Észak-Magyarország, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-10 / 217. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ~r Lm Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja n Ifjúsági napok kezdődtek Miskolcon Hámori Csaba a politikai fórumon Grósz Károly befejezte HDK-beli látogatását Pénteken reggel igen/ko- rán kezdődött Grósz Károly- nak és kíséretének programja. Günter Schabowski, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára felkereste niedersohönhauseni szálláshelyén az MSZMP főtitkárát és egyórás megbeszélést tartott vele. Nem sokkal később a magyar pártvezető a gazdasági élet jelentős személyiségeivel találkozott: a niedefschön- hauseni konferenciaépületben munkamegbeszélésen fogadta az NDK kombinátjainak, külkereskedelmi vállalatainak és utazási irodáinak vezérigazgatóit. A tanácskozás után Grósz Károly és kísérete a berlini városházát kereste fel, találkozott Erhard Krack főpolgármesterrel, majd városnézésen vett részt, megtekintette az újonnan helyreállított Nikolai negyedet. Pénteken délben a magyar kolónia tagjaival találkozott a berlini nagykövetségen Grósz Károly, kora délután pedig az NSZEP Központi Bizottságának székházában folytatták a hivatalos megbeszéléseket. A tárgyalások lezárása után Grósz Károly a nemzetközi sajtó képviselőivel találkozott, majd a kora esti órákban .tért vissza Budapestre. A találkozóról közös közleményt adtak ki. Az NDK központi lapjai pénteken vezető helyen és bő terjedelemben tudósítottak a látogatás eseményeiről. Az NSZEP központi lapja, a Neues Deutschland több mint két teljes lapoldalt szentelt a látogatásnak. A fényképekkel bőven ellátott beszámoló szalagcímei kiemelik, hogy az NDK és Magyarország együtt munkálkodik a szilárd békéért és a szocializmus pozícióinak erősítéséért. A Berliner Zeitung ugyancsak két és fél oldalnyi terjedelemben tudósított az eseményekről, kiemelve, hogy a felek különös figyelmet szenteltek a gazdasági kérdéseknek. Utók és elképzelések - volt a címe, a tegnap délután megtartott ifjúságpolitikai fórumnak, melynek vendége volt Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára, az MSZMP PB tagja. Már napok óta építették a színpadokat, már hetekkel ezelőtt árulták a tombolákat Miskolcon. Valami nyüzsgés telepedett a városra, fiatalok jövés-menése, pedig csak pénteken startolt a rendezvénysorozat. Az utcákon színes plakátok, hangszórók, a színpadokon együttesek, színjátszók produkciói állítják meg a városlakókat, remélhetőleg mindhárom napon át. Elkezdődtek az ötödik ifjúsági napok programjai. Á jövőről volt szó... ... azon a fórumon, melynek vendége Hámori Csaba, a KISZ KB első titkára, az MSZMP PB tagja volt. A pártszékház nyitott kapukkal várta a miskolci fiatalo- ikat, hogy a KISZ jövőjével kapcsolatos kérdéseiket személyesen tehessék fel. Az érdeklődés közepesnek mutatkozott, pedig itt hallhatók voltak azok a gondolatok, melyeik segítséget adhatnak a jövő ifjúságpolitikájáról alkotott képről. Hámori Csaba beszédét azzal kezdte, véleménye szerint mi a legnagyobb kihívás jelenlegi társadalmunkban, milyen értékrendek alapján gondolkozhatunk az előttünk álló éveikről: — A mai társadalomból hiányoznak az érett polgári társadalom jegyei, s ennek következtében „olyan csökött állampolgári öntudatunk, mint amilyen”. A közösségi és polgári értékek összehangolása szükséges ahhoz, hogy egészségesebbé váljon közéletünk. A jövőre nézve így azt tudjuk, hogy biztos csak a változás lesz az ebhez vezető úton. Éppen ezért a változás a legjellemzőbb pártunk életére is, az átmenet időszakát éljük, s csak a viták befejezésével és a személyi feltételek megteremtésével várható, hogy a pánt a társadalom vezető erejeként tud fellépni. Ebben a helyzetben a fiatalok érdeke az új ifjúság- politika létrehozása. Sarkpontok lehetnek a demográfiai feszültségek, az oktatáspolitikában tapasztalható merevség, a foglalkoztatási és lakásügyi gondok megszüntetésére, megoldására hozott intézkedések. Kedvező, hogy a kormány elfogadta és támogatja a KISZ átfogó reformtörekvéseit. A kidolgozó munkák elkészültével a november 20-ra összehívott országos KlSZ-érte- kezlet és a KISZ márciusban megtartandó XII. kongresszusa között az MSZMP KB ismét foglalkozik e kérdéskörrel. Ki nyert tegnap? A MIN előrehozott eseménye volt a Ki nyer ma? című rádiós játék vendégszereplése a Roráriusz cukrászdában. Ez ugyan nem látszott a helyszínen, mert (Folytatás a 2. oldalon) Üvegekbe zárjuk a nyarat Megéri a munkát A befőzés pepecs munka, sok háziasszony nem is vállalkozik rá, hogy az otthoni második műszakot még ilyesmivel is terhelje. A panelházakban lakók azt mondják, hely sincs és a központi fűtés melege, s száraz levegője miatt leszárad a lé a kompótról, savanyúságról. Az viszont igaz, hogy az üzletekben kapható befőttek nem olcsóak, s nem igazodnak a piaci árakhoz, akkor sem, ha ott olcsóbb a gyümölcs. A város szélén elszaporodtak a kiskertek, és sokan döntenek úgy, ha már megtermett, ne menjen pocsékba, s eirakják. Mi most azoknak szeretnénk bepillantást nyújtani a befőzéshez szükséges dolgokba, akiknek nincs kiskertjük, és úgy döntenek, hogy a piacról vásáraitokból rakják el a télirevalót. (Folytatás az 5. oldalon) A Mészöv érdekvédelmi tevékenysége — B.-A.-Z. és Hajdú-Bihar megyék együttműködésének tapasztalatairól Tegnap, szeptember 9-én, Dudla József első titkár, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának vezetésével ülést tartott a megyei párt-végrehajtóbizottság. A testület ezúttal is vaskos, a megye gazdaságát, társadalmát, párttagságát érintő és foglalkoztató kérdéseket vitatott meg, illetve foglalt azokban több órás vita után állást. Így Juhász Péter és Kun László titkárok előterjesztésében megvitatta azt a feladattervet, amely a pártértekezlet utáni további helyi, megyei tennivalókat tartalmazza. Mivel ez a téma rövidesen a megyei pártbizottság elé kerül, részletesebben majd akkor foglalkozunk vele. Különösen a munkaerő-gazdálkodás. a foglalkoztatási gondok, a kereskedelmi ellátás, az orvosegészségügy és az oktatás szempontjából nagy jelentősége van Borsod-Abaúj- Zemplén és Hajdú-Bihar megyék együttműködésének. Erről és a továbbfejlesztés tennivalóiról is tárgyalt a végrehajtó bizottság, melyet dr. Ladányi József, megyénk tanácselnöke tájékoztatott. Néhány gondolat a gazdag anyagból: A ’80-as években a leninvárosi iparvállalatok létszámfejlesztésének üteme lelassult és a Hajdú-Bihar megyei települések munka- erőforrásaira gyakorolt szívó hatás nem fokozódott tovább. A foglalkoztatási kapcsolatok változatlanul erős intenzitását mutatja azonban, hogy naponta Polgárról hozzávetőleg 1300-an, Görbeházáról mintegy 300-an ingáznak Leninvárosba. A két megye szakigazgatási szer,- vei közötti együttműködés, talaján sor került a megyei munkaügyi szolgáltató irodák tevékenységének koordinálására, kölcsönösen segítik a munkaerő-kereslet és -kínálat területi összehangolását. Több sikeres elképzelést valósítottunk meg a környezetés természetvédelem területén, szoros a munkakapcsolat a kereskedelmi ágazatban, az iparszerű mezőgazdasági rendszerek együttműködésében, de nem mondhatjuk megnyugtatónak a közlekedési ágazatot érintő együttműködést. Jelentős tartalékok vannak az idegenforgalom bővítésében, valamint a közös sport- és ifjúsági munka terén. Vezetői szinten egyébként elkészült a két megye tanácsa közötti további együttműködési megállapodás tervezete, amelyben átfogóan rögzítették a közös munkálkodás módszereit. Hasznos lenne — hangzott el a vitában —, ha az intézmények, a vállalatok is keresnék a jobb együttműködés lehetőségeit, hiszen, mini ez szintén elhangzott: nem kevésbé fontos a megyék közötti együttműködés javítása azért sem, mert az ország halmozottan hátrányos helyzetű, elmaradott térségei részint a szóban forgó megyehatárok két oldalán helyezkednek el... A végrehajtó bizottság a tegnapi ülésen különféle tájékoztatókat hallgatott meg és fogadott el, igy a gazdálkodás féléves tapasztalatairól ; az MSZMP Özd Városi és Ernőd Nagyközségi Bizottsága tevékenységéről, a TIT megyei szervezetének munkájáról, illetve a termelő ágazatok nem rubel elszámolású exportjának alakulásáról, majd javaslatot fogadott el a Szlovák Kommunista Párt Keletszlovákiai Területi Bizottsága és az MSZMP B.-A.-Z. Megyei Bizottsága közötti testvérmegyei együttműködés 1988—89. évi programjára. A testületi ülés első napirendi pontja az a jelentés volt, amely a megyei Mészöv érdekvédelmi tevékenységével, ezzel összefüggésben az áfészek területén működő pártszervek és -szervezetek munkájával foglalkozott. E napirend tárgyalásához Miskolcra érkezett és a vb munkájában részt vett Szlamenyiczki István, a Központi Bizottság tagja, a Szövosz főtitkára is. Megyénkben mintegy 230 ezer tagot tömörítenék a fogyasztási szövetkezetek, melyek a megye áruforgalmának egyihanmadát bonyolítják, az aprófalvas településeken pedig kizárólag az áfészek egységei biztosítják az alapellátást, a lakosság véleménye szerint többnyire elfogadhatóan, javuló színvonalon. A financiális gondok ellenére is tervszerűen halad a kereskedelmi hálózat rekonstrukciója: sok ízléses és korszerű kereskedelmi és szolgáltatási célú létesítménnyel —Tokaj, Matyó tájáruházak, ABC-prog- raimok — gazdagodott megyénk. Nyolc áfészünk hat szocialista országgal folytat mind gyümölcsözőbb árucsere és más együttműködést; a mezőgazdasági kistermelők 240 szakcsoportjának a piaci, leginkább a külpiaci igények szempontjából fontos ágazatokban (nyúlhús, méz, MAVAD-cikkek, gyógynövények, vágósertés) Sikerült megtartani, esetenként még fokozni is a termelés szintjét és színvonalát. E szövetkezetek érdekképviseletét, munkájának koordinálását (Folytatás a 3. oldalon) v' sm •