Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-07 / 135. szám

1988. június 7., kedd

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3

Küldötteink a pártértekezleten

Kovács Attila előhengerész:

„Megérett a helyzet a változtatásra”

Az Ózdi Kohászati Üzemek elöhengerésze a pártértekezletre készülve elmondta, hogy mindenképpen szeretne hozzászólni a vitához. Kovács Attila két dologgal indokolta szándékát: egyfelől fontosnak tartotta, hogy a küldöttek megismerjék az ózdiak, az ózdi kohászok véleményét, másfelől pedig az a meggyőződése, hogy véleményének elmondásával segíthet legtöbbet az ügynek. Kovács Attila idő hiányában nem állhatott fel a szónoki emelvényre, írásos hozzászólását azonban továbbította az illetékeseknek. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket.

„Mit jelent számomra és az ország számára ez a három nap? Tele vagyok kérdésekkel, némi bizonytalanságot is érzek, de remélem, hogy sok kérdésemre választ kapok és a bizonytalanságom is eltűnik.

Olyan terület küldötte vagyok, amely — egy film címével jellemezve — „Szorításban” van. Tudom, az országban már sokan megtanulták Űzd nevét, hiszen az elmúlt években okkal, vagy ok nélkül olyan színben tüntettek fel bennünket, mintha minden baj okozói mi lennénk.

Valóban voltak és vannak gondok a térségben, azonban az itt élő emberek lakóhelyükhöz való hűségét és kitartását erősítik azok az eredmények, amelyeket még ilyen helyzetben is fel tudtunk mutatni.”

„Véleményem szerint, hazánkban már régen megérett a helyzet a változtatásra. Ezek közül talán a legfontosabbat emelném ki, amelyet a munkatársaim is megfogalmaztak, hogy az emberek egy része elfelejtett dolgozni. Nem elsősorban a munkásokra gondolok — persze, vannak köztünk is, és ezt hiba lenne elhallgatni )—, hanem azokra a vezetőkre, akik csak beszéltek, fölöslegesen üléseztek, viszont tényleges munkát alig végeztek.”

„Az állásfoglalás-tervezetben több esetben előfordul az őszinteségre, a nyíltságra való utalás. Engem 'zavarnak ezek a szavak. Lehet nem őszintén beszélni? Másképpen fogalmazva, nem azt mondom, amit érzek? Szerintem az őszinteségnek és a nyíltságnak természetesnek kellene lennie. Én ügyeltem erre, amikor a hozzászólásomat írtam. Ezért is kérdezem, hogy miért vannak azok még mindig vezető beosztásban, akikről meggyőződtünk, hogy finoman fogalmazva: mellébeszéltek? Azt támogatjuk, hogy a személyi felelősség ne tűnjön el a testületi felelősség mögött. A számonkérés érdekében olyan határozatokra van szükség, amely személyre szólóan megszabja a feladatokat.”

„Tapasztaljuk, hogy ebben az országban ma sokféle nézet uralkodik, vagy szeretne uralkodni. A többség bízik a pártban, s a párt vezetésével közösen akar cselekedni. Vannak azonban olyanok is, akik tenni akarnak, de a párt ellen! Ma arra van szükség, hogy az elsőként említetteket fogjuk egységbe, mozgósítsuk és becsüljük meg a munkájukat. Ezek az emberek világos, előremutató intézkedéseket várnak.”

„Elmérgesedett helyzetben, keserű szájízzel nem jó dolgozni, s ha nem figyelnek oda a kétkezi munkásra, akkor érdektelenségük miatt bajba kerülhet az ország. Az átszervezéseket, a munkahelyek megszűnését csak úgy tudjuk elfogadni és támogatni, ha közben új munkahelyeket teremtenek, ahol jobb munkakörülmények között, korszerűbb termékeket tudunk előállítani. Ilyen esetben az emberek az átképzés nehézségeit is szívesen vállalják.

Az Ózdi Kohászati Üzemek az elmúlt esztendőkben nagyon nehéz időszakot élt át. Több évtizedes dinamikus fejlődés és eredményes munka után, a nyolcvanas évek közepére veszteségessé vált. Emiatt szembe kellett néznünk a berendezések leállításával, a foglalkoztatási problémákkal, a termékszerkezet-átalakítás szükségességével.

Mára az átalakítás első ütemén túl vagyunk, s ezzel együtt az első megrázkódtatásokon is. Megbarátkoztunk azzal a gondolattal, hogy kisebb kohászatra van szükség. Már túl vagyunk a krízisen. A vállalat az 1987- es esztendőt veszteség és érdekeltségi- alaphiány nélkül zárta. Ezzel összefüggésben a dolgozók biztonságérzete és hangulata is javult, bizakodással tekintenek a jövőbe.”

„A jövőnket sok tényező befolyásolhatja, de a meghatározók mégiscsak mi vagyunk. Nem lehet mindenért másokat hibáztatni. Egyszerű kohász vagyok, mert az életem így hozta. Elfogadtam és szívvel csinálom, ami a kötelességem. Azt várom, hogy ebben az országban mindenki teljesítse kötelességét a következő években.”

Százéves a miskolci telefon

Az első miskolci „tcl- phon”-hálózatot és -központot 1888. december 15-én létesítette a Wilhcllm Herman és Jeney Soma cég mint engedményes,* amit 1896- ban az állam megváltott és azóta postai kezelésben működik.

A Híradástechnikai Tudományos Egyesület Borsod Megyei Területi Szervezete az idén decemberben emlékezik meg a telefonhálózat százéves múltjáról.

A megemlékezés megrendezéséhez szívesen vennénk városunk lakosságának szíves közreműködését. Kutatunk olyan tárgyi, írásos emlékeket az 1888—1930-as évekből, amelyek a miskolci telefonközpont és -hálózat működésére vonatkoznak. Ez lehet telcfonnévsor, telcfonkönyv, személyi okmány, irat, szakkönyv, fénykép, vagy visszaemlékezés.

Az iratokat másolatkészítés, a tárgyakat kiállítás rendezése, archívumban való megőrzés céljából kérjük 1988. június 15-ig szíveskedjenek Miskolc 1. sz. Posta (Kazinczy Ferenc u. 16.) vezetőjéhez, Jurcsisin Károly- néhoz (fszt. 24.) eljuttatni.

o BVM

bodrogkeresztóri

t. i. felvétete

Szép termés ígérkezik, de..

■ Életben marad-e a betakarításig a gabona? Mezőgazdasági üzemeinkben a termés védelme nagyon előtérbe került. Szinte nincs olyan szövetkezet, állami gazdaság, ahol ne kellene az őszi búza és a tavaszi árpa egyik legveszedelmesebb rovarkártevője — a vetésfehérítő bogár — ellen védekezni. A nagy terméshozamok lehetősége most sokkal nagyobb, mint tavaly ilyenkor volt. Kiss Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Növényvédelmi és Talajvédelmi Szolgálat főmérnöke mégis arról panaszkodik,, hogy a mezőgazdasági üzemek nem fordítanak kellő gondot arra, hogy időben, megelőző jelleggel, akár radikális vegyszerekkel, radikális módon is, de beavatkozzanak, és megakadályozzák a termény nagymértékű pusztulását.

Járva a megyét, láthatjuk: a táblák hatalmas foltokban fehérlenek ott, ahol a kártevő pusztított. „Nagy termés ígérkezik” — mondja büszkélkedve a szakember, az első számú vezető, miközben egyre több és több területet tesz tönkre a vörösnyakú árpabogár. Emiatt a felügyeletet gyakorló hatóság már pénzbüntetéseket fontolgat, mivel más kényszerítő eszköz — talán pénztelenség, talán csodavárás miatt — hatástalan maradt.

Igaz az is, hogy megyénkben ilyenkor a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát két helikopteres brigádja igencsak túlterhelt, mivel itt a rengeteg szőlő, és a gyümölcsös, tehát sok munká vár egy-egy gépre. De van példa arra (ha kevés is), hogy a kikalászolt búzába vagy árpába szántóföldi géppel bele kell taposni, hiszen már-már járványszerű a rovarkártétel. A Szerencsi Állami Gazdaság a hét végén is permetezett. Pogány Péter, növényvédő szakmérnök egy másik veszedelmes ellenség, a lisztharmat ellen hívta a helikoptert, de védekeznek a vetésfehérítő ellen is.

Nem volna szabad ennyire nyugodtnak lenni az üzemekben. Más megyéből nem várhatunk a légi vegyszerezéshez segítséget, hiszen másutt is hasonló a helyzet. Gyakorlatilag már csak három-négy hétről vap szó. Éppen az utolsó akadályt nem akarjuk elhárítani? Mennyi szorongást, mennyi könyörgést, és mennyi munkát kért magának e két fontos növény, amíg szinte már kaszára érett! És mégis! Szemünk láttára fogy az üdezöld állomány: foltosodik, fehéredik.

Tudjuk, sok gond, feladat és egyéb, éppen soron lévő munka szervezése .nyomja a szakemberek vállát, de nem nézheti tétlenül senki, hogy ilyen ősz és tavasz után, ennyi technika és vegyszer, ennyi jó mezőgazdász „díszkíséretével” tűnjön el több ezer tonna termés.

B. Sz. L.

Megújuló területi tervezés

Ha valaki munka nélkül maradt, és nem kap állást a lakóhelyén, az a saját bőrén érzi, hogy a sokat hangoztatott világpiaci alkalmazkodás nemcsak a vállalatoknál okoz gondokat, hanem néha egész falvakban, városokban, sőt, térségekben teremt elviselhetetlen feszültségeket. Számos oka van annak, hogy egyes országrészek a többinél kevésbé fejlettek. Az egyik az, hogy a népgazdasági tervezés eddig jórészt ágazatokra, folyamatokra irányult. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a helyi gondok eddig jobbára az ágazati problémákon keresztül kerültek a központi irányítás elé: például a szénbányászat, a kohászat válsága vetette föl, hogy egyes körzetekben kevés a munkaalkalom.

A népgazdasági és a területi tervezés reformja remélhetőleg javulást hoz ezen a területen. Az előbbit a reform szele utoljára 1968-ban csapta meg, azóta a Tervhivatal lényegében változatlan módszerekkel tervez. Ha ez önmagában nem lenne elég indok a változásra, az már „nagyon kínos tapasztalat, és érdemi önvizsgálatra késztet” — ahogy a Tervhivatal egyik szakértője fogalmazott —, hogy főleg az utóbbi évtizedben a tervcélok rendre nem valósultak meg. Igaz, ezért csak részben felelősek a tervezők, hiszen olykor a politikai vezetés sem vette figyelembe előrejelzéseiket. Például, amikor az 1985-ös párt- kongresszus — a Tervhivatal javaslata ellenére — évi 5 százalékos inflációról és a gazdasági növekedés gyorsításáról határozott.

Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a tervezők is követtek el hibákat, rendre alulbecsülték például a cserearányromlás várható mértékét, nem mindig rendeltek megfelelő eszközrendszert a terv végrehajtásához.

A tervezés reformjának szándéka az év elején egy vitaanyagban öltött testet, amihez immár több száz oldalnyi hozzászólás érkezett. Az ezeket is hasznositó előterjesztést a közeli hetekben tárgyalja a Terv- gazdasági Bizottság. Döntés tehát még nincs, de a viták eddigi tanulságait már összegezni lehet.

Hogyan változik a tervezéssel kapcsolatos döntéshozatali rendszer? Az elgondolások szerint a párt vezető szervei az operatív részvételből visszavonulnak. Ezentúl elvi iránymutatást adnak csak, az elképzelések szakmai kidolgozását a kormányra bízzák, majd amikor az éves tervjavaslat elkészül, a párt vezető testületé megtárgyalja és szembesíti korábbi irányelveivel. A mostani gyakorlattól eltérően tehát —, amelyben egyszer vagy kétszer a Központi Bizottság és többször a Politikai Bizottság, valamint a Gazdaságpolitikai Bizottság elé kerültek az elképzelések — a kormány nagyobb önállóságot kap a terv kidolgozásában, viszont feltehetően keményebb lesz a kritikai hang is a pártfórumokon.

Az elképzelések szerint, az Országgyűlés szerepe is megnő a tervezési munkában.

Arra kell törekedni, hogy lehetőleg már az éves terv jóváhagyása is itt történjék. Van olyan álláspont, hogy a nagyobb rugalmasság céljából az Országgyűlés ezentúl nem törvényt alkot az ötéves tervről, hanem határozatot hoz az éves és az öt- vagy hároméves tervről. Egy határozat ugyanis olyan keret, amely szükség esetén nem köti meg a kormány kezét a rugalmas alkalmazkodásban.

A Tervhivatal szerepe is feltehetően megváltozik a jövőben. Hatáskörét, a többi főhatósággal, a minisztériumokkal való viszonyát illetően is élénk vita bontakozott ki. Természetesen itt erős érdekütközésekre kell számítani, és ezeknek a megjelenését, felszínre kerülését a minél szélesebb körű nyilvánosság teremtheti csak meg. Alapvetően meg kell változnia a terv- készítés módszerének is. Valódi társadalmi vitákban kell kialakulniuk a terveknek, ami a készülő koncepció szerint azt jelenti, hogy nem a terv lezárása előtti pillanatokban — hetekben —, hanem már az első változat elkészítésekor bevonják a társadalmi, az érdekképviseleti és a helyi ön- kormányzati szerveket. Törekedni kellene arra is, hogy ezek valódi társadalmi viták legyenek abban az értelemben, hogy ne csak e különböző szervek vezető testületéi foglaljanak állást. A Tervhivatal arra készül, hogy partnereit az eddiginél mélyebb információkkal, adatokkal látja el, így egyenrangú „ellenfelek” — inkább partnerek — lesznek a vitákban.

Hogyan hat mindez a tanácsi, a területi tervezésre? „A területi tervezésben továbbra is lényeges gond — olvasható az Országos Tervhivatal vitára bocsátott anyagában —, hogy az ágazati fejlesztési célokban, az ágazati döntések megalapozásában a térbeli összefüggések, hatások feltárása nem vált általánossá. Ezért a területi érdekek megjelenítése és érvényesítése a népgazdasági tervekben, az átfogó gazdaságpolitikai kérdésekben igen korlátozott. A területi célok a tervekben túlságosan általánosan, átfogóan fogalmazódnak meg, ugyanakkor ezek megvalósításához nem elegendők az eszközök. A területi tervezés a kormányzati szervek között meg van osztva, általános jellemzője, hogy a területi érdekek az egyes intézmények érdekei alá rendeződnek.”

Ilyen pontos helyzetkép után kézenfekvő a gyógymód: „a központi népgazdasági tervezés szintjén erősíteni kell a területi és a településfejlesztési tervezést.” Ezzel persze nemcsak a helyiek beleszólása, hanem felelőssége is nagyobb lesz, s ily módon a jövőben feltehetően megalapozottabb döntések születhetnek. Különösen akkor, ha a Tervhivatal — mint kilátásba helyezte — módszertani és konkrét adatszolgáltatási segítséget is ad a hozzá fordulóknak.

Sz. G.