Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-07 / 135. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1988. június 7., kedd A képernyő előtt Megint elmúlt egy hét... M egint lepergett egy műsorhét anélkül, hogy valami olyan adást láttam volna, amely hosszú időre emléket hagyna bennem, amely mérföldkövet jelentene a Magyar Televízió mindennapjaiban. Megjelentek a sorozatok időszerű darabjai, a heti magazinok soros adásai, az elmaradhatatlan tiszteletkörök a héten éppen esedékes ünnepi alkalmakhoz; volt egy saját készítésű tévéjáték a Kortársaink képernyője cím alatt, köszöntő a kiváló színművész Gobbi Hilda 75. születésnapja előtt és voltak filmek a végkimerülésig, a legkülönbözőbb szinteken. Meg volt egy rövid riport az általam nagyon becsült Ablakban, amitől — alighanem igen sok néző — megijedt, megborzongott és sietett a tükör elé, hogy tetőtől talpig megvizsgálja önmaga bőrét. Ugyanis a bőrön jelentkező melmonea nevű rettenetes betegségről, a fekete rákról esett szó ebben a riportban az egészségügyi ismeretterjesztés nemes szándékával, mégis kicsit ijesztően. Valahogy váratlanul jött a kora esti percekben ez a riport, illetve tájékoztatás, szokatlan volt e műsorkörnyezetben és utána szinte üdítően hatott valamelyik hivatal paekázásá- nak elmarasztalása. ördögh Szilveszter maga írta át Gázár békéje című regényét tévéjátékká, amely aztán a Kortársaink képernyője sorozatcím alatt Gyorsított eljárás ként pergett a képernyőn. Előtte izgalmas dolgot sugároztak: Gorbacsov és Reagan moszkvai sajtókonferenciáit, emiatt ötvenpercnyi késéssel kezdődött is a tévéjáték, de ha a néző kevésbé fáradtan ült volna is a képernyő előtt, minden jó rendezői szándék és több kitűnő színész, nem kevésbé jó alakítása ellenére is nehezen fogadta volna el Fekete Lázár cselekvéseit, azoknak motiválatlanságát. Egy prózai mű ismét nehezen adta meg magát a tévé másfajta követelményeinek. ‘ Vajon mikor kerül Kortársaink képernyőjére oda írt és nem iksze- dik bőrként lehúzott téma? Az ünnepi könyvhétről a maga teljes adásidejében emlékezett meg a Stúdió ’88, bemutatva az új kiadványok közül néhányat. A válogatás ilyen esetekben mindig vitatható, kár is lenne róla szólni, hiszen negyvenöt percbe kevés fér. Az ismertetések korrektek voltak, kár, hogy a talán legblickfan- gosabban ismertető,tt Hernádi-kötet megjelenése — mint azóta kitűnt — némi késedelmet szenved. Igaz, így még nagyobb iránta az érdeklődés. A szombati közvetítés a fővárosi Vörösmarty térről a kialakult hagyományokat követte. Nehéz elfogadni az óbudai Fő téri közvetítés elmaradásának indokául Galsai Pongrác halálát, hiszen az hetekkel ezelőtt történt, jóval a műsor megszerkesztése és közreadása előtt. Megemlékezett a televízió a pedagógusnapról is. Az Ünnepi csengetés című adás a csornai iskolából olyan pedagógus-gondokról szólt, amelyek valóban nemcsak ott jelentkeznek, de a bemutatott fadombormü-sorozat is valóban országos figyelmet érdemelt. A kívánságműsor ugyancsak hagyományos ilyenkor. A Szomszédokról szólva legutóbb olyasmit jegyeztem meg, hogy valamiféle lelassulás tapasztalható, mintha a telere- gényben nem lapoztunk volna előre. Ez a stagnálás jelentkezett az elmúlt héten is. Noha Julcsit megharapta egy kutya, a doktor még mindig készül Jemenbe, az erdőmérnök ellen még mindig fenekedik a lövöldözős gyerek apja stb., érdemben nem mentünk előbbre. Meglepetve láttam, hogy a műsort most nem Horváth Ádám rendezte. E mlítettem, hogy film akadt bőven. Több mint kellene, s igen furcsa válogatásban. Domináns szerep jut a kriminek a képernyőn is, csakúgy, minta mozikban, ahol még úgy-ahogy indokolható bevételi kötelezettséggel. De itt?! A krimik sorában látott Kinn a tengeren arra emlékeztetett, hogy hajdan, úgy huszonöt éve de érdekesnek is tűnt Jürgen Frohriep nyomozófigurája A nyomok a Hetedik mennyországba vezetnek című sorozatban. De hol van már a tavalyi hó, a színész detektívfigurájának újszerűsége, frissessége?! A sok filmből kettő feltétlenül kiemelést kíván. Az egyik a Leggyorsabbak a világon című grúz tévéfilm, amely sajátos szerkesztéssel egy vékony szálra felfűzve kínálta a grúz népi humor sok-sok apró gyöngyszemét. Kicsike történetkék sorjáztak, derűs epizódok váltották egymást egy órán át, remek szórakozást kínálva, egyben megismertetve a Grúzia egyik táján élő rodzsinok életepizódjaival, mosolyra, olykor hahotára ingerlő eseteivel, amelyek között olyan is akadt, amely máshol is megeshet, vagy megesett, de a többség valami sajátosan fanyar ízt viselt. A másik külön említendő film a kubai Eltávolodás, amely ugyan kicsit túlszerkesztett, de igen erőteljesen sugározta, hogy tíz évvel a kubai forradalom után már szülő és gyermek is eltávolodhatott egymástól, ha egyikük otthon maradt, a másik meg az USA-ba távozott, mert másként alakult életük. A hazalátogatók ajándékparádéja veszedelmesen azonos volt a hozzánk hazalátogatók korai, olykor még ma is adódó eseteivel... Egészében: ismét lepergett egy műsorhét:.. Benedek Miklós Miskolc három kiváltságlevele Kádár János művei Második kötet, 1958—1962 Az Idei ünnepi könyvhétre jelentette meg a Kossuth Könyvkiadó Kádár János művei II. kötetét. (Az első kötet a múlt évi politikai könyvnapokra jelent meg.) MŰSOROK A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár nagy hasznú és igen értékes Oklevéltár sorozatában most Mátyás király Miskolcnak adományozott három kiváltságlevelét adja közre reprint kiadásban. A latin szövegeket közreadta és a magyar fordítást Tóth Péter készítette; az oklevelek eredetije Miskolc város levéltári anyagában, a Borsod-Abaúj-Zemp- Ién Megyei Levéltárban található. A kiadást a Levéltár a miskolci 13. Sz. Általános Iskolával közösen gondozta, ugyanis az említett tanintézet a közeli hetekben veszi fel Hunyadi Mátyás nevét. így kapcsolódik össze a király és az oklevelek mostani kiadása. A kiadványban a reprint nyomatokon kívül megtalálható a három oklevél latin nyelvű szövege és azok magyar fordítása. Az első kiváltságlevél Diósgyőrött kelt 1461. augusztus 9-én, a másik Budán 1467. május 20-án, míg a harmadik 1471. január 28-án Diósgyőrött. Mátyás király kiváltságleveleinek históriáját, az azzal kapcsolatos történelmi korrajzot Csorba Csaba tanulmánya ismerteti. (Egyébként ő a sorozat szerkesztője is.) Az Oklevéltár néhány korábbi darabját már ismertettük. Ez újabb kiadványnak is az a változatlan célja, hogy a megye történetére vonatkozó legjelentősebb okmányokat közkinccsé tegye, eddig kiadatlan, vagy nehezen hozzáférhető dokumentumokat jelentessen meg hasonmás kiadásban, a történeti hátteret megvilágító kísérő tanulmánnyal. A sorozat egyidejűleg igyekszik eleget tenni a történeti népszerűsítés és a tudományosság követelményeinek; célja, hogy minél többen megismerhessék történelmünk alapdokumentumait, s hogy ezeket iskolai tanórákon és szakköri, egyéb foglalkozásokon is felhasználhassák. (bm) E kötet írásai 1958 decemberétől négy esztendőt fognak át és annak a VIII. pártkongresszusnak a dokumentumaival záródnak, amely már a szocializmus alapjainak lerakását nyugtázhatta. Ebben az időszakban több olyan nagy jelentőségű írás született, beszéd hangzott el, amelyek gondolatmenete, tartalma alapvetőnek tekinthető e korszak, de az elmúlt 30 esztendő történetének, politikai folyamatainak megértéséhez is. Melyek ezek az írások? A magyarországi osztályharc tapasztalatait összefoglaló tanulmány; az ellenforradalomról a VII. kongresszuson elmondott beszámolóban megfogalmazódó letisztult értékelés; a szövetségi politikáról a népfront kongresszusán elmondott alapvetés, illetve a szervezet országos tanácsának ülésén elhangzott, s azóta már szállóigévé vált „aki nincs ellenünk, az velünk van” tézist tartalmazó beszéd; az ENSZ közgyűlésén az úgynevezett magyar kérdés dolgában fordulópontnak számító felszólalás. A korszak legfőbb belpolitikai történése a mezőgazdaság szocialista átszervezése volt. Ez képezi a belpolitikai tárgyú írásoknak is a kötet egészét átívelő fő gondolatát. Joggal számíthat nagy érdeklődésre az a néhány, eddig nyilvánosan nem hozzáférhető felszólalás, ameElsösorban a gyermekeknek szerez majd örömet, de bizonyára szívesen fogadják a felnőttek is a Zeneműkiadó gondozásában most meg- I jelent album alakú füzetet, Halász Judit daloskönyvét. A népszerű színművész a gyermekek kedvence. Most tizennégy ismert dalának szövegét és kottáit kínálja a kötet Molnár István hangulatos rajzaival. Bród,y Jályek a Központi Bizottság ülésein hangzottak el a mezőgazdasági szövetkezetek szervezésének tárgyában. Szinte hétről hétre, hónapról hónapra nyomon követhető a nehéz dilemma, ami előtt akkor a vezetés állt: mekkora léptekkel és mely rétegekkel szövetségben járható a szövetkezetesítés útja? Kádár János szavaiból nyilvánvaló: az akkori „vonal” kemény vitában alakult ki. Az azóta elért nemzetközileg is figyelemre méltónak és modellértékűnek számító eredmények igazolták az akkori döntés helyességét. S mai fejjel már nehezen érthető a vita, hogy a parasztot „leszegényítve” vagy pozitív érdekeltségét felkeltve „vigyük be” a szövetkezetbe, hogy előbb az istállókat, a gépparkot kell-e létrehozni, vagy enélkül is szervezhetők már a szövetkezetek, hogy a középparaszt, vagy a volt kulák bevehető-e a szocializmus sáncai mögé. Túl az eredeti forrásérték adta érdekességen, ezeknek az írásoknak nagyon konkrét üzenetük is van a mához. Az, hogy előrehaladás a mai körülményeink között csak akkor lehetséges, ha a párt vezetése kemény vitában, a vezetésen belüli és a társadalmi konfliktusokat is vállalva leszámol dogmákkal, illúziókkal, és nem halogatja. hanem megválaszolja a döntésre érett kérdéseket és hozzáfog megoldásukhoz. nos, Devecseri Gábor, Csoóri Sándor, Mester Attila, Tolcsvay László, Szabó Lőrinc, József Attila, Weöres Sándor, Szörényi Szabolcs, Zelk Zoltán, Karinthy Frigyes, Pomázi Zoltán nevei olvashatók a szövegírók és zeneszerzők sorában. Érdekes és értékes kis gyűjtemény. rádió KOSSUTH: 8.20: Társalgó. — 9.44: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 10.05: Kapcsoljuk a Szegedi Körzeti Stúdiót. — 10.25: Fúvószenekari hangverseny. — 10.59: Népdalkórusok énekelnek. — 11.28: A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban. — 12.45: Világhírlap. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.30: Dzsesszme- lódiák. — 14.59: Gobbi Hilda rádiós szerepeiből. — 15.39: Bik- falvy Júlia népdalfelvételeiből. — 16.05: Zeneiskolásoknak. — 16.20: A Nyitnikék postája. — 17.00: Könyvheti mozaik. — 17.30: Beszélni nehéz. — 17.45: A Szabó család. — 19.30: Emberi dolgok. — 20.30: Lakáshelyzetek. — 21.00: Faust elkárhozása. Drámai legenda. Szimfonikus zene. — Közben 22.00: Hírvilág. — 22.30.*' A szimfonikus zene folytatása. — 23.36: Vonós muzsika. PETŐFI: 8.05: Slágermúzeum. — 9.05: Napközben. — 12.10: Zenés játékokból. — 12.30: Berki László népi zenekara játszik. — 13.05: Popzene sztereóban. — 14.00: Randevú a Jókai Klubban. — 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 15.20: Könyvről —■ könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.30: Kamasz-panasz. — 18.30: Talpalávaló. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.05: Nótaest. — 21.10: Bűn az élet. Részletek Moldova György riportkötetéből. — 21.30: Moszkvából érkezett. — 22.00: Húszas stúdió. — 23.10: Bemutatjuk Keith Jarrett dzsessztri ójának új koncertlemqzét. — 23.35: Csongrádi Kata énekel. BARTÓK: 9.08: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 10.10: Rossini-áriák. — 10.40: Hiába. Kaffka Margit novellája. — 11.00: Francia muzsika. — 11.45: A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből. — 13.05: Vers és dal a Várban. — 13.50: Mo- hayné Katanics Mária vezényel. — 14.10: Zenekari muzsika. — 15.05: Zenei Tükör. — 15.40: Jenufa. Háromfelvonáso.s opera. — 17.45: Világhírű előadóművészek felvételeiből. — 18.30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.35: Birgit Nilsson dalfelvételeiből. — 20.10: Mozart-művek. — 21.00: Rockpódium. — 21.30: Az elbeszélés klasszikusai. — 22.00: Opera-müvészlemezek. — 22.33: Így láttam Bartókot. — 23.13: Zsebrádiószínház. MISKOLCI STUDIO (a 268,8 m-cs közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,71 URH-n) 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. — Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod. Heves cs Nógrád megyéből. — Reklám. 17.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.35: Fiatalok zenés találkozója. Szerkesztő: Beé- ly Katalin és Zakar János. — Válaszolunk hallgatóink leveleire. Szerkesztő; Monos Márta. — 18.10—18.15: Észak-magyarországi krónika. — 18.25—18.30: Lap- és müsorelőzetes. televízió 1. MŰSOR: 8.55: Tévétorna. — 9.00: Képújság. — Tv-téka: 9.05: Vizek, vízpartok élővilága. — 9.35: Plusz egy fő. — 10.10: Capek: Benda színész és a többiek. Tévéjáték. — 11.00: Mozgató. — 11.10: Képújság. — 16.55: Hírek. — 17.00: Három nap tévéműsora. — 17.05: Erős fiúk jutalomútja. Riport-dokumen- tumfilm. — 17.40: ismeretterjesztő magazin. — 18.25: Reklám. — 18.35: Tévétorna. — 18.40: Nils Holgersson. Rajzfilm. — 19.05: Esti mese. — 19.25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Mindenki tanköteles. 10. rész. — 21.00: Stúdió ’88. — 21.45: Kardiológia. 11. rész. — 22.00: Anyanyelvűnkön. Dokumentumfilm. — 22.30: Híradó 3. 2. MŰSOR: 17.50: Képújság. — 17.55: Román nyelvű hírek. — 18.00: Janikovszky Éva: Már megint a 7/B! — 18.35: IIucul pásztortűz. Szovjet rövid film. — 18.55: Autó-motorsport. — 19.15: Mindenki tanköteles. 9. rész. — 20.05: Képújság. — 20.10: Román nyelvű műsor. — 21.00: Híradó 2. — 21.15: Betürcklám. — 21.20: Portréfilm Franz Beckenbaucrről. — 22.05: Képes nóták. — 22.40: Képújság. mozi BÉKE: Végső visszaszámlálás. Szí. amerikai film. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: nlO és fl2 órakor. — Érints meg, és menj! Mb. színes amerikai filmvígjáték. Felemelt helyár! Kezdés: 3, n6 órakor. — Mad Max. Szí. ausztrál krimi. 18 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: í8 órakor. — BÉKE KAMARA: Malom a pokolban. Szí. magyar film. 14 év! Kezdés: f4 és í6 órakor. — BÉKE VIDEO: Rablás. Színes feliratos angol akciófilm. Kezdés: 9, H és f8 órakor. — KOSSUTH: A Nílus gyöngye. Mb. szí. amerikai kalandfilm. 14 év! Kiemelt l. helyár! Kezdés: 9, 11 és í3t hn5 órakor. — Érints meg, és menj! Mb. szí. amerikai filmvígjáték. Felemelt hely- ár! Kezdés: 7 órakor. — Mad Max. Színes ausztrál krimi. 18 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 9 órakor. — HEVESY: Házibuli folytatódik. Mb. színes francia film. Kiemelt 1. hely- ár! Kezdés: Í3 órakor. — Visz- sza a jövőbe. Mb. szí. amerikai tudományos-fantasztikus kalandfilm. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — A Birodalom visszavág. Mb. színes amerikai film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f9 órakor. — HEVESY VIDEO: Méreggel. Színes szinkronizált NSZK krimi. Kezdés: flO, fl2, f3 és f9 órakor. — TÁNCSICS: Mackenna aranya. Szí. amerikai westernfilm. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: A halál ideje. Színes kubai—kolumbiai film. Kezdés: £5 órakor. — Férfiak. Mb. szí. NSZK-beli filmvígjáték. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: A hatalom urai. Szí., feliratos francia politikai filmdráma. Kezdés: f5, f7 és n9 órakor. — FÁKLYA: Schimansky felügyelő. Mb. szí. NSZK krimi. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — FÄKLYA KAMARA: Gengszterek klubja. Szí. amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f5 órakor. — FÁKLYA KAMARA VIDEO: Boldog karácsonyt! Szí. feliratos amerikai akciófilm. Kezdés: f3 és f7 órakor. — TAPOLCA ADY: Asz. Mb. színes olasz filmvígjáték. Felemelt helyári Kezdés: 7 és 9 órakor. — NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM: A rózsa neve. Színes NSZK—olasz történelmi film. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés: 5 órakor. — VASAS PARKMOZI: A kíméletlen. Színes francia krimi. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 9 órakor. — SZIRMA RADNÓTI: Ki korán kel, aranyat lel. Mb. szí. csehszlovák ifjúsági film. Kezdés: 16 órakor. — KAZINCBARCIKA BÉKE: Ügy érezte, szabadon él. Magyar dokumentumfilm. 14 év! Kezdés : 4 órakor. — A pokol katonái. Mb. szí. amerikai film. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. — MEZŐKÖVESD PETŐFI: A zsaru és a szex. Mb. színes francia krimi. 16 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — SÁROSPATAK RÁKÓCZI: Csak semmi pánik. Szí. magyar kalandfilm. Kezdés: f5 órakor. — A Sárkány útja. Szí. hongkongi kalandfilm. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f7 és f9 órakor. — SATORALJAÜJHELY BÉKE: Piszkos munka. Mb. szí. ausztrál westcrnfilm Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. ÓZD, KOSSUTH: VIDEOMÜ- SOR BARCO KIVETÍTŐVEL: Gyémántok. Színes, feliratos amerikai bűnügyi film. Kezdés: Í6 órakor. — - SZERENCS RÁKÓCZI: Más, mint a többi. Mb. színes szovjet filmvígjáték. Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY MÁJUS 1.:. Tűz van. babám! Mb. 'színes csehszlovák film. Kezdés: Í6 órakor. — ENCS VÖRÖS CSILLAG: Tüske a köröm alatt. Színes magyar film. 14 év! Kezdés: 6 órakor. RÓNAI VIDEOMOZI CASANOVA 70 Színes olasz filmvígjáték Fsz.: Marcello Mastroianni, Virna Lisi Kezdés: 15. 17 és 19 órakor a klubhelyiségben. KÖZLEMÉNY Tengerparti üdülés Bulgáriában. Napospart. Várna. Druzsba, Neszcbár üdülőhelyeken a Bal- kántourist szállodáiban és villáiban. Jelentkezés: ENCIÁN Utazási Irodában (1066 Bp., Ó utca 1.) Telefon: 114-868, vagy 169-188. Egyes utakon nyugdíjas- és diákkedvezmény! Szeptemberben rendkívüli kedvezmény! (b) GÉPKOCSI Korrózióvédelem? Ön partnere az KOPRÓZlÓVÉOElEm NE VÁRJA MEG, MÍG KOCSIJA ROZSDÁSODÁSNAK INDUL! Korrózióvédelméről most gondoskodjon! A legkorszerűbb svéd gépekkel és technológléval vállaljuk gépkocsija alváz- és üregvédelmét. 5 ÚJ GÉPKOCSIKRA ÉV GARANCIA VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT! Miskolc, Nemzetőr u. 25. Telefon: 77-996 A TAKTAKÖZ1 MGTSZ 1988. június. 10-én 9 órától árverést tart Taktabójon, a műszaki iroda udvarán. ÁRVERÉSRE KERÜLNEK: erőgépek, pótkocsik, munkagépek, kombájnok, textilipari gépek stb. Kérésére a gépekről jegyzéket küldünk. A KOSSUTH KÖNYVKIADÓNÁL 1988. MÄJUS 16—31. KÖZÖTT MEGJELENT MÜVEK: — Kun Miklós: 1917. Egy,év krónikája — Harsányi István: A Franco-diktíitúra születése — Gyetvai László—Szabó Irén: Az egészségügy anyagi érdekviszonyai. — Papp Zsolt: Kormetszetek — Julian Szemjonov: Az aukció — Közös gondolkodás a szocializmusról II. rész. — Novák Zoltán: Thomas Mann cs fia — Arkus József: Le ívagyunk értékelve — Nyerges András: Magyar fakir ÜNNEPI KÖNYVHÉTRE: — Taar Ferenc: „Tokaj szőlővesszein ...” — Glatz Ferenc: Nemzeti kultúra — kulturált nemzet. — Visszatérés a falvédőre — novellák. — Kádár János művei II. kötet.