Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-27 / 307. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1988. december 27., kedd Gondolatok a fotóművészetről, egy kiállítás alapján Régi iskola Kötődések - de mihez? „A fotográfiának — éppúgy, mint minden művészetnek — jelenségeit joga van megbírálni a közönségnek, mert az ő számára, élvezetének, vagy szükségletének kielégítésére készülnek. Rövidebben : mindenkinek van szeme. Lát, és akii tót, az ítélhet...” (A Fény, 1912) Már most megemlítem, hogy igazán, profimód nem értek a fotóművészethez. Csak a fenti idézet (és pillanatnyi elkeseredésem) ad bátorságot a következő -— nem igazán dicsérő — gondolatok papírra vetéséhez. Mindig bizakodva megyek egy-egy új fotókiállítást megnézni. S egyre gyakoribb, hogy a számomra nagyrészt érthetetlen képektől fuldokolva menekülök. (Bizonyára bennem van a hiba!) Fojtogat a dacos tudni (érteni) akarás. Persze, vannak kiállítások, melyeket teljesen gondolat- mentesen kell „átvészelni”. Mert csak egy „jó buli”. Egyszer! Minit nemrég a Mini Galériában, a grillezett hűtőszekrény ... Ezek célja italán kimondottan a „pol- gárpukkasztás”, ahol nem szaíbad bekapni a horgot. (Azért sem!) De nem így a fotó! „A kép a legcáíolhatatlanabb beszéd” — írja Illyés Gyula. Lelhet, hogy a művészfotó kivéted? Hisz’ ezek többnyire helyből megcáfolhatok! Mert mi az igaz, a cáfolhatatlan abban, hogy fordítva egymáshoz ragasztunk két képet? Hogy apró kockákat rakunk egymás mellé? Hogy színfoltokat, színes kavalká- dofcat (bár lehet, jól mutat) látunk a falon? Hogy csak úgy ráragasztunk valamit (papirost, vagy akár egy nemzetiszínű szalagot) a képre? Szóval a fotó (s általában a művészet) kell, hogy velünk — érdeklődő átlagemberrel — is közöljön valamit, kell, hogy érzelmeket közvetítsen. Itt nem a racionális gondolkodás a fontos, a mindenáron való belemagyará- zás az értékadó, hanem az érzelmi tónusok empatikus átvétele... S inkább talán a rendetlenség, a mindennapok kiszámíthatatlanságának, a stressznek feloldása, és semmiképp nem a fokozása a cél. Ezek a képek — érzésem szerint — erőltetett intelllektualitásukkal már-már az öncélúság határát súrolják... Ezzel én ibe is fejezem, ám az illem, a becsület (s a kíváncsiság) egyaránt kívánja: hallgattassák meg a másik fél is. S ki lehetne a legilletékesebb, mint Tárcái Béla fotóművész, a zsűri tagja: — Sajnálom, hogy önnek nem igazán tetszett. Tény, hogy a fotóban egyre inkább törekszenek a szerzők a modernség elvontabb formája felé. S itt a cím, a téma (Kötődések) adta a technikai bravúrok lehetőségét. Eleinte attól tartottunk, hogy a oím zavarbaejtő, nehezebben megközelíthető lesz, ám pozitívan csalódtunk. Bizonyára már edződitek a régebbi tematikus pályázatainkon a kiállítók. Az is öröm, hogy a .jtörzsgárdán” kívül sok fiatal tehetség is jelentkezett képeivel. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy — miután zsűriztem —, ismerem a teljes anyagot. S elmondhatom, hogy ha nem szab határt a helyszűke, több kép is kerülhetett volna a falra. Végeredményben az eddigi tematikus pályázatok (mozgás, tér, idő) közül ez volt a legsikerültebb, legjobb anyag. Jól gondolkoztak a fotósok technikában és tartalmi megfogalmazásban egyaránt. (A kiállítás a miskolci Fotógalériában január 5-ig tekinthető meg.) Dobos Klára Váltsuk le a tanítót?! A minap hallottam egy furcsa történetet, amin nem tudok napirendre térni. Az történt az egyik iskolában, hogy az osztály (lányok) följelentette az osztályfőnökét az igazgatónál, kérvén, váltsa le az illetőt. Mi lehet az oka, hogy harmincvalahány kamaszlány pontokba szedi (és aláírja) az osztályfőnök „bűneit”? Szél fúvatlan nem fú — mondja a népi bölcsesség. Nincs hibátlan ember. A pedagógus sem az. De mostanában mintha rájárna erre a szakmára a rúd. Még szűkebb környezetemben is többször hallhatok heves és durva kirohanásokat, mondván, hogy „a tanárok buták”, „nem érdemlik meg a fizetést”. Jól tudom, hogy része ez az általános értelmiség-ellenes hangulatnak és hangulatkeltésnek. Félre is húzódok az ilyen szájtépésektől, mert magam is tudom (néha ,le is írtam), hogy az iskola nem úgy működik, ahogyan szeretnénk, ahogyan kellene. Olvasom, hogy Amerikában rálő a rosszcsont a tanárára, ha nem megfelelő jegyet ad. Néhány ,éve téma volt az egyik miskolci lakónegyedben, hogy Pistike belerúgott a tanító nénijébe. (Akkor „tapintatból”? hallgatott az esetről a sajtó.) Csak a héten ültek el (igaz, csak egy időre, mert a „sértett fél” fellebbez) a tiszakécskei ügy hullámai. Nem értettem azt sem, s most itt ez az új történet. Találgatom, hogy mi játszódhatott le azokban a bodros, buksi fejekben? Bosszú, mert szigorúan szólt rájuk a tanárnő? S rögtön ez a (felnőttektől tanult?) reflex: a feljelentés? Semmiképpen nem tud egy osztály szót érteni azzal a tanárnővel, aki három éve tanítja őket? Nem így ismerem a mai fiatalokat (lányokat), hogy szótlanok lennének, ne mondanák ki (néha bájosan cserfesen, olykor felháborítóan pimaszul) a véleményüket. Mondják is ki, nem ez a gondom. De leírni, pontokba szedni, aláírni, s vádiratként átadni az igazgató úrnak? Mit reméltek ettől az akciótól? Ahogy az már lenni szokott, az „ügyet” kivizsgálják, lesz majd szembesítés, jegyzőkönyv, és? Leváltják az osztályfőnököt? Kapnak jobbat, kedvesebbet? Győz az „igazság”? Kinek az igazsága? Kedvetlenül mondom: nem szeretnék se diák, se tanár lenni...- lis. Rádió mellett (Demokratikus hagyományaink) Igen, az én generációm még azt tanulta az iskolában, s hallja azóta is unos- untalan, hogy „sajnos nincsenek demokratikus hagyományaink”. Valóban? Később már föl se figyeltünk arra a nemcsak nyelvtani furcsaságra, hogy a demokrácia szó elé különböző jelzőket raktunk. így lett például az üzemi, tantestületi, párt-, szakszervezeti, szo- ciálista, meg ilyen-olyan demokrácia. Mintha bizony a demokrácia szeletelhető lenne, mint a torta, a szalámi. Úgy tettünk, mintha a demokrácia holmi ajándék lenne, amit örökölni lehet (boldogabb népek), vagy adja valaki „föntről”. Pedig a szemináriumokon a klasz- szikusokat idéztük, akik egyértelműen kimondják, hogy a demokrácia mindenkor harc eredménye. Nézetek, érdekek ütközése nélkül csak holmi „t.renge Dei”, azaz Isten békéje lehet, vagyis az „igazság” felülről permetezik alá, mint ama manna, vagy a reggeli harmat. Sokat beszélünk mostanában a demokráciáról és még fogunk is beszélni mindaddig míg meg nem valósul. (Evidenciákról minek fecsegni?) Mihancsik Zsófia műsora, a Változatok a történelemre (Csütörtök, Kossuth 20.25—20.55) lényegébein mindig ezt a témát járja körül. Érteni vélem a szándékát. Az a nemzet, amely beismeri, hogy nincsenek demokratikus hagyományai, a múltjának a legfényesebb lapjait tagadja meg. Mert akkor hova tegyük Batsányi Jánost, Táncsics Mihályt, Kossuth Lajost, Jászi Oszkárt, Ady Endrét — ugye nem kell felsorolni a magyar történelem és irodalom kiemelkedő alakjait? —, akik egész életüket erre az ügyre, eszmére tették föl? S akkor még nem szóltunk a névtelen milliókról, akik szűkebb környezetünkben vívták meg a harcaikat, azaz élték a demokráciát? Meddig is? — tették föl a kérdést a műsorban. 1948-ig, a sztálini modell átvételéig. Ez a fordulat rettenetesen nagy károkat okozott Kelet-Európá- nak. Lényege az, hogy módszeresen, tűzzel-vassal szétzúzott minden közösséget, amelyekben az érdekek megfogalmazódtak. képviseltették magukat a legeltető bizottságoktól az értelmiségi egyesületekig. Minden rétegnek megvolt valamilyen szinten ez a képviselete. Elég legyen csak a miskolci ol- való. közművelődési egyesületekre, körökre, kórusokra, klubokra utalni, s akkor még nem szóltunk a különböző egyházak, pártok, egyesületeiről, mozgalmairól. Ezek természetesen rivalizáltak, sokszor bizony harcoltak is egymással. De elképzelhető-e minőség enélkül? A. minap egy előadás során vettük számba, hogyan is áll ma Miskolc? Kifejezetten közművelődési egyesület még mindig csak három működik a városban. Ezek is fiatalok, mostanában alakultak, keresik a profiljukat és tagjaikat. Ezt csak azért említem, mert ma már látjuk, hogy sokkal könnyebb szétzúzni valamit, mint megteremteni. Tele vagyunk türelmetlenséggel, belénk nevelt gyanakvással és tunyasággal. A hosszú évtizedek alatt az emberek egyszerűen leszoktak arról, hogy kiálljanak a fórumra a nézeteikkel, tiszteletben tartsák a másik véleményét. Az idősebbek még emlékeznek a jelszavakra. Előbb „aki nincs velünk, az ellenünk van”, majd ez módosult az „aki nincs ellenünk, az velünk (lehet)”. Ez a sarkított, az ellenfelet az ellenséggel összemosó fogalmazás elve antidemokratikus. Sokáig megosztotta ez a szemlélet a kereszténységet is, mígnem a bölcs pápák (XXIII. János. VI. Pál, II. János Pál), valamint a protestáns egyházak föl nem ismerték, hogy századunkban a vallási türelmetlenség egyszerűen komikus, önveszélyes (400 szekta van!). A politikai-társadalmi élet is akkor egészséges, ha alulról építkezik, sok-sok apróbb- nagyobb közösségre, ha az állampolgár megtalálja azt a szervezetet, érdekvédelmi fórumot, amelyben legjobb energiáit hasznosíthatja. Nem feltétlenül párt ez. Szerencsére egyrel több lehetőség van, a kertészkedőktől az éremgyűjtőkig, a laza társulásoktól a fegyelmezettebb közösségekig. Ahogy mondani szokták, már minden ki van találva, azaz még mindig nagy haszonnal lehet tanulmányozni a történelmet. Szükségszerű újra elkövetni apáink, nagyapáink hibáit? Hisz mi fizetjük az árát? Talán majd a fiaink, ha ma elég erő, hit, kitartás, józanság, publicus furor. Mert a demokráciát csak gyakorlás közben lehet „megtanulni”, de ez a tanulás soha nem tekinthető befejezettnek! Horpácsi Sándor MŰSOROK rádió KOSSUTH: 8.20: Társalgó. — 9.44: Sanzonok. — io.o5: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiói. — 10.25: A „tegnap” magyar zeneszerzői. — 10.47: „Lehullott a rezgőnyárfa aranyszínű levele ...” Zenei emlékek Krúdy Gyula müveiben. — n.20:A Magyar Néphadsereg Központi Zenekarának felvételeiből. — 11.87; Gromba. Csák Gyula regénye íolytaitásokba'n. — 12.45: 'nlermikrofon. — 13.00: Klasz- szikusok délidöben. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi *.i.iácsok. — 14.30: D/sessz- mclőd.ák. — 15.00: Zsebrádiószínház. A védőszer.i. — 15.26. Wicsia'A' Ochman énekel. — 15.40: Poggyász. — 16.05: Éneklő Ifjúság. — 16.19: Test-őrségen. — 17.00: Védtelenül? — 17.30: Mozart: A-dúr fuvolanégyes K. 298. — 17.45: A Szabó család. — 19.15: Régimódi történet. Epizódok Szabó Magda regényéből. — 20.15: István és János *— névnapi köszöntő. — 20.30: Tudomány és gyakorlat. — 21.00: Egy óra Sólyom Nagy Sándorral. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 23.40: Régi spanyol kórusmuzsika. PETŐFI: 8.05: János vitéz. Dal játékrészletek. — 8.40: Délelőtti torna. — 8.50: Külpolitika5 figyelő. — 9.05: Napközben. -- 12.10: Nóták. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Akit érdekel... — 15.00: Kapcsoljuk a C-os stúdiót. — 15.20: Könyvről — könyvért. — 15.30: Csúcs- forgalom. — 17.30: Segíthetünk? — 18.30: Táncházi muzsika. — 19.08: Fiataloknak! — 20.31: Az élő népdal. — 20.41: Almáskert. Veres Péter regénye rádióra alkalmazva. — 21.05: Háló. — 22.00: Vendégünk a Lord együttes. — 22.45: Zenés játékokból. — 23.10: A dzsessz története. — 23.50: Countryzene. BARTÓK: 9.03: Vivaldi-müvek. — 10.00: A hallgatag asz- szony. Vígopera. — 13.05: A kertész élete és halála. — 14.02: Fúvósegyüttesek Mozart-felvéte- leiből. — 14.26: A Taverner Concert énekel. — 14.50: Prométheusz története. Muzsika gyerekeknek. — 15.05: Labirintus. — 15.20: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye. — 16.47: Kamara-muzsika. — 17.30: Poggyász. — 17.50: A Pikk dáma. Openarészletek. — 18.30: A Magyar Rádió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.05: A Miagyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.35: Magyar előadóművészek felvételeiből. Közben: 20.15: Sokszoros nagyításban — a kézsébészetről. — 20.30: A szimfonikus zene folytatása. — 21.08: Báti Zsuzsa jugoszláviai magyar költő versei. — 21.28: Részleték az 1988. évi drezdai dixielandfesztivál műsorából. — 21.48: A Rádiószínház bemutatója. Az interjú. MISKOLCI STÜDIO (a 268,8 m-cs közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-n) 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. — Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. Reklám. 1,7.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.35: Pódium. Zenés riportműsor. — Dpntött a bíróság. Dr. Tímár László jegyzete. — 18.00—18.15: Észak-magyarországi Krónika. — Reklám. — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Szerkeszti: Beély Katalin. televízió-1. MOSOK: 3.25: Torna. — 8.30: Felvételre ajánljuk, — 9.15: Mi-tu-ház. 17. rész. — 9.30: Kép- újág. — 9.35: Szünidei matiné. — 12,30: Mozgató. — 12.35: Képújság. — 16.45: Hírek. — 16.50: Három nap tévéműsora. — 10.55: Kuckó. — 17.25: Kástanka. Magyar rajzfilm. — 17.40: Nyelvi fej törőjáték. — 18.20: Rékáim. — 18.30: Torna. — 18.35: Nils Holgersson kalandjai. — 19.00: Esti mese. — 19.25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: özvegyek. 1.2. rész. — 20.55: Stúdió. — 21.40: Reklám. — 21.45: István király emlékezete. — 22.55: Híradó. 2. MŰSOR: 17.00: Kalandozá- olc a zenetörténetben. 13. rész. — 17.45: Képújság. — 17.50: Román nyelvű hírek. — 17.55: Antenna. — 18.40: Alpok—Adria Magazin. — 19.10: özvegyek. 1.1. rész. — 20.00: Képújság. — 20.05: Balett-tükör. — 20.50Népzene, zenekarra. — 20.55: Híradó. — 21.10: Betüreklám. — 21.15: Törvényes erőszak. Francia film. — 22.45: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.00: Az utolsó sárkány. — 10.05: A Humberto cirkusz. — 11.00: Az éveket nem lehet megállítani. — 11.45: Kanadai tévéfilm. — 15.30: At- lantida 09. — 10.15: Objektív — magazin. — 16.45: .Tégrcvú — felvételről. — 17.25: A nap percei. — 17.40: Dokumentumfilm. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Távlatok — magazin. — 19.30: Híradó. — 20.00: Szerelem és csalódások. Tévéfilm. — 20.55: Csehszlovákia 1988. — Belpolitikai események. — 21.55: Zenei visszhangok. mozi BÉKE: Fehér feketében. Mb. színes amerikai film. Felemelt helyár! Kezdés: mo, fl2 és f3 órakor. — A velencei nö. Színes olasz erotikus film. Kiemelt 2. helyár! Ki év! Kezdés: 15 és i’7 órakor. — Az érzékek birodalma. Színes japán erotikus film. 18 öv! Egységes helyár: 50 Ft. Kezdés: f9 órakor. — BÉKE KAMARA: Világautó. Mb. színes NSZK tudományos- fantasztikus film. Kiemelt 1. helyár! 14 év! Kezdés: Í4 és Í6 órakor. —• KOSSUTH: Az istenek fegyvere. Színes hongkongi kalandfilm. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 9 cs 11 órakor. — A dzsungel könyve. Mb. színes amerikai rajzfilm. Kezdés: f3 órakor. — A velencei nö. Színes olasz erotikus film. ie év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés; hn5 és 7 órakor. — Az érzékek birodalma. Színes japán erotikus film. Egységes helyár: 50 Ft. 13 év! Kezdés: 9 órakor. — HEVESY FILMKLUB: Cukorbébi. Mb. színes NSZK film- vígjáték. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — TÁNCSICS (Videoműsor Barco- kivetltővel): A gyilkos arca. Színes olasz—spanyol film. 16 év! Kiemelt video-helyár! Kezdés: f4 és f6 órakor. — Az érzékek birodalma. Színes erotikus japán film. 18 év! Egységes helyár: 50 Ft. Kezdés; f8 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Az álmok fele. Színes spanyol film. Kezdés: f5 órakor. — A Nílus gyöngye. Mb. színes amerikai kalandfilm. 14 év! Kiemelt i. helyár! Kezdés: f7 órakor. — FÁKLYA: Hupikék törpikék és Törplcur. Mb. színes belga rajzfilm. Kezdés: 5 órakor. — Az utolsó csillag- harcos. Mb. színes amerikai fantasztikus krimi. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 7 órakor. — FÁKLYA KAMARA: A gengszterek klubja. Színes amerikai krimi. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — SZIRMA, RADNÓTI: Távoli kiáltás. Japán dráma. Kezdés; fc órakor. A MISKOLCI MOZIK VIDEO- MÜSORA: BÉKE: Jézus élete. Színes amerikai film. Kiemelt video-helyár! Kezdés; 9, 11 és f8 órakor. — HEVESY: Erőszakos rendőrök. Színes olasz bűnügyi film. Kiemelt video- helyár! Kezdés; no, f 12, Í3 és f9 órakor. — TÁNCSICS: Tökéletes péntek. Színes amerikai bűnügyi film. Kiemelt video- helyár! Kezdés: f3, í 5 és 11 órakor. — FÁKLYA KAMARA: A nagyfőnök. Színes hongkongi film. Kezdés: f3 és f7 órakor. KAZINCBARCIKA, BÉKE; A tenger zamata. Mb. színes olasz film. Felemelt helyár! Kezdés4 és 6 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Micimackó. Mb. színes amerikai rajzfilm. Felemelt helyár! Kezdés: 5 óra- ‘{or- ~ A halálosztó. Színes amerikai fantasztikus film. 18 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 7 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: Kalózok. Színes francia paródia. Kiemelt 1. helyár! 14 év! Kezdés; f5, f7 és f9 órakor. — SÄTORALJAÜJHELY, BÉKE: Szerelem második vérig. Színes magyar film. Felemelt helyár! J4 év! Kezdés: 5 órakor. _ pat Garrett és Billy, a kölyök. Színes amerikai westernfilm. Felemelt helyár! 14 év! Kezdés: 7 órakor. — ÓZD, KOSSUTH: A birodalom védelme. Mb. színes amerikai politikai krimi. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés; f6 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: A fantasztikus labirintus. Mb. színes amerikai fantasztikus mesefilm. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 6 órakor. színház 27., kedd Nincs előadás BÉRBE ADJUK EV—687.33.10 típusú, 1 tonna teherbírású, elektromos, valamint DV—1733 típusú, 3 tonna teherbírású, homlokvillás, és YB—50 A típusú, 5 tonna teherbírású, oldalvillás targoncáinkat, megegyezés szerint. AGROSZER KV, Sajószentpéter, Béke tér 12.