Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-20 / 199. szám

1988. augusztus 20., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Párhuzamos portré Vadnán, a Grafol GT. egyik helyiségében ültünk le beszélget­ni. Ez a gazdasági társaság ugyanis ékes bizonyítéka a Borsodi Vegyi Kombinát és a Bánvölgye Termelőszövetkezet hasznot ho­zó együttműködésének. Semleges terület tehát, de mégsem az, mivel mind Tolnai Lajos, mind Szabón György szívügyének te­kinti a céget. Mert mindkettőjük számára bizonyít valamit. Ta­lán azt, hogy a „nagy” és a „kicsi” is egymásra találhat, talán a munkás és a paraszt érdekazonosságát — vagy egészen mást: az emberi kapcsolatok meghatározó voltát... talán a két em­ber látszólagos különbözőségét és valóságos hasonlóságát. Szabón György, Vadnán született 1930-ban. A középparaszt családban - amely első gazda volt a faluban - á legidősebb volt a három fiú közül, így elsőként ő ismerkedett meg a pa­raszti munkával. Már tízéves korában az apja mellett dolgo­zott. Tizennyolc évesen az iparban kellett elhelyezkednie, hogy pénzt keressen. Pályamunkás volt, kubikos - milyen véletlen kapcsolódás -, építette a BVK-t. Később az édesapja is ott dolgozott, de kényszerből, mert kuláknak minősítették, aminek a fia is kárát látta hosszú évekig. Az 1956-os eseményeket köve­tően az ország életével együtt Szabón Györgyé is nagyot vál­tozott. Elvégezte a mezőgazdasági felsőfokú technikumot, üzem­mérnöki diplomát szerzett, a szakosítón pedig tanári diplomát. Mindezt a munka mellett levelező tagozaton, mert 1962-ben pártmegbizatásként a bánfalvi Haladó Tsz élére került. A leg­nehezebb időkben, a kollektivizálás időszakában. Országos eszperanlista találkozó Miskolcon — Talán azért hittek ne­kem az emberek, mert én is paraszti származású voltam. Életem legnehezebb időszaka volt elhitetni velük és bebi­zonyítani nekik, hogy nem­csak a kommunistáknak ér­deke a téeszesítés, hanem az övék is. Az eredmények Szabón Györgyöt igazolták, hiszen a későbbi egyesítések során mindig őhozzá csatolták a téeszeket, s nem őt mások­hoz. Hét egyesítést élt meg, s ezzel együtt hét választást! Ma is ő az elnöke a Bán­völgye Tsz-nek. Tolnai Lajos 1939-ben Miskolcon született. Az ipa­ros családnak alig volt ar­ra lehetősége, hogy taníttas­sa a három gyereket, de sok lemondással előteremtet­ték a pénzt ahhoz, hogy fi­úk elvégezze a villamosipari technikumot és a helyi Ne­hézipari Műszaki Egyetemre járhasson. A Tiszai Vegyi Kombináthoz már gépész- mérnökként helyezkedett el 1963-ban. Művezetőként dol­gozott, s részese lehetett a műtrágyagyár felépítésének. Három év múlva került a tervezési osztályra, ahol vegyipari berendezéseket és műanyagipari gépeket terve­zett. — Életem boldog időszaka volt, mert csodálatos mun­kát végezhettem. Világszín­vonalú gépeket terveztünk és építettünk, jártam az or­szágot, sőt még a Szovjet­unióba is kijutottam. A be­tanulás időszaka volt, az, önmegvalósítás első korsza­ka. Politikai tudására, szerve­zőkészségére is fölfigyeltek, ezért bízták meg 1970-ben a vállalat KlSZ-életének ve­zetésével. Két év múlva már a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályán dolgozott, majd 1978-ban az osztály vezetője lett. Ekkor már jól ismerte a BVK-t, hiszen évekig a vállalat struktúraátalakításának po­litikai szervezése volt az egyik fontos feladata. A kombinátnak 1981. január 1-jén lett a vezérigazgatója. — Sikerek? Kudarcok? Egymásra néznek, aztán az idősebb jogán az elnök kezdi: — Én még a veszteséges gazdálkodást is sikernek tartottam. A mezőgazdaság­ban több a kudarc, mint a siker, különösen ezen a tá­jon, ahol keserves sorsa van a parasztembernek. Hozzá­edződtem a kudarcokhoz az ötvenes években is. Ezeket nem lehet orvosolni, csak elfelejteni. A huszonöt év alatt, amióta elnök vagyok, az elhatározásaim többségét megvalósítottam. Ez nekem áiker. — Világéletemben tele vol­tam tervekkel — mondta Tolnai Lajos. — Ezeknek nem az volt a motívuma, hogy mi akarok lenni, ha­nem hogy mit akarok csi­nálni. Állandóan célokdt tűztem magam elé, s a leg­fontosabb az volt a szá­momra, hogy ezeket elér­jem. Voltak kudarcaim is. Talán a legnagyobb, amikor hiába alakítottunk ki világ- színvonalú műanyaggép-csa- ládot, nem engedélyezték a gyártását. Többek között emiatt változtattam munka­kört, s lettem egy ideig po­litikus. Ha ez a kudarc nincs, talán még ma is mér­nök vagyok. Boldog ember­nek érzem magam, mert amit nagyon akartam, azt megvalósítottam. A filozó­fiám is segített ebben, mert szerintem szándék, akarat és energia kell ahhoz, hogy va­laki sikeres lehessen. Ennek megfelelően éltem és dol­goztam a nyolcvanas évek­ben is, amikor már a BVK-t vezettem. Az elmúlt közel tíz év sikeresnek mondható, de milyen érdekes, mintha most érnének kudarcok. Ar­ra gondolok, hogy hiába dolgozunk jól, ha az ered­ményeink semmivé válnak, mert szét kell osztani. Sok­szor érzem úgy, hogy konf­liktusaim rokonok az orszá­gos gondokkal. Gyurka azt mondta, hogy felejteni kell. A nagy bajom az, hogy se haragudni, se pedig felejte­ni nem tudok. Mindkettőt meg kellene tanulni. — Az önök vezetési stílu­sát sok jelzővel illették munkatársaik, beosztottaik az elmúlt években. Szabón Györgyről a legsummásabb vélemény úgy hangzott, hogy józan parasztésszel megáldott jó érzékű, jó szi­matéi gazda. Egyetért ezzel? — Nem tartom magam jó vezetőnek, mert sokszor el­állók attól, amit egyszer már kimondtam. Pedig minden esztendő kezdetén elhatáro­zom, hogy másként fogok vezetni. Tudom, hogy ke­mény vezetőnek tartanak, pedig igen lágyszívű vagyok. Az megesik, hogy lekárom­kodom a dolgozót, meg is büntetem:, de még ha megér­demelné se bocsátom el, mert a családját nézem. Az életem során megtanultam alkalmazkodni az emberek­hez és a körülményekhez, mert a parasztnak élni, dol­gozni kell. A józan paraszti észt emlegette. Már majd­nem börtönbe kerültem emi­att, amikor bevezettem az ipari tevékenységet jó húsz évvel ezelőtt. Már akkor látszott^ hogy csak a földből nem lehet megélni, minden­ből pénzt kell csinálni. Mi még a salakból is forintot préseltünk. Néhányszor rá- éreztem, hogy éppen most mit kell csinálni, az évek során pedig megtanultam: hogyan érdemes. — Tolnai Lajost mene­dzser típusú vezetőként em­legetik. Példának is felhoz­zák pártfunkcionáriusból lett sikeres, országosan elismert gazdasági vezetőt. — Azt vallom, hogy a va­lóságban nem lenne szabad teljes egészében politikus­nak, vagy gazdasági ember­nek lenni. A sikeres vezető­nek mindkét terület ismere­tével rendelkeznie kell, mert a cége is csak akkor lehet sikeres. Menedzser típusú vezető vagyok? Ezt Gyur­kára is el lehet mondani. Egyébként véleményem sze­rint menedzser típusú veze­tő önmagában nem létezik. Munkatársak és eszközrend­szer kell hozzá. A munka­társakat meg kell válogatni, az eszközöket pedig meg le­het tanulni. Én inkább a demokratikus vezető jelző­vel illetném magam, mert nem hiszek a „méz és kor­bács” vezetői módszerben. A demokratikus vezetői stílust szeretem, abban hiszek, ab­ban érzem jól magam. — Mióta ismerik egymást? — Már politikusként is találkoztam Lajossal. — Én is akkor hallottam először Gyurkáról, a mező- gazdasággal foglalkozó kol­légáim meséltek róla. Már akkor híres volt arról, hogy soha nem megy szabadságra és nem hord nyakkendőt... — ...beteg vagyok, ha nyakkendőt kell vennem ... — ... ezért irigylem ... — Lajosnak muszáj a be­osztása miatt. — A környezet meghatá­rozza ezt. Furcsa lenne, ha Gyurka nyakkendőben diri­gálna a szántás szélén, vagy az istállóban. Ugyanakkor engem nagyon sok helyről egyszerűen kinéznének, ha nem kötnék nyakkendőt. — Valóban igaz, hogy Sza­bón György huszonöt éve nem volt szabadságon? — Igaz. Sokan elítélnek emiatt, még a családom sem érti meg. Nem tehetek róla, az én világom egészen más, mint amit elvárnak a veze­tőtől. Nem vágyom arra, hogy szabadságra menjek. Nekem többet ér a kirán­dulástól, az üdüléstől, ha hét végén végigjárom a gaz­daságot. Kikapcsol, meg­nyugtat, amikor megállók a tábla szélén. Ennél csak egy nagyobb örömem van, hogy mind a két fiam a pályára került. Az egyik állatorvos, a másik agrármérnök. A dédszülőkig visszamenőleg mezőgazdasági munkával ke­reste a kenyerét a csalá­dunk. Ez most folytatódik. Ez nekem megnyugvás. — Én is boldog embernek tartom magam. Gyurkához hasonlóan én is alázattal közelítek a munkához, talán ezért is vagyunk mindketten örök optimisták. Ezért nagy a hitünk. És azért is, mert hiszünk abban, hogy az eredményekkel a hitetlenke- dőket is meg lehet győzni. Egyik alapvető vezetői fel­adatomnak tartom, hogy izoláljam a hitetlenkedőket, mert csak így maradhat meg közösségnek egy válla­lat. Az időm kevés ahhoz, hogy a gyár minden zugát bejárjam, pedig az ipari ve­zetőnek is olyan érzés meg­szemlélni a munkahelyeket, mint a mezőgazdásznak a földet. Nálunk talán maga­sabb a fordulatszám, az em­ber jobban elhasználódik. — Mindketten híresek a közvetlenségükről. Nem árt ez a vezetői tekintélyüknek? — Sokan úgy hiszik, hogy ez nem illik. Ez emberi tu­lajdonság kérdése, így szok­tam meg. Nem attól nagy vezető valaki, hogy betartja a három lépés távolságot. Még a faluból is kinézné­nek, ha én mindenkivel ma- gázódnék. Ilyen a természe­tem. Akinek hite van, aki bízik magában, az nyugod­tan lehet közvetlen az em­berekkel, mert tisztelni fog­ják a bizalmáért, az egye­nességéért. — Én nem tudom ilyen szépen megfogalmazni. Azt gondolom, hogy a közvetlen­séget elsősorban a tisztelet kell, hogy vezérelje. Ha tisztelem azt, akivel dolgo­zom, akkor a közvetlensé­get nem keverem össze a bratyizással, a bizalmasko­dással. Ösztönös, belső mű­veltség kérdése az egész. — A dolgozók többsége elismeri munkájukat. Nem csökken-e majd népszerűsé­gük, ha a következő idő­szakban népszerűtlen dönté­seket is kell majd hozniuk. Fontos-e önök számára, hogy továbbra is népszerűek ma­radjanak? — Munkán kívül is gyak­ran összejárunk Gyurkával. Hiába fogadjuk meg mind a ketten, hogy szó se essék a munkáról, mégiscsak előjön­nek ilyen témák. Legutóbb éppen arról beszélgettünk, hogy a vezetőt különböző­képpen ítéli meg a környe­zete. Szubjektíve és objektí­ve. Szubjektíve, vagyis, hogy mennyire vagyok közvetlen, demokratikus, határozott és így tovább. Objektíve pedig, hogy vezérigazgatói idősza­kom alatt mennyit kerestek, hogyan boldogultak a dol­gozók. A kollektíva tagjai akkor érzik jól magukat, ha a kettő összecseng. Jól is­merve Gyurkát, nyugodtan állíthatom, hogy egyikünk sem törekszik népszerűség­re. Azt szeretnénk, ha a be- osztottaink hinnének ne­künk, hiszen a mai világban olyan gyorsan követik egy­mást a változások, hogy ne­héz ezeket ésszel fölfogni. Sokszor csak az segít, ha a dolgozó elhiszi a vezetőjé­nek, hogy az ő érdekében cselekszik. Nekem határo­zott törekvésem, hogy a kol­lektív bölcsességre támasz­kodva vezessem a gyárat. Vegyen részt a dolgozó a vállalat jövőjének formálá­sában, mert hinni fog ma­gában és a cégben is. — Nem tudom, hogy nép­szerű vagyok-e. vagy sem. Ha igen, csak akkor marad­hatok továbbra is az, ha a népszerűtlen feladatokat is én oldom meg. Eddig is így volt, mert a népszerűtlen döntést senki nem vállalja szívesen, ez mindig az el­nökre és a vezérigazgatóra marad. Hányszor láttam La­joson, hogy magában őrlő­dik egy-egy döntés után, de nem szóltam neki semmit, mert magamról tudom, hogy ezt saját magammal kell el­rendezni. Azt szeretném, ha az elnökségből hátralévő időben a dolgozóim nem éreznék meg az életszínvo­nal-csökkenést. Ehhez a BVK-val való együttműkö­désre is szükség lesz. Azt is tudom, hogy a jövőben mindketten sokszor fogjuk majd kimondani azt a szót, hogy nem. Az fog a legke­vesebbet számítani, hogy to­vábbra is népszerűek mara­dunk-e, vagy sem. A tée­szek, meg a vállalatok jövő­je fontosabb a vezetők nép­szerűségénél. Hátradőlnek a fotelben. Tolnai Lajos teát kortyol és édes kekszet harap hozzá, Szabón György pedig föl­hajtja a már meglangyoso- dott málnaszörp maradékát, pedig ott van már az aszta­lon a lehűtött, friss ital. Nem pocsékolunk, mondja, aztán incselkedve hívja lo­vagolni Tolnai Lajost, aki talán már a századik invi­tálást utasítja vissza. Hozzá­teszi még, hogy majd akkor ül lóra, ha az elnök is ve­le tart egy vitorlázórepülés­re. Majd úgy fogják fel, mint egy vezetői továbbkép­zést, mondja a vezérigazga­tó, mert a vitorlázórepülés olyan, mint a gazdaságveze­tés: soha nem szabad felad­ni, mindig meg kell találni azt a légáramlatot, amely a magasban tart. Fónagy István Ezekben a napokban Mis­kolcra tekint a hazai eszpe- rantisták „szeme”. Augusz­tus 18—21. között ugyanis a megyeszékhely ad otthont az országos eszperantista-talál- kozónak. A megtisztelő vá­lasztás többek között azért esett a városra, mert az idén ünnepük a helyi mozgalom születésének 75. évfordulóját. A mintegy 250 eszmetárs (ahogyan egymást nevezik a tagok) zömében csütörtök délelőtt érkezett meg. majd meglátogatták két elhunyt. , jeles eszperantista, dr. Győri Nagy Lajos és Király Lajos síremlékét. Megtekintették a diósgyőri várat, majd a To­kaj Vendéglátóház adott ott­hont a hazai és külföldi résztvevők ismerkedési est­jének. Péntek reggel megnézték a Rónai Sándor Megyei Mű­velődési Központban rende­zett kiállítást, a miskolci eszperantómozgalom történe­téről. Délelőtt 10 órakor ke­rült sor a művelődési köz­pont színháztermében az or­szágos eszperantó-találkozó megnyitójára, ahol Batta Barnabás, a megyei bizottság elnöke köszöntötte a vendé­geket. Beszédében megemlí­tette: „Az 1913-ban indult nyelvtanfolyam volt az első lépés a miskolci mozgalom történetében.” Pál István, a Az alkalomhoz illően vers­sel. dallal, zenével köszön­tötték tegnap a megyei könyv­tárban azokat a népművelő­ket. akik eredményes mun­kásságuk elismeréseként ki­tüntetésben részesültek. Bod­nár Béla. Pongó Anna és a Regős-vokál színes műsora után Borsos Árpád, a me­gyei tanács művelődési osz­tályának vezetője köszöntöt­te a megjelenteket, maid Kátai Gábor, a megyei ta­nács csoportvezetője emlé­kezett István királyra, szólt az új kenyér, az Alkotmány ünnep jelentőségéről, mél­tatta a népművelők ma kü­lönösen felelős és nehéz mun­káját. Közülük ezúttal 67-en részesültek elismerésben. A kitüntetéseket Porkoláb Al­bert, a megyei tanács elnök- helyettese adta át. A művelődési miniszter a Szocialista Kultúráért kitünte­tésben részesítette: Gustáv Fol­tint, a Kelet-szlovákiai Keriileü Művelődési Központ igazgatóját, az Abaúji Pedagógus Vegyes- kart, Bacsa Tibomét, a miskol­ci Egressy Béni Zeneiskola igazgatóhelyettesét, Balogh Sán­dort, a B.-A.-Z. Megyei Zene­oktatói Munkaközösség zeneok­tatóját, Bárdos Tibornét, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyv­tár könyvtárosát. Barna István- nét, a miskolci 7. Sz. Általános Iskola tanárát, Béres Jánost, az Edelényi Városi Könyvtár nyugdíjasát, dr. Bubnó László- nét. a B.-A.-Z. Megyei Zeneok­tatói Munkaközösség nyugdíja­sát, Cseh Imrét, a Tornanádas- kai Községi Könyvtár könyvtá­rosát, Davidov Szergej Petrovi- csot, a Miskolci Szimfonikus Zenekar zenekari tagját, Drozs- nyik Istvánt, a miskolci 101. Sz. Ipari Szakmunkásképző In­tézet nevelőtanárát, grafikus- művészt, Gyurkesz Lajost, a Sátoraljaújhelyi Művelődési Központ nyugdíjasát, Hadasné Pető Évát, a miskolci 100. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanárát, Hanis Bélát, a MEDOSZ politikai munkatársát, Herczilc Dánielt, a Cigándi Nagyközségi Közös Tanács nyugdíjasát, Jóna Istvánt, a Diósgyőri Vasas Mű­velődési és Oktatási Központ művészeti vezetőjét, Kása Bélát, a Miskolc Megyei Város Taná­csa V.B, művelődési osztály fő­munkatársát, Koleszár Arpád- nét, a miskolci Erkel Ferenc Zeneiskola tanárát, Kovacsics Erzsébetet, az Ózd Városi Ta­nács V.B. művelődési osztálya közművelődési felügyelőjét, Kő­hegyi Andrásnét, a miskolci Erkel Ferenc Zeneiskola taná­rát, Laboda Kálmánt, a Mező­kövesdi Városi Könyvtár könyv­tárosát, Löw Ferencnét, a Ka­zincbarcikai Városi Tanács V.B. művelődési osztálya közművelő­dési felügyelőjét, Mészáros La- josnét, a sátoraljaújhelyi Kos­suth Lajos Művelődési Központ szakalkalmazottját. Mizsákné Bodnár Zsuzsannát, a sátoral­jaújhelyi Kossuth Lajos Műve­lődési Központ szakalkalmazott­ját. Nagy Lászlót, a II. Miskol­ci Szimfonikus Zenekar zene­kari tagját. Neszádeli Gyulát, a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ és Könyv­tár népművelőjét, Petheő Lász- lónét, a II. Rákóczi Ferenc Me­gyei Könyvtár könj’vtárosát, a sárospataki Bodrog NéptSnc­megyei bizottság titkárának történeti visszatekintésében a legnevesebb, eszperantis- ták előadásaiból hallhattak részleteket. hangfelvételek segítségével a résztvevők. Ezt követően Kevevári Béla, a SZOT munkatársa a szak- szervezetekkel való közös tö­rekvésekről. munkáról szólt, megemlítve többek között Hámán Kató és Baghy Gyu­la nevét. A beszámolót kö­vetően Básti János, az SZMT vezető titkára átadta Batta Barnabásnak a Szocialista Kultúráért kitüntetést. A külföldi testvérvárosok és klubok képviselőinek kö­szöntője után dr. Pál József, a Magyar Eszperantó Szö­vetség főtitkára mondott ün­nepi beszédet. „Az eszperan- tisták mindig a békés együtt­működés harcosai voltak. Ma sem vesztették érvényüket azok az eszmék, amelyek életre hívták az idén 101. esztendeje megalkotott nyel­vet. Sőt, a világ egyre in­kább érzi ezek megvalósítá­sának szükségességét” — hangsúlyozta a főtitkár. Az ünnepélyes megnyitót kitün­tetések. oklevelek és emlék- plakettek átadásával zárták. Délután fórummal és mű­vészeti programokkal folyta­tódott a találkozó, maid es­te fél 7-től békemenet indult az SZMT székháza elől. együttes Gyermekcsoportját, Sotlcó Józsefet, a Gönci Körze­ti Általános Iskola megyei szaktanácsadóját, dr. Szabad­falvi Józsefnét, a Miskolci Vá­rosi Könyvtár pénzügyi főelő­adóját, Szabó Imrét, a B.-A.-Z. Megyei Moziüzemi Vállalat üzemvezetőjét, Szabó Istvánt, a sátoraljaújhelyi Herukon Ruhá­zati Szövetkezet osztályvezető­jét. Szántó Bertalannét, a Bor- sod-A.-Z. Megyei Zeneoktatói Munkaközösség zenetanárát, Tóth Bélát, a Mezőnagymihályi Általános Iskola szaktanácsadó­ját, Tóthné Majzik Rozáliát, a miskolci 6. Sz. Általános Isko­la hegedűtanárát, Tutkovics Györgyöt: a Halmaji Művelődé­si Ház vezetőjét, Zelei István- nét, a Mezőkövesdi Városi Mű­velődési Központ nyugdíjasát. Kiváló Munkáért kitüntetésben részesültek: Apró László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar zenekari tagja, Ficsor Miklósné, a miskolci Egressy Béni Zene­iskola tanszékvezetője, Kovács Lajosné, a mezőcsáti Kiss Jó­zsef Nagyközségi Művelődési Központ és Könyvtár adminiszt­rátora, dr. Lombay Tibomé, a Borsod-A.-Z. Megyei Közműve­lődési Módszertani Központ gazdaságvezetője. Molnár Péter- né, a Miskolci Városi Művelő­dési Központ gazdasági ügyin­tézője, Oroszné Figeczki Julian­na, a B.-A.-Z. Megyei Mozi­üzemi Vállalat műsorosztója, Papp Ferencné, az Edelényi Városi Könyvtár adminisztráto­ra, Porkoláb Éva, a B.-A.-Z. Megyei Moziüzemi Vállalat üzemvezetője, Siska József, a Sárospataki Művelődés Háza karbantartója, Sztrak Lászlóné, a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ és Könyv­tár könyvelője. Tímár Ildikó, a Miskolci Városi Könyvtár könyvtárvezető-helyettese, Tóth Bertalanná, a Bodrogkeresztúri Általános Iskola tanára, Tóth Miklósné, a Miskolci Szimfoni­kus Zenekar zenekari tagja. Miniszteri Dicséretet kapott: Bárány Endréné, a B.-A.-Z. Megyei Moziüzemi Vállalat munkaügyi előadója. Berecz Lászlóné, a Mezőkövesdi Városi Művelődési Központ igazgató- helyettese, Boros Istvánná, az Encs Városi József Attila Könyvtár nyugdíjasa. Czeglédy Lászlóné, a B.-A.-Z. Megyei Közművelődési Módszertani Központ adminisztrátora, Far­kas Lajos, a sátoraljaújhelyi Elzett—Certa szerszámkészítője, Fehér János, a sátoralja­újhelyi Elzett—Certa előadója, Kiss József, az Encsi Városi Művelődési Központ technikusa, Kissné Jávor Katalin, a Mis­kolci Városi Könyvtár könyv­tárosa. Kovács Miklósné, a Vi­zsoly Községi Könyvtár könyv­tárosa, Manyákné Móré Ibolya, a B.-A.-Z. Megyei Közművelő­dési Módszertani Központ fő­előadója. Mészáros Mihályné, a Sárospataki Művelődés Háza hivatalsegédje. Monok István, a Sátoraljaújhelyi Vízművek gépkezelője, Pochlotka And°r> a sátoraljaújhelyi Kossuth La­jos Művelődési Központ kar­bantartója. Povázsay Miklósné. a Miskolci Szimfonikus Zene­kar zenekari tagja, Svelta Er­zsébet. a Miskolci városi Mű­velődési Központ szakalkalma­zottja, Szilvási Ferencné. a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Központ előadója. A Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Tanács Végrehajtó Bizott­sága 1988. évben a Lévay József- díjat dr. Kováts Dánielnek, a sárospataki Comenius Tanító­képző Főiskola főiskolai taná­rának adományozta. Népművelők kitüntetése

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents