Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 12 1988. április 2., szombat Húsvét Laczó József felv. 25 éves a TÉV Múlt és jövő titkai Hajdanán, pontosabban egy negyed évszázaddal ezelőtt hat mezőgazdasági magyüzem összefogott, hogy álmai, céljai megvalósításáért közös építőipari vállalatot alapítson. A bodroghal- mi, a cigándi Aranykalász és Petőfi, a karcsai, a sárospataki, valamint a tisza- karádi közös gazdaságok ezért hozták létre 1963-ban a cigándi székhelyű, és megjelölésében „Cigánd és vidéke, valamint Sátoraljaújhely Járási Termelőszövetkezetek Építőipari önálló Közös Vállalat”-át, melyet a köznyelv röviden csak Bodrogközi TÖVÁLL-ként ismert. A vállalat központja már 1965-ben Sárospatak lett, s az alakulás után 10 esztendővel pedig 20 szövetkezet tulajdonává bővült. Tulajdonképpen ma is ezek a gazdaságok a „gazdák”, bár számuk a különféle ösz- szeolvadások következtében, illetve a cigándi termelő- szövetkezet felszámolása miatt 13-ra módosult. Az elmúlt időszak alatt a cég elnevezésében rövidebb lett — TÉV, azaz Termelőszövetkezetek Építőipari Vállalata — vagyonában jócskán bővebb, s a mai gazdasági helyzetben sem előbbi, sem utóbbi szempont nem elhanyagolható. Hogy mi volt az első, a legelső munka? Ugyan ki emlékszik már rá? Hiszen már ott is vita nyílhac, mi számít elsőnek. Amit először megkezdték, vagy amit először befejeztek. Lehet az magtár éppúgy, mint istálló. De semmiképpen sem lakóház, avagy iskola. Persze mások ma már a lehetőségek, mint hajdanán. Az induláskor még az alapítók is hitték, saját beruházásaik bőven adnak munkát a vállalatnak. Ma pedig határon túli munkákról adhatnak számot. Megyehatáron túl éppúgy, mint országhatároktól távoliról. Ámbátor, ha úgy nézzük, a jó öreg kontinenset is átlépték, hiszen a Német Demokratikus Köztársaságban és Csehszlovákiában vállalt munkák végzése mellett részt vettek bizony a dél-jemeni, nigériai mezőgazdaság építésein is. Amikor a TÉV eredményességét vizsgáljuk, feltűnik, hogy a vállalat az elmúlt 25 év során sohasem volt veszteséges, sőt vállalati vagyona megkétszereződött. /Az ismert infláció, a folytonos szabályozóváltozások miatt mégis torz egy negyedszázad induláskori sikereit a mostanival összevetni. Ezért Peremiczki Tibor igazgatóval azokat a változásokat vettük sorra, amelyek legjobban jelzik az eltelt időszakot. — Igazán nehéz dolog úgy visszanézni a múltba — mondja —, hogy a gazdasági sikereinken túl ne vegyük észre a hibáinkat. Az elmúlt 25 év ünneplése persze inkább a sikerek számbavételét jelenthetné, de jövőnk érdekében inkább saját hibáink számbavételével kellene foglalkoznunk. Mégis, röviden: ma közel 360- an találnak, talán dicsekvés nélkül állíthatom, jó megélhetést vállalatunknál. Voltunk már többen is, no és kevesebben is. Háromszor kaptuk meg a Kiváló Vállalat kitüntető címet. Vannak kiváló dolgozóink és kiváló fejlesztéseink. Igaz, ez utóbbiak a könnyített vázszerkezetet érintik, ám használhatóságukat meghatározza a mostani dekonjunkturális időszak. Egy szó, mint száz, nincs rá igény. Tulajdonképpen minden gazdasági év egy-egy újabb akadály- verseny, csak épp a pályán az akadályok az elmúlt időszakban gyakorta változtak. Ezért nem volt könnyű dolguk elődeinknek, nem köny- nyű a mostani vezetőknek. Gyakorlatilag minden olyan építkezésre vállalkozunk, amelyet a legjobb tudásunk szerint képesek vagyunk megvalósítani. Építettünk mi lakásokat, óvodákat, pártházat vagy iskolát éppúgy, mint szarvasmarha-telepet, magtárat, gyáregységeket, vagy legutóbb Encsen, kenyérgyárat. Szerencsések vagyunk „gazdáinkkal”. Általában a felosztható nyereséget vagyonarányosan osztjuk szét a szövetkezetek között, ám előfordult olyan is,. amikor az alapítók benthagyták pénzüket, vállalati fejlesztésre. Miután rendkívül szoros és jó a kapcsolatunk a mezőgazdasági szövetkezetekkel, így pontosan ismerjük gazdálkodásuk feltételeit is. S ez fontos, ma egyre fontosabb. Többek között azért, hogy munkánkat jobban elvégezhessük, de azért is, mert rajtuk keresztül tapasztalhatjuk, ha egy építtető ma megrendel tőlünk egy beruházást, mondjuk 10 millióért, akkor arra csak annyi pénze van. Nekünk tehát ennyiért, vagy olcsóbbért kell azt megvalósítanunk. Meggyőződésem, hogy az elmúlt időszak alatt sokat finomodott a vállalaton belül a fegyelem. Ez megnyilvánul a szerződéses fegyelemben, de az üzletpolitikánkban is. Hogy mire gondolok? Például, a tavaly év eleji hideg időjárás miatt az esztendő első három hónapjában lehetetlen volt a folyamatos termelés. Gondoljon bele, 1987 egynegyede hihetetlen zavarokkal telt el. Mit tehettünk? A vállalat vezetése elrendelte, hogy a nyár nyolc szabad szombatján dolgozzunk, valamint októberben a munkaidőt napi egy órával meghosszabbítottuk. Igaz, az eredmény nem is maradt el. Az idén viszont az időjárásra nem lehet panaszunk. Mégsincs lekötve az év végéig a teljes kapacitásunk. S nem a felelőtlenség okán, épp ellenkezőleg! Még nem ismerjük ugyanis az április utáni árváltozásokat, következésképpen visszafogjuk vállalkozáskészségünket. Ogy is fogalmazhatunk, míg előbbi intézkedésünk a szerződéses politikánkat, utóbbi az üzletpolitikánkat jellemzi. Kérdezte, hogy mi változott a vállalaton belül az elmúlt negyed évszázadban. Nos, azt hiszem, a; legjellemzőbb a fokozatos rugalmasság. Hogy képes volt a cég alkalmazkodni, igazodni a változó gazdasági körülményekhez. S hogy mit hoz a jövő? A TÉV berkein belül remé- Jik, mind több munkát, mind többféle munkát. S erre már most felkészülnek. Hagyomány ugyanis, hogy házon belül különféle tanfolyamokon átképezhetik magukat a szakmunkások. Persze, csak ha kedvük van a tanuláshoz. Igaz, a TÉV- ben nincs ok panaszra. Ottlétünkkor is 30-an vizsgáztak a könnyűgépkezelői tanfolyam záróvizsgáján . . . — bea — Az embernek néha szomorú kötelességet is kell teljesítenie, amikor temetésen vesz részt, hogy elkísérjen valakit utolsó útjára. A közelmúltban, temetés után felsétáltam a sátoraljaújhelyi temető felső részén elkerített katonatemetőhöz, amit városunkban a Hősök temetőjeként ismernek. Megállók a bejáratnál, és néma tisztelettel nézem a katonás rendben sorakozó egyforma, közel kétszáz sírkövet. Itt nyugszanak az első és a második világháború halottjai, köztük a fel- szabadulásunkért életüket áldozó hősök. A jövő tolla a kamera, papírja pedig a képernyő — olvastam nemrégiben valahol. Kétségtelen, hogy információink mind nagyobb részét napjainkban a televízióból szerezzük be, meg a rádióból és persze az újságokból. Gyorsaságban a rádióval egyik tömegtájékoztatási eszköz sem képes felvenni a versenyt, mert a világ bármelyik részéről érkezett információval már a következő híradásban előjöhet. A tagadhatatlanul meglevő versenyben óriási előny a televízió számára, hogy mondandója képben is megjelenik a néző előtt. írógép helyett képernyő Karnyújtásnyira az elektronikus lapszerkesztés? Ezzel szemben hányszor kell lemondani a reggeli lapok ügyeletes szerkesztőinek igazán fontos események, nyilatkozatok közreadásáról, amikor este a lapzárta időzavara, kényszere diktál. Mert az újabb információ ólomsorokba szedése, kész újságoldalba való illesztése, a további nyomdai munkák végigzongorázása esetleg órákkal késleltetné a lap kinyomtatásának idejét, a megjelenést. Ahogy mondani szoktuk, inkább az az egy hír, eseménybeszámoló hiányozzék az újságból, mintsem az aznapi lap az előfizető asztaláról. Az igazi újságkészítőnek azonban az ilyenfajta kompromisszumok nincsenek az ínyére. Aki az életét a friss hírek világában tölti el, nehezen mond le arról, hogy „értesültségét” másokkal megossza. Milyen jövő vár az elektronikus sajtó, a rádió, a televízió mellett a nyomtatott sajtóra, ha sem gyorsaságban (rádió), sem a lát- tatásban (mozgó képek) nem veheti fel a versenyt a nálánál jóval fiatalabb testvéreivel ? A technikai váltást a hagyományos sajtó sem kerülheti el, és kizárólag úgy újíthatja meg magát, ha beépíti a lapkészítés folyamatába az elektronika legújabb vívmányait, amivel aztán látványosan javíthat gyorsaságán, és a lap minőségén is. Ne feledkezzünk meg arról az apróságnak aligha nevezhető előnyről, hogy az újság rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy visszalapozható, aminél fogva több lehetőséget kínál az anyagokban való elmélyülésre. (Ilyen a dekoderes tévé is, bár valószínű még csak kevesek birtokában van jelenleg.) Nálunk még ugyancsak újdonságnak számít a teljes elektronikus rendszerre épített napilap-szerkesztés, így érthető, hogy élénk szakmai érdeklődés kísérte a közelmúltban Egerben megtartott szakmai bemutatót. A számítógépes szerkesztés megtekintésére, az újdonsággal való ismerkedésre sohasem rest újságírókat, szerkesztőket nem kellett biztatni. Egerben 1987 decemberében már nem volt szükség írógépre, ollóra és ragasztóra, mindezek helyett má- gas színvonalú elektronikus berendezések segítségével állítják össze az újságot. Amikor képernyők elé ültették a vendégeket, a fejlesztésben jeleskedő Vi- deoton-gyár képviselőé is nyomban azt hangsúlyozták, hogy a szövegszerkesztő berendezések, oldalakat összeállító gépek láttán próbáljunk megfeledkezni arról, hogy számítógépekkel dolgozunk. Menet közben könnyen hihetővé vált: szinte elenyészik a komputer számolási tevékenysége, a szerkesztőségi igények messzemenő figyelem- bevételével gyártott „célgépek” kezesbárányként követték a kapott utasításokat. Mi, akik a hagyományos újságkészítés berkeiben élünk, riadtan borzadtunk meg attól, mi mindent akar tudni tőlünk ez a munkánk segítségére szerkesztett gép, mielőtt formába öntenénk az alkotói hevületben születő első mondatainkat. Miért kérdez? Alighanem görbe tükröt tart nekünk a napi feladatunkra rakódó, ülepedő formalizmusunk, adminisztrációs fontoskodásunk fintoraként. A fejlesztőmérnök nyilván jóhiszeműen járt el, amikor a programokban fontos helyet szánt a lapkészítésben jelen levő ösz- szes kérdésnek, azoknak, amelyeket évszázadok alatt a szakma magára szedett. A gyár érthető módon ilyen mindent pontosan dokumentáló géppel akart előrukkolni, olyan rendszerrel, amelyiknek az ellenőr- zöháilóján egy porszem sem találhat rést. (Munkarend, laptervezés, grammatikai hűség stb.) Ám amint gyors, korrekt válaszokat adunk, máris kezdhetjük az érdemibb munkát, a cikk írását. A türelemre különben is csak a kezdeti időszakban van szükség, a gyakorlat hamar átlendíti az őszinte érdeklődést mutatókat az ismerkedés nehézségein. Mindenesetre a tapasztalat szerint az egri szerkesztőségi kollektívának volt türelme, és ez ebben az esetben nem rózsát, hanem korszerű újságot terem. Nos. azoknak, akik az elektronikus szerkesztés hallatán túlságosan hagyták meglódulni a fantáziájukat, hadd mondjuk el, a hazai és a külföldi számítógépek (célgépek) sem csodaújságot állítanak elő, hiszen a címek, hasábok kialakítása is nagyjából állandóra kódolt rendszerek segítségével jön létre, és ezt éppen az újságolvasók megtartása érdekében, csak finom változtatások keresésére, megtalálására használják. A gépírónő az írógép billentyűzetéhez hasonló, csaknem azonos rendszerű klaviatúrát kezel, írja a cikkeket diktálás után. A hasábba rendeződő sorokba szerkesztők néznek bele, ám ezt már a saját termináljukon tehetik, és egyúttal elvégezhetik a szükséges javításokat is. Az oldalak pedig az elektronikus rendszer csúcsának számító oldalösszeállító (tördelő) szupermasinákon nyernek végleges formát. Ha együtt van ehhez a megfelelően korszerű nyomdai háttér is, az évszázadokon át élő, egyeduralkodó gutenbeygi találmány sok fázisa takarítható meg. Idegenkedésre semmi oka az újságkészítőknek és az -olvasóknak, az elektronika a nyomtatott sajtó késztermékeit alapvetően nem változtatja meg, „csak” javítja a gyorsaságát, szebbé varázsolja a küllemét. Most még egyszerre mutatkozik meg e technika iránt a csodálat és a tartózkodás. A kérdésre, hogy mikor váltja fel Boi’sodban az írógépeket, a szerkesztő rajzoló ceruzáját a komputer, csak évek múlva fogalmazhatjuk meg a megközelítően pontos választ. Addig pedig ismerkedünk vele, és várjuk az újdonság érkezését megelőző izgalommal. És azzal a meggyőződéssel, hogy az olvasóhoz előbb- utóbb minden friss hír eljut, de úgy, hogy a lap sem késik. Nagy József Katonatemető Megilletődve sétálok a sírok közt és silabizálgatom az egyre kopó feliratokat, az első világháborús halottakat. Többsége magyar katona volt, de a Monarchia többi népe is képviseli magát. Itt- ott latinbetűs orosz nevek is felbukkannak, de nem ritka az ilyen felirat sem: „Ismeretlen katona.” Az egyforma kincstári sírköveken a nevek alatt két évszám, és meglepő, hogy az utolsó évszám mindenütt 1915. A mohosodó síremlékeken egy lefelé álló szurony vésete. Némelyik kő — engedve a fizika törvényeinek — már előrebillent és ráfeküdt a sírra, mintha betakarni igyekezne azt. A tábla szélén díszesebb, márványlapos sírkövek tarkítják az egyhangú sort. Az aranyozott vésetek második dátuma már az elmúlt háború évszámait mutatja: 1943, 1944. Ezeket a sírokat halottak napján mindig feldíszítik, rajtuk gyertyákat gyújtanak. A temetőrész közepén nagyméretű fakereszt dacol az idővel. Rajta felirat: „Az ismeretlen katonának”. Tövében virágcsokrok. Meghatódva hagyom el a halott katonák kis birodalmát, * azokét, akik magyar földben pihennek, s akiket a háború után hiába vártak vissza, mert életüket áldozták a mi szabadságunkért. (Mitró)
