Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-02 / 52. szám

ínigu rnttravm RMPROL nmPRn NAPRÓL napra ihaprol p ­ISIM’y Mm 1 jiMííi Q MAPRhl MAPPA lUDDDni HI ADDIS MAPRAl MAPPA Tisztes iparos M eghatódva mesél nekem egy fiatalasszony. Hosszá évek óta gyűjtögették szerény keresetükből a pénzt, hogy ami neki eddig még sosem volt, egy szép bundái vá­sárolhasson magának. Nagy volt az örömük, amikor sike­rült éppen olyan szürke irhabundát találniuk az áruház­ban, amilyenre vágyott. Kellemes a fazonja, finom, lágy pasztellszürke a színe. Amikor pár hét múlva fel akarta venni, hirtelen reccse- nést hallott, hát látja, hogy a hónaljban szétfesteti a var­rás. Csaknem sírva fakadt bánatában. Sose búsuljon, mond­ta a barátnője, s máris adott, neki egy miskolci címet. Ré­gi tisztes kisiparos, ö már vitt hozzá javítanivalót, s na­gyon meg volt vele elégedve. A menyecske férjével együtt Miskolcra utazott, s oda is találtak az idős mesterhez. Amíg a szűcsmester varrogatta a festést, azalatt a mesterné leültette és kávéval kínálta őket. Tizenöt percig ha tartott a munka, s a fiatalasszony­nak újra meglett az öröme. Akár kétszáz forintot is szíve­sen fizetett volna érte. A mester azonban semmit sem kért, még a felajánlott összeget is szerényen elhárította. Ugyan kérem, ezért a semmiségért — mondta. A fiatalasszony el sem akarta hinni, hogy manapság ilyen kedves, udvarias „szolgáltatás” is van a világon. Valóban, korban olyan messzire, a 60—70 évesekig kellene mennünk egy-egy tisztes kisiparosért.. .? (—1) Táncház a Bartókban Jelmezes farsangi tánchá­zat rendeznek március 5-én, a miskolci Bartók Béla Mű­velődési Házban. Gyerme­keknek délután 4—6 óra kö­zött, felnőtteknek 6-tól 10-ig szól a Méta együttes táncba hívó zenéje. A mulatságon tombola is lesz, értékes nye­reményekkel. — Az ifjú horgászok ré­szére, szerdán délután vi- deovetítéses programot kínál a miskolci Molnár Béla If­júsági és Űttörőház. A vi- deovetítés 16.30-kor kezdő­dik. — A Holocén Természet- védelmi Egyesület március 3-án, csütörtökön 18 órától tartja következő ismeretter­jesztő előadását az Egyetem- város E/7-es klubjában. A nukleáris tél lehetséges kö­vetkezményeiről dr. Förster Gyula tart tájékoztatót. A SZOT Kassák Lajos művészeti ösztöndíjára Pályázati felhívás A Szakszervezetek Országos Tanácsa pályázatot hirdet az 1983/S9. évi irodalmi, ipar- és fotóművészeti ösztöndíj elnyeré­sére. Az ösztöndíj célja, hogy elősegítse mai életünk valóság­hű. a szocialista társadalom épí­tésének művészi igényű ábrázo­lását. Segíteni kívánjuk szocia­lista kultúránkat gazdagító al­kotások létrejöttét, az amatőr művészeti együttesek repertoár­ját bővítő művek megszületését. Ösztöndíjra pályázhat min­den olyan író, költő, kritikus, képző-, ipar- és fotóművész, akinek alkotásai országos la­pokban, antológiákban, önálló kötetekben megjelentek, képző-, ipar- és fotóművészeti alkotá­saikkal hazai, vagy külföldi önálló, illetve csoportos kiállí­tásokon bemutatkoztak, és vál­lalják az ösztöndíj céljaival megegyező müvek létrehozását. A pályázat életkorhoz nem kö­tött. Az ösztöndíj elbírálásánál előnyben részesülnek azok az írók. költők, kritikusok, képző-, ipar- és fotóművészek, akik köz­vetlen kapcsolatot tartanak szakszervezeti szervekkel, mun­kahelyekkel, valamint amatőr művészeti csoportokkal, szak­körükkel. ösztöndíjat csak azok a pá­lyázók nyerhetnek. akik az adott esztendőben más ösztön­díjban nem részesültek. Azok. akiknek kérelmét a ko­rábbi években nem fogadták el. ugyancsak a kiírási követelmé­nyeknek megfelelően pályázhat­nak. A pályázat kiírója a készülő irodalmi pályaművek első kiadá­si jogát fenntartja kötet, illet­ve antológia megjelentetésére. A pályázat ideje alatt készült kép­ző-. ipar- és fotóművészeti al­kotásokból kiállítást rendez. Az Ösztöndíj időtartama alatt az egyéni kiállításoknál kérjük fel­tüntetni, hogy az aLkotások a SZOT Kassák Lajos művészeti ösztöndíjasának munkái. Az ösz­töndíj egy évre — júliustól jú­niusig — szól, összege havi 7 ezer forint. A SZOT titkársága megosztott ösztöndíjat is ado­mányozhat. melynek összege ha­vi 3500 forint, időtartama egy év. Az ösztöndíj megvonható, ha az ösztöndíjas erkölcsi maga­tartása miatt erre érdemtelen­né válik, vagy vállalt kötelezett­ségének nem tesz eleget. Az ösztöndíj lejártakor a vég­zett munká'ról be kell számolni. A pályázati kérelmeket 1988. március 20-ig a SZOT kulturális, agitációs és propagandaosztályá­ra (1415 Budapest, VI., Dózsa György út 84 B.) lehet benyúj­tani. A pályázatnak tartalmaznia kell : 1. a pályázó életrajzát; 2. a pályázó művészeti mun­kásságának részletes ismerteté­sét. alkotói tevékenységéről szó­ló dokumentumokat (fotómáso­lat, katalógus, tervrajz, stb.); 3. az ösztöndíj időtartama alatt megalkotandó műre, vagy müvekre vonatkozó tervet, rész­letes munkatervet. Az ösztöndíjak odaítéléséről — az e célra alakult bizottság javaslatának figyelembevételé­vel — a SZOT titkársága dönt. A döntésről a pályázók 1988. június 30-ig értesülnek. SZOT kulturális, agitációs és propagandaosztály ÉM-EHMÍIMál Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. Naptár _______ 1 988. MÁRCIUS 2., SZERDA A nap kelte 6.23, nyugta 17.30 órakor A hold kelte 16.20, nyugta 6.OS órakor Névnap: Lujza Tíz éve halt meg Jánossy Lajos (1912—1978) Kos- suth-díjas fizikus, egyete­mi professzor, akadémikus, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, Lukács György nevelt fia. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Időnkén! erősen felhős lesz az ég és hózápor lehet. Napközben többfelé meg­élénkül, néhol megerősödik a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 0 és 5 fok között várható. (MTI) Bezár a Zempléni Múzeum Költözködés miatt március 8-tól előreláthatólag két hó­napig zárva tart a Szerencsi Zempléni Múzeum. A gyűj­teményt ideiglenesen a Rá­kóczi út 99 sz. alatti, volt is­kolaépületben helyezik el. A Magyarország képes levele­zőlapokon című kiállításnak a Rákóczi-vár már felújí­tott szárnyában levő műve­lődési ház ad helyet május közepétől. A Szerencs törté­nete című helytörténeti kiál­lítás már csalk akkor látha­tó ismét, ha befejeződik a vár teljes műemléki rekonst­rukciója, s a múzeum visz- szaköltözihet eredeti helyére. Tárlata vadászklubban „Vadászat a képzőművé­szetben” címmel Muray Ró­bert festőművész tárlatát lát­hatják péntektől az érdeklő­dők a miskolci vadászklub­ban (Bajcsy-Zs. 4.). A kiállí­tást pénteken 17 órakor nyit­ja meg dr. Ábel László ve­zérőrnagy. A megnyitót kö­vetően Csekő Sándor főszer­kesztő vezetésével Nimród- ankétot rendeznek. A tárla­tot egy hétig, délutánon­ként tekinthetik meg a lá­togatók. A miskolci autóbusz-közlekedésben Bíjszabásbeli változások Miskolc kelet—nyugat irá­nyú tömegközlekedési igé­nyének kielégítésében évek óta fontos szerep jut a vil- Lamospályával párhuzamos autóbuszvonalaknak. Az 1 — 101 — 101B — 1D jelű autó­buszok közös útvonalon, kö­zös szakaszhatárokon (Marx tér, Kililián lakótelep) azo­nos díjszabással közlekedtek egészen 1984-ig, amikor a Széchenyi utca forgalom­mentesítése érdekében jelen­tős útvonal-módosításra ke­rült sor, a városcentrumot elkerülő északi és déli te­hermentesítő utak felhaszná­lásával. A forgalmi változá­sok köre 1986-ban tovább bővült, a villiamospálya re­konstrukciós munkáinak megkezdésekor. Ekkor vált szükségessé a 1Ű1B és az 1D jelű autóbuszok útvonalának a Szinva-parti Kiss E. utcába váló áthelyezése, s ez nap­jainkban már stabil forgal­mi állapotnak tekinthető. Ezeket a forgalmi átren­deződéseket a Miskolci Köz­lekedési Vállalat eddigi díj­szabásbeli változásai nem követték. Az útvonal-módosí­tásokhoz igazodva március 1-től a vonalak díjszabásait .a következeképpen rendezik: Az 1D és 101'B jelű autó­buszokon megszűnik az 1-es autóbuszok vonal- illetve szakaszbérleti érvényessége. Ezeket az igényeket, saját vonalbélyegzővel érvényesí­tett bérlletigazolványokkal helyettesíthetik. A 101B autó­buszvonal a korábbi forgal­mi rendben is kétszakaszos volt az 1-es autóbusz sza­kaszhatárai szerint, most a megváltozott forgalmi körül­mények következtében a sza­kaszhatárokat jelölték ki: Szondi Gy. u. — Kiflién vá­rosrész (101B/1 szakasz), il­letve LKM 10-es kapu — Di­ósgyőr városközpont (101B/2 szakasz). A táblánál A Sajó továbbra is szennyez Tisztább a folyók vize A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztéri­um megbízásából végzett ja­nuári vízminőségi vizsgála­tok szerint most a szokásos­nál tisztább a folyók vize. A Duna Rajkánál első osz­tályú minőségű vízzel lép az országba. A Mosoni-Duna és a Vág torkolata alatti köz­vetlen szennyvízbevezetés kissé növelte ugyan a folyó szennyezettségét, de nem változtatta meg a víz minő­ségi kategóriáját. Átmeneti­leg intézkedést kívánt Süttő, Budapest, Százhalombatta térségében a váratlanul ke­letkezett, kisebb olaj- és benzinszennyeződés elhárítá­sa. Az ország déli határán át azonban ismét tiszta, el­ső osztályú vizet visz to­vább a Duna. A Tiszában is kifogástalan tisztaságú víz érkezik a ma­gyar szakaszra, ahol csupán a Sajóból beáramló szennye­zés okoz olyan kedvezőtlen változást, amely viszonylag rövid szakaszon, a szennye­ző anyagok elbomlásáig má­sodosztályúvá mérsékeli a víz minőségét. Tiszakeszitől a déli országhatárig azonban már ismét első osztályú vi­zet szállít a folyó. A na­gyobb mellékfolyók és mel­lékágak közül első osztályú a Mosoni-Duna, a Dunavölgyi Főcsatorna, a Rába, a Drá­va, a Bodrog, a Keleti-Fő­csatorna és a Körösök egy í'észe. Első osztályú a Bala­ton és a tavat tápláló Zala folyó vize is. (MTI) Tövenként 50 kiló termés A vísontai paradicsom Lassan már hagyomány, hogy minden évben ilyen­tájt Biró János Visontáról, az Erőmű út 6. szám alól, levélben keresi meg szer­kesztőségünket. János gazda levele, pon­tosabban levelének tartalma éppúgy a tavasz hírnöke, mint a hóvirág, a téltemető, vagy a hosszabbodó nappa­lok, hisz a kertészeti mun­kák egyik legfontosabbiká­ról, a magvetésről szól. Levelében Biró János folyton növő paradicsomfaj­táját és annak „metszéssel” való termesztését ajánlja a borsodi kertbarátok figyel­mébe. Termesztési módszerét ezúttal adjuk közre, s aki- nék megtetszik, ki akarja próbálni, annak pedig para­dicsommagot levélben szí­vesen küld a visontai kert­barát. Paradicsomfajtáját János gazda több év munkájával kísérletezte ki, s mint írja ez a fajta az általa kidolgo­zott metszéssel tövenként 50 kilót is meghaladó termésre képes. (Bizonyításul színes fotót is mellékelt, amit mi csupán fekete-fehérben tu­dunk megmutatni.) A magot március 15-e kö­rül veti el tejfölös poharak­ba. Napos ablakba kell rak­ni, ahol szépen kifejlődik a palánta, amely május 15-e táján teljes biztonsággal ki­ültethető a szabadföldbe. Amikor a palánták elérik a 20 centis magasságot, visz- szacsípi a hegyüket, s ezzel a növényt elágazásra készte­ti. Ezeken az elágazásokon, ágakon alakulnak ki az el­ső kötések. Néhány kötés után új hajtások törnek elő, ezekből a legmegfelelőbbet meghagyja, míg a többit ki­csípi. Minden harmadik le­vél után képződik virágfürt, s ezekből 8—10 paradicsom. Amikor egy-egy ágon 7— 8 fürt van, az ág tetejét szintén visszacsípi. Így a tö­vet nem terheli le túlzottan. (A tövek teherbíró-képessé­gét befolyásolja a talaj táp­anyagkészlete.) Biró János tapasztalatai szerint 22—28 fürt az ideá­lis terhelés. Ez esetben szép nagyok a bogyók. Először az alsó ágakon érik be a ter­més. Ezt leszedve — mivel a tő már nincs leterhelve, a levélnyelekből előtörnek az új hajtások. Ezek közül a legalsót meg kell hagyni, s ez hamarosan virágozni fog. S mire a legfelső fürt is le­érik, akkorára ezen 3—5 fürt kifejlődik. Ekkor a ré­gi ágakat lemetszi. Kiskertben 2 tő ellát egy közepes családot. Aki nagy­ban akar foglalkozni ve­le, annak 20—30 tő ter­mesztését ajánlja levélírónk. Tavasszal 5—6 ágra nevelve 22—28 fürtöt hagyva, 4 hét alatt berakódik, s leérik még a szabadföldi előtt. Nyáron 2—3 ágon érdemes csak termeszteni, akkor ugyanis olcsó a paradicsom. ellenben ősszel újból 5—6 ágra nevelve október 20-tól november 10-ig 200—250 da­rab paradicsomot „köttethe­tünk”. Fólia alatt 3 hét alatt tövenként 15—20 kiló beérik. Mint írja Bíró János, szo­banövénynek is jó, s erkély­re kirakva szépen terem. Igaz ott nem terem 50 ki­lót, de 15—25 (kiló ott is megtermelhető. Mi mást mondhatnánk? Vetőmagot kérve a visontai kertbaráttól, tessék kipró­bálni! (ha) Ismerkedés a krétával... Fotó: Laczó József

Next

/
Thumbnails
Contents