Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-16 / 90. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1988. április 16., szombat Múltunk inése - remény n jövőhöz A rakacasiendi műemlék templom megyénk egyik legértékesebb építészeti és művészettörténeti emléke. Az évente megtartott áp­rilis 17-i emléknapon szen­teljünk néhány szót a mű­emlékvédelem múltjának, jelenének, lehetséges jövő­jének. A reges-régi időkben sem volt ismeretlen fogalom a műemlékek védelme, főleg az egymást követő hatal­mak és az idő romboló készsége következménye­ként. Hazánkban 1881-ben szü­letett meg a műemlékfenn­tartásról szóló rendelet, s nyomában — ha szerény formában is — az a tuda­tos társadalmi és hivatalos tevékenység, amit 1949-től kezdődően törvényerejű rendelet szabályoz. Harminc esztendeje — 1957-ben — jött létre az Országos Műemléki Fel­ügyelőség. Ettől kezdve egy helyen összpontosul a ható­sági-felügyeleti, és szakmai­gyakorlati, komplex műem­lékvédelem. S mindinkább érvényre jutnak a jelenkori elvek: a kastélyok, katedrálisok, köz­épületek mellett védelmet élveznek a hajdani szegény­paraszti porták, gazdasági épületek, kézműves műhe­lyek, és óvják a műemlé­kek természeti környezetét is. Megőrizve-szemléltetve rekonstruáljuk az egyazon épületen egymást követő korok produkálta különböző stíluselemeket. Sarkalatos pontja a mai elveknek a helyreállított műemlék épü­letek falai között odaillő funkció. Erre is sokasodnak a jó példák. Sikerült túllépnünk a múlt minden emlékét-dokumen- tumát leromboló-elprédáló időszakon. Ezt szemlélteti a méltó szerepet betöltő mű­emlék épületek sora, apró parasztházaktól kastélyokig, skanzenektől műemlék vá­rosokig. Nemzetközi koncer­tek, konferenciák színhelye, falumúzeum, kulturális centrum, fizető-vendéglátó, lovasiskola működik falaik között. Sárospatak, Vizsoly, Tor- naszentandrás, Boldogkő, és a többi; említésük becses műemlékek képiét, s azok­ban meghonosodott tevé­kenységeket idéz. A magyar műemlékvéde­lem híre a világban egyre inkább növekszik; így vált Eger az ICOMOS-konferen- ciák színhelyévé, így vá­lasztották be a világörök­ségbe a budai Várnegyedet és Hollókőt. Joggal mond­hatjuk, hogy műemlékvédel­münk szerves része a nagy­világ hasonló célú tevé­kenységének. Hogyan folytatható a mun­ka? Csaknem tízezer — pon­tosan 9400—lajstromba vett műemlékünk van az ország­ban, köztük 650 védett kas­tély. Az 1981. évi, kastély­megmentést elrendelő hatá­rozat előrelendítette tata­rozásukat, de még mindig számos értékes, romlásnak indult objektum várja újjá­születését; sok a huszonne­gyedik órában. Anyagi le­hetőségeink azonban hason­lóképpen romlanak, s ez hatványozottan sújtja a kul­turális szférát. A szűkös esztendők egyik reménysu­gara a külföldi tőke bevo­nása lehet. Reméljük, való­ban az lesz. Hiszen gyökereink, törté­nelmünk folyamatának tár­gyi emlékei, azok megóvá­sa, átmentése, közszemlére tétele: nemzeti identitástu­datunknak nélkülözhetetlen eleme. Kulturális emlékeit elprédáló ország számára nincs gazdasági felemelke­dés, múltját az enyészetnek átengedő nemzet nem re­ménykedhet a jövőben sem. * Jegyzetünkhöz kapcsoló­dik az a felkérés, melyet az Önod-Muhi Lorántffy Zsuzsanna Honismereti Kör juttatott el szerkesztősé­günkbe. — A 600 éves ónodi vár restaurálása és állagmegőr­zése 1985. óta folyik. A tel­jes pusztulástól menti meg a ma embere az utókor számára. Az Ónod-Muhi Lorántffy Zsuzsanna Honis­mereti Kör kezdeményezé­sére, országgyűlési interpel­lációra indult meg a mun­ka. Az Országos Műemléki Felügyelőség, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Ta­nács, a Herman Ottó Mú­zeum és KISZ jó együttmű­ködése hozta létre az eddi­gi eredményt, hogy a vár­falak egy részénél már nem kell tartani a leomlástól. A KISZ nyári építőtábo­raiban és a belső ásatási munkában részt vevők eddig három nyáron keresztül több száz köbméter földet termeltek ki. Ez a fal mel­lett halmozódott fel, és gon­dot jelent az elszállítása! A vár déli falánál össze­gyűlt föld a kőművesmun­kát akadályozza. Egy rako­dógépre és néhány teher­autóra volna szükség a föld elszállításához. Ha ebben valamely áldo­zatkész vállalat jó szívvefl segítene — nagymértékben hozzájárulna nemzeti érté­künk megmentéséhez — ír­ják. A kérésnek helyt adtunk. A segíteni kész vállalatok az ónodi tanácsnál jelent­kezzenek. Emlékmű Csernobil hőseinek Pályázatot hirdettek meg a Csernobili Atomerőműben történt baleset áldozatai emlékművének elkészítésé­re. Mint ismeretes, azon a végzetes napon, 1986. ápri­lis 26-án, az erőmű dolgo­zóit, az ottani tűzoltókat érte először a radioaktív sugárzás. Több millió ember életét mentették meg azzal, hogy megakadályozták a tűz átterjedését a negyedik blokkról az erőmű többi üzemegységére. Emlékművüket a tervek szerint Moszkvában fogják felállítani, a Mityini teme­tőben, ahol az első csata­sorban elesett hősök nyug­szanak. A kiírt pályázaton részt vehetnek egyes állampolgá­rok és alkotói kollektívák is (hivatalos szervezetek vi­szont nem). L. Tyeljatnyikov alezre­des, a Szovjetunió hőse, az emlékmű-pályázattal kap­csolatban a következőket mondta: — Nagyon jónak tartom, hogy emlékművet emelnek a bajtársaimnak, mindazok­nak, akik hősiességükkel megakadályozták a tűz ter­jedését és további pusztítá­sát. Ezzel nemcsak a hősi halottak emlékét örökítjük meg, hanem ébren tartjuk miindannyiunikban, az élők­ben is a hőstettüket. Panasz a Boeingre A British Airways légi- társaság panaszt emelt a Boeing amerikai repülőgép­gyártó vállalat ellen, rossz minőségű munka miatt. A konkrét kifogás a Wa­shington állambeli, Seattle mellett fekvő everetti üzem ellen merült fel, ahol a Boeing 747-es „Jumbo Jet” és a 767-es típus összesze­relése folyik. Egy hét lefor­gása alatt ez volt a második külföldi reklamáció a Boe- ing-gépek minőségére — az előző elégedetlenkedő leve­let a JAL japán légitársa­ság írta. A brit légitársaság azt állítja, hogy valameny- nyi leszállított Boeing-gépen találtak — olykor súlyos — szerelési hiányosságokat. Volt olyan eset is, amikor a repülésbiztonságot veszé­lyeztető hibát észleltek. Közgondolkodásunkban széles körben el­terjedt az a vélemény, mely szerint ellent­mondás van a párt politikája és a vallással kapcsolatos világnézeti álláspontja között. Ennek konkrét bizonyítéka, vagy bizonyítékai azok az állítólag elméletben és politikai gya­korlatban tett „engedmények", amelyek cáfol­ni látszanak a következetes, elvi magatartá­sunkat, s azt a benyomást keltik, hogy a szo­cializmus erői defenzívába szorultak, nem ké­pesek megfelelő életstratégiákat, erkölcsi, mo­rális értékeket felmutatni. A gondjaink nö­vekszenek, ezért aztán - mondják a párt szövetségi politikáját nem értők - udvarolunk az egyházaknak, elvtelenül lemondunk a ko­rábban következetesen érvényesített ateista és marxista meggyőződésünkről. Mi az oka a meg nem értésnek, az említett látszat kia­lakulásának? Az okokat egyaránt kereshetjük a marxizmus vallással kapcsolatos nézeteinek vulgarizálásában, leegyszerűsítésében, mind pedig egy korábbi hibás politikai gyakorlat­ban. Kezdjük talán az elmélettel. Párbeszéd és együttműködés A vallást évtizedeken ke­resztül csupán a társadal­mi tudat természetfeletti erők és lények létezésébe vetett hiten alapuló formá­jának, a valóság torz, fan­tasztikus visszatükröződé­sének tekintették. Ebből a felfogásból pedig több olyan messzemenő következtetést lehet levonni, amely lehe­tetlenné teszi a vallás tény­leges lényegének, funkció­jának megértését. Ilyen kö­vetkeztetések : a vallás nem más, mint népbutítás; a vallás minden korban a tu­domány és a haladás ellen­sége; a vallás a hatalmon levők eszköze, ez tartja szolgaságban és alávetett­ségben az elnyomottakat, tőlük az Isten nevében sor­sukba való belenyugvást kíván, és a túlvilág! bol­dogság hamis ígéretével vigasztalja őket. (Nem nehéz belátni, hogy a fenti következtetéseket, sommás ítéleteket a józan ész logikájával simán visz- sza lehet utasítani, hiszen az oktatás jelentős törté­nelmi korszakokon át az egyház kebelén belül folyt; a tudományosság nem kizá­rólag az egyház körein kí­vül fejlődött; számos ki­váló tudós, kutató, a val­lás követője; ott, ahol nincs kizsákmányolás, mégis lé­tezik vallás, stb.) Nem az egyszerű párttag, a gondolkodó ember a hi­bás, hogy ilyen nézetek nemcsak elterjedtek, ha­nem erősen meggyökereztek a köztudatban. Holott a marxizmus klasszikusaitól távol állt, hogy éppen a vallással kapcsolatos törté­neti anyagok birtokában, a materialista társadalom­szemlélet alapján a vallás valós természetéről egyol­dalú véleményt alkossanak. Még az egyébként rangos Teológiai vázlatok szerzője is úgy véli, hogy Marx a társadalmi igazságtalanság­ban látja az istenhit okát: „A kizsákmányolt és elnyo­mott embernek szüksége vem az isteni igazságosság­nak és a túlvilág! bol­dogságnak hitére.” Ha az istenhit oka valóban csak a kizsákmányolásban és el­nyomásban lenne keresen­dő, akkor mit kezdjünk e két jelenségtől mentes tár­sadalmak vallásértelmezé­sével? Marx ateizmusa nem puszta istentagadás, nem egyszerű elutasítás, hanem az ember igenlése, az em­ber igazi lényegének visz- szavétele, humanizmus. „A vallás az emberi lényeg fantasztikus megvalósulása, mert az ember lényegének nincs igazi valósága”. Ez a megfogalmazás adja vissza leghűbben a vallás lénye­gének marxi koncepcióját, s egyben rámutat a vallás okára. Az ember azért me­nekül a vallás világába, azért keres fantasztikus megoldásokat, mert a valós ellentmondásokra nem ta­lál evilági választ. A meg­oldás azonban tényleges cselekvést, valós tetteket kí­ván. Ezért nem a puszta hit, a dogmák, a hiedelmek teszik élővé a vallást, ha­nem a cselekvés. A vallás az élet jelensé­geinek teljességét átfogja, az ember egész külső és belső életének szabályozá­sára törekszik, s teljességet ígér. A vallás a mindenna­pi élet egyik legfőbb szer­vezője, gyakran az erkölcs, művészet közvetítője. Már csak ezért sem lehet torz, fantasztikus tükrözésre kor­látozni. A vallás a nép ópiuma, gyakran hangozta­tott megfogalmazás mögött csak azt a jelentést vélte felfedezni a vulgáris ateiz­mus, amely a vallás kábí­tó, leszerelő, tehetetlenségre kárhoztató voltát tartalmaz­za; de elfeledkezett a ke­mény feltételek között is életprogramot és értékren­det biztosító, a tényleges sérelmeket lelki garanciák­kal kompenzáló hatásról. A vallás komplex társa­dalmi jelenség, amely mind­addig fennáll, amíg az em­ber képtelen az emberiség által kialakított szükségle­tek és képességek sokolda­lú elsajátítását elérni. A szocializmus viszonyai kö­zött még nem jöttek létre a vallás elhalásának felté­telei. Sokan úgy vélik, hogy a szekularizáció (a vallástól és az egyháztól való elfordulás) a vallás el­halásának egyik megnyil­vánulási formája. A vallás­tól való elfordulás azon­ban egyrészt nem megfor­díthatatlan folyamat, más­részt nem jelenti szükség­szerűen egy tudományos vi­lágnézet elfogadását. Sok tekintetben megválto­zott a vallásosság jellege is. A hagyományos egyházias vallásosság mellett megje­lent a modern vallásosság, a világias vallás, a kvázi vallások, különböző míto­szok stb. A vallások ma már ke­vésbé törekszenek termé­szettudományos tételekkel bizonyítani világnézeti lét­jogosultságukat, s a mar­xisták is tisztában vannak a tudományos igazságok ab­szolút és relatív jellegével. A vita, a párbeszéd nem is az elvont világnézeti kér­désekről folyik, hanem el­sősorban az ember lényegé­ről, társadalmi szerepéről, az emberi élet értelméről, az értékek orientáló funk­ciójáról stb. A párbeszéd alapvetően új gondolkodási módot követel a bizalom alapvető feltételként való elfogadásén túl. Annak a tételnek az újrafogalmazá­sáról van szó, amely úgy hangzott: a politikában le­hetséges együttműködés, bé­kés egymás mellett élés, az ideológiában azonban az el­lentétek kibékíthetetlenek. Vitathatatlan, hogy a mar­xizmus és a vallások végső világnézeti alapjai nem bé- kíthetők ki, nem közeled­nek egymáshoz; számos kér­désben azonban a világné­zeti pozíciók feladása nél­kül is egyet lehet érteni. Pl. abban, hogy legfőbb ér­ték az ember; hogy az emberiség fennmaradásá­nak feltétele a béke; hogy a leszerelés, a diszkrimi­náció megszüntetése, az em­beri jogok tiszteletben tar­tása alapvető feltétele a hu­manizmus érvényesülésé­nek; hogy az erkölcsi érté­kek és az emberi szemé­lyiség harmonikus fejlesz­tése közös ügy. Illúzió volt azt hinni, hogy a magántulajdon, a kizsákmányolás megszűnte, a társadalom anyagi jólé­tének növekedése, a tudo­mányos ismeretek elterje­dése a vallást és az egy­házakat rövid idő alatt fe­leslegessé teszi. A marxis­ta ateizmus azonban soha nem táplált ilyen illúziókat. A szokások, hagyományok, az érzelmek világa sokkal erőteljesebb kötődéseket hordoz, amelyeket nem le­het néhány évtized alatt kitörölni az emberek gon­dolkodásából, lelkivilágából. Különösen akkor nem, ha ezek az értékek az emberi­ség évezredes történetébe ágyazódtak. Történetieden és ezért antimarxista az a felfogás, amely a vallást, a valláso­kat minden időben a reak­ció, a haladás ellenségei­ként próbálja feltüntetni. Ami egyáltalán nem jelenti azt, mintha a vallások a haladás bajnokai lettek vol­na. A haladó vagy reakci­ós szerep attól függ, hogy milyen társadalmi mozga­lomhoz kötődött adott kor­ban az adott vallási irány­zat. Azok számára, akik á vallásban a megtestesült reakciót látták és látják, érthetetlennek tűnik, miért hajlandó együttműködésre a párt és az állam az egy­házakkal, miért folytat pár­beszédet a marxizmus a különböző vallásokkal. Azok számára, akik a ma­terialista társadalomszemlé­let alapján közelítik e je­lenségeket, a magyarázat kézenfekvő. Hazánkban a vallások valós szükségletet elégítenek ki. Az emberek önként, kényszer nélkül, szabadon választhatnak a világnézetek közül. Az al­kotmányban biztosított jog a lelkiismeret és vallás sza­badsága. Ma nem kerülhet olyan választás elé az ál­lampolgár, mint az ötvenes években. E korszak politi­kájának torzulása ugyanis dilemma elé állította az egyént. Vagy lelkiismerete, meggyőződése szavát köve­ti, akkor a reakciós kleri- kalizmus gyanújába kéve- redik, s innen már egyenes út vezetett a rendszer el­lenségeinek táborába. Vagy a rendszer legfőbb legiti­máló tényezőjét — a hiva­talos ideológiát — tekinti vezérelvnek, s akkor val­lásos meggyőződéséről kell, hogy lemondjon. Üjból a konkrétságra és a történeti­ségre hivatkozunk —, mert a klerikális reakció való­ságos jelenség volt a fel- szabadulás utáni magyar történelemben, de ebben a korszakban is volt az egy­házakon belül haladó irány­zat, amely végül is a köl­csönös érdekek figyelembe^ vétele alapján tető aló hoz­ta a megállapodást, és le­hetővé tette az együttmű­ködés első lépéseit. Az állam és egyház kö­zötti normális, kiegyensú­lyozott együttműködés nem taktikai megfontolásokból fakad, hanem elvi alapokon nyugszik. Ha hívők, az egy­házak a szocialista társada­lomban megtalálják számí­tásukat, elősegítik a nem­zeti egység megszilárdítá­sát; ha hozzájárulnak a társadalom erkölcsi arcula­tának jobbításához; ha se­gítenek megoldani azokat a jelenleg objektív és szub­jektív feltételek hiányában megoldatlan szociálpolitikai problémákat, amelyek nem kis tehertételt jelentenek, akkor nem tűnik enged­ménynek, elvtelen kompro­misszumnak, meghátrálás­nak, a marxizmus világné­zetéről való lemondásnak az egyházakkal való együtt­működés, sőt egyenesen kí­vánatos azokat a lehetősé­geket és módozatokat ke­resni, amelyek a gyakorlati együttműködés kereteit gaz­dagítják, az emberiség mű­velődéstörténetének egyete­mes értékeit a megfelelő rangon kezelik. Lakatos Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents