Észak-Magyarország, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-09 / 216. szám

í I Ebu-im D NAPRÓL NAPRA lUflPROL, NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Kisasszony után H ihetetlen, de többen mondják: barátaink közül a gó­lyák már elmentek. Hagyományaik szerint éppen Tst- ván-napkor, vagy annak közelében gyűltek össze leg­többen, hogy a korábbi hetek próbarepülései, edzései ered­ményeként a búcsúkörök után nekivágjanak a nagy útnak. Másik jó barátunk, a fecskék csapata meg Kisasszony napját választotta a költözés idejéül. Kisasszony, vagy Kis- boldogasszony tegnap volt, de ennek betartását remélhető­leg nem minden fecske tartotta kötelezőnek. Hiszen nemrég több fészekben még fiókák csipogtak. Meg az idő is jó, az a kis szél, kis eső, felhösödés nemigen számít nekik. Légy­ből, szúnyogból meg több is van a kelleténél, nyomorgatnak bennünket eléggé, hát csak fogyasszák őket egészséggel! Akár így, akár úgy, Kisasszony napján már túl vagyunk. A Nap egy csillagképpel lejjebb költözött: a Mérlegbe. Ha­marosan még lentebb költözik... v (priska) Szöuli aranyak Hála a Magyar Televízió néhány, igazán ámulatba ejtő, pazar reklámfilmjének, soha egyetlen korábbi olimpia előtt nem tápláltam ennyire vérmes reményeket a magyar olimpiai érmeket - természetesen mindenekelőtt az ara­nyakat - illetően, mint éppen a mostani, távol-keleti nagy játék előtt. Engem ugyanis e filmek egyértelműen meggyőztek arról, hogy még az 1952-es helsinki csúcsot, az akkori tizenhat aranyérmet is képesek vagyunk túl­szárnyalni. S ez érthető is, hisz még soha egyetlen ko­rábbi olimpiai felkészülésben, majd később pedig a ver­senyek során nem segítették olimpikonjainkat olyan hatá­sos „varázserők”, mint éppen most a szöuli olimpia előtt, s majd az olimpia alatt. Hogy kire, mire gondolok? Té­véreklámjainkból ez egyértelműen kiderül. Természetesen, iiogy a magyar csapatot biztosító ÁB-re, s mindenek­előtt „védőszentjére”, Gábrielre, valamint az állítólag ha­lottat is feltámasztani képes sárvári termálkristályra. Hisz arkangyal és csodaszer egyaránt a magyar csapat szolgá­latába állt. Úgy bizony! S e „titkos fegyverekkel” szövet­kezve lepipáljuk az egész sportvilágot. Ha most nem lesz húsz aranyunk, akkor egy sem! Egy dolog miatt azért kissé aggódom. Ismerve a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság szőrszálhasogató szakembereit - csupán irigységből - még képesek lesznek a sárvári kris­tályt doppingszernek nyilvánítani. S akkor ugye, lőttek a húsz aranynak! Éppen ezért... ...még szerencse, hogy van Gábriel! (ha) A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 36. heti lottósorsoláson a következő számokat húz­36 51 60 67 69 Közlemények A Mezőkövesdi Gyógy- és Strandfürdő strandfürdő részle­ge 1988. szeptember 12—16-ig, déli 12 órától tart nyitva, mű­szaki okok miatt. Ez idő alatt a gyógyfürdő zavartalanul üze­mel. ★ Feladatmegoldó levelező tan­tárgyi pontversenyt indít 8 for­dulóban a TIT Budapesti Szer­vezete, az általános iskolások számára: matematika (5—8. osztályosoknak), fizika (6—8.), kémia (7—8.), történelem (5—8.), csillagászat (fizika—földrajz komplex a 7—8. osztályosoknak). Részvételi díj: 190 Ft. Jelentke­zés szeptember 20-ig levélben: 1372 Budapest, Pf. 479, vagy te­lefonon: 136-890, 341-360/31. ÜGYELETES ÁLLATORVOS Miskolc város területén 1988. szeptember 9-én (pénteken) 15.30-tól 1988. szeptember 12-én (hétfőn) reggel 7,30-ig drí Wirtz Ferenc körzeti állatorvos. Laká­sa: ,Miskolc, "Vörösmarty utca 52. szám. Telefon: 86-026. Beje­lentés: 8—9 és 13—14 óra között. Telefonos lelkisegély-szolgálat: 88-884. Hívható szombaton reggel 6 órától hétfőn reggel 6 óráig, nappal is. Hétközna­pokon este 6 órától másnap reggel 6 óráig. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527. - Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. -1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. HVDSZ megyei Naptár kulturális és sportnap Föltétlenül működjön! A Trabant vezetője ugyancsak óvatosan ara- szolgat előre, de így sem sokat lát. Mármint, a ke­resztező utca forgalmából. Kilátását elfogja az a ke­rítés, melyet az építkezési terület elhatárolására húz­tak fel. Majd még kijjebb húzódik, ám ekkor egy te­herautó eleje tűnik fel, s robogva el. A trabis sok mindent nem tud tenni, hisz’ mögötte járművek so­rakoznak, így csupán a szerencséjének köszönheti, hogy nem sodorták el fél­tett járműve elejét... A fent leírt jelenet Mis­kolcon, a Bacsó Béla' és a Rácz György utca kereszte­ződésénél történt a minap. Itt a sarkon egy régi épü­letet bontanak le, s ezért a Bacsó Béla utca ezen az oldalán lévő járdát is el­kerítették, méghozzá olyan kerítéssel, melyen keresz­tül sem lehet látni. A baj nem is ez, hanem, hogy a Bacsó Béla utca, lévén egyirányú, mindkét oldalán a Vörösmarty utca felé közlekednek az erre haladó járművek. Mármost, a ki­látásban meglehetősen aka­dályozott Rácz György ut­ca felöl közeledő kényte­len kihajtani, hogy vala­melyest kilásson. Nem is lenne itt semmi probléma, ha a közlekedési lámpa működne — mindig. Ám ez — mint a minap is —, nem irányította a forgal­mat, csak a sárga fényű izzó villogott. Jó lenne, ha most az építkezés ideje alatt foko­zottabban ellenőriznék en­nek a lámpának a műkö­dését. Az sem ártana, ha a szemközti oldalra egy közlekedési tükröt helyez­nének ki — ha csak ideig­lenesen is. Már csak azért is, mert ebben a kereszte­ződésben számos baleset történt. (mé—) Szüretelnek Bükkalján laczó !. felvétele Mától három napon át... Ötven forintért Roppant összegű költségté­rítést vettem fel munkahe­lyem pénztárában. Kereken ötven forint volt a végösz- szeg. Ehhez ki kellett tölte­ni a szabványos elszámolási űrlapot, azt aláíratni a mun­kahelyi vezetővel, a titkár­ságon lepecsételtetni, majd ezzel felkeresni az elszámo­lásra jogosult számszaki va­lakit, aki ellenőrizte, össze tudok-e adni három tételt, hogy végül ötven forint jöj­jön ki; ezt követően az egé­szet kontrolláltatni kellett a pénzügyi nemtudomkivel, s a pénztáros máris elővehe­tett egy szabványos nyugta­tömböt, kitöltötte az űrlap adatait, előhúzott a fiókjából egy ötvenforintos bankót és elém tolta a nyugtát aláírás­ra. Miután aláírtam, közölte, még a személyi számomat is be kell írnom a névaláírás mellett található kockákba, amiből a tizenegy szükséges­sel szemben tizenhárom ta­lálható a lapon. A megye helyiipari, szol­gáltatói, városgazdálkodási vállalatai már javában ké­szülnek a IH. Borsod megyei HVDSZ kulturális és sport­napra, amelyet szeptember 10-én a csanyiki Majális­parkban rendez a HVDSZ megyei titkársága. A rendezvény keretében — amelyre 12—14 ezer dolgozót várnak — a vállalatok, kis­iparosok és kiskereskedők nagyszabású, értékesítéssel egybekötött termékbemutatót tartanak. Gazdag a nap kulturális programja. Bemutatkozik például a kazincbarcikai Eg- ressy Béni Művelődési Ház bábegyüttese, a KISZÖV Kis- bojtár néptáncegyüttese, a HV'DSZ Quick Táncegyüttes, amely hazánkat képviseli ősszel egy miskolci nemzet­közi táncversenyen. A gye­rekek (és felnőttek) játékos versenyeken mérhetik össze tudásukat, ügyességüket. Minden bizonnyal nagy sike­re lesz például a zsűri nél­küli HVDSZ Ki mit tud?- nak. Természetesen jól szóra­kozhatnak majd a sportked­velők is, hiszen lesz labda­rugó Szuper Kupa, férfi és női kézilabdatorna és ter­mészetesen karatebemutató. Nem vagyok babonás, de fennakadtam ezen. Nem a 13-as számon, hanem azon, hogy annál a munkahelynél, ahol hosszú évtizedek óta több kilónyi nyilvántartási anyag gyűlt össze rólam, ahol a munkakönyvem is őr­zik, kötetnyi önéletrajzom is lelhető, minősítésem úgyszin­tén, most újabban így kell engem azonosítani, nehogy én ne én legyek, illetve, aki az előbbi • procedúra után az ötven forintért aláírja az én nevemet, ne valaki más le­gyen, de ha a másvalaki esetleg tudja a személyi szá­momat, kész a baj. Mondta a pénztáros, ne őrá haragud­jak, nem ő találta ki, ez az előírt szabványos nyomtat­vány. Üjra megnéztem a nyom­tatványt és hiányosnak ta­láltam. A személyi szám magában kevés. Nincs rajta az anyám neve, a születési helyem, lakcímem, életko­rom, testmagasságom. Gyor­Előzetesen már beszá­moltunk arról, hogy az idén az olimpia, az egészségmeg­őrzés és a nyilvánosság je­gyében szervezi meg. a vá­rosi KiISZ-bizottság a mis­kolci ifjúsági napokat. A va­sárnap éjjelig húzódó prog­ramsorozatot ma délben, a „Ki nyer ma?” játéka nyit­ja meg. A Magyar Rádió 12.30-tól a Pannónia Szálló Roráriusz cukrászdájából közvetíti a vetélkedőt. Vonalban vagyunk cím­mel, 14 órakor kezdődik az a városi vetélkedő, melyben az éteren keresztül mérkő­zik meg egymással a Városi Diáktanács, az Ifjúmunkás Rétegtanács és az Értelmisé­gi* Fiatalok Tanácsának csa­pata. A három „főhadiszállá­sán odaírtam ezeket is, ne­hogy egy esetleges revízió bizonytalanságban legyen, vajon csakugyan én vettem-e fel ötven forint költségtérí­tést. Később jöttem rá, hogy a szemem színét sem érdek­lődték meg, pedig az is azo­nosító jel, még az útlevél­nél is kérik. Bosszúságomat enyhítendő arra gondoltam, hogy azt a pénzügyminiszté­riumi hivatalnokot, aki ezt kitalálta, részben az én jöve­delemadómból fizetik, amit tőlem azért vonnak le, hogy az államnak legyen miből fizetni azokat a hivatalnoko­kat, akik ellenőrzik, fize­tem-e az adót és jól töl- töm-e ki az ötven forintot nyugtázó űrlapot. Ha ismerném a rendelke­zés szülőatyját, személyi szá­mát rányomatnám az űrlap­ra. Jól láVható helyen, ke­retben ... (b) son”, így a Fáy András Köz- gazdasági Szakközépiskolá­ban (DT), az ÉMÁSZ-szék- házban (ÉFT), és a MAV- igazgatóság kultúrtermében segítséget is lehet majd ré­szükre nyújtani. Még tart a vetélkedő, ami­kor az iMSZMP-székház nagytermében mikrofon elé lép Hámori Csaba a KISZ KB első titkára. Az országos KISZ-értekezlet előtt a leg­égetőbb feladatokról, tervek­ről, elképzelésekről tart tá­jékoztatót, de a hallgatóság­ban felmerülő kérdésekre is választ ad. Az MSZMP-szék- ház 15 órától nyitva áll min­den érdeklődő előtt! A három napon át folya­matosan lépnek színre a MIN-színpadokon az amatőr együttesek, szólisták. Az ő műsoraikon kívül divatbe­mutatók, gyermekműsorok, színjátszók és mutatványosok szórakoztatják a nézőket. A Centrum Áruház és a városi sportcsarnok előtti tér ad helyet ezeknek a színpadok­nak. 18 órakor Olimpiák története címmel nyílik kiál­lítás a SZMT Művelődési Központjában, 18.30-kor pe­dig hivatalosan is sor kerül az V. miskolci ifjúsági napok megnyitó ünnepségére. A városi sportcsarnok előtti tér lesz a színhelye csakúgy, mint az ezt követő összes programnak. Itt vonulnak fel a miskolci majorettek, itt te­szik le fogadalmukat az ez évben középiskolába kerülő diákok, s itt tartják meg 20 órától azt a tér-bált, mely, ha az időjárás is megenge­di, éjjel 11 óráig tart majd. A Népkert környékén jár­va, sokak számára lesz fel­tűnő, hogy éjjel-nappal edző­ruhás fiatalok futkosnak a Népkert körül. Ez a MI'N- maratan, amelybe minden mozogni vágyó fiatal bekap­csolódhat. n. zs.

Next

/
Thumbnails
Contents