Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-03 / 132. szám

1988. június 3., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Sipos Aladár akadémikussal Kívülről szép... 'IH l r r Hazánk mezőgazdasága és élelmiszeripara nagy próba­tételek előtt áll, miközben szokásos feladatait végzi. Vi­lággazdasági kihívásokra vá­laszol — gyakran a legle­hetetlenebb formákban. Ed­dig elképzelhetetlen mód­szereket próbál ki, és az átlagember felszisszen, ami­kor egy-egy döntést követő­en, szocialista termelési mó­dunktól idegen vállalkozási formákról haill. Észrevétle­nül terjednek el az olyan pénzügyi fogalmak, amelye­ket eddig csak a kapitalista pénzvilág használt. Ma pe­dig a legkisebb mezőgazda- sági üzemekben is minden­napos a „likviditás”, a „pi­acérzékenység”, a „célrész­jegy” kifejezés. Tanulunk együtt élni e millió forinto­kat kifejező szavakkal. Ál­lami gazdasági, szövetkezeti vezetőink igyekeznek alkal­mazni munkájukban a tár­sasági törvényt, az árrend­szert, a piaci mechanizmust. Kétségtelen, bonyolultabb lett (és egy kicsit idegenebb is) hazánk mezőgazdasága. Fent is, lent is szükségét lát­ják a szákemberek, hogy ki­cseréljék gondolataikat me­zőgazdaságunk jövőjéről, a világpiachoz való alkalmaz­kodásának lehetőségeiről. Égy ilyen eszmecsere után kértük meg dr. Sipos Aladár akadémikust, hogy mondja el tapasztalatait, véleményét a mezőgazdaságunkat ért hatásokról,.a lehetséges ki- u iákról. — Professzor úr, ön leg­utóbbi előadásában, melyet a mezőgazdasági üzemek vezetői előtt tartott, igen keményen fogalmazott az ál­lami támogatás rendszeréről. Bizonyára sok szakember nem értett egyet azzal a megállapításával, hogy az ál­lami dotációt fokozatosan meg kell szüntetni. — Természetesen, lehet ez­zel vitázni, de a támogatást gyakran nem tükrözi az eredmény. Gazdaságaink így termelést 'folytatnak a még átlagos mihőségű földtől rosszabb területeiken is: gyakran háromszoros ráfor­dítással felle hozamot produ­kálnák. Alacsony minőségű a rét-legelő gazdálkodás, így csak búzából évente hatmil­lió tonnát ddbunk ki az ab­lakon. Szerintem az árrend­szer reformjával érhetjük el azt, hogy a földeken az ön­álló gazdálkodás feltételeit megteremtsük. — Ha az árrendszernél tartunk, mi az ön vélemé­nye arról, hogy a mezőgaz­daságban a termékek mint­egy ötven százaléka maxi­mált áras? — Tudom, sokan azt vár­ják, hogy az ipari árakhoz hasonlóan szabad ár legyen a mezőgazdaságban is, azon­ban nem a mezőgazdasági árak felszabadítása az egye­düli megoldás, hanem pél­dául az ipari árak leszorí­tása is egy kiút. Persze, nem adminisztratív eszközökkel, hanem versenyeztetéssel. A mezőgazdaság számára ter­melő gyárak monopolhely­zetének letörése a cél, ame­lyet import eszközökkel, be­rendezésékkel érhetünk el. Bizonyára figyelembe ven­nék jobban a gyárak a me­zőgazdaság igényeit. Mert jelenleg mines verseny, és a nagy termelési rendszereknek is jórészt csak elosztási funkcióik vannak. Az árak letörésére bevezethetők még az árhivatal eszközei is, de ez az adminisztratív eljárás hosszú távon nem jó — a piaceszközök alkalmazására van szükség. — Professzor úr, mint a Világgazdasági Kutatóintézet Magyar Tagozatának igazga­tója, bőséges tapasztalatára hivatkozott, amikor előadá­sában a külkereskedelmi exportjog kibővítését, ezzel együtt pedig az exportált termékek vállalását, nevesí­tését javasolta. — Ezeket nemcsak java­soltam, de a mezőgazdasági tárca felkérésére, ki is dol­goztam munkatársaimmal. Vagyis, a világgazdaságban olyan tendencia alakult ki, amelyben igényes. magas minőségű és választékú árut lehet csak eladni. Erre ké­pesek a legkisebb közössé­gek, és nem kell attól félni, hogy valamiféle párhuzamos­ság alakulna ki az export­ban. Példaként említem, hogy Portugáliában borexporttal hatezer oég foglalkozik! Ná­lunk, ha egy osztráknak megtetszik valamely tsz bo­ra, és szeretne kétszáz litert vásárolni, az elnök — tör­vényeink szerint — két li­tert adhat, hogy hazavigye. A kisebb tételben való gon­dolkodás, a nevesítés viszont azt kívánja meg a világpia­con, hogy ne a szövetkezet, vagy vállalat neve legyen a produktumra írva, hanem — ha már az előbbi példánál maradunk — a kezelési mód, a dűlő neve, és azé a gaz­dáé, aki bérli vagy műveli azt a szőlőt. A vevő tudja, a kistermelő képes extra mi­nőség előállítására. Japán­ban láttam nemrég egy ma­gyar kiállítást, ahol ötliteres üvegekben akarták eladni az uborkát, és félméteres sza- lámirudakat kínáltak. Cso­da, hogy nem sikerült üzle­tet kötni? — Említett ön egy nagy számot, miszerint egymillió hektár területet kellene más­képpen hasznosítani hazánk­ban. Például a lejtős terüle­teken, vagy más kedvezőt­len adottságú, belvizes 'terü­leteken, mint a Taktaköz, vagy a Bodrogköz. — Ezt a „másképpen hasz­nosítást” úgy értettem, hogy nem feltétlenül a mezőgaz­dasági művelés az egyedül üdvözítő a területek haszno­sításában. Sőt! Nem biztos, hogy drága pénzen kell me- iiorálnü e területeket. Álla­munknak évente ötmiltiárd forintjába kerülnek a kedve­zőtlen adottságú területek. Az elmaradott térségek prob­lémája nemcsak mezőgazda- sági probléma, hiszen e te­rületeken a lakosság negy­ven százaléka nem mezőgaz­dasági foglalkozásból él. E 'területéken a kis- és közép­üzemeket kell terjeszteni a mezőgazdaságban, és az új — egyénekre szabott — fel­adatokat. Ahol pedig vég­képp nem éri meg a földet hagyományos formákban művelni, ott kerüljön előtér­be az erdő, a környezetvé­delem és a turizmus. Ad­junk oda egy-egy területet kisebb közösségeknek, né­hány embernek, akár egy­két családnak, hogy teret kapjon a vállalkozási kedv. De önálló vállalkozási egy­ségek létrehozása is a cél. Egyes szövetkezetek átala­kulnak, öntevékeny csopor­tokat hoznak létre. Az új szabályozó rendszer e folya­matokat nem gátolja majd, én itt várok változást a tu­lajdonviszonyokban. E terü­leteken és másutt is el kell érni. hogy a tulajdonosi ér­dekeltség a régi fényében ragyogjon, hiszen az utóbbi időben a szorgalmas terme­lőszövetkezeti parasztságból szinte bérmunkást csinál­tunk. Az új társasági tör­vény a szövetkezetek tulaj­donviszonyait nem fogja megváltoztatni, de hagyja dolgozni a megújulásra ké­pes közösségeket. Bckecsi Szabó László Az utolsó simítások, s a kivitelezést félbehagy­ják ... Bár a pilisi burkolólapokat már a helyszínre szállították, de azt pillanatnyilag nem tud­ják, mikor burkolnak vele. Most már biztos: nem készül el az eredetileg vállalt, szep­tember 30-i határidőre a miskolci Tiszai pályaudvar állomás- épületének újonnan felépített keleti szárnya. Bár az ..új rész már áll, s egy erre vetődő idegen - ha nem lenne körbeke­rítve az építési terület — biztosan nem mondaná, hogy most készült, hiszen semmiben sem különbözik az épületegyüttestől, de a belső, szakipari munkákra elfogyott a pénz, a beruházást leállították. Kétségtelen: azzal, hogy teljessé vált, szép — ha nem az -ország egyik leg­szebbje — lett a Tiszai ál­lomásépülete, mily szeren­cse, hogy annak idején nem esett a csupa betonban és üvegben gondolkodók áldo­zatává. Igaz, a keleti szár­nyat azért bontották le a hatvanas évek elején, mert nekiláttak az aluljáró építé­séhez, de az eredeti cél va­lószínűleg az volt, hogy e döntés után következik az állomás földig rombolása, az új épületnek a felépíté­se. Még a tervek is elké­szültek, ám szerencsére a megvalósításra nem volt pénz. Maradt teháti a régi — s így a jó. A lebontott rész újjáépítésére a MÁV negyedszáz millió forintot szánt, a munkálatokat is vasutas építőkre bízták. Szé­pet alkottak — az biztos. Egy vérbeli bankár volt a közelmúltban a Miskolci Ér­telmiségi Egyesület meghí­vott vendége. A humán mű­veltségű emberek számára felbolydultnak látszó gaz­dasági és bankrendszerünk néhány kérdésére vártak választ az egyesület tagjai, Lőrincz Lászlótól, a Magyar Kereskedelmi és Hitelbank Rt. helyi igazgatójától. — A mi munkánk a ke­reskedőéhez hasonló. Az a jó bankár, aki a pénzzel jól kereskedik. Bizonyos ér­zék is kell ehhez, főként az 1987. január elsejétől életbe lépett kétszintű bankrend­szer kialakulása óta. A Ma­gyar Nemzeti Bank, azaz a jegybank tevékenységi kö­réről ekkor vált le a hite­lezés, s ez öt bank (azóta több) kezelésébe került át. Az egyik közülük, a Magyar Kereskedelmi és Hitelbank Rt., mely a többivel együtt meghatározott alaptőkével (9 milliárd) indult. Az álla­Nemcsak a kőművesek re­mekeltek, de az ácsok, asz­talosok is, s azok is, akik az eredetivel teljesen meg­egyező gipsz-stukkókat ké­szítették. Petró Gábor építésvezető tegnap viszont arról számol­hatott be — kicsikét keser­nyésen —, hogy nem tehet­nék pontot munkájuk végé­re, elképzelhetetlen, hogy szeptember 30-án avassanak, pezsgővel koccintsanak. Kö­rülbelül tízmillió forint hi­ányzik ahhoz, hogy a belső gépészeti, szigetelési, burko­lási munkákat, valamint a festést, mázolást elvégezzék. Ebben a részben kapna he­lyet egyébként az Utasellá­tó Vállalat új bisztrója, s szociális létesítménye. Ideig­lenesen tehát félbehagyták a beruházást, ha majd adott az összeg, ismét nekilátnak. Az építési területről egyébként nem vonulnak el az építők, mert az étterem konyhájában, s a felette lé­vő helyiségekben tovább dolgoznak, ezen egységek felújítására ebben az évben 2,5 millió forintot költhet­nek el. Ez a pénz azonban édeskevés, s így az is biz­tos, hogy a pályaudvar ét­termének az idén még nem lesz konyhája. Egyébiránt a Tiszai meg­újulásához tartozik az is, hogy az elmúlt héten átad­ták a kibővített aluljáró szakaszt, amely több mint 12 millió forintba került. Ide, az új aluljáró részbe — mint már megírtuk — poggyászmegőrző kerül, ter­vezik pénztárak kialakítá­sát is, s egy modern tájé­koztató táblát is elhelyez­nek majd. (illésy—laczó) Éke, dísze, kapuja a Tiszai Miskolcnak ... mi monopolhelyzet ezzel megszűnt. Általános jellegű bank­ként a magyar népgazdaság minden területén, de legin­kább az iparban vannak partnereik. Első évük sike­rét a 17 százalékos oszta­lék bizonyítja: 6,5 milliár­dos nyereségük volt, s 88 elejére már 160 százalékos árfolyamon cseréltek gazdát a részvényeik. Alaptőkéjük 5 milliárd dal ismét növekedett, így 14 milliárdos lesz. Ám egyéb pénzforrásokkal is rendel­keznek. Kétszáz fölötti azoknak a gazdasági egysé­geknek a száma, melyeknek számlázását vezetik. (A sza­bad bankválasztást követő­en, csaknem harminccal nőtt ez a szám.) Az elmúlt év­ben gazdálkodásukban je­lentősen helyettesítette a pénzt a fizetés-kötelezettségi értékpapír, azaz a váltó. — Hitelpolitikánk szelek­tív, csalt az átlagnál! maga­sabb hozamokat támogatjuk, — mondta. — Szakembereink a milliárdos tranzakciókban teljes önállósággal rendel­keznek, természetesen teljes felelősség mellett. Tehát kockázatot vállalunk mun­kánk minden területén ... A kétszintű bankrendszer azonban nem csodaszer, mint ahogyan ezt sokan gondolják. Hiszen az ország­ban nincs elég befektetés­re váró tőke, struktúravál­tásra van szükség. Ebben a kezdeti lépéseket megtették, s 1989-re megnyílik az ér­téktőzsde. Ez ismét csak egy kapitalista fogalom, de fej­lett áru- és pénzviszonyokat enélkül nem lehet megala­pozni. Vegyesvállalatok létrehozására, külföldi tőke- befektetésre van szükség. Részvényes egyelőre csak szocialista gazdasági szerve­zet lehet. Az ősszel a Par­lament elé kerülő társasági törvény szerint azonban ma­gánszemély is lehet tulaj­donos, s ez nagy változást hozhat. Nő a működő tőke lehetősége. Ehhez azonban az egész adózási és kamat- rendszert át kell alakítani, hiszen adózottként befektet­ni, számolva az inflációval, plusz a jövedelemadóval, egyelőre nem éri meg á polgárnak ... Mindez tehát csak egy pillanatnyi helyzet, s annak csak néhány morzsája. Vál­tozóban, átalakulóban van gazdasági és bankrendsze­rünk, s lesz még jó ideig ... Nagy Zsuzsanna Hármas borjúikrek Amíg a mama Sajópetri határában barátnőivel bók­lászott, háromhetes gyer­mekei otthon várták meg­kötözve. Ami nálunk, embereknél főbenjáró bűn, náluk, te­hénéknél megbocsátható, sőt elengedhetetlen. Szeg­fű mama ugyanis legelni volt a csordával, hogy if­jú borjait megfelelően táp­lálhassa. Igen sokat kel­lett legelnie, hogy mind­három bocinak jusson az éltető tejből. Orosz Imre portáján nagy volt az öröm, hiszen a hármas bociiker legalább olyan szenzáció, mint em­bereknél a hatos. Orosz gazda mégis meg­válik tőlük, mert udvarán így is tizenkét tehén, két bárány és egy ló várja a gondos ellátást, az apró szárnyasokat nem is szá­molva. A három borjú a csü­törtöki ónodi vásárban egyenként 5000 forintért cserélt gazdát. Modern kor modem nevű borjai, Mónika, Erika és Virág, Szegfű mamával. Fotó: Dobos Klára

Next

/
Thumbnails
Contents