Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-01 / 182. szám

1988. augusztus 1., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A zöld út reményében Magánvállalkozók fóruma Izzó hangulatú eszmecsere színhelye volt a napokban Nagyréde, s ehhez az időjá­rás és a téma egyaránt hoz­zájárult. Igazi aratóidőben ötszáz hazai magánvállalkozó gyűlt össze a MEGAMORV frissen elkészült üzemcsar­nokában, hogy dacolva a harmincöt fokos hőséggel, kora délelőttől az estébe nyúlóan eszmét cseréljen a vállalkozás kérdéseiről. A fórumon húsz hozzászó­lás foglalkozott, a hazai ma­gánvállalkozás általános ta­pasztalataival, javaslatokat tartalmazott a vállalkozók érdekképviselete, a különfé­le hatóságokkal való viszo­nya, társadalmi jogállása, adózása Kérdésében. A ja­vaslattevőkből alakult szer­kesztőbizottság a tanácskozás végére egy hat pontból álló ajánlást szövegezett meg, amelyet elküldték a szakmi­nisztériumokhoz, és több or­szággyűlési bizottsághoz is. Botond módjára betörjük a vállalkozásokat manapság akadályozó kapukat, vagy in­kább türelmesen keressük a hozzájuk való kulcsokat? tette fel a kérdést mindjárt az első felszólaló, s ez a szemléletes példázat jószeri­vel az egész tanácskozást vé­gigkísérte. Botond módszere mellett szól például a helyszín is: a tanácskozás színhelyéül szol­gáló üzemcsarnok — amely­ben 40 ember évi 200 milliós értéket állít elő — hat hónap alatt épült fel, de a mai napig nem sikerült megsze­rezni hozzá az építési enge­délyt. Négy hónapig „fektet­ték” a postánál a telexvo­nal-kérelmet, ezért kényte­lenek voltak másfél millió forintért közvetlen műholdas kapcsolatot kiépíteni. A nagyrédei vállalkozónak ugyanis kínai, malaysiaij- és egyesült államokbeli keres­kedelmi partnerei is vannak. Sok ehhez hasonló tartal­mú hozzászólás erősítette meg azt a véleményt, hogy a magánvállalkozások társadal­mi környezete ma még ko­rántsem olyan pozitív, mint amilyen a hivatalos megnyi­latkozások, állásfoglalások alapján elvárható lenne. Napjainkban . különösen élesen vetődnek fel ezek a kérdések, hiszen Grósz Ká­roly amerikai útja során épp a napokban jelentette ki: „Arra számítunk, hogy az el­következő években a gaz­dasági fejlődés finanszírozá­sában a hazai és a külföldi magántőke részesedése eléri a 25 százalékot.” Érthető módon-a magánvál­lalkozást körülvevő közgaz­dasági környezetről esett a legtöbb szó a nagyrédei fó­rumon. A szabályozás szá­mukra legfontosabb eleméről, az adórendszerről szólva a házigazda úgy fogalmazott: „minden vállalkozónak ga­ranciákat kell kapnia arról, hogy a ma elültetett alma- fájának tíz év múlva várha­tó terméséből mennyi illeti őt és mennyi az államot”. Amíg a szabályozás, az adó­rendszer évente akár több­ször is — nemritkán visz- szamenőleges hatállyal — módosul, aligha várható el, hogy a vállalkozók hosszú távra gondolkodjanak. A ki­számíthatatlan gazdasági környezet a rövidtávú, spe­kulációs mentalitás, a gyors meggazdagodás, a rablógaz­dálkodás. és a tőkeberuházá­sok minimalizálása irányába hat. Mindezeket a problémákat az ajánlás így foglalja ösz- sze: „az adórendszer serkent­se a műszaki fejlődést, új munkahelyek teremtését, te­gye lehetővé a beruházások, a szakmai önképzés, és a vállalkozók létfenntartási ki­adásainak költségként való elszámolását.” Ördögi kör A lakásügy is reform után kiált kor jórészt őket fenyegeti a most már könyörtelenül végrehajtandó szerkezetát­alakítási program is. Ám ennek inkább csak szenvedő alanyai lehetnek, mert a manapság jellemző lakás- helyzet miatt — s ki tudja még meddig — a lakóhe­lyükhöz kötötték őket. Ezért is — és miattuk is — központi téma a lakás- helyzet megoldatlansága, amellyel kapcsolatban a la- kásszociológusok azt állítják, hogy „a gazdaságban máris megmozdult a lassú kibonta­kozás, amelyhez szervesen hozzáilleszthetc a lakásrend­szer reformja. Ellenkező esetben (amennyiben a gaz­dasági stagnálás tovább folytatódik) nincs lehetősége a lakásprobléma megoldásá­nak". És a zárókérdés: vajon az iménti megállapítást akcep­tálhatják-e mindazok, akik lehetetlen, elfogadhatatlan lakáskörülmények között kénytelenek élni? Vagyis mindazok, akiknek teljesítő­képességétől is függ az or­szág gazdasági — követke­zésképpen társadalmi — sta­bilizációja, ám akik jórészt az évtizedek óta kielégítet­len lakásínségük miatt is, egyszerűen képtelenek a tő­lük elvárható gazdasági tel­jesítményekre. Ördögi kör ..., s pillanat­nyilag még nem tudni, hogy vajon hol, és hogyan lehet kitörni belőle? V. Cs. A jogszabályilag megfogalmazott lakás-definíció szerint, gyakorlatilag egy mosókonyha-szerű tákolmány (ha például 6 négyzetméternél nagyobb, és 12 centiméternél vastagabb téglafalai vannak) már önálló lakásnak minősül. Ezért elvi­leg Magyarországon nincs mennyiségi lakásprobléma, gya­korlatilag azonban ez a gond soha nem yolt olyan súlyos, mint napjainkban. A városi tanácsok összesen 160 ezer la­kásigénylöt tartanak nyilván, közülük 130 ezer a lakás nél­küli, és az utóbbiak majdnem fele a fővárosban és Miskol­con él. A kormánytisztviselők és a politikusok váltig állítják: az állam nem vonul ki a lakásépítkezésekből. Ugyan­akkor a valóságban már ott tartunk, hogy az összes la­kás alig 10 százaléka épül állami beruházásként, és en­nél is kevesebb az állami bérlakások aránya. Vagyis: legalább 90 százalékban a magánépítkezés dominói. Csakhogy á bérből és fize­tésből élők — különösen a tovább súlyosbodott lakás- építési hitelek miatt — re­ménytelen helyzetbe kerül­nek, ha építkezésre szánják Túl vagyunk az első — a mennyiségi mutatókat jócs­kán túlteljesítő — 15 éves lakásépítési programon, s közeledünk a második 15 éves program befejezéséhez is. Már az első program ter­vezői és jóváhagyói is ab­ban hittek, és azért is ígér­ték, hogy fölszámolják a mennyiségi lakáshiányt. Nem sikerült — pedig a ter­vezettnél majdnem 200 ezer­rel több lakás épült akkori­ban. Az ,is valószínű, hogy a valamikori célt, a mennyisé­gi hiány felszámolását 1990- ig. a második 15 éves prog­ram zárásáig sem sikerül elérni. Manapság ez a gond nem­csak szociális, s nemcsak társadalompolitikai feszült­ségeket okozó probléma, de a gazdaság teljesítőképessé­gét közvetlenül, és negatí­van befolyásoló tényező is. A szerkezetátalakítási prog­ramot a krónikus lakáshiány és az „elmeszesedett” lakás­gazdálkodás önmagában is veszélyezteti. Végtére is hogyan és hová mozduljon az a borsodi ko­hász, ha csak azt tudja, hogy Dunaújvárosban, vagy a fővárosban, vagy mondjuk Baranyában, tárt karokkal várják, ám szó se esik az áttelepüléshez nélkülözhetet­len lakásprobléma valami módon intézményesített megoldásáról? el magukat. Mértéktartó számítások szerint egy át­lagméretű lakás felépítésé­nek költsége minimum 12— 13 évi átlagjövedelemmel egyenlő. (Nota bene: ez esetben az évi. átlagjövede­lem minden egyes fillére a lakásépítésre fordítandó!) A probléma nem szűkíthe­tő le csakis a 'lakásnélküli­ek pillanatnyi gondjainak lehetséges enyhítésére. Ez a gond nem kizárólag a beve­zetőben jelzett 200 ezer la­kás nélküli család gondja, hanem azoké is, akik töme­gével kényszerültek a lakó­telepi panelházakba, nem feltétlenül, s nem kizárólag a lakáspolitika, hanem az egész gazdaságpolitika által is vezérelt településfejleszté­si és település-elsorvasztási gyakorlat miatt. És sajnos, ők jóval többen vannak, mint 200 ezren. La­kásmobilitási reményeik halványak, lehetőségeik a minimumnál is .kevesebbet jelentő véletlenre zsugorod­tak. Ők ■ lennének úja'bb százezrével — vagy éppen milliónyian? — a potenciá­lis lakásigénylők Ugyanak­Cementgyáriak a környezet- védelemért A filter is elromolhat... A megyei tanács környe­zetvédelmi bizottsága min­den éviben felkeres 2—3 nagyvállalatot, hogy a hely­színen is meggyőződjenek anról, mit tesznek a környe­zetünket leginkább szennye­ző gazdálkodó szervezetek jobb minősítésükért. így ju­tottak el nemrégiben a Ce­ment- és Mészművek Hejő- csabai Gyárába, ahol a vál­lalat műszaki vezetőivel együtt vitatták meg a hely­színi szemle tapasztalatait, a teendőket. TÖBB ÉVTIZEDES „BABONA” Még valamikor az ötvenes évek elején öt aknakemen- cés cementüzem épült Hejő- csabán. Ezek, amikor csak termeltek, mindig nagy mennyiségű porral szennyez­ték a gyár környékét. Sokan emlékeznek rá, s valószínű­leg innen ered. hogy a leg­több miskolci ma is igen el­fogult a HCM-mel szemben, s egyik, a környezetünket leginkább szennyező üzem­nek tartja az LKM és a Digép mellett. Holott éppen a .környezet- védelmi követelmények mi­att döntött úgy a kormány­zat 1970-ben, hogy Miskolc egyik kapujában meg kell szüntetni az aknakemencés klinkerégetést. Az 1975-ben beindult új gyár Közép-Eu- rópa legmodernebb üzeme lett, ahol 600 millió forintot költöttek a környezetvéde­lemre. Hazánkban itt he­lyeztek üzembe először elektrosztatikus porleválasz­tókat, szám szerint ötöt. Ezek a főporozóhelyek ki­lencven százalékát biztosít­ják, míg a többi helyen 21 zsákos porszűrő működik, de a mérések szerinti ered­mény még ezeknél is határ­érték alatti számokat mutat. A filter ok teljesítményére jellemző, hogy óránként 1 millió köbméter (!) füstöt és port szűrnek meg. (A leper­gő1 por azonnal visszakerül a zárttechnológiás termelés­be.) S hogy időnként mégis miért füstöl és porzik a miskolci cementgyár? A vá­lasz tulajdonképpen egysze­rű. Óhatatlanul előfordulnak műszaki meghibásodások, s ilyenkor az automaták (ma­ximum 6 percre) kikapcsol­ják a filtereket. Vagy, ha párás, hűvös az idő, úgy tű­nik, mintha a kéményektől két-három méterre látszó vízgőz füst és por lenne ... Egyébként, ha olykor-oly­kor el is szabadul a por, a HCM-et erdő, 0,4 négyzetki­lométernyi zöldterület veszi körül, védve a városnak ezt a részét, a közeli házakat. Ugyanakkor igaz az is, hogy a filterekre ráférne a javí­tás, különösen az I-esre, ám csak ez az egy 55 millió fo­rint javítási költséget igé­nyel, s a pénzt, a szükséges valutát nem könnyű megsze­rezni ... S még visszatérve a zöldterületre, érdemes odafigyelni arra is, hogy a gyáron belüli parkosítás mennyire mutatós. Nem sok ilyen szép, zöld fenyőkkel, rózsákkal teli gyárudvart láthatunk Borsodban. V-' l«iil!ilfte;, .-A: A GYÁRKAPUN TÜL A HCM nem csupán a 3- as fő közlekedési út melletti gyárat jelenti. Nem sokan tudják például, hogy hozzá­juk tartozik az ország leg­nagyobb kőbányája, ahol évente 2 millió tonna követ bányásznak. Többet, mint az Észak-magyarországi Kőbá­nya Vállalat összes bányájá­ban együttvéve... S ez a bánya a tapolcai karsztvizek és üdülőterület miatt ki­emelten védett területen működik. Nem kis dolog te­hát biztosítani a pormentes termelést. De ügyelnek a"ra is. hogy a gépekből ne ke­rülhessen olaj a földbe, s odafigyelnék a zajhatásra. Ez különösen fontos például az ország leghosszabb, há­rom részből álló szállítósza­lag-rendszerénél, amely a követ a bányából a cement­gyárba juttatja. A zajcsök­kentés végett ütemterv alap­ján végzik a görgők cseré­jét, az átadó állomásoknál pedig locsolással védekeznek a por ellen. S ugyancsak a HCM-hez tartozik a csoznya tetői agyagbánya, ahonnan évente 400 ezer tonna agyag kerül az ÉPFU teherautóin a gyárba. Hogy a 3-as utat ki­kerüljék, a cementgyár saját utat épített. Ezen kívül le­mosással. tisztítással is tesz­nek azért, hogy a gépjármű­vekről leszóródó agyag mi­előbb eltűnjön az úttestről. Végül a gyár része a mészüzem, a környezetet leginkább szennyező öt ak- nakemencével, a mészrakó- val, és a mészszalag porta- lanító alacsony kéményeivel. Jóformán ezek miatt fizet csák környezetvédelmi bír­ságot — évente 100 ezer fo­rintot — a HCM. A porzást és zajszintet csökkentő' tech­nológiai fejlesztés segít majd e helyzet megváltoztatásán. A zajfelmerést, és a zajcsök­kentés műszaki megoldásai­nak tervét a BORSODTERV készítette. Sajnos, 153,3 mil­lió forint kellene a végre­hajtáshoz, s még az sem biztos, hogy ez végleges megoldást hozhatna. Min­denképpen előbbre kell azonban lépni, hiszen erre kötelezi a HCM-et a Kör­nyezetvédelmi- és Vízgaz­dálkodási Minisztérium Észak-magyarországi Fel­ügyelőségének határozata is, amelynek végrehajtására egy év áll rendelkezésre ... A’' |i láp éMÉ a ; NEM VESZÉLYES A VESZÉLYES HULLADÉK sws iSsiiÄÄ Azt már jóformán csak a szakemberek tudják, hogy a HCM-nél évente 850—1000 tonna veszélyes hulladékot is elégetnek a kemencékben. Természetesen igen szigorú ellenőrzés mellett semmisül meg az olajos rongy, az ola­jos flakon, a gyógyszertári selejt, és a többi veszélyes hulladék. A környezetvédel­mi bizottság is azt állapítot­ta meg. hogy ez a környe­zetre nem jelent veszélyt. A bizottsági ülésen részt­vevők elmondták, hogy a cementgyári vezetés szív­ügyének tartja a környezet- védelmet, s igen sokat tesz érte. Ezért, és a szemlén ta­pasztaltak alapján olyan ál­láspontot alakítottak ki, hogy a HCM-et ki kell ven­ni a megye kilenc, nagy porkibocsátó gyárának nyil­vántartott névsorából. Ez nem kis elismerése az otta­ni környezetvédelmi munká­nak. Nyikes Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents