszek, hiszen a munkaerő leépítésének nagyságát, ütemét, összetételét alapadatként a vaskohászati szerkezetátalakítás TGB által 1988. augusztus 31-én és november 30-án megerősített koncepciója adja. így tehát információm van arról, hogy az új munkahelyek teremtését célzó tevékenység a kívánt irányiban halad. Ennek kiemelt jelentőségét bizonyítja az, hogy a TGB 1988. november 30-án áttekintette annak a minisztertanácsi programnak az időarányos teljesítését, amelyet a gazdaságilag elmaradott térségek fejlesztésére dolgoztak ki korábban. Ennek részéként készül Borsodra egy hosszú és egy rövid távú regionális fejlesztési koncepció az ÖT koordinálásában — összhangban a korábbi TGB-hatá- rozatokkal —, amely ez év első félévében a kormány elé kerül. A vasasszakszervezet elnöksége is — hasonlóan a szerkezetátalakítási koncepcióhoz — foglalkozott ezzel a témával. 1989. január 12-én megtartott ülésén megállapította, hogy az elmúlt hónapokban jelentős pozitív irányú elmozdulás történt. Minderről a napilapok, többek között az Észak-iMiagyarország is részletesen beszámolt. Fentieken túlmenően és fentiek alapján nem tartom közvetlen illetékességi körömhöz tartozónak azt, hogy foglalkoztatási feszültségek megoldásáról, új munkahelyteremtő beruházások lehetőségeiről, foglalkoztatáspolitikai eszközrendszerről, gazdasági preferenciákról felelősséggel nyilatkozzak. Az a véleményem, hogy az eddig végzett kormányzati munka garancia arra, hogy a feszültségeket a jövőben meg lehet oldani. Az, hogy ez a munka a visszafejlesztéssel is járó szerkezetátalakításhoz képest fáziskéséssel bír, természetes, hiszen a szerkezetátalakítás tartalma adja meg ennék bemeneti oldalát; amire alapozva a részletes kidolgozást meg kell tenni. Azt viszont közvetlen feladatomnak tűzték ki, hogy k kormányzati szinten ismételten megerősített koncepció végrehajtásáért mindent elkövessék. Annál is inkább, mivel a koncepció helyességét pártatlan külföldi szakértőikkel .menet közben ellenőrizhettük, a világbanik pedig hivatalosan is a Magyarországnak jövőben nyújtandó (nemcsak vaskohászat i!) (kölcsönök nyújtásának feltételeként kezeli a vas- kohászati szerkezetátalakítás végrehajtását is. Ez további igen fontos körülmény, ha arra gondolunk, hogy a szerkezetátalakításhoz illeszkedő fejlesztések finanszírozásába esetleg világbanki forrásokat is sikerül bevonni, továbbá világbanki forrásökat ígértek az elsősorban vállalkozáson alapuló kis- és középméretű munkahelyteremtő beruházásokhoz is. Úgy gondolom, hogy személy szerint az én munkámat is pozitívan értékeli akkor, amikor levelében azt írja, hogy „tény, hogy a kormányzati szervek részéről következetes magatartás csak a termékszerkezet-váltás leépítésre vonatkozó programjának végrehajtásában tapasztalható”. Ami az ön által idézett, „elképzelésre” alapozott sztrájkfenyegetőzést illeti, el kell mondjam azt, hogy közvetlen, az ózdi munkásoktól származó információm valóban nem volt. Sőt, figyelemmel kísérve az azóta sajtóban részükről olvasható megnyilvánulásaikat. azok éppen a tenni akarásról szólnak. Ha az eddig leírták során sikerült érzékeltetnem azt, hogy az egzisztenciát biztosító új, korszerű munkahelyék megteremtése, érdekében is határozott kormányzati lépések történtek, akkor az ózdi munkásoknak munkanélküliségtől nem kell tartaniok,' tenni akarásukat a jövőben is kamatoztathatják. Ezek a kormányzati lépések természetesen a helyi ötlet, kezdeményezés, vagyis üzleti alapon álló innovációs készség, illetve egyéni áldozatvállalás (például átképzés, távolság a- munkahelytől stb.) nélkül nem hozzák meg a kívánt eredményt. Az idézett „elképzelés” alapjául szolgáló információk felelős vezetői körökből, illetve forrásókból származnak. Egy-egy hivatalos döntés előtt illetékeseknek küldött levél, különböző testületi üléseken elmondott vélemények „jelzésértékű” hangulati jelentésekbe ágyazva mind ezt igazolják. Ha tehát az ön által nehezményezett nyilatkozat alapjául szolgáló információk nem a munkásoktól, hanem felelős vezetői szintekről származnak, akkor — és ebben egyetértek önnel — nyilvánvalóan sugallt, vélelmezett fenyegetésről van szó. A kérdés tehát az, hogy ki, vagy kik sugallják a sztrájkfenyegetést? Kinek az - érdekében áll „robbanásig feszült hangulatról” szóló jelentések adása, amely „a helyzet súlyosra fordulását nem tartja kizártnak”? És főleg milyen célból? A nyilatkozat olvasásakor bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy abban nem az ózdi munkások fenyegetéséről van szó. Sajnálatosnak tartom viszont azt, hogy a nyilatkozat egyéb része szintén elkerülte a figyelmét, legalábbis levelében nem tesz róla említést. Pedig a helyzet fonákja, egyben a kérdésre a válasz éppen abban rejlik. Nevezetesen, hogyan történhet meg az, hogy kormányzati szinten többször megerősített — azóta világbanki feltétellé előlépett — koncepció végrehajtása helyett az abban érdekeltek a nyilatkozatban vázolt ellentétes tevékenységet fejtsenek ki következmények nélkül? Sőt, néhány sajtótermékben azóta is változatlanul ezt a fajta magatartást tanúsítsák? (Engedje meg, hogy a hivatkozásoktól eltekintsek.) A sztrájkiveszély sugallatát tartalmazó, nem munkások szintjéről jövő információk megalapozottságáért a jövőben is elsősorban a helyi vezetés szintjén kell felelősséget érezni. A megalapozottság megítélését talán könnyebbé teszi az, ha arról is tájékoztatást adók, hogy a koncepciótól eltérő ózdi elképzelések az acélgyártás fejlesztésére a jelenlegi nagyságú és összetételű létszám leépítését szinte ugyanolyan nagyságban irányozza elő, mint a koncepció. Sőt, a koncepcióban 1991—92-re prognosztizált leépítéssel szemben — amely a levelemben vázolt kormányzati lépésekre megfelelő időt hagy a munkahelyteremtés előkészítésére — már 1990-ig közel ötezer fő számára teszi szükségessé új munkahely biztosítását. (A munkahelyteremtés koordinálásán dolgozó Országos Tervhivatal már ezért sem támogatta az ózdi elképzeléseket a kormányzati egyeztetésék során, mert ennék realitását nem látta biztosítottnak.) A levelemben felvetett számos kérdésre tehát az a válasz, hogy egyesek nem tudják, vagy nem akarják tudomásul venni azt, hogy a viták időszakát le kell, hogy zárjuk, és ma már egyetlen közös koncepció végrehajtásán kell mindannyiunknak fáradoznia, amint azt ön is a dolgozók támogatásával megvalósuló szerkezetátalakítás gondolatával szemlélteti. Budapest, 1989. február Elvtársi üdvözlettel: Dr. .Bányai Miklós miniszteri biztos 6
