Észak-Magyarország, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-07 / 214. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4

1988. szeptember 7., szerda

Eötvös Józsefre emlékezve

„A népnek értelmi felemelésében fekszik legbensőbb meggyőződésem szerint ezen haza egész jövője.” (Eötvös József.)

— A sályi szellőcske nagyon lengeti a zászlót. Erősítsük meg, nehogy idő előtt leleplezze az emléktáblát.

Hallgatózni természetesen nem illik. N]em is állt szándékomban. Épp csak a közelben voltam, amikor Sály- ban, az Eötvös-kastély avatandó emléktáblájáról (melyet egyébként a Mezőkövesdi Áfész készített) kissé elcsúszott a nemzeti színű „takaró”, s ezt kéjt hölgy megigazította. A „sályi szellő” említése az egyszerű hétköznapi hangulatomat gyorsan alakította ünnepivé. Annyira kiérződött belőle a helység szeretete, nagyjainak tisztelete, — kezdtem még inkább becsülni a sályi embert.

Hát még mikor Barsi Ernővel beszélgettem! Aki magával ragadó személyisége, lelkesedése folytán egyszerűen csak a sályiak „Ernő bácsija” lett. A községről már több tanulmánykötete jelent meg, négy évtizede gyűjti a falu gazdag néphagyományát, a Pávakör vezetője, és mellesleg hegedű- művész is. Nemsokára kiadják Eötvös József sályi éveiről készített munkáját.------A sályi napokat —

m

ondja — először ’84-ben, a felszabadulás negyvenedik évfordulóját ünnepelve tartottuk. A faluban sok híres ember élt és dolgozott, így akkor hat emléktáblát is avattunk. Második alkalommal Négyessy Szepessy Pál kuruc vezér állt rendezvényeink középpontjában.

Idén pedig Eötvös József születésének 175. évfordulóját ünnepeljük a régi Eötvös- kastélyban, ahol ma Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon működik. Az író-politikus itt találkozott közvetlenül a magyar paraszttal, s itt írta, hogy aki látta a magyar embert az eke mellett, meg kell hogy emelje a kalapját.

Gáli András iskolaigazgató emlék.tábla-avató beszédéből: — Eötvös „a csöndben megteremteni egy új társadalmat” elvet vallotta, amelynek zálogát a „népnek értelmi felemelésében” látta. S már ittj a sályi kastély falai között alapjában megfogalmazódott s leírva is megjelent ennek a hitvallásnak később törvénnyé váló bizonyítéka. Kimondta az alsófokú oktatás ingyenességét, s az anyanyelven történő oktatást is. „A népnevelési törvénnyel kulturális vonatkozásban olyat alkotott Eötvös, ami meghaladta a

A sályi pávakör nagy sikert aratott

fennálló társadalom színvonalát, és felvillantotta a reményét annak, hogy nagy lépésekkel közeledjünk a nálunk fejlettebb államokhoz, modernizálódjék iskolarendszerünk, magasabb színvonalra emelkedjen az ország egész kultúrája.” — idézte az igazgató Felkai László monográfiájából.

Eötvös József a képzőművészeti és múzeumi kultúra alapjainak lerakásában is jeleskedett. Ezt nem feledve, a kastélyban két kiállítás is megnyílt. Simon Ferenc festőművész alkotásaiból, illetve egy általános iskolai szaktábor anyagából.

Az ilyen rendezvények — mint az elmúlt hétvégén a sályi napok — kiválóan alkalmasak arra, hogy egy falu rejtett értékeire felfigyeljenek, vagy az ismert értékeket felelevenítsék, újra szívükbe véssék a helység lakói, s a 'kultúrát még befogadni tudó, akaró emberek. A „sályi szellő” gondolatisága, — a lakóhely szeretete, történelmének, hagyományainak ismerete, híres fiainak továbbéltetése — talán messzebbre is eljut. Ehhez azonban többek közt soksok Barsi Ernő bácsi szükséges.

(dobos)

Eötvös József emléktábláját Barsi Ernő leplezte le

Szemközt a címzettel

Egy leveleskönyv premierje

(Németh László: Levelek Magdához)

Vannak híressé vált gyerekek. Nagy emberek csemetéi, sztárok fiai-lányai. Bulvárlapok, magazinok, botránykrónika-hősei, elkényeztetett gazdagok, unaloműző lázadók. Szüleik nyomdokain haladók. Irigyeljük őket, így szokás. (Esetleg sajnáljuk: mostanság el is rabolják őket Nyugaton, hogy zsarolhassák a híres szülőt.)

ülünk szemközt az est vendégével, s miközben hallgatjuk, úgy tetszik, mifelénk ez a sors is elég felemás.

(Közbevetöleg) Ki ez a Magda? Németh László egyik regénye, a Lányaim. Különös kicsit ez a könyv.

Egy író-apának négy leánya az írói tanulmány tárgya. Orvosi, tanári, írói szemmel s módszerekkel rögzíti benne testi, szellemi gyarapodásukat, formálódó egyéniségüket. Jó érzékkel tapint rá hajlamaikra, s igyekszik fejleszteni őket. Ennek a könyvnek egyik szereplője Magda, a legidősebb lány, ki most itt ül előttünk. (Németh László-i arc és tekintet, a hatvanhoz közeledve is finom, szép vonások, mint akin évtizede nem fogott már az idő, hangjától később derűsen meghitt lesz a terem,) Itt van Judit is, a húga (a könyv konzultánsa), s eljött az író özvegye is. Csak a két kisebb lány, Ágnes meg Csilla hiányzik.

(Tárgyszerűen) Üj Németh László-kötet jelent meg ez évben — 13 évvel az író halála után. Ezek a levelek 15 éven át íródtak a távolba szakadt lányhoz. („Nekem különösen fájó Magda elvesztése: lányaim közt ö volt, aki kicsit törődött velem.”) 1956 és 1974 között mintegy 200 levelet írt neki, s most itt van együtt szinte mind, bár Németh Magda előszava szerint közlésükre apja soha nem gondolt. „Legfőbb érdekességük talán az, hogy bepillantást engednek abba, hogyan élt és hogyan gondolkodott Németh László, mint családfő és apa.” Persze, ő is tudja, ezenkívül „számos fontos életrajzi és művei keletkezésével kapcsolatos adatot is szolgáltatnak.” A családon és a filológuson kívül azonban az olvasót is érdekelhetik. Az utolsó nagy korszak (a sajkódi évek) melléktermékei ezek a levelek, ám bennük az író gondolkodása, etikai nézetei is sűrűn megnyilatkoznak. Felfoghatjuk a

Lányaim egyenes folytatásának is: a felnőtté és körülményei okán tanácstalanná is vált egykori gyermek aggódó és tapintatos irányítási kísérletét követhetjük nyomon. „Távdiagnózisokat” ad elmélkedésekkel. Ezt igazolja Németh Magda észrevétele is: „Egész életében, de főként idős korában Németh László legszívesebben pedagógus volt ... Ezeknek az írásoknak a zöme egy vérbeli pedagógus megnyilatkozása.” Tegyük hozzá: tanulságos és olvasmányos megnyilatkozások. S mint a levelezés egyik fele, olyan kétszereplős napló, melyben erősebb az önarckép (az alkotással s az öregedéssel küzdő író állapotrajza), másfelől a levelek tükrében látjuk a címzett mindennapjainak

visszfényét is. Ö a társszerző, aki a leveleket is válogatta és gondozta a szerkesztő, Monostori Imre mellett. (A könyv érdekes képanyagával is igényt tarthat az érdeklődésre.)

(Az est) Ülünk a fehérvári megyei könyvtár ódon, szép olvasótermében, ahol egykoron Vörösmarty tanult. Hallgatjuk a levél- részletekből a műsort. S lassan érdekelni kezd mindenkit a címzett, s várjuk a levelekre adott — mai válaszokat. Interjúba fog hát vele Monostori Imre, majd a közönség.

(A címzett válaszol) Sorjáznak a kérdések, felsorolni is sok, a válaszokat tömöríteni aligha lehetne, ízelítőül valamit mégis, egy életszeletet az egészből. Milyen is egy hírneves magyar író lányának lenni? A tartalmasán szép gyermekévek után a diáiékor kész vesszőfutás. Magyar—angol szakos bölcsészhallgató az ötvenes évek elején. Ám a pesti egyetem egyik akkori „fura ura” minden előadását Németh László szidalmazásával kezdi. A középkori irodalomból húzott tétel helyett a vizsgán apjáról faggatják, de csak közepest kapott érte ... Otthagyván az egyetemet, gépírást tanul. (Ö gépeli le az Anna Karenina-fordítás 800 oldalnyi kéziratát.) Miskolcon próbálkozik a kohómérnöki karon (mindig érdekelte a kémia), de 54- ben elmegy innen is, Pesten végez vegyészként. Hányatott egyetemista sorsa ezzel sem ér véget. Férjét követve (négy hónapos terhesen) 56 novemberében Kanadában köt ki. (Ekkor kezdődik a levelezés.) Itt viszont diplomáját nem ismerik el, újból évekig tanul. Mikor végre ottani vegyészi oklevelet kap — vegyészi állást nem kap, mert nő ... Tanári (módszertani) tanfolyamot végez, s végül tanítani fog természettudományt két évtizeden át. — A kérdések szaporodnak. Miben segített az apa leveleivel? Mennyire ismert odakint Németh László? Mit csinálnak (itthon) a gyermekei? Mi lesz az ő leveleinek a sorsa? (Németh László azt írta: „A leveleiden is azt látom, hogy te örököltél meg a legtöbbet az én írói képességemből: pontosak,

szentimentalizmustól mentesek, s jó ritmusúnk a mondataid.”)

(Hazafelé) Visz a vonat, elmarad lassan a pannóniai táj. Kezemben a formás kötet, mely példás (illetve könyvkiadási gyakorlatunkban inkább példátlan) gyorsasággal fél év alatt készült el a Komárom megyeiek összefogásával (TIT- szervezetük és az Oj Forrás kiadásában), s jelent meg — Tatabányán. Okkal lehetünk kíváncsiak a levelek másik felére is. Várhatóan a jövő évi könyvhétre jelenteti meg a Csokonai Könyvkiadó Debrecenben ...

V. A.

Művelődés bankettel, — vágy fordítva?

Arról adott hírt a minap egy országos napilap, hogy az egyik vidéki nyári színház igazgatójának szezon végi jutalmát 3500 forinttal megkurtították — büntetésként. Noha semmiféle hibát el nem követett, magatartása ellen mégis kifogás merült fel. A kifogás pedig nem más volt, minthogy nem foglalkozott megfelelően azokkal a vendégekkel, akik az ő főnökei meghívására érkeztek a nyári színház előadásaira, a felvonások közötti szünetekben nem hívta meg őket a terített asztalhoz, nem itatta, nem etette azokat, gyerekeiknek nem hozatott fagylaltot, és egyáltalán megszüntette azt a szokást, hogy az ilyen vendégek az első felvonást követő szünettől már ki se mozduljanak a fenntartott különteremből, ahol az időt étkezéssel, italozással, s mindezt vendégként, görbe úton előteremtett költség számlájára tölthetik. Aki e nyáron ebbe a nyári színházba ellátogatott, csak előadást kapott, sört, bort, hidegtálat, ilyesmit nem. Sőt, szűkült az ingyen belépőre jogosultak köre is. A nyári színház igazgatója emiatt kapta a büntetést, hiszen feletteseinek „erkölcsi kárt" okozott.

Mielőtt bárki találgatna, megjegyzendő, ez az eset nem Borsodiban történt. Nem tudni, hol, de nem is a hely az érdékes. Hanem maga a tény, nevezetesen az, hogy eddig sokfelé szokásban volt mindaz, amit az elmarasztalt nyári színiházi vezető megszüntetett. Igen sokan természetesnek vették, hogy ők időnként vendégek és a művelődési alkalmakat úgy mosták egybe a bankettezéssel, vagy mondjuk ki kereken, potyázással, hogy az életformává, életelemükké vált, természetesnek tartották, beosztásuk járulékos elemévé.

Miért kell erre felfigyelni? Mert ha nem is ilyen markánsan, de szűkebb pátriánkban is fellelhetők az ilyen magatartás és elvárás jelei. Miivel már éppen húsz esztendeje megszüntette az akkori színházigazgató, talán megemlíthető, hogy addig a premiernapokon egy bizonyos protokolláris kört mindig felinvitáltak az igazgatói irodába a miskolci színházban is, s a kínálásban nemcsak egy féketekévé szerepelt. Hogy miként számolták dl ezek költségeit a gazdasági igazgatóságon, arról most ne essék szó. De bizonyára igen sokan tudnának példát említeni arra, hogy különböző, jelentéktelen alkalmak,

avatások, — amennyire avatásoknak lehet-e mindegyiket nevezni —, bizonyos épületek klsébb-nagyobb tatarozás utáni átadásai, ilyen-olyan bemutatók, különböző művészeti produkciók egyes szűkebb körökben tulajdonképpen csak alkataiul szolgálnak az ösz- szejövetelre, kísébb-nagyobb kocci nógatásokra, falatozá- sokra, természetesen vendégként. Valahova majd elszámolják. Az újságíró, aki hivatalánál fogva, gyakran vesz részt ilyen művelődési és egyéb jellegű alkalmiakon. kénytelen meglátni a rendezvénynek ezt a szűkebb körű „mellékszálát” is. Arra is volt már példa, hogy a rendezvény filmvetítéshez kapcsolódott, amit természetesen a kiválasztott vendégek nem nézték végig, visszavonultak a megfelelő, zárt terembe, s fogalmuk sem volt róla, hogy amíg ők bent ünnepelték a kinti rendezvényt, az gépihiba miatt, megszakadt, a közönség szerteoszlott.

Szükségtelen talán konkrét példákat sorolni, szinte köztudott már, hogy nem egy művelődési jellegű rendezvény valójában ürügyül szolgál a meghívottak egy szűkebb körének a megven- dégeléséhez. Megtalálható ez

akkor is, ha országos fórum címszóval hívnak össze embereket, akkor is, ha szűkebb körből invitálják őket, a lényeg mindig az, hogy a rendező szerv, vagy annak felügyeleti hatósága, vagy egyéb főnöksége ki akar tenni magáért, mert így dukál, hiszen ha ő megy vendégségbe máshová, őt is így fogadják. S így még az!t is fel léhet jegyezni, hogy részt vettek bizonyos művelődési aktuson. Hogy aztán abból semmit sem láttak, azt nem kéri számon senki.

Szeretném hinni, hogy ez az előttem ismeretlen nyári színházi igazgató nem egyedül van, s hogy mások is követik példáját. Aki nyári színházi előadásit megtekinteni jön, akár a szomszéd megyéből, akár a fővárosból is, az a produkciót tekintse meg, s ne az italválasztékot. Ha szomjas, büfé mindenütt van, neki meg van magyar pénze, amiért vásárolhat. Lehet, hogyha a megven- dégelés rendszere megszűnik, megcsappan az „érdeklődők” száma? Ldhet. Aki a potya bankett kedvéért ment „művelődni”, maradjon otthon. Adja át a helyét — akár a szabadjegyes helyét is! — az igazi érdeklődőnek.

(benedek)