Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-15 / 89. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. április 15., péntek Ma este a képernyőn Aki nem részletes műsorelőzetesből tájékozódik, esetleg csak ezzel a címmel találkozik a mai második műsor 18.25-kor kezdődő adásánál: „Suliirodalom”. E homályos jelzés mögött azonban nem más látható, mint Németh László II. József című drámájának tévéjáték-változata, illetve annak ismétlése. A Suliirodalom címszó alá történt beiktatása arra utal. hogy elsősorban a tanulóifjúság kedvéért tűzték most műsorra, de aligha tévedünk, ha minden néző figyelmébe ajánljuk e művet, a „kalapos király” drámáját, amelyet Adám Ottó alkalmazott televízióra és rendezett feszült tévédrámává. Legfőbb szereplői: Koltai János — ő a címszereplő és ö látható a képen szemben —, Almást Éva. Nagy Anna, Bartal Zsuzsa, Némethy Ferenc, Dunai Tamás. Szabó Sándor; s rajtuk kívül mér» igen sok ismert színész Iá - ható az egyes szerepekben. Nemsokára, három-négy hét múlva immár negyvenhárom éve lesz annak, hogy felszabadultak az utolsó náci koncentrációs táborok halálraítéltjei is. A németek ugyanis a háború végnapjaiig őrizték és kínozták még életben lévő foglyaikat azzal a fennen hangoztatott céllal, hogy hírvivő se maradjon közülük, az utolsó pillanatban végezzenek a borzalmakat úgy-ahogy átélt kis töredékkel is. Nehezen érthető, vajon Berlin eleste után is miért ragaszkodtak szörnyű rögeszméjükhöz még napokig, és miért kellett még május 8-ig oly sok el- hurcoltnak, Európa csaknem minden népe fiainak, lányainak lágerben áldozni életét. Negyvenhárom év telt el azóta; a túlélők, akik akkor értek a felnőttkor küszöbére, ma már többségben nyugdíjasok — ha még élnek, ha a lágerből hozott betegségek, idegsejtjeikben őrzött szörnyű emlékek nem rövidítették meg idő előtt életüket. Ezekre kellett gondolnom, nemcsak a közelgő évforduló okán, hanem mert elolvastam egy újabb, miskolci kiadású, karcsú könyvecskét, Lázár Olga, miskolci asz- szony Életem szörnyű naplója című emlékezését. Illetve nem is emlékezését, hiszen nem utólag írta le a döbbenetes, mint a címben találóan jelzi, szörnyű történéseket, hanem — amit igen kevesen voltak képesek megtenni, s ha megtették, meg is őrizni — ezer veszély közben vezette napló- •szerű feljegyzéseit. Ha ezt a német őrség megtalálja, ma nem olvasható e könyvecske. s aligha él írója, mert a nácik nagyon vigyáztak, ne legyen napló, ne legyen írásos tanúskodás a lágerek életéről. Kicsit fésületlen ez a napló, ahogy azt hajdan a 17—18 éves fogoly lány írhatta; nincs irodalmi jellegű szerkezete, miért is lenne, írója nem tollforgató volt, hanem életéért mindennap megküzdő szerencsétlen fiatal, szülei meggyilkolásának friss gyászában is élő deportált lány. De talán éppen ez a spontaneitása húzza alá közléseinek hitelét. A könyvecskét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár adta közre, szerkesztője Csorba Csaba, megyei levéltárigazgató, egy korábbi hasonló könyv, Szilágyi Sándor Nevem 4504 Birkenau-Auschwitz emlékirata közreadásakor azt nyilatkozta, hogy szükségesnek tartja megyénk lakosságával hazánk történetének mind több korszakát nemcsak a nagy országos összefoglalásokból és forráskiadványokból megismertetni, hanem e táj olyan dokumentumainak közreadásával is, amelyek helyi jellegüknél fogva közelebb állnak, jobban kötődnek az itt élő emberekhez és testközelből adnak ismereteket arról, amit a történelemkönyvek száraz, kilúgozott mondatokkal intéznek el; a személyes szenvedések feltárásával, bemutatásával sokkal érzékletesebben hozva emberközelbe a ma embere és a jövő embere számára az embertelenség szörnyűségeit. A most közreadott kötet szaklektora Pintér István történész volt, aki e napló jelentőségét méltatva — többek között — arról ír, hogy az 1944-es deportálásokat ugyan nagyon sok memoár és tudományos mű feldolgozta, „ismereteink azonban még mindig csak .részlegesek, kevésbé Ismertek, publikusak. Pedig a II. világháború nemcsak a harctéri események, a frontok alakulásának, a diplomáciának stb. története, hanem ennek szerves része az eddig még jórészt mindig háttérben maradt, talán a fasizmus legkegyetlenebb tette, az európai, köztük a magyar zsidóság tömeges elpusztítása. Ma, amikor a Hor- thy-rendszer negyedszázados uralmának bizonyos „szerecsenmosdatása” folyik, nem szabad elfelejteni, hogy az európai zsidóság legszörnyűbb kálváriáját éppen a magyarországi zsidóság járta meg, s ez elválaszthatatlan része a rendszer történetének, s erről nem lehet hallgatni.” Lázár Olga kis könyve személyes hangvételű adalék a kor Ismeretéhez, közelebbről a deportálások történetéhez. Az írás nem törekszik nagy összefüggések feltárására, egy akkor 17—18 éves lány nem is nagyon ismerhetett ezekből sokat. De látta környezetét, saját bőrén érezte a szörnyűségeket és igyekezett a megélt eseményeket és rettentő érzéseit a maguk frissnyers valójában rögzíteni, hogy — ha netán nem is éli túl a lágert — maradjon utána valami tanúságtétel. Szerencsére azon kevesek közé tartozik, akik túlélték a borzalmakat, amelyeknek emléke ma, negyvenhárom év múltán sem hagyja nyugodtan, a megéltek feltárására készteti. A kötet írója ma sem irodalmi babérokra pályázik. Egész életében két keze munkájával kereste és keresi kenyerét, becsületesen dolgozva. De nyugalmat azóta sem hagyó élményeit közzé kellett adnia. Tanulságul a ma és holnap élőknek. Nem író, mondtam. Ezért oktalan lenne a könyvvel kapcsolatban esztétikai, szerkezeti kifogásokat féljegyezni. Itt a mondandón van a hangsúly. A kötetke tartalmát meg nem nekem kell elmesélnem. El kell olvasni.. . (benedek) A Liszt Ferenc Kamarazenekar Rolla János vezetésével két nagy sikerű hangversenyt adott Párizsban, a Theatre de la Vilié színházban. Szólistájuk mindkét estén Perényi Miklós gordonkaművész volt. Az Express és a Le Quoti- dien de Paiis első rangú zenei élményként ajánlotta olvasói figyelmébe a magyar zeneművészeket, főleg Peré- nyit, mint ,,Casals nagyra becsült tanítványát”. Műsorukon barokk művek — a Bach-család kevésbé ismert tagjainak es Händelnek a szerzeményei szerepeltek. A Liszt Ferenc Kamarazenekar a jövő héten fellép a Monte Carlo-i fesztiválon is. A Concerto Armonico nevű budapesti kisegyüttes a Maisons—Laffitte-kastélyban adott hangversennyel fejezte be franciaországi vendégszereplését. A 12 fiatal zenészből álló együttes szintén barokk műveket — Händel, Vivaldi, C. P. Bach szerzeményeit — játszott és nagy sikert aratott első külföldi turnéján. Mah/er-szim főni a a Miskolci Szimfonikusok koncertjén Vajda János: Győri Balett szvitje és Mahler: 1. szimfóniája szerepelt a Miskolci Szimfonikusok műsorán, a Téli bérlet-sorozatban április 11-én este a színházban. Vezényelt Déri András. A hangverseny örömteli meglepetése számomra — a városunk zeneéletének „megszokott” struktúrájától erősen elütő programon kívül — Déri András imponáló beugrása. A tehetséges karmesternek szokatlanul kevés idő állhatott rendelkezésére, hogy ezeket a ritkán játszott és nagyon nehéz műveket betanítsa, illetve eldirigálja Nézetem szerint Déri előtt azzal is illett volna tisztelegnünk, hogy legalább a színház közvetlen közelében elhelyezett plakátokra és megállító táblákra az ő nevét írjuk ki. Az ilyen „szépséghibák” a művészi előadás színvonalát nyilvánvalóan nem befolyásolják, számomra mégis zavaró momentum volt. Vajda János zenekari szvitjében a közelmúltban kirobbanó sikert aratott Mario és a varázsló című operájának zenei gondolatai is helyet kaptak. A Győri Balett szvitben Déri határozott kézzel tartotta össze a zenekart, biztonsági játékra törekedett. Ezzel kimondtam interpretációjának egyetlen „fogyatékosságát” is: „konzervatív egyszerűséggel” vezényelt, ezért a fantáziamozgató képi elemek a kelleténél jelentéktelenebbekké váltak. Senki sem kívánhatja persze a karmestertől, hogy ilyen szituációban az oroszlán szájába dugja a fejét, de legalább egyszer meg kellett volna kísérelnie a „dupla szaltót”. A ma- nézs — és a pódium! — törvényei kíméletlenek. Ha a közönségre is figyelemmel akarunk lenni, akkor néha kockáztatni kell. Ügy láttam, hogy elfogódottsága akadályozta meg a teljesebb szellemi azonosulásban. A Vajda-szvitben a fafúvók a tőlük megszokott érzékenységgel és muzikalitással szóltak. Meggyőző volt a vonósok kiegyenlített teljesítménye. Mahler-művet még nem volt módomban a Miskolci Szimfonikusok tolmácsolásában hallanom. Ezért vártam megkülönböztetett érdeklődéssel azt az 1. szimfóniát, melynek ősbemutatója Budapesten volt a szerző vezényletével. Várakozásomban nem csalódtam. A zenekar nézetem szerint jó teljesítményt nyújtott, főleg a harmadik és negyedik tételben. Így látom annak ellenére, hogy játékukban előfordultak egysíkú és fáradt részletek is. Mahler- szimfónia előadása fantasztikus feladat. Ez a „terjedelmes és szívós" alkotás a koncerten nem tűnt hosszúnak, Déri jó tempókat vett. Egyedül a zárótétel visszatérési szakaszát és a finálét éreztem lassúnak. Talán ha jobban alapít a rezek mozgékonyságára, más a hatás. Föltételezem, hogy az első és második tétel folyamán nem az egyes témacsoportokat tekintette a tempómeghatározás alapjának, ezért nem valósulhatott meg teljesebben a szabad zenei deklamáció, mely minden esetben gazdagabb áramlását hozza a zenei effektusoknak. Ezzel nem akarok valamiféle wagneri „mélyértelmű spekulációra” utalni. De ez a „wertheri érzékenységű és szenvedélyű” szimfónia a megszokottól teljesen eltérő, új típusú dirigálást kíván. Dérinek véleményem szerint inténzívebb- nek, sőt egzaltáltabbnak kellett volna lennie. Ezek alkalmankénti hiányában a frazírozás és árnyalás nem minden esetben tudta közvetíteni a költői eszméket. Az első és második tételre jellemző visszafogottság'azonban a harmadik tétel elejére föloldódott. Itt, de még inkább az utolsó tételben és annak fináléjában különösen szép példáját láthattuk karmester és zenekar „önmagára találásának”. Gyönyörűen sikerült kifejezni Mahler vágyát a klasszikus ideálok után. A karmesteri munka másik fő erénye a plasztikus zenekari hangzás volt: jól érvényesültek a különböző szólamok hatásos hangszínei. Déri András karmesteri munkájáról ismételten csak a teljes elismerés hangján szólhatok. A zenekarhoz — láthatóan — szoros emberi és művészi szálak kötik. Csak így magyarázható, hogy egy nem konvencionális programú koncert —, amely köztudottan jóval több próbát igényelne a hagyományosnál — ilyen példaszerű előadásban hangzott el. A mutatott kép alapján pedig nyilvánvaló, hogy zenekarunknak, a miskolci szimfonikusoknak köny- nyen sajátjává válhat az a zenei praxis, mely Mahler és kortársainak zenéjét nehézségekre való tekintet nélkül reprezentálhatja. Gergely Péter Kik voltak ________________ a z amazonok? Két asszony veszekedéséről, majd verekedéséről szólt a híradás. Az egyik — jóval erősebb lévén a másiknál — alaposan elbánt társával: tépte a bajáit, éles körmeivel véresre marta az arcát. „Vallóságos aimazon” — írta róla a tudósító. Aztán eszünkbe jut Petőfi négy- énekes „hőskölteményéből”, A helység kalapácsából Márta asszony, aki úgy eldöngette seprőnyóllel férjeurát, a lágyszívű kántort, hogy a költő egyszer sem hagyja el neve mellől az „amazon természetű” jélzőt. De kdik is voltak az amazonok? A klasszikus görög irodalomban gyakran esik szó róluk. Megénökli a „férfias amazonokat” Homérosz az Iliászban. Hérodotosz, Plutarklhosz, és más görög, római történetírók is gyakran emlegetik tetteiket, valahányszor a mitikus világról, vagy az őskor eseményeiről, embereiről írnak mű- veikban. Országuk, Amazonia a forrásmunkák leírása szerint Kis-Áz9iában volt, a Fekete-itenger vidékén, s keleten az .Eufrátesz folyó határolta. Hérodotosz azt írja róluk, hogy innen költöztek át a Meotisz vidékére, Szkí- tiába, mások viszont azt állítják, hogy fordítva történt: Szkí ti álból menők ültek az amazonok Kis-Ázsia északi tájaira, s ott alapították országukat, Amazóniát. Más kutatók Amazóniát és lakóit, az amazonokat teljesen az ókori mitológia világába utalják, amelynek, illetve akiknek semmi történeti alapjuk sem volt. Bármi legyen is az igazság, abban megegyeznek az írók és történészeik, hogy Amazonia olyan valóságos mitikus országot jelentett, amelynek csakis nők voltak a lakosai. Férfit egyáltalán nem tűrtek meg maguk között. És mivel fajuk fenntartásához mégiscsak szükségük volt férfinépre, időnként kaposolatba léptek a Kaukázus tövében élő gar- garensekkel. A tőlük született gyermekek közül — ahogy Sztrabón írja róluk —, csak a lányokat tartották meg, a fiúkat megölték, vagy jobbik esetben visszaküldték apjukhoz, a Kaukázus vidékére. Voltak ugyanis más őskori népek is, amelyek a születési nemességet nem az apa, hanem az anya révén származtatták. Közéjük tartoztak tehát az amazonok is, akik lányaikat gondosan nevelve, katonákká képezték ki őket. És hogy könnyebben mozoghassanak, és harc közben a fegyverhasználatban ne akadályozza őket: a jobb oldali mellüket rituális szertartások közben „leoperáltálk”, némely írók állítása szerint leégették. Elszánt, félelmetes katonák voltak az amazonok. Kezükben harci szekercével. dárdával, íjjal, pajzzsal kemény csatáikat vívtak, s az őskor nem egy férfinépségét megverték, szétkergették. Országukból kiindulva, messzi vidékeket végigportyáztak, s nemcsak Kis-Ázsiát tartották rettegésben, hanem — télen átkelve a Boszporusz jegén — Görögországba is behatoltak. Egész Athénig nyomultak, hogy bosszút álljanak Thészeusz királyon, amiért elrabolta királynőjüket, Anliopét. Egyesek szerint — váltakozó szerencsével — négy hónaiig tartott Athén ostroma, s csak azután voltak hajlandók békét kötni az amazonok a görögökkel. Érthető ezek után, hogy az amazonok gyakori és kedvelt témául szolgáltak a képzőművészetnek is. Szobrokon, festményeken, vázaképeken ábrázolják őket a leghíresebb görög mesterek, például Pheidias is. A megmaradt alkotásokon izmos, erőteljes alakokban láthatjuk az amazonokat, amint gyalogos vagy lovas katonaként rátámadnak az ellenséges férficsapatokra. Hegyi József Kiállítás Abaújszántén „Érzéseim, átéléseim, elképzeléseim gyakran kényszerítő erővel adják kezembe az ecsetet. Szeretem a természeti szépet, az emberkéz érintette tájat. Ezeket festem. Szeretem szűkebb és tá- gabb környezetemet, rácsodálkozom gyönyörűségeire, mely inspirál és rögzítésre ösztönöz.” Ezeket a mondatokat olvashatjuk Tóth Miklósáé rajz szakos kiváló tanár, festőművész kiállításának meghívóján, melynek megnyitójára április 12-én került sor az abaújszántöi művelődési házban. Szerencsen született, és ott is él. „Gyönyörű hivatást választottam — mondja önmagáról — szenvedélyes megszállottsággal tanítom a gyermekeket az emberi kultúra tiszteletére, a szép és a nemes szeretetére, az alkotó munka szépségére.” Meggyőződése, hogy csak alkotó felnőtt nevelhet alkotó ifjúságot. önmegvalósítása által boldogabb embernek tudja magát. A kiállítás április 23-ig tekinthető meg. II. József
