Észak-Magyarország, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-28 / 258. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. október 28., péntek Szálloda a művelődési házban? Ha kevés a pénz a kultúrára Furcsa állapot, ha egy szénbányák vállalat kultúr- háza szén nélkül marad. Pontosabban fogalmazva: ha elegfendő pénz híján hideg falak között tevékenykednek a kultúra munkásai. Majdnem így történt ez Albert- telepen, a Mákvölgyi Bányaüzem Hunyadi János Művelődési Házában (és a Borsodi Szénbányák Vállalat többi kultúrházában is), melynek igazgatója, Papp András a televízió Üj Reflektor Magazin című riport* műsorának májusi adásában a következőket nyilatkozta: „1.987. decemberéig a. művelődési intézmények, — az iskolákkal és a kórházakkal együtt —, lakossági áron kapták a szenet. Ez számunkra 35—38 Et-ot jelentett mázsánként. Január 1-től viszont egy miniszteri rendelet alapján a „támogatás” érvényét vesztette, s a vállalatokhoz hasonlóan kénytelenek vagyunk 200— 220 Ft q áron beszerezni a tüzelőt.” Nemrég Alberttelepen jártunk. Megtudtuk, hogy a hirtelen jött módosítás nemcsak őket, hanem a vállalatot is váratlanul érte, de végül is a szakszervezeti bizalmiak (testületi ülésükön) megszavazták a kultúr- házak támogatásának növelését. Ez esetükben (a ru- dolftelepi művelődési házzal közösen) 400 ezer forintot jelent. így a hidegtől egyelőre nem kell félniük, a jövőtől viszont igen. Mert a vállalat, a szénbányászat, sőt a magyar gazdaság Eredményhirdetés o gyermeknapi hacacáré után. helyzetének alakulását ők sem láthatják előre. — A vállalat, lehetőségeihez képest minden Segítséget megad — kezdi beszélgetésünket Papp András —, de természetesen elvárja, hogy minél többet hozzunk mi is a konyhára. Éves költségvetésünk mintegy 2,5 millió forint, ebből 600— 650 ezer a saját bevétel. Az adótörvény és az áremelkedés természetesen minket is érzékenyen érint. S hogy ez tevékenységünkre miként hat, annak érzékeltetésére csak egyetlen példa: öt évvel ezelőtt még 12—13 ezer forint elegendő volt egy neves, pesti együttes megnyeréséhez. Manapság 30 ezer alatt senki sem jön le koncertezni. Harminc-negyven százalékos jegyáremelésre lenne szükségünk ahhoz, hogy az inflációval lépést tudjunk tartani. Ezt persze nem tehetjük meg, — csupán tíz százalékot emeltünk — hiszen a lakosság megélhetése is egyre nehezebbé válik. S a családok, nyilván nem az élelemre és ruházatra szánt keretet szűkítik elsőként... — A romló . feltételek mellett miként változik a munka tartalmi része? — Manapság is, a jövőben pedig egyre inkább az emberek jól meggondolják, hogy mennyit fordítsanak kulturálódásra. Az ismeret- terjesztés, a művészeti és tudományos előadások iránt csökken az érdeklődés. Az igények eltolódtak a szórakoztató műfaj irányába, egy-egy jó kabaré, vagy zenés darab, s főleg a sikerfilmek mindig telt házra számíthatnak. Továbbra is sokan jelentkeznek a gépkocsivezetői és nyelvtan- folyamokra. Kénytelenek voltunk néhány művészeti csoport munkáját beszüntetni: gondolok például a fotószakkörünkre. Csak a profitáló közösségeket tudjuk továbbra is működtetni. — Nyilván egyre inkább csökkeni fog a vállalati és tanácsi támogatás reálértéke. Mit tehet az intézmény? — A lakossági igények előbb említett változásaihoz természetesen alkalmazkodnunk kell. Emellett az ismeretterjesztés érdekében próbáljuk összevonni a község szellemi erőit. Anyagi lehetőségeink javításához üzleti tevékenységbe kell fognunk. Színháztermünket rendszeresen bérbe adjuk esküvőkre és egyéb rendezvényekre. Műszaki felszereléseink is a lakosság és az intézmények, vállalatok rendelkezésére állnak. Nemrég tárgyalásba Kezdtünk a Tisza Cipőgyárral egy közös üzlet létrehozásáról. Sajnos nem jártunk eredménnyel, mivel a vállalat nem látott fantáziát egy kicsiny községi cipőboltban. Természetesen tovább próbálkozunk, s bízunk benne, hogy előbb, vagy utóbb sikeres vállalkozásba kezdhetünk. Elvégre tudok olyan kultúr- házról is, amelyben fodrászüzlet, s olyanról is amelyben szállodai részleg üzemel ... Czoborczy Bence Töprengek az Ady híd helyén Többször is olvastam a miskolci Ady híd (nem korszerűtlen már ez az elnevezés?, hol van az Ady híd, már semmi nyoma!) melletti térségek beépítési tervéről. Hol azt, hogy építenek egy irodaházat a Bajcsy-Zsilinszky út torkolatánál a páratlan oldalra, máskor meg azt, hogy bontanak-e az Ady hídnál. Igaz, ez a szemközti oldalra vonatkozott. Állok és meditálok. Úgy is, mint aki már igen régóta koptatja a miskolci flasztert —, azért nem írok aszfaltot, mert amikor koptatni kezdtem, még nem aszfaltburkolaton jártunk, és az Ady hídnak nevezett térségben valóban híd volt, mégpedig három: egy a kocsiforgalomnak, egy a villamosnak, meg egy a gyalogosoknak, és Király hídnak hívták —, másrészt meg, mint olyan tollforgató, akinek több, korábbi írása is kötődik ehhez a tájékhoz. Nem vagyok városépítészetben képzett szakember, csak élek á városban, élvezem a városépítés minden pozitívumát, és nyögöm minden negatívumát, s mint ilyen, néha töprengek. Most éppen azon a sarkon, amelyről említett olvasmányaimban szó esett, közhírré téve azt a jövőbeni építkezést, ami majd itt leend. Nem tudom, meg tetszettek-e már figyelni, hogy az a kilenc plusz egyemeletes lakóház, amely ma a földszintjén levő Gyöngy cukrászdáról ismeretes, — korábban a Fórum eszpresszó adta a nevét a háznak, csak aztán ótkeresztelődötot, — az Ady Endre utca 14 a számot viseli, holott tulajdonképpen a Bajcsy-Zsilinszky úton áll. Ám bejárata, kapuja a mostani térség felé néz, és azért kapta 1960 végén, amikor felépült, ezt a házszámot, mert akkor még arról volt szó a városépítési tervekben, hogy előtte megy az Ady Endre utca. Az akkori tervek szerint ugyanis valami nagyon széles bevezető út jött volna a mai Vándor Sándor út nyomvonalán, és itt torkollt volna be a Búza térbe. E terv jegyében gyorsan le is bontottak a sarokról két épületet. Mindegyikben több lakás volt, hosszú benyúló udvarral. Az ittlakóknak megfelelő cserelakásokat biztosítottak, a két kisiparosnak műhelyt, a divatáruboltot megszüntették, Miskolc legrégibb gyógyszertárát, a Sas-patikát szintén — vajon hová lett annak iparművészeti értékű berendezése? —, és megszűnt természetesen a sarkon levő vendéglátó intézmény is, amely korábban Diófa név alatt, és Alsóház becenévvel kedvenc duhajda és koszos kocsma volt, később pedig Lottó cukrászdává minősült. A bontás később megállt, mert nagy házak jöttek volna sorra, sőt, elvileg áldozatul esett volna a bontásnak a Zsolcai kapu sarkán levő, úgynevezett Aranykasza-ház is. Erre a tervre bizonyára már nagyon kevesen emlékeznek. így született aztán a térség, és telt meg később némely pavilonokkal, árudákkal, némi parkosítással. Olvasom, ide most építkezni akarnak. Mégpedig irodaházat — gondolom, megyei igazgatóságot — egy olyan intézménynek, amelynek a1 közelben már van egy jókora irodája, de biztosan nagyobb kell neki. Amikor ezt végiggondolom, eszembe jut, hogy létezett valaha egy irodaház-építési stop Magyarországon, de feltételezem, azt ma már senki nem veszi komolyan, vagy talán nincs is, mert irodaházak épülnek jócskán. Sőt, egy hatalmas bérházat a Széchenyi úton ki is ürítettek, a lakókat megfelelően elhelyezték, hogy irodaházzá lehessen átalakítani. Épülnek új irodák, átalakulnak régebbi házak irodákká, és ha már valahol az íróasztal megvetette a lábát, az bizonyos önnemzés útján újabb íróasztalokat szül, s az igazgatóságoknak majd fiókok, meg kirendeltségek kellenek, ennélfogva újabb irodákra lesz szükség. Építőipari kapacitás bizonyára van, hiszen az állami erőből való lakásépítések viszont lecsökkentek derekasan. Az építőknek meg kell a munka, az irodistáknak meg az irodaház. Ez a régi útszélesítési terv jár az eszemben, amikor e környék beépítéséről olvasok, és most azt hallom, hogy a túloldalon már kevés is a hely. A szerencsétlen két bérházat a páros oldalon egyszer már kiürítették, ablakait, falait kiverték, aztán visszaépítették, de a lakókat már nem hozták vissza, hanem mindenféle közösségeknek teremtettek benne bemutatótermet, klubot, ilyesmit. Most újra a bontócsákány veszélye fenyegeti. De oda sem lakások épülnek elsősorban. Furcsa a világ ... Állok a sarkon és töprengek. Tempora mutantur... Változnak az idők, s a tervek folyamatosan változnak azokkal ... Legfeljebb nem valósulnak mindig meg... S ez, talán néha nem is baj... Csak a bontásokat nem kellene mindig elsietni ... Benedek Miklós „Művészeti határkövek” Egy kiállítás táblaképei, grafikái A hét műemléke (43.) Miskolc, Hunyadi u. 6. Volt Báji-Pa- tay-kúria. Barokk eredetű, 1809-ben épült, eredetileg földszintes háznak. Még ugyanebben a században emelettel bővítették, s akkor kapta az épület klasszicista és eklektikus stílusjegyeit. A kúria az emeletén l-j-3-f-l tengelyű. Az épület homlokzatának díszei a szélén, illetve a bejárat két oldalán látható ko- rintuszi féloszlopok. Báji-Patay Gyuláné egykori kúriájának tervezője az a Kiír Vencel volt, aki munkásságával jelentősen hozzájárult Miskolc építészeti arculatának formálásához. (ha) Fotó: Fojtán László Hamar elmentem, hogy az elsők között lássam Korkos Jenő Zoltán művészetét bemutató kiállítást Miskolcon, a Mini Galériában. Kíváncsi voltam a tanárra, aki rajzot tanít a Kossuth Gimnáziumban, és kíváncsi voltam az emberre, aki mindezzel nem elégszik meg, sajátos képi világot teremt. — Nem is tanulók ők nekem, hanem társaim — mondja a kiállítás megnyitója előtt, kis beszélgetésünk elején, majd Így folytatja a művész a képnélküli kalauzolást: — Elsősorban önmagam megnyugtatására készítettem a kiállítást, mellyel egyfajta tükörbe is nézek, diákjaimnak önbizalmat adok, hogy ne csak beszéljek, de meg is mutassam, egy húron pendülök velük, ezzel győzöm meg őket is, így partnereim lesznek a diákok, nemcsak tanulóim. Kellemesebb, felsza- badultabb légkörben alkothatnak ők is; hittel, önbecsüléssel. Képeimen általában híres nemzedékek, tettek elevenednek meg, és az a tény. hogy az évszázadok nem pusztították el népünket. A történelmi helyzeteket átélem, hisz’ nagy dolog volt átélni nemzetünknek is. Nem vagyok tájképfestő, nem festek csendéletet, jobban vonzanak az emberi problémák, együttérzek a paraszttal, a földdel, a lóval. Miskolcon a művészeti csoporttal folyamatosan állítok ki, egyénileg most ez a harmadik kiállításom. A kiállítás egy részlete Fotó: Fojtán L. Mi a sorsa festményeinek? — Harminc éve alig-alig vásárolnak tőlem Miskolcon. Nagy tisztelője vagyok a történelmi hősöknek — köztük a városban háromszor is járt Rákóczinak, akinek sajnos nincs a városban szobra. Visszatérve a müvekre, mind a tulajdonomban vannak. Modern, és tőlem idegen irányzatok dívnak. Két éve nyugdíjban vagyok, tanítványaimtól egy regénnyel szerettem volna elbúcsúzni, ami eddig nem jött össze. Pedig a fiatalok mindig kértek, ha „kimerült az akkumulátoruk”, tanár úr, meséljen valamit! Hát ezzel a „mesével” akartam elköszönni, amely a mohácsi vész körüli időkből. II. Lajosról, Mária királynőről és Zápolyáról szólt. A festményeken ezeket az érzelmeket örökítettem meg. Goda Gertrud Korkos Jenő festői útjáról beszél. A válogatásról, amely reprezentálja a szakmai felkészültséget, az emberi tartást, a történelmi indíttatást. Ennek megfelelően látunk szabadságharcot, világháborút, ám ezek meg- elevenítése csupán ürügyül szolgál napjaink konfliktusainak megfogalmazásához. Eszerint nevezhetjük történelmi festőnek, az életben eligazodni vágyó művésznek, aki minden látogatóhoz képes szólni festményeivel. A kiállítás november 23- ig látogatható a Mini Galériában. (Bckecsi)
