Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-30 / 181. szám

1988. július 30., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Fejlesztést a visszafejlesztéssel egy időben Dudla 3ózsef felszólalása a KB július 13—14-i ülésén Az érdeklődő közvélemény megkülönböztetett figyelem­mel kísérte a Központi Bizottság legutóbbi, július 13—14-i ülését annál is inkább, mert az országos pártértekezlet ál­lásfoglalása szellemének megfelelő nyitottság, nyilvánosság jellemezte a KB felelősségteljes tanácskozását. Mint tudjuk, a gazdaságpolitikánkról szóló vitában huszonhatan szóban fejtették ki véleményüket, hárman pedig írásban juttatták cl észrevételeiket. A sajtó természetesen rövidítve közölte ezeket, de az érdeklődésre jellemző: a lapunkhoz érkezett — Néhány megjegyzést és két javaslatot szeretnék tenni a napirendhez — kezdte hozzászólását, majd így folytatta: — Az írásos és a szóban elhangzott előterjesztés szellemisé­ge megfelel a pártértekezletünk állásfoglalásának. Minthogy itt most alternatívák közül kell választanunk, ez megfelel az előzetes várakozásnak, egyben lehetővé teszi a követ­kezmények felelős mérlegelését. Az 1988-as gazdasági folyamatok és a politikai hangulat egyaránt alátámasztja azt, ami a jelen tanácskozáson már többször is elhangzott, hogy fordulatra van. szükség. Most olyan szakaszban vagyunk, amikor a fokozatos változások társadalmi, gazdasági, politikai kockázata nem kisebb, mint a radikális lépéseké. A gazdaságban a fokozatosan tett rész­leges intézkedésekkel — úgy tűnik —, nem vagyunk képe­sek a tervezett célokat a tervezett időre elérni. Újra és újra különböző rásegítő intézkedésekre van szükség. Ha csak a legutóbbi időszakot nézem, ebből is az tűnik lei, hogy a meghirdetett célokhoz képest egy évet késtünk. Az idei első öt hónap alapján levonható az a következte­tés, hogy reális az 1988-as célok megközelítése, de ez az elemzés csak a tavalyi év azonos időszakához viszonyít. Így nézve a képet, kétségtelenül javult a helyzet, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy az idei célhoz közelebb állunk most, mint tavaly ilyenkor, azaz a tavalyihoz képest. Egy­szerűbben kifejezve: úgy vélem, ez a fajta fokozatosság a politikának sem szerez elég erős társadalmi bázist. Ma az a helyzet, hogy a gyengén és jól gazdálkodó vál­lalat, a teljesítőképes és kevésbé produktív ember egyaránt elégedetlen a helyzettel, a különböző intézkedésekkel. A frontvonal továbbra is a kormány és a vállalatok, az állam­polgárok, nem pedig a jól és kevésbé jól gazdálkodók kö­zött húzódik. Úgy tűnik, hogy a helyzetre való reagálást, a kilábalás érdekében teendő lépéseket még mindig elsősor­ban a kormány dolgának tekintik. Bizonyos intézkedések­kel ezt maga a kormány is elősegíti és még inkább ezt te­szik az érintettek. Mintha a társadalom gazdasági akcióképes­sége le lenne fojtva. Én legalábbis így látom. Emiatt van az is, hogy még a látszólag kézenfekvőnek tűnő lehetősé­gekkel is, amelyeket a mai adottságok mellett ki lehetne használni egyénnek, kisközösségnek vagy nagyobb vállalat­nak egyaránt, csak ritkán és kevés eredménnyel élünk. A saját régiónkra is igaz ez, amit az eddigi tapasztalata­ink alapján sajnos, meggyőződéssel állíthatok. Nagyon ne­hezen, lassan mozdul a szerkezetátalakítás. Lassan válunk meg az idejemúlttól, és még lassabban jön létre az új. Ez most már sem gazdaságilag, sem politikailag nem tartható. Bár úgy tűnik, hogy amennyiben a dolgok nem vesznek gyors és új fordulatot, akkor a mi térségünkben, Borsod- Abaúj-Zemplén megyében a jelenlegi eszközrendszerrel rö­vid távon elsősorban a foglalkoztatási feszültség kezelhető, mi mégis a radikálisabb átalakítást és átalakulást sürget­jük. Ügy látjuk — az előttem felszólalókkal egyezően —, hogy a stagnálás, a leszakadás olyan nagy veszély, ami mi­att inkább vállaljuk a nagyobb társadalmi-politikai feszült­ségeket is, csak ne következzen be. Hangsúlyozom ugyanak­kor, csak úgy vállaljuk a radikális visszafejlesztéseket, ha emellett megfelelően fejlesztünk is. Tulajdonképpen azért kértem szót, hogy ezt elmondhas­sam. Egy olyan eszközrendszernek a kiépítését sürgetjük, amely teret nyit a térségünkben a vállalkozásnak, az új te­vékenységeknek; amely elősegíti új munkahelyek létreho­zását; olyan szabályokat, amelyek külön is preferálják ezt. A kormány közelmúltban hozott döntése alapján most készül térségünk számára egy, a megvalósítása esetén, jó perspektívát nyújtó program. Ennek az a célja, hogy e tér­ségben is bekövetkezzen az az átalakulás, amit az itt elhang­zott előterjesztés is sürget, és ami megfelel az „A” variáns­nak. Hangsúlyozom azonban, hogy ezt a visszafejlesztést térségünkben, csak abban az esetben lehet megtenni, ha ez­zel egy időben megfelelő fejlesztéseket is eszközlünk. Vi­szont nem vonzó sem a hazai, sem a külföldi, sem- a műkö­dő, sem a nem működő tőke számára az a feltételrendszer, ami jelenleg van. Ezért 'az a javaslatom, hogy ebben az esetben térjünk el az országosan alkalmazott normatívák- tól. Erre a térségre — éppen az adottságait figyelembe vé­ve — készüljön olyan szabályozás, pályázati rendszer, amely vonzóvá teszi a hazai és a külföldi vállalkozók, a működő és nem működő tőke számára, de még a magántőke számára is ezt a térséget. Ez a gondolat egyébként nem új keletű. A világ több or­szágában, ahol jelentősebb szerkezetátalakítás volt bizonyos térségekben, z.ónákbaij, ilyenfajta megoldásokat alkalmaz­tak, sőt azt mondhatom, hogy majdnem mindenütt alkal­mazták. Ez természetesen nem egyszer s mindenkorra és véglegesen, hanem egy bizonyos időszakra biztosít kedvez­ményeket. Ez nem terhelné az állam kiadásait. Éppen el­lenkezőleg, a támogatósok leépítésével bizonyos összeg fel­szabadulna. Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy ideig, amíg térségünkben ez az átalakulás megfelelően pályára nem áll, addig lényegében elesne az állam bizonyos bevételek­től, pontosabban azoktól á bevételektől, amit egyéb kedvez­mények révén éppen a vállalkozásra, a fejlesztésre Ott biz­tosít. Senki nem szeret veszteséges tevékenységet végezni, senki nem akar veszteségesn működő vállalatnál dolgozni. Nem ahhoz ragaszkodunk, hogy maradjon minden úgy, ahogy volt, ahogy annak idején a vas és acél országaként indul­tunk, és most ne változtassunk azon, amit korábban — nem elég megalapozottan — elhatároztunk. Valamennyi vasra és acélra azonban most és a következő időszakban is szükség olvasói vélemények hiányolták, hogy nem közöltük teljes terjedelmében Dudla József megyei első titkárunknak, a Központi Bizottság tagjának az ülés első napján elhangzott felszólalását. Minthogy lapunk nem volt jelen az esemé­nyen, arról a Magyar Távirati Iroda segítségével tudósítot­tunk, utólag kértük meg őt. bocsássa rendelkezésünkre fel­szólalása szövegét, melyet az alábbiakban teljes terjedelmé­ben közlünk. van. Tehál arra gondolok, egyrészt, hogy ezeknél a nagy- vállalatoknál, elsősorban a kohászaton belül olyan vissza­fejlesztés következzen be, amelynek az eredménye az, hogy egy meghatározott nagyságrendben minőségileg piacképes termékeket állítanak elő, mégpedig gazdaságosan és haté­konyan. A visszafejlesztés következtében felszabaduló mun­kaerőt pedig foglalkoztatni kell, ennek a feltételeit meg kell teremteni. Tehát ez a javaslatom. Javaslom, hogy ezt sze­repeltessük a jövő évi irányelvekben. Tudniillik ennek úgy lenne jelentősége és hatása, ha ezt a következő év január elsejétől már bevezetnénk, mert ha ezt a' radikális lépést meglépjük — és merem remélni, hogy ez az ,,A" változat — ez nem úgy valósul meg, mintha a „B” változatot fogadtuk volna el, vagy fogadnánk el, abban az esetben szükség van arra, hogy az ennek megfelelő eszközrendszert is kiépít­sük és .január elsejétől már működtessük, mert egyébként a kettő együtt nem haladhat. A ,,B” változatot nem tartom a fordulat változatának. Maga az előterjesztés is bizonytalan benne, hogyan minősít­se. Hol az „A”-tól minőségileg más pálya, hol ugyanaz, csak más ütemben, szerintem más és nem az, ami célra vezet. Az „A”-nak nagyok a kockázatai, de a legfontosab­bak beláthatok és talán kezelhetők is, mert mindenkit: vál- latot, a kormányt, a politikát együttes erőfeszítésre késztet. A „B” variáns esetében nehezen jelenik meg az eredmény, és főleg, ez nem mozgósít mindenkit. Ennek ez a legnagyobb hátránya, és veszélye is egyben. Én nagyon nagy értéknek tartom a társadalmi nyugalmat és a szociális békét, most azonban a feszültség felvállalása úgy érzem, mindannyiunk rövid és hosszú távú érdekeit szolgálja, legfeljebb rövid távú kényelmünket nem. Azt is meg merem kockáztatni, hogy olyanfajta társadalmi nyu­galom és szociális béke, ami a korábbi évtizedeinkre jellem­ző volt, már nem lesz többet ebben az országban. Ahhoz ózonban, hogy ne ilyen feszültségeket hordozzunk, mint ed­dig, hanem olyanokat, amelyek a fejlődés természetes ve­lejárói, ahhoz valószínű most a feszültségekből nagyobb részt kell vállalni. Ezért javaslom, hogy a tervezett közlemény harmadik oldalán lévő második bekezdés utolsó mondatát változtassuk meg, mert a „B” változat a szerkezetátalakítást nem kisebb társadalmi feszültséggel oldaná meg szerintem, hanem el­napolt, lehetséges, hogy nagyobb és súlyosabb társadalmi feszültséggel. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak a lakosságot közvetlenül érintő inflációt, munkanélküliséget nevezzük társadalmi feszültségnek, hanem igazi veszélynek megfelelően kezeljük a piaci visszaszorulás, a műszaki fej­lődés megakadása, a teljesítmény-visszatartás jelenségeit, mint alapvetően nagy társadalmi gondokat, amelyekből min­den más csak következik. A mellékletben szerepel, hogy a Minisztertanács irányelvei az inflációs várakozásokra érdemben csillapító hatásúak vol­tak. Van egy ilyen megállapítás. Ezt a mi tapasztalataink csak részben támasztják alá. Statisztikánk nincs, de a válla­lati magatartásról és vélekedésről van képünk. Ritka az a vállalat, amely kivédeni készül áralkuval, költségracionali­zálással, vagy más módon az áremelés hatását. Inkább azt mondhatnám, mint ablak a fényt keresztülengedik magukon, „majd csak lesz valami” alapon. Ezért én a legnagyobb fel­adatok közé sorolandónak tartom vállalataink számára, hogy a piaci viszonyok megkövetelte új magatartásformát felépít­sék magukban. Azt,, hogy a gazdasági kapcsolatokat sokkal aktívabban és önmaguknak kell szervezniük, hogy mindenek­előtt egymásra és nem a kormányzatra, az ágazati és funk­cionális szervekre kell figyelniük. Bár elintézik az ágazati és funkcionális szervek gyakran, hogy rájuk figyel­jenek, és nem mindig pozitív értelemben. Ezzel együtt a vállalatoknál meglévő mozgástér és lehetőség sokkal na­gyobb annál, mint: amit ma az egymás kapcsolatában ki­használnak. Itt az elhangzott több nemzetközi példa. Nekem, egy nagy problémám van, hogy bizonyos értelem­ben — szerintem —, megtévesztőek a nemzetközi példák, miközben bizonyító erejűek és jók. Abban az értelemben tartom megtévesztőnek, hogy akár Törökországot, Spanyol- országot. vagy más országokat hozunk példaként, a gyakorla­tukat, a tapasztalatukat, ott azért mások a társadalmi vi­szonyok, más tulajdonviszonyok közepette játszódtak le azok a folyamatok, amelyekre most hivatkozunk. Szerintem á szocializmusnak éppen az a legnagyobb problémája, hogy. 70 és 40 év alatt nem volt képes megoldani a köztulajdon, a szocialista tulajdon hatékony működtetését és lényegében összes problémánk a gazdaság területén elsősorban ebből fakad. Ezért tehát, miközben szerintem figyelnünk kell ezekre a példákra, mint jó gazdasági megoldásokra, sőt mi több, a módszerek jelentős részét is alkalmazhatjuk, azt hi­szem, hogy ezt, mint a legfontosabbat látnunk kell és er­re is figyelemmel kell lennünk. Még egy javaslatom van. A jelentés tizenkettedik olda­lán, ahol az irányelvekről beszél és felsorolja, hogy mind­két változat esetén milyen alapvető dolgok elvégzése fon­tos, ajánlom fölvenni: szükséges a lakosságnak az igen szé­les körű tájékoztatása, meggyőzése, bevonása ezeknek a kérdéseknek a megoldásába, magyarul a társadalmi fogad­tatás megfelelő előkészítésének a biztosítása, illetve talán ide tartozik még az oktatás és képzés megfelelő színvonalú fejlesztése is — fejezte be hozzászólását Dudla József. Kesznyétenben: bét tonnán felüli átlagtermés búzából „Szőke volt, mint mennyben a szellők . ..” (Váci M.) Fotó: Dobos Klára Jövőre lesz negyven éves a kesznyéteni Szabadság Tsz, ahol utolsó perceiket dolgoz­zák a kombájnok, és mire e sorok megjelennek, a kom- bájnosok mosolyognak, már maguk mögött hagyták a bú­za-, és az árpatarlót — átad­ják a „terepet” a szalmabe- takarítóknak, a tarlóhántást végző gépeknek. A 4246 hektáros szövetke­zet elnökét nehéz megtalálni az ámbitusos parasztházból kialakított irodában. Egyéb­ként mindenki a határban, csupán egyetlen fiatalasszony dolgozott egy másik hely­ségben. Zajách István nö­vénytermesztési főágazatve- zető pedig „éppen most ment el”, vagy „az előbb láttam” — nyomot hagy maga után, így nem is zavarjuk a lótás- futásban. Annál inkább Nem­kin Béla elnököt _ hivatalos tárgyalásában. Szakít azért annyi időt, hogy az őszi bú­za aratás „végszámait” meg­mutassa kilóra, fajtára, terü­letre minden dicsekvés, hi­valkodás nélkül. Pedig tehetné dolgozói, munkatársai nevében is, hi­szen akkora a termés, hogy arra gondolok, ilyenkor szok­tak beszélni a megkérdezett vezetők nagyfokú szervezett­ségről, szakmai felkészültség­ről, a tudományos megalapo­zottságról, a technológiai fe­gyelem szigorú betartásáról. Az elnök nem feledkezik meg a kedvező természeti ténye­zőkről, gondolatában az el­múlt év aszálya él, így in­kább azt mondja: — Tavaly is dolgoztunk mi ennyit! Ak­kor sem öntöztünk, most sem, hiszen most van napirenden nálunk az öntözés témája. Terméseredményünket nem egyetlen, hanem több ténye­ző együttesen alakította ki, és ebben már benne van az időjárási és sok-sok emberi tényező is. Kedvezőbb volt a csapadékeloszlás, de kapcso­lódik hozzá mindjárt a táp­anyagellátás, hisz' évente 1300 vagon istállótrágyát haszná­lunk fel, és a művelőutas technológiával több részlet­ben adagolhattuk a műtrá­gyát, melynek felhasználását szuszpenziós formában való­sítottuk meg. A fej trágyázást is két részletben végeztük, szóval elég sokat babusgat­tuk a kalászosokat. — Széltében-hosszában le­hetett hallani a sűrű állo­mányt tizedelő gombabeteg­ségekről, és itt megyénkben is igen sok helyen felütötte fejét a vetésfehérítő bogár. Hogyan sikerült megóvni az állományt? — Elég, ha csak azt mon­dom, hogy komplett növény- védelmet valósítottunk meg, a gombabetegségek ellen két­szer vegyszereztünk az ösz- szes kalászos területen, és ugyancsak kétszer a vetésfe­hérítő ellen. Termelőszövet­kezetünk teljes területén a nádudvari Kukorica és Ipari­növény Termelési Egyesülés technológiái szerint dolgo­zunk — válaszol a szakem­ber, majd az őszi búza beta­karítás végszámait mutatja, ebben az öt elvetett és im­már a magtárban lévő faj­ták nevei mellett a „valla- tás”-nál kiderült termésát­lagok sorjáznak. Némelyik fajtához egy-egy jellemzőt is sorol az elnök, hogy a GK öthalom volt a legkorábbi, a GK Zombor betakarításra szinte „lehasalt”, míg az MV—'15-ös fajta végig úgy állt, mint a cövek. Kért Nemkin Béla, hogy ezt a té­nyezőt feltétlenül le kell ír­ni e fajtánál, mert itt a me­gyében ez döntő. Az öreg Jp- bilejnaja-50-esről pedig any- nyit, hogy talán az utolsó év volt, hogy itt termesztették. Szeretnek itt a fajtákkal kí­sérletezni. így került ide a Bucsányi—20-as, amely (igaz nem nagy területen) több, mint hét tonnát fizetett hek­táronként. Az elnök szerint az újabb' fajták potenciális termőképessége magasabb, ami nem zárja ki kedvező beltartalmi értéküket, a sütő­ipari érték a nedves sikértar­talom vonatkozásában. így jutott a szakember arra . a következtetésre, hogy merje ajánlani a most terjedő faj­ták közül a martonvásári ku­tatók MV—15-ös fajtáját nemcsak szárszilárdsága mi­att, (hiszen ez a kombájno- sok munkáját segíti), hanem biztonságos hozamát tekintve is mindenképpen favorizálni kell megyénkben. Meg is kérdeztük az elnököt, leírjuk a hozamot, mivel nem álta­lános még ekkora termés. A választ a tollal mutatja Nemkin Béla. Az MV—15-ös fajta elsőfokú szaporulata 9,17 tonna kenyérgabonát adott hektáronként, a másodfokú pedig 8,68 tonnát. De bizonyára sokan ki­egyeznének mezőgazdasági üzemeinkben a kesznyéteni tsz 7,13 tonnás átlagtermésé­vel. Amihez azért már gra­tulálhatunk is. Bekecsi Szabó László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents