Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-05 / 186. szám
1988. augusztus 5., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Alacsony jövedelmű rétegek Borsodban III. Háromezer-ötszázból ketten Cementszállítás a HCM-ből „A szakszervezetek számára nem lehet közömbös az infláció mértéke és tartalma, hiszen a növekvő árszínvonal kárvallottjai elsősorban mindig a kizárólag bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok, az amúgy is megélhetési gondokkal küzdő rétegek.” Az előző idézeteit abból a szakszervezeti dokumentumból kölcsönöztük, amely a mozgalom gazdaság- és életszínvonal-politikai törekvéseit, valamint a szociálpolitikai elgondolásait rögzíti. A figyelmes olvasó nyilván már észrevette, a mondat egyetlen réteget külön is említ. Nevezetesen a nyugdíjasokat. Nem véletlenül, mert — bár sorrendet nehéz lenne felállítani — ma a nyugdíjasok viselik el a legnehezebben az áremelkedések következményeit, s szinte semmit sem tehetnek az infláció ellensúlyozására. Borsod-Abaúj-Zemplénben a lakosság egyötöde, 160 ezer ember él nyugdíjból. Jogos, és mielőbbi orvoslásra szoruló panaszaikkal Dunát lehetne rekeszteni. A sérelmeket felesleges újra felsorolni. Következzék helyettük egy kérdés; megélhet ma két ember 3500 forintból havonta? A válasz: meg lehet élni, hiszen a borsodi nyugdíjasok körülbelül harmada 3500 forintnál alacsonyabb összegű ellátmányt kap. Sok családban csak a férj jogosult a nyugdíjra, s abból él a feleségével. Ennyi pénzből csak a legszükségesebb élelemre, a mindenképpen kifizetendő költségekre jut. Bármennyire is beosztó az idős házaspár, biztosan a napi gondok szorításában él. örömmel fogadja a segítséget, de sokukban ágaskodik az önérzet is. A gazdasági nehézségekért, az inflációért nem felelősek, s nekik azt sein vethetik a szemükre, hogy többet fogyasztanak, mint lehetne. Nyugdíjukért gyakran több évtizedet dolgoztak, nem könyöradományt kapnak, s mindenképpen jogos a követelés: a társadalom, a kormány gondoskodjék róla, hogy az ellátmány megőrizze vásárlóerejét. A szakszervezeti felmérés további részletekre is fényt derített. A rokkantsági nyugdíjasok száma megyénkben közel 26 ezer. A nők általában ezer forinttal kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a férfiak. A járadékosok ellátmánya — akiknek száma hétezerre tehető megyénkben — sok esetben még 3500 forintnál is alacsonyabb. Az átlagtól rosz- szabb helyzetben vannak a KPVDSZ nyugdíjasai, akiknek fele 3000 forint alatti nyugdíjból él. A Borsodi Szénbányák Vállalat 14 200 nyugdíjasának ellátmánya 2500 és 4000 forint között mozog. Közülük 6 ezren valamilyen egészségkárosodásban szenvednek, ezren fekvőbetegek. A bányásznyug- d'jasoknak csupán hét százaléka folytat valamilyen munkát, amelyből jövedelmét kiegészítheti. Ezen a ponton befejezzük a vizsgálódás tapasztalatainak összegzését. A Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége legutóbbi ülésén vitatta meg a tájékoztatót. Az ülésen az elnökség tagjai úgy döntöttek, hogy a dokumentumot elküldik a megyei pártbizottság tagjainak, továbbá eljuttatják a megyei képviselőcsoportnak, a SZOT illetékeseinek. — Mindannyian nehezebben élünk. A fiatalok, a nők, a nyugdíjasok gondjai közismertek. Ám az is közismert, hogy a bajokon képtelenek vagyunk segíteni, hiszen a gazdaság teljesítménye évek óta elmarad a szükségestől. Milyen megfontolások alapján végezték el az alacsony jövedelmű rétegek helyzetére vonatkozó vizsgálatot, ha gyors változásban nem reménykedhetünk? A kérdést Szűcs Ferencnének, az SZMT titkárának tettem fel. — Véleményem szerint nem elég általában ismerni a helyzetet, hanem adatokkal, dokumentumokkal kell az érdekvédelmi munkánkat szolgálni, érveket kell adni az eredményesebb fellépéshez. Az elmúlt időszakban az SZMT-nek a korábbinál nagyobb lehetősége nyílott a területpolitikára, többet kell tennünk a városokban, falvakban lakó emberekért. E munka része a helyzet átfogó megismerése. A tájékoztató, s az azt megelőző felmérés jól szolgálta a célt, hiszen olyan ismeretek birtokába jutottunk, amelyeket az SZMT elnökségi ülésén például megdöbbentőnek minősítettek. Egyébként már most beszámolhatok konkrét eredményről. Csehák Judit miniszterasz- szony múlt szerdán Borsodban járt. A megyei pártbizottságon tájékoztatták őt a régió helyzetéről. A beszélgetés során a pártbizottság egyik tagja a mi tájékoztatónk adataira támaszkodva, abból merítve tett föl kérdést Csehák Juditnak. Ügy gondolom, az alapos elemzéssel befolyásolhatjuk akár az országos döntéseket is, bár el kell ismernünk, a kormányzat ma valóban kényszerpályán mozog, s gyakran a kényszerűség diktálja a döntéseket. — A valóság felmérésén, a rideg adatok összegzésén kívül vannak-e lehetőségei a mozgalomnak az alacsony jövedelmű rétegek gondjainak enyhítésére? — A szakszervezeti mozgalom az elmúlt hónapokban mind aktívabban hallatja szavát a lakosság érdekében. A kisjövedelmű rétegek problémáit is magunkénak érezzük, s igyekszünk hatásosan feltárni, majd jelezni nehézségeiket. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa konkrét pénzbeni segítséget önmaga nem nyújt, de a szívós napi munkával lépésről lépésre igyekszik javítani a helyzeten. A munkahelyeken arra ösztönözzük a szakszervezeti alapszervezeteket, hogy lépjenek fel határozottan a fiatalok lakásgondjainak megoldásában. Javasoltuk, legyen adómentes az az összeg, amelyet a vállalatok a lakásvásárlás, illetve az -építés támogatására fordítanak. Ugyancsak kezdeményeztük, hogy a kamatokat a fiatalok számára kedvezően állapítsák meg, azaz kezdetben alacsonyabb, később magasabb százalékot fizessenek. Ügy gondoljuk, hogy a családalapító, lakásépítő vagy -vásárló fiataloknak adókedvezményeket kell adni. A nyugdíjasok esetében szintén adókönnyítő rendelkezések bevezetését szorgalmazzuk. — Mit tehetnek, és tesznek a nyugdíjasok érdekében? — Mindenekelőtt szorgalmazzuk átfogó szociálpolitikai intézkedések kidolgozását, az úgynevezett szociális védőháló mielőbbi megteremtését. Települési bizottságaink felkutatják az egyedül élő, segítségre szoruló idős embereket. A társadalombiztosítási tanács közreműködésével lehetőség nyílik a legalacsonyabb nyugdíjak kivételes emelésére. Közreműködünk a humanitárius szolgáltatások megszervezésében, alkalmanként egyéni sorsok megoldásával is foglalkozunk. Arra törekszünk, hogy egyetlen réteg se érezze úgy, a bajban magára maradt, sehonnan sem remélhet segítséget. Udvardy József Laczó J. felv. Eredményes anyagi ösztönzés Az idén kereskedőházi formában működő ÁGKER Kft, az Állami Gazdaságok Kereskedőháza az első fél évben csaknem 32 millió dolláros konvertibilis exportöt bonyolított le, csaknem ötödével többet, mint a múlt év azonos időszakában. Az ez évre tervezett bevételnek ötvenöt százalékát teljesítették félévkor, noha a mezőgazdasági export rendszerint az év első felében a gyengébb. Az ÁGKER-nél újszerű, ösztönző premizálást valósítottak meg, ebben elsősorban az egyes kereskedelmi ügyletek eredményességét, és a konvertibilis elszámolású kivitel növelését ismerik el. Az anyagi ösztönzés érdekében a kollektív szerződést is ennek megfelelően módosították, aminek lényege, hogy a kitűzött prémiumösz- szeg negyven százalékát akkor fizetik ki az áruforgalmi osztályok dolgozóinak, ha a konvertibilis piaci árbevételt az adott hónapban teljesítik. A prémium további ötven százaléka akkor jár, ha a kereskedelmi tevékenység általában is eredményes. A prémium tíz százalékát veszik föl a dolgozók akkor, amikor a forgalom eléri a tervezettet. A prémium alapösszegét egyébként annyi százalékkal toldják meg, ahány százalékkal a kivitel növekszik. Ha viszont ez nem teljesül, akkor a forgalom egyszázalékos csökkenése a kifizethető pénzt egy százalékkal „apasztja”. Ha a teljesítés a tervezettnek a nyolcvan százalékát nem éri el, a prémiumot a kollektíva minden tagjától megvonják. A nagyobb ösztönzés eredménye a cégnél, hogy a kereskedelmi szakemberek jobban jeleskedtek az új piacok feltárásában, és a kisebb tételű, értékesebb áruk eladásában. Az ÁGKER-nél az eddig szerzett tapasztalatok birtokában még finomítanak az újfajta prémiumrendszeren, ami lehetővé teszi, hogy a korábbinál nagyobb anyagi elismerést azok kapjanak, akik a vállalat eredményeihez nagyobb mértékben járulnak hozzá. (MTI) Bevált a leányvállalati forma az LKM-ben A megújulás, a szerkezet- átalakítás útjait keresi a Lenin Kohászati Művek. Kibontakozási programjukból adódó feladataik megvalósulásának egyik fontos állomása volt ez év január 1-én a Csavar- és Húzott- áru Leányvállalat életreNyakába akasztotta a CB-rádlót A termelésirányító aratása Aratás vége felé marad szusszanás- nyi idő, hogy a munka közvetlen szervezőjével, ellenőrzőjével visszaidézzük a „sohavégenincs” munkának — a növénytermesztésnek —1 ügyét, baját, mely a termelésirányító mindennapos dolga. Gál Attila, a Taktaközben végzi huszonöt évesen ezt a munkát. Egyik oldalról a felsőbb vezetés szorítja, másik oldalról a beosztott dolgozók hétköznapi gondjai. Egyik oldalról az elvárás a több, jobb, hatékonyabb munka, másikon a vastagabb boríték, a munkafeltételek biztosítása, hogy legyen elég szállító jármű, a kocsi pontos legyen a hazaszállításkor. Az agronómus azonban nem kesereg. Még mielőtt valami idétlen mártírt csinálnánk belőle, maga sorolja el: igaz, ha valami kiugró jót produkál a növénytermesztési ágazat, jól fizet a búza, vagy besikerül a magfogásra szánt olaszperje, régi komócsin, akkor sem kürtölik világgá a munkát közvetlenül irányító vezető munkáját, igaz az is, ha valami nagyobb baj van, akkor sem tudja meg ország-világ. Az agronómus nyolc éve arat Csobaj és Taktabáj határában, és a csizma, a farmernadrág, a motorkerékpár mindennapos az időjárás függvényében. Tizenöt gyalogmunkás, tizenhárom traktoros, négy-öt gépkocsivezető munkáját szervezi, hogy időben visszaérjen a szemszállító, hogy a szárítóüzemben időben ott legyen az éjszakai váltás, hogy megérkezzen a dobcsapágy a műhelyből. Volt idő, amikor még a CB-rádiót is nyakába akasztotta, úgy járt-kelt a határban. Sorol olyan hajmeresztő dolgokat aratásról, éjszakai munkáról, vegyszerezésről, hogy még most is beleborzong, aztán a sajátságos mezei humor kun- cogtatja. Erkölcsi-anyagi megbecsülésről csak annyit, hogy a növénytermesztés termelésirányítói munkája mellé még méregraktár-kezelő, terményraktáros állást is vállalt, és gyakran marad ki egy-egy estére, ha önkéntes rendőri teendőit látja el. Mert ezt is szereti csinálni, de a távolléteknek Anita, kétéves kislánya nem nagyon örül. A napi feladatok megoldása, a szétaprózott gondok mellett gyámságot vállalt tragikus hirtelenséggel árván maradt két unokahúga mellett a fiatal szakember, és bizonyára nem kevés probléma két tinédzser lány életével törődni. A hazafelé vonuló kombájnok mögötti porban menet közben váltunk szót erről a sajátos munkáról. Gál Attila így mondja el életét nyolcadik aratása után: — Növénytermesztési technikus vagyok, mióta itt dolgozom a Taktaközben, volt két elnököm, három főagronómusom, öt ágazatvezetőm. Az új szabályzók nekem megnehezítették a munkát, elment néhány gyalogmunkásom, traktorosom, akik másutt akarnak nagyobb keresethez jutni. A növénytermesztési ágazatban egyedül vagyok közvetlen munkairányító, így az ágazatvezetőm is besegít a munkák ellenőrzésébe, ha itfeje van. és nem beteg, mert akkor meg én segítek az ő munkájában. A megújulási folyamat engem sem hagyott ki. Bizakodom, mint párttag, és mint magánember is. Hisz’ mit is tehetnék itt a Taktaköz sokszor kegyetlenül nehéz körülményei között, ahol ha aszály van, azt minden növény megsínyli, tenyérnyi repedés van a talajban, ha pedig víz van, akkor mindenütt fénylik a tábla. Vasárnap este kerestük a határban. Akitől érdeklődtünk, továbbküldött: „Menjenek a szárítóhoz”, onnan „Kiszaladt a kombájnokhoz” útbaigazítást kapjuk, míg egyszer csak Mile János mezőőr mutat a tábla kö zepére: „Itt van ni, de siessenek, mert egyet gondol, és már el is tűnt.” Bckccsi Szabó László hívása. Szerte a gyárban és az önállósult leányvállalaton belül is nagy érdeklődéssel várták a dolgozók, hogyan alakul a leányvállalatiak sorsa, megérte-e vállalni a kockázatot? Az induláskor megfogalmazódott olyan feltételek, mint a tartós működőképesség, az élenjáró technikai színvonal, a termelékenységnövelés, amelyek a fejlesztés pénzügyi forrásait is jelentik, megvalósultak, vagy megvalósulóban vannak. Mert eddig — noha a csavargyár úgyszólván mindig nyereségesen dolgozott — a nagyvállalat elvitte a hasznot, s kevesebbet juttatott vissza belőle, mint amennyire szükség volt. A pénz most a leányvállalatnál marad, de emellett jól jár az LKM is, hiszen a nyereségből részesül, sőt az átvett, általa értékesített termékek révén is gazdagodhat. S van eredmény! Amint azt a sajtótájékoztatón elmondották, az I. fél évre 10,1 millió forint eredményt céloztak meg, s ez 29,5 millió forint lett! Jogos tehát az öröm. Nem jártak rosszul a leányvállalat dolgozói sem. Jóllehet, a vgm-ek megszűntek, a vállalatvezetés olyan ösztönző bérrendszert valósított meg, amely elégedettséget szül. A baj inkább az — hallottuk —, hogy a személyi jövedelem- adó miatt számolnak a munkások, ß ha úgy látják, hogy már nem éri meg, nincs tovább igyekezet. Ám kétségkívül, hogy a főmunkaidő becsületének visszaadása kedvező fogadtatásra talált. Mint az is, hogy a leányvállalati forma lehetőséget ad az elavult, régi gépek korszerűekkel történő felváltására, még színvonalasabb, a piacot megtartó termékek gyártására. Hiszen igény van. Az idén 70 ezer tonna terméket gyárt a leányvállalat, amelynek vezetői szerint 100 ezer tonnát is felvesz a belföldi piac. Szó esett a sajtótájékoztatón a társadalmi szervezetek működéséről is. A szak- szervezet önállósult, megalakult a bizalmiak vállalati tanácsa. Tagjai önállóan döntenek, s biztos, hogy alapos megfontoltsággal, hiszen nekik kell felvállalniuk a végrehajtást is. A pártszervezet az anyavállalat pártbizottságának irányítása alatt maradt, s a 130 párttag egyik fő feladatának a gazdasági munka támogatását tartja. Jól képviseli a fiatalok érdekeit a KISZ-szervezet. Elérték, hogy a vállalat életre hívta a lakáspolitikai alapot, amelyből hat fiatal kapott az otthonteremtéshez 800 ezer forintot. Az LKM vezetői szerint a jövő útja további leány- és vegyesvállalatok alakítása. Ny. I.
