Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-04 / 133. szám
1988. június A., szombat ÉSZAK - MAG YARORSZ AG 7 HANGOLÓ Az Észak-Magyarország kulturális magazinja Szerkesztő: Horpácsi Sándor Minden Nem is tudom, hogy kell-e, szabad-e „beharangozni” lapunk irodalmi-kulturális mellékletét. Ügy vélem, hogy igen. Régi olvasóink tudják (emlékeznek rá), hogy nem új dologról van szó. Eddig sem hiányzott lapunkból a szépirodalom, megyénk tudományos és művészeti életéneik recenzálása, figyelemmel kísérése, de esetlegesen, azaz mindig valamilyen, eseményhez kapcsolódva. Sajátos módon éppen az irodalom szorult háttérbe kicsit, azaz a szombati számainkba. Ügy véli a lap szerkesztősége, hogy praktikusabb ezt .koncentráltan, havonta egy mellékletben adni. Nem véletlen, hogy az első összeállítást éppen a könyvhétre időzítettük. Ha szabad a már elcsépelt kifejezéssel élni az irodalom, a könyv ismét „hátrányos helyzetben” van. Azért mondom, hogy ismét, mert az irodalom — úgymond — mindig is „válságban” volt. Csak utalok itt Babits, Németh László (és mások) jaj- dulásaira. Mitől féltettük akkor (a húszas-harmincas években) az irodalmat? Egyrészt „az írástudók árulásától”, ha úgy tetszik, az irodalom felhígulásától, kom- mercializálódásátój. A napokban jelent meg Lányi András: Az írástudóik áruivá vá)lása című tanulmány- kötete a kitűnő Gyorsuló KALASZ LÁSZLÓ: Jutalmatlanul s híven mi kötelesség (Kazinczy Ferencnek) hiányodból tenni honért haladásért példaként a legfőbb emberi erény bolyongj át te tettél világunkba: tudom: segéljen kezed ma is tennél ha a halál várfogságában nem sínylődne a munka csak akkor van jól míves lelked — te mondád — és ötvöző erőd mikor már jobban nem lehet FECSKE CSABA: Gyönyörű szavaidat mint tiltott árut hozom Szivemben csempészem át a határokon Megmotozhatnak de tőlem már el nem vehetik: mélyről a bőröm alól sugárzónak a verseid összevarrhatják szádat kitéphetik a nyelvedet Zúzmarás csontjaidról szállnak föl ama énekek Dühödt vérszomjas ebek letépték rólad hazádat Naponta keresztre feszit e farizeus század Petőfi Ady Nagylászló ültet majd asztalához önnön fejére hull a szenny annak aki megátkoz ■ié GAl SÁNDOR: akácok (Laci öcsémnek) kezünkön akácok vére s a miénk a tüskék hegyén meghalt virágok pirosa ószthaté*egy tiéd enyém ■ ■ a megfoltozott nadrágszárak s a felhasadt bőr vörös árka villog már fehér hegekkel nappalunkra s éjszakánkra minden verébfésxeknyi élet benne csipog abban a térben mi hát a múlt mi a jövő ki a bűnös és ki a vétlen állnak az akácok feszesen nő bennük virág és tüske meghalt világok pirosa fehér hegekből van a tükre I évben ünnepi a könyvhét? idő sorozatban. Csupán ízelítőül néhány fejezetcím: ,,Niok Karter és az újpesti indiánusotk, Középkultúra és középosztály, Az irodalmi nagyüzem 1939-ben” stb.. A másik félelem: — lám ez sem új —, hogy elfogy az olvasó. Votlt idő, amikor a Nyugat 400, azaz négyszáz példányban jelent meg, s azért hívták meg az írókat Lillafüredre tanácskozni, hogy a katasztrofális anyagi helyzetükről (is) tárgyalja- na!k. Pedig akkor hol volt a tévé, a video, a diszkó, az elektronikus „mássá media”, amely elvonja a figyelmet, elrabolja az időt az olvasástól? Azt a nagyon kevés időt — tegyük hozzá —, ami ma kultúrára, művelődésre jut, amit rászánunk. Az olvasásszociológusok évek óta kongatják a vészharangot: fogy az olvasók (abszolút) száma is, .minősége is. Ezt úgy kell érteni, hogy egyre többen menekülnek „kikapcsolódásként” a krimikhez, bestsellerekhez, sci-fikhez, a kommerszhez. De baj ez? — vetheti ellen valaki —, hiszen az igazi olvasók, az igényesek mindenkor kisebbségben voltak. Így igaz, mégsem nyugodhatunk bele ebbe a folyamatba. Egy másik tanulmány (nagy vihart is kavart egy évtizede) éppen minket, a napisajtót marasztalt el — mondván, hogy az igényes, a szépirodalom kiszorult a lapokból. Nehéz kivédeni ezt a vádat, még akkor is, ha el kell itt mondani, hogy ennek anyagi okai is vannak. Két évtizede írok recenziókat, könyvkritikákat, így le tudom mérni, mennyire csökkentek a honoráriumok, illetve azok vásárlóértéke. Mindezt azért írom le, 'hogy kijelenthessem: recenziót írni ma igenis áldozat, igen rosszul fizetett munka! Jó, ha kijön a tízforintos órabér, tehát mesz- sze elmarad az igen alacsony pedagógus óradíjaktól is. Nem kis megililetődéssel köszönöm itt meg kollégáimnak, hogy a baráti kérő szóra megírták dolgozataikat. elküldték tanulmányaikat. Mert vannak azért még, akik megszállottan szeretik az irodalmat, s hajlandók is leírni gondolataikat. A műfaj ugyanis (s nemcsak az említett anyagiak miatt) nem hálás. A pedagógiáéhoz hasonlóan esett az értekező próza presztízse. Talán a hitele is. Leszűkült az a li- terátor-lateiner réteg, amely Szabó Zoltán: Cifra nyomorúságában még sznobizmusból olvasott, költött is a könyvre. Mert „jól mutat” a polcon? Igen, azért is vettek, vesznek ma is könyvet. Én azonban nem fanyalognék ezen. A könyv akkor is jó barát, ha nem vesszük le a polcról. Hiszem, hogy kisugárzása van, betölti nemcsak a fizikai teret. A szem, a lélek is elvásik a tévétől, videótól, zajos diszkózenétől. S akkor még mindig hűséges társ a könyv: az igényes, szépen megformált emberi szó. összeállításunkban ebből adunk ízelítőt, ehhez kívánunk írásainkkal kedvet csinálni. A könyvhét kínálatát minden évben megbírálják. Másért dühös a kereskedő. az író, az olvasó. Műharag ez — már-már műbalhét írtam —, mert a mi recenzióink tanúsága szerint is aki keres, az talál magának olvasnivalót. Illene szólni a versekről, novellákról is: Fogunk közölni kuszább, zsengébb opu- szokat is, s ezt nem eleve (előre) fölmentésként mondom. Kifutópálya mindenkinek kell, ahol elkezdheti, ahol otthon van, szeretettel fogadják, mert a miénk. Mi lett volna Adyból a debreceni és a nagyváradi napilapok nélkül? A régió, a táj csak az írástudói által tud megszólalni, megmutatni önmagát és nem mindig a tükörben van a hiba, ha nem tetszik az ábrázatunk. Fogadják hát szeretettel, olvasói kíváncsisággal őket. Mert a könyv, az írás igazi ünnepe mégiscsak az, ha el is olvassák! h. s. Könyvek között A könyvhétre jelent meg Bella István új verseskötele, At arcom visszakérem címmel, „Ezek a versek hozzájárultok, hogy átgondoljam saját életemet, o világot, amiben élek, a cselekvés és a szabadság különböző lehetőségeit.. Somlyó György válogatott verseit tartalmazza az Ami rajtom túl van című könyv. Szentkuthy Miklós életrajzi emlékezéseit irta meg Frivoliiások és hitvallások címmel. „A könyv publikálásakor két ösztön vezetett. Az egyik, hogy a valóságok valóságát, a hiper-, a szupet-, az ultravalóságot írjam meg. A másik, hogy komédiáié kedvemet kiélhessem .. Fotó: Dobos Klára A Napja ink júniusi száma Az írástudók felelősségéről és feladatairól mond el érdekes és megszívlelendő gondolatokat Gergely Mihály, Elhallgattak a vigyázok? című szociográfiája, amelynek első részletét közli a lap. A szerző az 1986-ban megjelent Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon című könyv kapcsán tűnődik el azon, hogy mi miért vagyunk mindig késésben a bajok feltárásában. Elaludtak volna a vigyázok, az írástudók? Gergely Mihály, aki több könyvet is írt az öngyilkosságról, az alkoholizmusról és más deviáns jelenségekről, joggal teheti fel ezt a kérdést. A magyar irodalom mindig is érezte a felelősséget, megvolt és megvan benne a készség és az akarat, hogy Idejében szóljon. Az írói szándék azonban nem mindig volt elég, mert volt idő, amikor szívesebben söpörtük a szőnyeg alá a nem tetsző dolgokat.
