Észak-Magyarország, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
198B. február 1., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Ha sok, az a baj, ha kevés... ’ Három-négy évvel ezelőtt annyi burgonya termett, hogy hegyekben állt, nagy része megrohadt, nem tudták értékesíteni. Tavalyelőtt kevesebb volt, de jó minőségű és olcsón jutottunk hozzá. A felvásárlási ár nem haladta meg a 4— 5 forintot, és 8—9-ért már a vevő is válogathatott a szebbnél szebbek között. Tavaly beütött a „burgonyavész”. Kevés termett, (keveset ültettek?), s bizony importálni kellett. Annak viszont kétségtelenül örültünk, hogy a behozott ára maximált, míg a honi szabadáras, így emelkedésének semmi sem szabhat gátat. Aztán már az importnak sem örülhettünk kellőképpen, mert amint beérkezett, kiderült, hogy nem bírja a tárolást, s a legnagyobb felhasználók — a vendéglátóipari vállalatok — szerint szinte ehetetlen, fekete lesz a főzés után. Nem gusztusos, nem ízletes. A hűtőipar nemigen tud belőle fagyasztott hasábburgonyát készíteni. Mit tehetünk hát? Az Agro-Skála 15 forintért, a Zöldért 16,50-ért adja. Ha igazán szépet akarunk, a kistermelők 18—20 forintos krumpliját vehetjük meg. (Három évvel ezelőtt 4—5 forint!) Igaz, mint a szakemberek mondják, az importtal együtt elegendő lesz belőle, de az árát nem garantálhatják. Az újig még drágább is lehet. Az elmúlt évben nyár végén olyan hírek keringtek, hogy az ügyeskedők a termőföldről felvásárolták kiúsatlanul, csak úgy megsaccolva, hogy mennyi lehet a bokrok alatt. Nekik megérte, hiszen ők ugyan nem mezőgazdászok, de biztosak voltak abban, hogy kevés lesk, ami itthon termett. Nem tudunk gazdálkodni megtermelt javainkkal. Majd mindenre ráfizetünk. Nálunk az sem jó, ha valamiből sok van, az sem, ha kevés. Amikor sok szőlő termett, s volt bőven bor, nem tudtuk hová tenni, a tavalyi kevesen pedig csak sopánkodtunk. Amikor sok volt az uborka, nem kellett senkinek, a következő évben pedig csak csillagászati árért kaphattuk, még az elrakottat, konzerváltat is. A sort hosszan folytathatnánk, de attól a burgonya ára nem megy lejjebb. Csak a pumpa. Bennünk. Feljebb! (obc) Milyen a telefonhálózatunk? Első hallásra meghökkentő a bejelentés: új, a távbeszélő-hálózatra épülő szolgáltatásokat vezetett be a posta. Már külföldre induló távmásolást is kérhetnek a magyarok. Európában tizennyolcadikként hazánkban vezették be a teletexet, az új távközlési szolgáltatást. Január elsejétől pedig bármely magyar automata telefonközponttal rendelkező településről 'konferenciabeszélgetés kezdeményezhető. Ami azt jelenti, hogy összesen tíz ember, magyar és külföldi létesíthet telefonkapcsolatot egyazon időben. Az bizonyos, eddig ismeretlen szolgáltatásokról van most szó. Nézzük a távmásolást! A szükséges berendezés a már meglevő távbeszélővonalra telepíthető úgy, hogy a telefonkészülék a távbeszélgetésen kívül távmásolásra is használható. Csaknem kétmillió távmásoló működik a világon pillanatnyilag. Hazánkban mindösz- sze százötven van, nagyrészt külkereskedelmi vállalatoknál. A távmásolót az előfizetőnek kell megvásárolni, a posta viszont engedélyezi és üzembe helyezi. A teletex talán még a távmásolónál is többet tud, egy gépelt oldalt tíz másodperc alatt továbbít. Jelenleg Miskolcon és Zalaegerszegen végeznek fejlesztési munkát a szakemberek. Budapesten megkezdődött a mobil-telefonhálózat kiépítése. Valószínű, hogy telefontéren tényleges, számottevő , előrelépésre majd csak a VIII. ötéves tervben számíthatunk. H. T. A. dolog, amely később üggyé nőtte ki magát, még a nyáron kezdődött. Hiába járta a várost, sehol sem kapott a gyereknek bébi-méretű szandált. Legalábbis olyat nem, amilyenről a különböző gyermeknevelési könyvek írnak: legyen kérge, mert az stabilan tartja a lábat, és talpbetétje — ne váljon lúdtalpassá a gyerek! Járta tehát a város üzleteit, de mindhiába. Azaz mégsem: egyszer kapott egy párat, hazavitte, de kiderült, olyan nagy, hogyha tömnék a gyereket, akkor se nőne bele a nyáron. Hívta a boltot, cseréljék be. Először nem volt mire, majd biztatták, hozza be a nagy szandált. Be is vitte, hiába. Az i ígért csere-áru nem érkezett meg. A gyerek ott állt szandál nélkül, az anyja pedig sírással küszködve a panaszkönyvet kérte. Azt érte el vele, amire számított: kapott egy kedves válaszlevelet, hogy a gyártók nem szállítanak, ezért nem is kínálhat kis szandált a kereskedelem. Közben rádióban, tévében gyakorta elhangzott: az a baj, hogy a kereskedelem nem rendel a gyártótól. És magában szidta az orvosokat: miért olyan szandál viselésére biztatják a szülőt, ami égen-földön nincs? Már-már odáig jutott, hogy a gyereket hibáztatta, miért akkora a lába, amekkora és miért pont most? Miért nem nagyobb egy számmal, vagy kisebb kettővel? Anyja megvigasztalta: — A ti időtökben is mindig éppen az a méret hiányzóit", ami kellett. Nem tudom, felnőtt-e ebben az országban olyan nemzedék, amelyik mindig megfelelő méretű cipőt hordott — tette hozzá töprengve. Egyszer egy maszeknál kapott a megfelelő méretű szandálból, vett is azonnal két párat. Otthon kiderült, hogy az egyiknek szűk a lábfeje. Elraktározta egy fiók mélyére a kis szandált. Jó lesz majd a kistestvérnek — gondolta — hiszen úgyis szeretnének még egy gyereket. A férj beleegyezően bólintott, magában pedig elégedetten nyugtázta, hogy milyen gondos, előrelátó az asszony. És ebből támadtak a bajok. Továbbá a kereskedők vigasztalásától, akik ezt mondták: — Majd meglátja, lesz szandálunk őszszel és télen bőven, olyankor kell venni! Ettől a biztatástól és a nyári kínlódásoktól az asszony tudata állandóan a szandál-vásárlás körül mozgott. Hiába köszöntött be a cipős, majd a csizmás korszak, még mindig a kis szandálokat leste a polcokon. Vett is belőle néhány párat. Férje egyelőre jó indulattal szemlélte a dolgot, szó nélkül tűrte, hogy a család költségvetésében mind jelentősebb szerep jut a szandáloknak. De amikor egyszer a hűtőből kolbász helyett is kis szandált: húzott elő, úgy érezte, betelt a pohár. Rábeszélte asszonyát, hogy menjen pszichiáterhez. Ügy is lett. Az orvosnő érdeklődésére, hogy melyek a problémái, a beteg kérdéssel válaszolt: — Doktornő, van önnek kisgyereke? Próbált mar neki nyáron szandált vásárol-?, ni? — és mondta, mondta a magáét... A pszichiáternő megértőén bólogatott, hogyne, neki is van gyereke, ő sem kapott nekik cipőt.. . majd beírta a beteg kartonjára a kórismét: Szandál-szindróma... — m. szabó — A tábor vezetője beszámol a vendégeknek a munka eredményeiről Maróthy Lászlóval a környezetvédelemről Olvasóink napról napra H nyomon követhették az aggteleki Baradla-expedi- ció munkáját. Arról is hirt adtunk, hogy Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter látogatóban járt a barlangászoknál, sőt maga is beöltözött, csizmát hull zott, és teljesítette a nagy If túrót, Aggtelekről Jósvafö- É re ment át a föld alatt. 1>: A túra előtt találkozott a sajtó képviselőivel és válaszolt azokra a kérdésekre, melyek az új minisztérium munkájára, fel- Ü állására, tennivalóira vonatkoztak. Mi elsősorban || a megyénkben meglévő, már akuttá vált problémákra kértünk megoldást remélő válaszokat. A kérdések első fele természetesen az expedíció munkájára vonatkozott, illetve ezzel kapcsolatban az Aggteleki Nemzeti Park és a Baradla-barlang jövőjére, idegenforgalmi fejlesztésére. Épp napjainkban (a Sajó és Bódva újabb szennyeződése kapcsán) vált ismét aktuálissá kérdésünk, mely a víz- gazdálkodásra, a határvizek állapotára, a határvízi egyezményekre vonatkozott. De érdeklődtünk a megye aprófalvas településeinek vízellátásáról, a zacskós víz „kiváltásának” határidejéről ugyanúgy, mint a miskolci és a rudabányai égetőmű építéséről. A miniszter elmondta, hogy az új minisztérium jelenlegi felállásában csak közbeeső állomásnak tekinthető a végleges struktúra kialakítása előtt. Feladataik komplexek, nemcsak a környezetvédelemre van jogosítványuk, foglalkozniuk kell a természeti erőforrások (a víz, a föld, az ásványvagyon) és a tárca kapcsolatával is. Más minisztériumokkal is együtt kell működniük (hiszen például a víz hozza és viszi az ipar és a mezőgazdaság, de a lakosság „elkövetéseit” is), így egy idő után a védelemtől a környezetgazdálkodás felé kell lépni. Vizsgálni kell, hogy milyen fejlesztéseket bír el a városi, az ipari, a mezőgazdasági struktúra. Ilyen komplex vizsgálatra Borsodban is szükség van és minél hamarabb. Aggtelek fejlesztésével kapcsolatban Maróthy László beszélt arról, hogy a további feltárási programok eredményétől is függenek a fejlesztési beruházások. Gazdálkodás, öntevékenység, társadalmi munka, plusz állami forrás: ezek biztosítják, hogy az értékek ne menjenek veszendőbe. A minimális program az lehet, hogy legalább az maradjon meg, ami van. A feltáratlanság, ismeretlenség és a távolság miatt kihasználatlan a megye és Aggtelek idegenforgalma. Sajnos, akármiről beszélünk, azonnal az anyagi kérdések kerülnek előtérbe. Ügy kell megvizsgálni a lehetőségeket, hogy minél célszerűbb megoldásokat találjunk. Például Aggteleken érdemes lenne megvizsgálni a közös lehetőségeket Csehszlovákiával. A határvizekről, a határvízi egyezményekről szólva a miniszter elmondotta, hogy a két ország közötti kapcsolatok ezen a területen is elevenek, bár vannak még meg nem valósított elképzeléseink. Vízkészleteinket csak összefogással lehet gazdaságosan hasznosítani. A nehezebb gazdasági helyzetben sem léptek vissza egyetlen településen sem az egészséges ivóvíz biztosítása ügyében. A vízműtársulások megalakulásának eredménye, hogy egyre fogy a rossz ivóvizű települések száma. Az anyagi forrás a központi szervek támogatásából (40 százalék) és a lakossági társulásos megoldásból (60 százalék) biztosítható. A jelenlegi tervciklusban már szétosztották az erre fordítható összegeket. De célunk csak az lehet, hogy mindenütt biztosítsuk az alapvető kul- túrfokot jelentő egészséges ivóvizet. Ma már a csatornázás (éppen környezetvédelmi szempontból) legalább olyan fontos, mint a vízellátás. A lakosság részéről ugyanolyan mértékben szükség van az anyagi terhek vállalására, mint az ivóvíznél. Az állami pénz az új felállásban sem több. így az égetőművek felépítésére változatlanul nincs pénzünk. De csak anyagi okok miatt csúszik a határidő, addig is dolgoznak a jogszabályok véglegesítésén. Jelenleg szélsőséges anomáliák találhatók a kérdésben. A rossz kezelés (a szemét, a hulladékok kezelése) miatt épp az ivóvíz biztosítása került veszélybe. Ezután ismét a barlangászaira. a barlangok kezelésére terelődött a szó. A beszélgetés már a Baradla-barlangban folytatódott. Maróthy László útközben mindent alaposan megnézett, mindenről érdeklődött. Elmondták neki, hogy a barlangon átfolyó patak is erősen szennyezett már, a határon túlról is és Aggteleken is abba csatlakoznak a kommunális csatornák... A miniszter tiszteletére hosszú idő után először bekapcsolták a fény-hangjáté- kot. A színes reflektorok megvilágította cseppkőoszlopok verték vissza Bach orgonamuzsikájának hangjait. Ez fenséges! — lelkendezett Maróthy László és újból szóba kerültek az idegenforgalom lehetőségei. Lent a táborban nagy érdeklődéssel hallgatta a barlangászok beszámolóit. Kérdéseket tett fel a részletekről, a kutatómunka eredményeiről, majd a következőket mondta: — Most minden időnket leköti a minisztérium szervezése. Mégis eljöttünk ebbe a táborba, hogy azokkal beszéljük meg a barlangtémát, akik csinálják. Egyébként azt szeretnénk, hogy a minisztériumnak az legyen az igazi ereje, hogy nem a székhelyén, hanem a területeken, a tettek színhelyén dolgozik. Ez a munka a bürokrácia eszközeivel nem végezhető el. Kell a törvény is, a szabályozók is, de szoros együttműködés kell azokkal is, akik az egyes területeken tevékenykednek. — Ismerjük a különböző területek művelőit, akik elhivatottsággal óvják a magyar föld környezeti elemeit. Nincs benne különös, hogy itt vagyunk, jövünk máskor is. A barlang hasznosításához sem sajnáljuk a meglévő pénzt. Azon gondolkodunk, hogyan kezeljük, hogy ne romoljon tovább az állaga. Nem vagyok érzelgős, de a hangversenyteremben meghatódtam. Jó lenne, ha minél többen láthatnák ezeket a szépségeket. — Örülök ennek a találkozónak, kifejezem elismerésemet azért a munkáért, amit itt elvégeztek. Ha az egész társadalomban ilyen lelkesen folyik majd a munka, nem lesz baj. Még egyszer gratulálok — fejezte be köszöntőjét a miniszter. Szatmári Lajos
