Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-06 / 160. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1988. július 6., szerda Este a miskolci Minorita-udvarban Egy éj Velencében J. Strauss-bemutató a Belvárosi Szabadtéri Színpadon Deiaqua szenátor és Ciboletta szobalány: Iglódi István és Csonka Zsuzsa. Czihere Tibor: „Nem szakadok el Borsodtól” Nincs borzasztóbb a hiábavaló munkánál. A múlt héten olyan sok esemény zsúfolódott össze, annyi mindenről kellett hírt adnunk, hogy a Budapestről küldött, országgyűlési jegyzeteim nem fértek bele a lapba. Most azért pótolom a hiányt, mert meggyőződésem, hogy a folyosón néha izgalmasabb dolgok történnek, mint bent az ülésteremben. Némi rossz előjelekkel készülődtem az elmúlt szombaton a miskolci Minoritaudvarban lévő Belvárosi Szabadtéri Színpad bemutatójára, hogy megnézzem, miként kínálja az immár harmadik évébe lépett intézmény Johann Strauss nagyoperettjét, az Egy éj Velencében t. Napközben többször beborult, fenyegetett a szabadtéri előadások réme, az eső, délután pedig olyan felhőszakadás zúdult a környékre, hogy bizonyára nemcsak én kételkedtem a bemutató megtarthatásáhan. De voltak más előjelek is. A péntek esti nyilvános főpróba milyenségének híre sokakhoz eljutott, s ez nem volt túlzottan felemelő. Én ahhoz a régi színházi babonához tartottam magam, hogy gyenge főpróbát jó premier szokott követni, s esernyővel felfegyverkezve ültem a nézőtérre. Szerencsére a nagyközönség kevésbé aggályoskodott, mint én. mert megtöltötte a nézőteret, érdeklődéssel figyelte az előadást, s ha közben nem is adott tetszésének hangos kifejezést gyakran, a produkció végén nem maradt el a taps a néhányszor visz- szatérő szereplőgárda teljesítményének honorálására. Ám nekem írnom is kell a látottakról és hallottakról, az pedig több megfontolást kíván, mint az előadás-végi tenyér-összecsapkodás. Mégpedig azért, mert ez a kritikai jegyzet a produkció várhatóan nem túl sok maradandó visszhangjának egyik darabja lesz, tehát a későbbi nézők és a jövő számára is szól, amit regisztrálok. Gondolkodni kényszerültem, a zárt színházak előadásainál megkívánt íté- szi szigorral tekintsem-e át, amit láttam-hallottam, vagy a könnyedebb nyári szórakoztatáshoz illően elnézőbben, lezserebben adjak számot élményeimről. (Mert szeretem is a városnak ezt a nyári vállalkozását, nem szívesen bántanám, meg hiszem is, hogy a későbbiekben csak jobbá alakul.) önmagámmal kompromisz- szumra lépve született hát meg az itt következő gondolatsor. Strauss nagyoperettje több mint százesztendős — érdekes, az utóbbi évtizedekben a miskolci színpadot valahogy mindig elkerülte —, s igen tisztes pályát futott be. Előadásában nagyon gyakran vállalnak szerepet operaénekesek, értékes zenéje meg is kívánja a magas szintű tolmácsolást. A Miskolci Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult Miskolci Nyári Játékok Zenekara — amelyet Kovács László jó ügyhöz méltó hozzáállással és tudással vezényelt — meg is tett mindent, hogy Strauss muzsikája maradéktalanul érvényesüljön, s ha néha-néha a premieren még voltak kisebb zökkenők, azok oka mindig az volt, hogy a zenekar nemegyszer úgy volt' kénytelen alkalmazkodni a színészhez, hogy kisebb megbicsaklás érződött, de ezért csak a színész felelős. A fiatal és sokak előtt ismeretlen rendező — Kalmár Péter — kvalitásait nem ismerem. Lehet, hogy felkészültségéből ennyire futotta, s ez bizony nem volt elég. Jóllehet, a végső munkáknál művészeti tanácsadóként Vámos László segített neki, a premier még nem a darab előadásra kész fokát mutatta. Nemcsak a technika akadozott — például a gondolák közlekedése —, hanem maga az előadás is. Pedig a rendező igen sokat akarhatott megmutatni. Jó és agyonhasznált gegekkel sem takarékoskodott; volt, amit talán hétszer ismételt el a második részben; nem ügyelt eléggé a mozgásokra, a szereplők érkezésének és távozásának helyeire stb. Mindezeken túl érződött, hogy a társulat nem szokott össze eléggé a premierig. Operaénekesek, operettekben otthonos színészek, prózai színészek és igen nagy számban amatőrök jelenítették meg együtt a velencei karneváli éjszaka előkészületeit és magának az éjnek bonyodalmait, amelyek a hagyományos álöltözetek, félreértések, szerelmek és megcsalattatások sorában peregtek, vagy helyenként meg-megcsikordul- va ballagtak előttünk. Az operaénekesek igen szép áriáit más szereplők énekkísérletei váltották; a karneváli önfeledt vigasságban kínosan hatott néhány amatőr táncos és néma szereplő fabáb-merevsége, mosoly talansága. Így inkább csak részleteiben volt soksok szórakoztató és értékes mozzanat ebben az előadásban, mintsem egészében felnőtt volna a műhöz, a darab kívánta igényekhez. Nem tudhatom és nem is tartozik rám, mennyi idejük volt a szereplőknek és a rendezőnek a felkészülésre, a főszereplők mennyire alkalmazkodtak a kívánalmakhoz, de a látottak azt tanúsítják, vagy legalábbis sejtetik, hogy nem egy vendégszereplő azt mutatta, amit magával hozott, kevéssé igazodott az összproduk- cióhoz. Időnként azt hihettem, hogy operettparódiát kínál a szereplő; volt még bohóctréfa is, időnként átcsapott a játék komédiába, egészében egyenetlenséget tükrözött az előadás. A dísz- letezés — szabadtéri előadáshoz — túlzsúfolt volt, ami különösen a második rész végén akadályozta is a szereplők mozgását. (A díszletet és a jelmezt Horváth Éva tervezte.) A jó táncok koreográfusaként más nevet tüntet fel a műsorfüzet és másat a plakát. A főbb szerepekre •— egy kivételével — idegenből hívtak színészeket, a kisebbeket miskolciakra osztották. Ez kicsit bántó is lehet. Különösen, ha a vendég főszereplők között olyan is akadt, aki kitűnően helytállt a prózai részekben és kínos perceket okozott, ha énekelnie kellett. A vendégek között láttuk Iglódi Istvánt, Korcsmáros Pétert, Decsi Ágnest, Csonka Zsuzsát, Leblanc Győzőt, Bajor Imrét. Az egyetlen miskolci főszereplő Molnár Anna ismét megmutatta énekes és színészi kvalitásait a szenátor felesége szelepében. (A szerepet Körei Katalinnal váltva játssza.) Kisebb szerepében Zubornyák Zoltán, továbbá Somló István, Dézsi Szabó Gábor, Horváth Zsuzsa és Nagy Ibolya hozott jó villanásokat. Szilárdan hiszem (de legalábbis remélem), — a fenti elmarasztaló feljegyzések ellenére- is —, hogy ez az előadás hamarosan összeáll, s mire e sorok az olvasó elé kerülnek, már hibát- lan(abb) produkció gyönyörködteti az érdeklődőket. Ds én a még akadozó premiert láttam! És az még nem a teljes készültség állapotát mutatta. Csak a zene volt előadáskész. Elismerés érte. S még valami: a játék elején egy piaci jelenetben kiraknak egy zöldségespultot, tele szebbnél szebb friss zöldáruval, amilyet a boltokban aligha látunk. Nos, ez a hibátlan zöldségkiállítás maradéktalanul tetszett .. . Persze nem mindig. Az első nap a választásokkal, szavazásokkal kezdődött. Érez- hető volt, hogy a képviselők zömét zavarja a tény; minden posztra csak egy jelöltet állítottak. Az ideges hangulatot csak fokozta, hogy az elnöklő Cservenka Ferencné bizony nem állt feladata magaslatán. Míg csak fel kellett menteni képviselőket, ment a dolog, bár a jegyzők már ekkor is képtelenek voltak megszámolni az éllenszavaza- tokat és a tartózkodókat. Mikor pedig a képviselők ellenjavaslattal is éltek, új neveket is ajánlottak a jelölőlistára felvenni, teljes volt a tanácstalanság. Csak tovább növelte a zűrzavart az ország házának hiányos technikai felszereltsége. Egy műszaki alkalmazott futkosott a hordozható mikrofonnal a felszólalók között a terem egyik végéből a másikba, de a kényszerű szünet miatt nem csökkent a feszültség. Az eredmény közismert. Végül mégis megválasztották az Országgyűlés elnökének Stadinger Istvánt, köszönhetően annak, hogy felállt, bemutatkozott és szimpátiát keltő beszédével maga mellé állította azokat a képviselőket, akiknek egyébként sem volt kifogása ellene, csupán az egyes jelölés ellen tiltakoztak. Azt már a folyosón jegyezték meg többen: kár, hogy másnak nem jutott eszébe azzal kezdeni, hogy bemutassa a fontos közjogi méltóságokba javasolt jelölteket. * A napidíj kérdése ismét szóba került, Villányi Miklós pénzügyminiszter már expozéjába foglaltan válaszolt az egyik képviselő kérdésére. A lényeg az, hogy a kormánynak nincs pénze a megoldásra, a vállalatokra bízza, emelnek-e (nekik van rá pénzük?) vagy sem. A jelenlegi helyzet mindenképpen tarthatatlan, furcsa, hogy a vidékre küldött munkatárs „jutalomból” a saját pénzéből, zsebéből fizetheti ki otl-tartózkodása költségeit. Bár egységes vélemény nem alakult ki, általában száz forintot tartottak reális napidíjnak. * Ismét Borsodból került magas pozícióba egy köztiszteletben álló férfiú. Dr. Czi- bere Tibor, az NME profesz- szora lett a művelődési miniszter. Természetesen őt is megkerestem az egyik szünetben, s mert a vele készült interjú sem fért be a lapba, most csak röviden közlöm válaszait. — Minisztertársaim gratuláltak, kollégának tekintenek az első perctől kezdve. Töb- büket ismertem korábban is, Kulcsár Kálmán például szintén tevékenyen részt vett Miskolcon a jogi kar kialakításában. Pozsgay Imrével mint a népfront megyei elnöke találkozhattam többször. Maróthy Lászlóval pedig TIT-elnökként környezet- védelmi kérdésekben dolgoztam együtt. Korábban voltam képviselő is, a régebben hivatalban lévő minisztertársaimat épp a Parlamentből ismerem, voltak olyanok is, akikkel most ismerkedtem össze. — A minisztériumban megtörtént a beiktatás — folytatta Czibere Tibor —, expozémban elmondtam: mindenkivel dolgozom, aki tud velem együtt dolgozni. Nem akarok semmit megváltoztatni, ami eddig jól működött. Elsőrendű feladatom a műszaki felsőoktatás fejlesztése, nem cél nélküli az én megbízatásom. Első teendőként éppen egyetemi tanári és rektori kinevezéseket írtam alá. — Elődömmel, Köpeczi Bélával jól ismerjük egymást, nem véletlen, hogy utolsó rektori évemben ő tartotta a tanévzárót az NiME-n. Külföldi kapcsolatai nagyon értékesek, kértem, hogy azt a kultúrmissziót, amelyet miniszterként megalapozott, ezután is folytassa. Egyébként is szeretném a folytonosságot megteremteni, arra építek, amit elődöm jól csinált. Nem szakadok el Borsodtól, Miskolctól ezután sem. Az egyetemen tovább folytatom kutatásaimat. Hétvégeken találkozom munkatársaimmal, amikor tehetem hazamegyek, de Miskolcról nem lehetek miniszter. Most a legfontosabb teendőmről tájékozódom. Az Országgyűlés éppen az ipar szerkezetváltásáról tárgyal. A váltás első lépcsőfoka, a kibontakozás első lépéseit, az oktatásban kell megtenni., Ez engem megerősít feladataimban — fejezte be ^nyilatkozatát a miniszter. * Túl hosszúra nem nyújthatom így utólag beszámolómat, pedig írni kellene a borsodi felszólalókról (beszédük olvasható volt lápunkban), arról, hogy mindegyikük igyekezett a szünetekben „ügyeket intézni”, hol egy miniszterrel, államtitkárral láttam őket, hol igazgatókkal, más megyéből jött képviselőkkel beszéltek. Az egész napos ülés mellett még a szünetekben is politizáltak, dolgoztak. Egy dologról még, okvetlenül beszélnem kell. Ismert, hogy az Országgyűlés is megfogalmazta véleményét a román buldózerpolitikáról, a magyar—román viszony alakulásáról. Szűrös Mátyás ismertette azt a határozattervezetet, amelyet némi módosítással elfogadtak a képviselők, hogy a román parlament tagjait ezen keresztül tájékoztassák véleményükről. A javaslathoz hárman szóltak hozzá, Boldizsár Iván író, Schöner Alfréd főrabbi és Barcs Sándor nyugdíjas újságíró, az országos listán megválasztott képviselők. — Rosszkedvű öregember áll önök előtt. — Így kezdte beszédét az író, s rosszkedvű volt az egész Ház, rosszkedvű volt a tudósító is. A beszédeket olvashatták a lapokban, erre nem térek ki, csak azt említem meg — hiszen ez a nyomtatott sorok között nem érzékelhető —, hogy ezek az idős emberek szívükkel, lelkűkkel, érzelmektől áthatott szavakkal szóltak, de patetikusságuk- ban is józanok és tárgyilagosak maradtak. Jelzők nélkül jelezték véleményüket, hogy azért beszéljenek, mikor nem beszélni már megbocsáthatatlan. Én az utolsó nap e három felszólalására emlékszem legszívesebben, mert bár ne lett volna alkalom e beszédek elmondására, de úgy éreztem, erőt és hitet lehetett meríteni mindegyikből. És hitre is, erőre is nagy szüksége lesz még ennek az országnak. Benedek Miklós Egy jelenet a velencei piacon: középen Pappacoda szakács (Bajor Imre). (Fotó: Balogh Imre) Szatmári Lajos SKCniday A KONTRAX KISSZÖVETKEZET CSINCSILLARÉSZLEGE KISTEN YÉSZTÖKTŰL készpénzért átvesz csincsillaprémeket, prémezett csincsilla-növendékállatokat, új tenyésztőknek biztosit: kiváló tenyészállatokat, takarmányt, ketreceket, minden felszerelési tárgyat, tartástechnológiát. Hosszú távú prémértékesitési szerződés köthető, OTP-hitellehetöség, 200 ezer forintig. Szaktanácsadás. Jelentkezni lehet minden héten hétfőn 14—18-ig az alábbi címen: Balogh István szaktanácsadó, Debrecen, Sallai Imre u. 2. Tel.: 52 26-287. IVU^IDAV a ■ 'tM mnrsá. Kisszövetkezet
