Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-03 / 184. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1988. augusztus 3., szerda Kultúrtörténet, mese, őstörténet Három új könyv az Akadémiai Kiadótól Könyvkereskedők a régi Váci utcában címmel jelent meg Gazda István tudománytörténész, az ELTE tudományos főmünkatársa tanulmánya, amely az első önálló pesti könyvkereskedés megszületésétől, 1757-től egy évszázadon át követi nyomon a könyvkereskedés alakulását. A XVIII. század közepén nyílt meg az első Önálló könyvkereskedés, s 1757-től működött nyomda a Duna bal partján, az akkor kis Pest településen. Az első kereskedők német szakemberek voltak, a korai kiadványok többsége is német vagy latin nyelvű volt. Ezzel egy időben több olyan oktatási intézmény is létrejött Pesten, amelyek a könyvnyomtatás, és -kereskedelem mozgatói lettek. Nemsokára megfogalmazódtak a különböző hatósági szabályozások is. A pesti könyvkereskedelem első száz esztendejét mutatja be e könyv, különös tekintettel Pest belvárosának jelentőségére a könyvkereskedelemben és a szakkönyvkiadás történetében. A kötet főként levéltári forrásokra és korabeli közlésekre alapul. A szerző számos nyomtatásban megjelent téves következtetést, helytelen adatot tudott korrigálni munkájában, így e mű nemcsak érdekes művelődéstörténeti olvasmány, hanem felsőoktatási intézmények könyvtár, népművelés és történelem szakosainak, valamint ez irányú szakoktatás résztvevőinek tankönyve, segédkönyve is. A kötetet nagyszámú, korabeli illusztráció teszi teljesebbé. Pallag Rózsa címmel adta közre az Akadémiai Kiadó a Sándor László gyűjtötte kárpát-ukrajnai magyar népmeséket. Sándor László az ötvenes években hat magyarlakta faluban végzett népmesegyűjtést. Mesemondói még olyan falusi közösségekben nevelődtek, .amelyekben mindennapos esemény volt a mesemondás, ám a gyűjtés időpontjában már szórakozásra, művelődésre inás alkalom is kínálkozott. Az emlékezet még őrizte az egykor hallott-mondott meséket, de az érdeklődő hallgatóság száma már igencsak megcsappant. Izgalmas, szép mesék pedig a kárpát-ukrajnai táj meséi: magyar, ukrán, szlovák, román hiedelmek sejtenek fel egy-egy mese hátterében, csodás kalandosat, embert próbáló félelmeket átélt hősök küzdelmeinek lehetünk részesei általuk. A kötetben kilenc mesemondó ötvennyolc meséje olvasható, a rajzos illusztrációkat Tamás Noémi készítette. A gyűjteményt a mesemondók bemutatása, a tájszavak és tájnyelvi kifejezések magyarázata, valamint a mesék és mondák tipológiai meghatározása egészíti ki. A magyar nép őstörténete címmel jelent meg Bariba Antal munkája. A magyar nép őstörténetében számos elmélet született. Választhat az olvasó.. ízlése, vágya szerint fogadhatja el a szibériai, bronzkori andro- novói kultúrát indoiráninak, ősiráninak, szamojédnak, ugornak, előmagyarnak. Az isim-toboli, dél-uráli vaskori szargati kultúrát iráninak, szkítának, szarmatának, szamojédnak, ugornak, magyarnak ... Csak ennyiféle megfejtés lehetséges? ... Tudomány-e a magyar őstörténet? Vagy csak „vasárnapi tudomány”? Talán mégsem. Talán az önkényes értelmezések indítják el az elméletinflációt, a tudományos érték devalválódását. A Volga —Káma-vidék és az Ürál melléke az uráli népek őstörténetének színhelye. Ez az elmélet tudós nemzedékek munkálkodásában finomodott. Ezeket a gondolatokat bontja ki e kötet több mint négyszáz oldalon. Az őstörténet fogalmát és más kérdéseket tisztázó nagyszabású bevezető után tíz fejezetben foglalja össze a szerző a témával kapcsolatos közlendőit. A kötetet bibliográfia, rövidítések jegyzéke, név- és tárgymutató, valamint térképjegyzék egészíti ki. Dalosok kútja Az utcákon szinte úszik a könyvajánlat. Nemcsak a könyvboltok kirakataiban, hanem a lépten-nyomon felállított sátrakban és asztalokon is kínálják, de ott van a könyv az újságosstandokon, a pavilonokban és megszámlálhatatlan helyen. Könyv, amely értéket kínál és könyv, amely értéktelenségekkel van telenyomtatva. Nem könnyű eligazodni, vajon melyik érték, melyik kultúra, melyik egyszerűen nyomdaipari termék. Sokszor töprengtem már ezen e hasábokon is. Most valami „támpontot” kaptam. Mégpedig a Magyar Televízió Kulturális ajánlat című hirdetési, (x) jellel megkülönböztetett műsorában. Ez a jel azt közli, hogy fizetett hirdetés. Mégis felkeltette figyelmemet a legfrekventáltabb adásidőben jelentkezett híradás. Kulturális ajánlat cím alatt a bemondónő a Kroki krimi sorozat negyedik darabjaként a Halj meg boldogan! című írásművet ajánlotta. Éppen aznap j este, amikor az Új Nyitott Könyv sorozatban a Befejezetlen forradalom című könyvre is felhívták a figyelmet egy összeállításban. Ugyanazon a képernyőn, ahol valódi értékekre szokták a figyelmet felhívni, ahol nap mint nap valóban kulturális ajánlatok láthatók és hallhatók ... Most már tudhatom, ha a vasúti újságosok színes kínálatában meglátom az említett sorozat darabjait, nem kell haboznom, tudhatom, kultúrát takar a fedőlap, hiszen a televízió kulturális ajánlatában hívták fel rá a figyelmemet. (b) •Szinte minden jelentősebb énekkar múltjában feltalálható egy-egy bevett szokás, melyet visszatérő jelleggel ápolt, erősítve ezzel a közösség összetartó erejét. Az egyik, az abaújszántói kórus baráti kapcsolatot táplált egy társkórussal, a göncivel, s a farsangi időszakban hangversenyt adtak egymásnál. Találkozásukra az tette fel a koronát, hogy az énekkari műsor után ba- tyusbált ■ rendeztek, s a község lakóival együtt múlattak, szórakoztak cigányzene mellett kivilágos-kivir- radatig. A másik kórus működésének színhelye (Szikszó) rangos járási kórustalálkozó helyévé formálódott, ahol szakzsűri elbírálásával az értékes járási vándorzászlót adományozták mindig a legjobb énekkarnak. Az eredményhirdetés után az énekkarok a pincesorhoz vonultak, hagyományos vendéglátásban részesültek, s együtt szórakoztak a járás, a község vezetőivel. Híres énekkara volt Tály- lya községnek a harmincas években, Cseh Géza karnagy vezetésével. Ennek az együttesnek kiváló egyházi és világi szereplései mellett az volt a várva-várt nyári programja, hogy kirándultak a Zempléni-hegység aranyosi völgyének legszebb tisztásához, melynek legnagyobb értéke a ligetes szép fekvése mellett egy tiszta forrású kút volt. Egy- egy ilyen kirándulás alkalmával a népes társaság letáborozott, s az asszonyok, valamint a kuktálkodó férfiak munkájának eredményeképpen a térség rövid idő alatt ontotta a gulyásleves ínycsiklandozó illatát. A község lakosaival karöltve ünnepi hangverseny vette kezdetét, majd az ebéd, s utána a jó tállyai bor hangulatkeltő hatására indult a nótázás, mely az esti órákig tartott. A liget madarai rögtöz- zött hangversenyükkel búcsúztatták a tállyai dalosokat, akik szép és nemes példát mutattak arra, hogy az erdő szépsége, romantikája mily hasznosan befolyásolja egy-egy közösség életét. így folytatódott ez a szép szokás, amíg a háború szele meg nem érintette az évenként visszatérő dalosünnepet. A szokás emlékké vált, s az erdészek gondoskodása kiépítette, megbecsült emlékhellyé avatta egy híres' kórus kiránduló- helyét, ahol emléktábla hirdeti a mai napig a „Dalosok kútja” eredetét. Három évvel ezelőtt a tállyai régi énekkar veterán dalosai egy újszerű indítvánnyal álltak elő; „alakítsunk egy pávakört, hiszen a megye számos községében éneklik a népdalt. Nem maradhatunk le, amikor az együtt éneklésnek szép múltja van községünkben”. Az elhintett mag jó talajba hullt — s azóta Szerencs vonzáskörzetében egy nagyszerű, 25 tagú együttessel gyarapodott a népdalkörök száma. Dicséretes munkájukat az országos zsűri ezüst minősítéssel jutalmazta. Többször adtak már műsort Szerencsen, Sárospatakon, Miskolcon, Fü- zérradványban stb. Legutóbb a Szerencsi Országos Férfikari Találkozó alkalmával fogadták Szombathely férfikórusát, akik nagy szeretettel várják vissza a Tállyai Pávakört. Az együttes megalakítója és motorja Kalina Ferencné (Gitti), aki fáradtságot nem ismerve dolgozik az együttes színvonalának emeléséért. Nagyszerű segítőtársa Gönczi Miklós citerás (mindkettőjükkel már három alkalommal vettem részt megyei kórusvezetői táborozáson). A citerás és a pávakörvezető közös munkával az általános iskola felsőbb osztályainak tanulóiból ci- terásokat képeznek ki, akik aztán örömmel biztosítják a hangulatos, színes népdaléneklés zenei kíséretét. Tállya keblére ölelte új együttesét, s ez a tudat szárnyakat ad a pávakör tagjainak, s szívesen vállalkoznak a sokszor fáradságos munkára, tanulásra. Mivel Tállyán egy eredményesen működő ének-zenei együttes öntevékeny működésének minden feltétele adott (fenntartószerv támogatása, szakmai énekzenei vezetés biztosítása, a tagság egyértelműen kiváló, lelkes ügyszerető hozzáállása), úgy gondolom, az együttes tovább fejlődhet. Ennek a tállyai „modell”- nek az a legértékesebb kritériuma: Tállya népe szereti a dalt, a zenét, s tudom, hogy további működésére úgy ügyelnek majd, mint a szőlő ápolására. Azzal a különbséggel, hogy a népdalkor kulturális értékek hordozója, őrzője, forrása, s népdalkincsünk gyöngyszemeivel ajándékozza meg népünket. A dalszeretet szépen ki- teljesedett Tállya községben. Örömmel hallottam, hogy az új pávakör is programjába vette az előző generáció, a híres Cseh Géza által vezetett kórus kedves kirándulóhelyének, a „Dalosok kútjának” meglátogatását. Amikor az emlékkutat körülveszik, amikor vizét ízlelik, kérem gondoljanak vezetőjükkel együtt a páva- kör-mozgalom alapvető funkciójára, Bartók Béla örökérvényű mondására, mely a magyar népdal „védjegye”: „Tiszta forrásból!” Bakonyi Béla Hely! televíziók A helyi televízió-stúdió iránti igény a hetvenes évek közepén jelentkezett először. Elsősorban a vidéki városok vezetői szorgalmazták, hogy legyen egy önálló hír- és műsorközlő rendszer a településen, amely megkönnyíti a lakossággal való véleménycserét. Politikai állásfoglalás hiányában 1983-ig meddőek maradtak a próbálkozások, ám ekkor zöld utat kapott a kábeltelevíziózás. A helyi stúdiók jogi helyzetét a sajtótörvény szabályozza, a Magyar Televízió a technikai és személyi feltételek ismeretében, a Magyar Posta pedig a nagyközösségi antennarendszer főállomása és a stúdió közötti kábelösszeköttetés vizsgálata után tesz javaslatot a Minisztertanács hivatalának az engedély megadására. Az első olyan tanácskozás, amely a helyi tévéstúdiókkal foglalkozott, 1984 tavaszán volt Pécsett. Ezen az értekezleten a technikai lehetőségeket és a szerkesztés főbb szempontjait vitatták meg a résztvevők. Közülük akkor jó néhá- nyan csak tájékozódni akartak, ám azóta már sikeresen működő stúdiójuk van. A helyi tévéstúdiók sikerén nincs mit csodálkozni, hiszen az állampolgárnak először nyílt lehetősége arra, hogy az adást nézve fölpattanjon, és akár bekopogjon a stúdióba, hogy az ott zajló vitafórumon azonnal véleményt mondhasson a hallottakról. Ezek a „papucsos” viták" eleinte szokatlanok voltak a helyi vezetőknek, de előbb-utóbb meg kellett barátkozniuk a demokrácia újabb térnyerésével. Kitüntetés. Az átadás jól kialakult rituáléja zajlik, az arcokon mosoly fénylik, kézszorítások, egyenvirág, plakett, oklevél és boríték. Az ünnepeltek között a többség boldog és elégedett, mert időben és őszinte tisztelet jeléül kap elismerést, van, aki közömbösséget tettet, de belül, büszke; vannak olyanok is mindig, akik keserű szájízzel fogadják a gratulációt: ki tudja, milyen régi sérelem, mellőzöttség ötlik fel emlékeiben ... Van, aki inkább korára, mint érdemeire váló tekintettel kap búcsúzóul egy „plecsnit”. És azok a kitüntetések, amelyekhez évente keli embert keresni, hátha van a csapatban még olyan, aki nem kapott? * Vajon mit érezhetett az a nyolcvanöt éves, gyengécske öregember, akit két karjánál fogva támogattak be egy kis irodahelyiségbe, ültettek az asztalfőre,, s mondtak neki néhány szót eddigi tevékenysége, érdemei felől, s adták kezébe a pirosba kötött oklevelet, a „Szocialista kultúráért” feliratú érmet, a szerényen megbúvó borítékot...? Vajon tudja-e, hol áll a kitüntetések sorában, milyen rangja van ennek a díjnak a többi között? Ér- dekli-e? Vagy csak emlékein merengett, amikor társai segítségével a harmincéves közös múlt derűs perceit, idézgették? A szakkörben, a hasonszőrűek között munkával és csöndes beszélgetésben eltöltött délutánokat, az eltávozott öreg cimborák jeles mondásait, a tokaji alkotótábor hősi korszakait? Amatőr festő. Harminc éve hűséges tagja egy ősz- szekovácsolódott, de az alapító tagok számában fogyatkozó képzőművész körnek. A nehéz fizikai munka után, a súlyos fémek közül elszakadva, de annak erejét, lendületét, mozgását és ritmusát zsigerei- ben őrizve nyitott lélekkel és szemmel nézett és látott egy másfajta világot, s ezt a világot ecsettel, tollal, szénnel, krétával papírra, vászonra vetette saját és mások örömére. Kicsi ember, de többszörös bajnok volt egy kemény sportágban. Fényképek és díjak őrzik sikereit az asszony nélküli, elárvult kis házban, ahol már csak a körzeti védőnő és egy-két segítő jóbarát fordul meg. A képek a falon, a falak mentén: a kiállításokra már csak a régiek közül válogatnak. „Gyenge vagyok, szédülök” — sóhajt, s a látására is panaszkodik. Ha lehunyja megfáradt szemét, kedves tájak, ismerős színek és foltok, képek részletei viliódzhatnak fel előtte bizonyára, hiszen elmondani nincs kinek, nincs mikor, ha néha vendégei vannak, hamar elsietnek ... Pedig, ha bírná még az ecsetet, ha beszívhatná a terpentin ismerős illatát, meg is festené még azt a képet, ami benne él. Sok-sok kép, sikeresek és szerényebbek, kedvesek és eltávolodottak ... Feri bácsi képei. A tokaji hegyek és a Tisza, a Bükk kanyargós útjai, az egyszerű csendéletek. Őszinték, igazak, egy értékes, gazdag élet gyűjteménye, egy amatőr festő gondolatai, érzései, képzeletének világa. Mindannyiunk öröksége, a szocialista kultúra része. Szívből gratulálunk Láza Ferencnek kitüntetése, születésnapja és harmincéves szakköri tagsága alkalmából. Pazár Éva
