Észak-Magyarország, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. február 1., hétfőtartalom nélkül S Kezelésüket már gyermekkorban meg lehet tanulni, s akik elég korán kezdik, azoknak szinte anyanyelvűkké válik a komputer-technika. Hogyan halad Miskolcon és a városkörnyéken a számítás- technika iskolai oktatása ? Mi lassítja a kormányprogramnak a helyi megvalósítását, amelyhez 1986- bam Miskolcon tizennégy, 1987-ben — a városi párt- bizottság ismételt felhívására — újabb huszonegy vállalat csatlakozott? Ezt vették számba a Miskolc Városi Pártbizottság Végrehajtó Bizottságának miinapi ülésén. A tájékoztatóból és az elhangzottakból kitűnt, hogy az elmúlt esztendő végére megyeszékhelyünk valamennyi iskolájában beszerezték a számítógépeket, a kétségtelenül széles körű társadalmi akció segítségével. Szó volt ugyanakkor arról is, hogy a gépek puszta megvásárlása önmagában még kevés. Hiszen azok működtetéséhez hozzáértő oktatókra van szükség, mint ahogyan egy parányi hiba kijavítása sem képzelhető el a speciálisan képzett szakemberek közreműködése nélkül. Nos, e téren, bizony még akad tennivalónk. Annak ellenére, hogy a számítástechnikai ismeretek elsajátítására időben megkezdték a pedagógusok alap-, közép- és felsőfokú képzését. (Az alapfokú ismereteket eddig több mint kétszázan, a középfokút csaknem hetvenen sajátították el. Az egyetem kiegészítő szakán azonban csupán két pedagógus tanul megye- székh elyünkről.) Bekapcsolódott a nagyszabású programba a KISZ Miskolc Városi Bizottsága is. Különféle akciókat szerveztek a számítástechnikai kultúra elterjesztésére az építőtáborokban, a csanyi- ki KISZ-iskolán és pályázatokat hirdettek meg úgynevezett szituációs játékprogramok elkészítésére. _ A számítógépes mozgalom lendülete azonban mintha az utóbbi időben megtorpant volna — állapította meg az ülés egyik hozzászólója. S hogy mi az oka? A zsúfolt, nagy létszámú iskolákban gond a számítógépes szaktantermek kialakítása. Drágák a Tanérttől kapható, zárható számítógépkezelői asztalok. Az oktatótermek gépparkja meglehetősen homogén, Számítástechnikai oktatás Miskolcon Az ember kérdez - a lép válaszol Okos gépek? Nem, csupán célszerű eszközök ahhoz, hogy a valóban okos ember megkönnyítse segítségükkel a dolgát. Csak tudni keli bánni velük. Tudni kell kérdezni tőlük, hogy milliónyi gyors művelet után, pillanatokon belül helyes választ adjanak. ami gátolja az egyébként terjeszthető programok másolását. Kevés a pénz az oktatóprogramok megvásárlásához. Drága és hosz- szú ideig tart a hibás számítógépek kijavítása. (A javítást és karbantartást az iskolák egy részének a Videoton szervizhálózat dolgozói, másutt — átalánydíjas szerződés ellenében — kisvállalkozók végzik.) Mi hát a megoldás? — tették fel a kérdést az ülésen, amelyre számos ötlet és javaslat is elhangzott. Az eddiginél olcsóbb és minden bizonnyal gyorsabb javító-karbantartó hálózat kiépítése nem feltétlenül pénzkérdés. Van olyan iskola Miskolcon, amelyben ' elektrotechnikai műszerészeket képeznek. Az itt tanulóknak egyben szakmai gyakorlatuk is lenne a rossz gépek megjavítása. Miért nem élünk a kínálkozó lehetőséggel? ... Hasonló a helyzet az oktatóprogramokkal, amelyeket drága pénzért szereznek be az iskolák, noha jó néhány középfokú intézményünkben kitűnő programokat készítenek a számítástechnikához értő pedagógusok. Vannak egyébként figyelemre — és követésre — méltó kezdeményezések is, mint például az iskolák és a korszerű számítás- technikát alkalmazó vállalatok közötti együttműködések (a Földes Gimnázium és az Émász, a Fáy Közgazdasági Szakközépiskola és az Émász közti), melyek jól szolgálják a tehetségek felkutatását, illetőleg gondozását, s nem utolsósorban a tanult ismeretek gyakorlati hasznosításának elmélyítését. Érdemes megfontolni az elhangzottakat — mondotta a téma összegzéseként Tímár Vilmos, a városi pártbizottság első titkára —, ha a számítógépes mozgalom — említett — lendületét meg akarjuk őrizni. Márpedig ez valamennyiünk célja. Mielőbb meg kell találni azt a fórumot, amely — bürokráciától mentesen — szakértő irányítással alkalmas a számítástechnikával kapcsolatos feladatok elvégzésére, összefogására. A gépek beszerzésére és elosztására (is) hivatott Megyei Számítástechnikai Védnöki Testület tagjai bizonyára alkalmasak erre. (monos) F. L. felv. Kiállítások, programok Kulturális egyíittműködés Nem először vallom be, hogy szeretem a szellemes kvízjátékokat, az okos bar- kochbázást, a nyelvi fejtörőket, hasonlókat. Ha egy mód van, mindig megnézem ezek közvetítését a televízióban. Különösen nagy figyelemmel kísérem azt a játékot, amelyben a köznyelvben már ritkábban előforduló magyar szavakat kell kitalálni különböző feladványokból. Egri János sok-sók éve, vagy már évtizede fáradozik az ilyen jellegű játékok vezetésével, illetve ily módon a magyar nyelv ápolásával. Játékának legutóbbi adásán egy igen jó felkészültségű fiatal főiskolai tanársegéd volt egyik partnere, aki a legtöbb segítséggel sem tudta kitalálni, mi lehet az a nyolebetűs szó, ami cével kezdődik és általában a fel- szabadulás előtt, főleg a hadseregben volt használatos. Ez a szó pedig a csics- kás. Nem tudom ezt a fiatalembert elmarasztalni azért, mert ezt a szót nem Ismerte. Még akkor sem, amikor a játékvezető segítségként Svejkre utalt. Svejk ugyanis puccer volt inikább, vagy kutyamosó, de nem csicskás. Még akkor is, ha gyakorlatilag ez ugyanaz. Ám a fiatal versenyző jóval a felszabadulás után születhetett, nem néztem többnek harminc év körülinél, tehát az ő világában ez a fogalom már nem él. Honnan is hallhatott volna a csicskásról, ha történetesen környezetében nem élnék olyan emberek, akiknek csicskásuk, azaz tisztiszolgájuk volt, vagy éppen maguk ikerültek ebbe — a tulajdonképpen kicsit lealázó — munkakörbe. Még az is megfordult a fejemben, boldog lehet ez a fiatal tanársegéd,, hogy nem ismerte azt a világot, amelyben a katonai szolgálatra behívott közkatona a végtelenségig kiszolgáltatott személyi kiszolgálója kellett, hogy legyen felettesének. Ügy tűnik, a változó világban a csicskás fogalma szerteosz- lott és maga a szó is már a tartalom nélküli szavaink közé sorakozik. Ugyanezen a vetélkedőn egy fiatal 'könyvtárosnő nem tudta kitalálni az éjizenét. Pedig annyira próbálta a játékvezető segíteni, hogy csaknem kimondta, de ez a hölgy sem lehetett még harmincéves, vagy még annál is-fiatalabb, feltehetőleg az ő ablaka alatt nem muzsikáltatott az udvarló, és ő nem fogadta azt gyertyavilággal. Panelházas világunkban az éjizene is holt fogalommá válik a szóval együtt. Tovább szőttem a gondolataimat, hány ás hány, az én generációm számára természetes jelentésű magyar szó tartalma válik teljesen ismeretlenné, kopik ki a közhasználatból, és felnövekvő generációk esetleges olvasmányaikban már csak úgy találkoznak Velük, mintha középkori kódexekben olvasnák. A jobbágyról biztos tudnak, hiszen az általános iskolai tananyagban is szerepéi, de már az úrbér fogalma bizonyára kevesek előtt ismert. Szerencsére. Mint ahogy gondolom, az uradalom, a botosispán, a belsőcseléd, a kommenció, a dobraverés, a cselédkönyv hasonlóan ismeretlenek, vagy legalábbis az általuk takart fogalom meglehetősen homályos. Jó lenne, ha tudnák, hiszen apáik, nagyapáik múltjától elválaszthatatlan, de talán nem végzetes baj, ha a fogalommal már nem találkoznak. Mint ahogy az sem baj, ha például a légiveszély szót is csak olvasmányaikból ismerik, és sosem találkoznak azzal, amit ez jelent. És ha nem tudják meg, mi is volt a jő- szolgabíró munkaköre, illetve milyen volt a hatalma, és nem ismerik pontosan, mit jelentett a lelenc. Persze, ez legutóbbi szó néha vissza- visszacseng még napjainkban, meglehétősen pejoratív ízzel. Gyakran olvashatják a közelmúlt történelmét idéző írásokban, egyéb .művekben az üldözött szót. Nem lenne baj, ha ennek fogalmát azért ismernék jobban. Hisszük, hogy nem lesz szükség életünkben e fogalom új- rahasználatára, de még nincs fél évszázada, amikor olyasmik történtek hazánkban és más országokban, amelyek az egy emberöltővel idősebbek életétől elválaszthatatlan történelmet idéznek. S erről jó tudni. Viszont az, hogy mi, vagy ki volt a zu- páskáplár, egye fene, felejtsék el. Az esküdtszéket amerikai filmekből sokan ismerik. De nem tudják már, ■kik voltak a magyar falvakban az esküdtek. A régi magyar közigazgatás ez intézménye már feledésbe ment. A .tanácstagság nem pontos utódja ennek. S elfelejthető lassan — bár nem baj, ha unokáink tudnak róla —, mivel a tartalom már eltűnt mögüle, a főrendiház, meg annak születési jogon való örököstagsága. Hirtelen eszembe jutott, hogy a bajuszkötő és a bajuszpedrő is ma már csak kabarótréfákhan fordul elő, akár a két világháború közötti tréfás jelenetekben, a benzintyúk. Éz a név azt a hölgyet illette, aki motorkerékpáros gavallérja mögött, a hátsó ülésen kucorgóit. Akad' ilyen ma is, bár manapság már inkább a négykerekű benzinüzemű jármű kényelmes ülésén ül a hölgy, s azt már mégsem illik benzintyúknak nevezni. Eszembe jutott még például a végrehajtás. Arra a hivatalos aktusra gondolok, amikor a kisemberek utolsó párnáját is elárvereztethette a bank, vagy egyéb hitelező és a zsellérparasztot még a portájáról iís kiűzték egy- egy végrehajtás után. S innen már elválaszthatatlan a köz- és váltóügyvéd fogalma. Ügyvéd ma is van, s újabban váltó is, lehet, hogy ez a fogalom visszatér? A hitbizományokát a felszabadulás után megszüntették. Legalábbis, ami a földbirtokokat, a nagy uradalmakat illeti. Más tartalommal, mintha kezdene visszatérni. Legalábbis vannak, akik azt hiszik, hogy hivatali beosztásuk, megbízatásuk olyan örök életre szóló és kizárólagos jogú, mint hajdan a hitbizomány volt. Gyakran elmegyek Miskolcon- azokon a helyeken, ahol Miskolc törvényhatósági jog- jal felruházott város egykori határa volt, ahol a Java- dalmi Hivatal vámbódéi álltak. Aki be akart lépni a város területére járművel — a kerékpár is annak számított —, kövezetvámot kellett, hogy fizessen. Ez is a múlté. De az auitósztrádák- nál már úthasználati díjat kell fizetni nyugaton, s tartok tőle, ebben felzárkózunk nyugati szomszédaink mellé. Még szerencse, hogy az M3- as nem jutott el' Miskol- cig. .. A csicskásról mit sem tudó tanársegéd kitűnő eredménnyel lett az aznapi vetélkedő győztese. Nekem meg ezek jutottak róla eszembe... Benedek Miklós A magyar—szovjet kulturális együttműködés akkor teljesíti feladatát, ha ennek révén elmélyül a két ország népeinek barátsága, jobban megismerik és megértik egymást. Ezt hangoztatta Rátkai Ferenc magyar művelődési miniszterhelyettes és Nyina Szilkova szovjet kulturális miniszterhelyettes, amikor szerdán Moszkvában aláírták a kulturális együttműködés r988. évi jegyzőkönyvét. Naiv kérdés, ám azért még gyakorta föltesszük: tanítható-e a demokrácia?, s ha tanítható, hol kell elkezdeni? Ki tanítsa? Az a pedagógus, aki ugyan sokat (fölösen is) hall az „iskolai demokráciáról”, de azt többnyire mint végrehajtó, beavatott alattvaló éli meg? Elvárható-^ attól, akinek mindig „fölfelé” kell figyelnie, hogy partnerként kezeli a rábízottakat? Még igen sok kérdés ide kívánkozik, föl is teszi Sugár Ágnes az Iskola-példák című sorozatában. A legutóbbi műsorában (kedd, Kossuth, 22.50—23), tehát amikor a pedagógusok már alszanak, az egyik „legpikánsabb” kérdésről: az igazgatóválasztásról beszélt. Merthogy törvény van rá. Mód. Lehetőség, de ezek a fránya pedagógusok csak nem tudnak, vagy mernek(?) élni vele. Holott — lám! — már a vállalatok igazgatói, főmérnöki, Az előirányzott program feszített, sok a tennivaló a kapcsolatok bővítése érdekében. Folytatódik a kiállítások, művészegyüttesek, művészek, delegációk cseréje. Kiemelkedőnek ígérkezik a jövő színházi évadra tervefőköny-velői (stfo.) állásaira is pályázatot írnak ki, azaz versenyhelyzetet teremtenek, amelyben vállalkozni kell. Vállalkoznak is a bátrak. De mi van az iskolában? összehasonlítva más intézményekkel, szerveretekkel, az iskola, a tantestület a legho- mogénabb közösség. Itt (optimális esetben) mindenkinek azonos a képzettsége, fölkészültsége, azonos a cél, de még az eszközök is. Ha van terep, amely szinte kínaija magát, hogy itt próbálják, kísérletezzék, modellezzék a demokráciát, akkor az a tantestület. Itt eleve mindenkinek jó emberismerőnek kell lennie, azaz tudnia, hogy kiben szunnyadnak a pedagógusi mellett még vezetői képességek is. A választás kockázata tehát — elvben — kisebb, mint egy vállalatnál, ahol a pályázónak ezernyi ismeretlen komponensre kell fölkészülnie. Ha nem válik zett szovjetunióbeli III. magyar drámafesztivál, amely szeptembertől 1989 áprilisáig' tartana. Az együttműködés a kultúra minden területét átfogja, s most az a cél, hogy hatékonyabbá, munkajellebe valaki iskolaigazgatónak, akkor sincs vész, veszi a krétát, a naplót és tanít tovább. Az iskolában (ha jó) a pedagógusé a legnagyobb rang, az igazgató amolyan primus inter pares, azaz első az egyenlők között. Ahol nem így van, ott demokráciáról se beszélhetünk. Válassza hát meg a tantestület az igazgatót, mondja a rendelet. Jó. Azaz dehogy is jó — tudtuk meg a műsorból. Ezerötszáz igazgatói állást hirdettek meg, de nem pályáztak mindre. Mar ez is furcsa. A vállalkozókedv hiányzik, a kurázsi? No, nem olyan egyszerű a dolog. A jelöltről, még mielőtt a tantestület, tehát választás elé kerül, véleményt mond: a párt-, a KISZ-, a szakszervezet és a tanács (a sorrend esetleges), azaz több helyen is „elvérezhet”. A legegyszerűbb, ha kimondják róla, hogy „alkalmatlan a vezetésre”. Akikor még jelölt .se lehet. Törvénytelenségről szó sincs — gűbbé váljon — mondta Rátkai Ferenc, hozzátéve, hogy a szép hagyományok ápolása mellett mindinkább eleget kell tenni az új követelményelmek is. Mint a magyar miniszterhelyettes az MTI tudósítójának elmondta, a szovjet partnerrel egyaránt a közvetlen kapcsolatok erősítését szorgalmazzák oktatási intézmények, szín- társulatok, művészi közösségek között, a káderek felkészítésében és továbbképzésében. mondták a riportban — „csupán” manipulációról. A pácienst be lehet hívni, barátságosan el lehet beszélgetni vele, meggyőzni, hogy vállalja vagy ne vállalja, s maga a választási aktus csupán formaság lesz. A szociológusok utánanéztek. Az igazgatók kétharmada maradt a régi, húsz százalékát a tanács jelölte, s csak a maradék tíz százalék „jött be” újként, a választás után. Miért? Csak! „A pedagógusok nem hittek benne (tudniillik a választásban), bizalmatlanok voltak” — mondta az egyik interjú alanya. Gondolom, túl nagy érzelmi megrázkódtatást sem okozott. Az ember a főnökeit nem választja. Olyanok, amilyenek, egy idő után beletörődünk, elfogadjuk. A pedagógusok is. Márpedig a választás így csak kínos, fölösleges procedúra, s káros is, mert lejáratja a demokrácia fogalmát. Kár, mert ,a gyerekek, akik az életük döntő, nagyobb részét az iskolában töltik, a felnőttek magatartását másolják, azt hiszik, hogy ez a demokrácia. Csoda, ha fásult, mísz, közönyös ifjúként kezdik az életet? Több kérdésem nincs! Horpácsi Sándor Rádió mellett ---------I skola-példák ■ (Igazgatóválasztás)
