Észak-Magyarország, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-08 / 6. szám
1988. január 8., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Tótra gépkocsik szállítják az osztályozott lignitet Ilyen úttalan utakon közlekednek a járművek Itt osztályozzák a felszínre hozott szenet Csaknem egymillió tonna lignit Biikkábrányből A fejlesztés üteme lelassult, de nem állt meg Az új vállallkozá&i formáik 1982-ben .kapták zöld utat a magyar gazdaságban. Az azóta eltelt éveik alatt bebizonyították életképességüket. Ennek is köszönhetően gyorsain elterjedtek az építőiparban is a kisvállalatok, a kisszövetkezeteik, a kisvállalkozásokként nyilvántartott vállalati gazdasági munkaközösségeik és szövetkezeti szakcsoportok, valamiint a magánosok munkaközösségei. Számuk az 1982-es 1219-ről 1986-ban elérte az 5600-at. A legnagyobb arányban a kisvállaltatok és a kisszövetkezetek növelték népszerűségüket, ezek száma öt év alatt megnyolcszorozó- dott. Érdekes tendencia figyelhető meg az építő kisszervezetek között: a 20 százalékra emelt különadó hatására — amit a velük szerződött megbízónak kell fizetnie — a szakcsoportok és a gazdasági munkaközösségek jelentős hányada alakult át a kedvezőbb gazdálkodási' feltételeket nyújtó kisszövetkezetté. A kisszervezetek jelentősége, fontossága mellett szól az a tény, hogy az általuk elvégzett építés-szerelés értéke 1986-ban meghaladta a 22,3 milliárd forintot. Zömében olyan munkákra vállalkoznak, amelyek nem érik meg a nagyobb állami vállalatoknak, ezzel bizonyítják, hogy erre a szervezeti elemre szüksége van az építésügynek. Népszerűségüket mutatja, hogy a különböző kisszervezetekben foglalkoztatott dolgozók létszáma is erőteljesen fejlődik, 1986-ban már 69 ezren választották megélhetésükhöz ezt a formát. Arról nincsen statisztika, .hányán vannak azok, akik korábban állami vállalatinál vagy építőszövetikezetnél dolgoztak, és azt az állásukat hagyták oda egy jobban fizető gmk-tagságért. Akkoriban sokain megkongatták a vészharangot: mi lesz az állami iparral, ha legjobb szakemberei elmennek? A kérdésre .maga az élet adta meg a választ. Azzal, hogy a nagy szervezetek is arra kényszerültek, a piaci lehetőségekhez alakítsák formájukat, kevesebb emberrel, kisebb rezsivel, mozgékonyabb szervezettel álljanak ki a piacra, a.ho.1 a versenytársak között nemritkán korábbi munkatársaik is szerepélnék — egy ■kisszervezet égisze alatt. Ennek a szervezeti formának az életképességét jól mutatják, hogy bár 1985- ben és 1986-ban nagyobb lett jövedelmük elvonása, számuk és megtermelt jövedelmük nem csökkent. Emelkedett a társadalombiztosítási járulék, növekedett a társasági adó, mégsem csökkent drasztikusan a kisszervezetek szúrna. Az viszont kétségtelen, hogy korábbi dinamikus fejlődésüket lefékezte. Ekkor újabb, belső átalakulás indult meg közöttük. A kisszervezetek abba az irányba húzódtak, ahol kevesebb kötöttséggel kellett számolniuk. A vállalati gazdasági munkaközösségek tekintélyes része például úgy működik, ho.gy létezésük feltételeit gyakorlatilag az anyavállalat szabja meg. Pontosabb volna ezeket a vgmk-kat „rohambrigádoknak" nevezni, ök azok, amelyek hétvégeken vagy késő este még ott vannak az építkezésen, ha szorít már a határidő. Nem keresnek külön munkát, mert mindig kapnak „házon belül” elegendő megbízást. A szakcsoportok már arra kényszerülnek, hogy önállóan vállalkozzanak, mert létrehozójuk leggyakrabban maga is egy másik kisszervezet. A legszabadabban a magánszemélyek által alapított gazdasági munkaközösségek és kisszövetkezetek vállalkoznak, amelyek minden „védőernyő” nélkül állnak a versenytársaik között. A piaci előrejelzések ismeretében arrta lehet számítani, hogy a kisszervezetek teljesítménye és piaci részaránya növekedni fog az elkövetkezendő években, akkor is, ha számuk csökken. Azért, mert ezeknek már egyre stabilabb helyük van, és jól illeszkednek az építési igények megváltozott struktúrájához. Ezen belül eltérő fejlődési pályát rajzolnak az ÉGSZI szakemberei — Okik a piac várható változásairól tanulmányt készítettek — az egyes kisszervezet! formáiknak. Véleményük szerint a vgm-ak, a s Kik csoportok, a gazdasági munkaközösségek közel állnak már ahhoz a szinthez, amit indokol a kereslet. A kisvállalatok és kisszövetkezetek pedig azt a kört adhatják, amelyből kiválasztódhat a magyar építőipar struktúrájából még hiányzó középvállalati mezőny. Egyes számítások szerint a szakcsoportok és a vállalati gazdasági munkaközösségek építési tevékenysége 1988-ban körülbelül 8 százalékkal .növekedhet, a gazdasági munkaközösségekben pedig 15 százalékkal lehet nagyobb a teljesítmény. A kisszövetkezeteknél is csökkenni fog a termelés dinamikája, de az idén várhatóan még eléri a 35 százalékos bővülést. Összességében a kisszervezetek 32 milliárd forintnyi értékkel gyarapítják a nemzeti vagyont. Ezzel újból leteszik névjegyüket, és létjogosultságukról meggyőzhetik a még mindig kétkedőket. Sz. K. Nem kedvez az időjárás a bükkábrányi külszíni bányaüzemnek. A gépjárművek kerékagyig a sártengerben, embert, gépet egyaránt próbára tesz a szokatlanul enyhe tél. Az üzemindítás első évében, 1985-ben hasonlított a helyzet a mostanihoz, ráadásul a lignitet szállító tehergépkocsik akkor még a 3. számú főúton közlekedtek, s az úttestre felhordott sár nagymértékben veszélyeztette, illetve akadályozta a forgalmat. Időközben a bányaüzem megépíttetett egy új, kizárólag a szén szállítására szolgáló 5 kilométer hosszú útszakaszt, azóta zömmel ezen közlekednek a járművek. Ennek ellenére előfordul, hogy egyik-másik gépkocsi célfuvarral a bányából közvetlenül a 3. számú fő közlekedési útra hajt, felhordva rá a temérdek sarat is. — De hát tavaly elkészült egy több kilométer hosszú szállítószalag, amely a bányából a Bükkábrány határában létesült iparvágány állomására továbbítja a lignitet. Miért nem ezen történik a szállítás? — kérdeztük Unger Pétertől, a külszíni bányaüzem vezetőjétől. — A szállítószalagot egy időre leállítottuk, ugyanis a vagonokba továbbított vizes, nedves szén kiürítése nem ment zavartalanul, ezért most nagy teherbírású járművekkel közúton szállítjuk a lignitet a Gagarin Hőerőműbe. Amint az idő kedvezőbbre fordul, ismét igénybe vesszük a szállítószalagot. — Az előbbiekben szó esett róla, hogy jelenleg a Gagarin Hőerőmű használja fel a Bükkábrányban kibányászott szenet. Borsodban nincs rá igény? — Dehogy nincs. Például a tiszapalkonyai széntüzelésű hőerőmű kezdettől fogva nagyfogyasztónk. Két évvel ezelőtt csaknem négyszáz- ezer tonnát tüzelt el a bükkábrányi lignitből, igaz, az elmúlt esztendőben már csak 163 ezer tonnát vásárolt tőlünk. A csökkenés oka az volt, hogy rendkívül nagy mennyiségű porszenet kapott az ország különböző részéből az erőmű, amit ugyancsak el kellett használnia. — Ami az igényeket illeti, tavaly a lakossági vásárlás is növekedett, összesen 63 ezer tonna lignitet vettek a Tüzép-telepeken, illetve adtunk el a helyszínen — újságolta az üzemvezető. — Ez pedig azt bizonyítja, hogy az emberek már korántsem idegenkednek any- nyira a lignittől, mint a kezdet kezdetén. Ennyi pénzért — egy mázsa lignit ára 13 forint 70 fillér, plusz minimális rakodási költség — nagyon megéri vásárolni. — Ezek szerint volt munkájuk a bányászoknak 1987- ben is. — Az elmúlt évben összesen 969 ezer tonna szenet küldtünk a felszínre, amelyből a Gagarin Hőerőműnek 525 ezer tonnát, míg a Tho- rez külfejtési bányán keresztül 150 ezer tonnát értékesítettünk. A bánya múlt évi munkájának eredményessége lemérhető azon is, hogy 166 millió forint nyereségtervünket túlteljesítettük, miközben sikerült javítani a kibányászott lignit minőségét. — Hallottunk róla: szakmai körökben vita folyt arról, érdemes-e az alsó rétegben található lignitvagyont is felszínre hozni. — Hogy mindenki megértse: a mintegy tíz méter vastag főtelepet az alatta lévő alsó rétegtől kétméteres meddő választja el. Ennek az utóbbinak a kitermeléséről van szó. Ha ugyanis ezt elmulasztjuk, késc'bb erre már nem kerülhet sor. Végül is úgy döntöttünk, kibányásszuk az alsó rétegben lévő lignitet is. Tavaly például 60 ezer tonnányit hoztunk belőle felszínre, az idén pedig 190 ezer tonnát irányoztunk elő. — Azért még történt egy s más a külszíni bánya életében. — Égetően szükség van az új telephelyünk mielőbbi kialakítására — húzta alá az üzemvezető. — Ez a munka folyamatban van, már elkészült az ötszázhetven személyes öltöző és fürdő, épül a dízel-javítóműhely is. — Az illetékes kormányzati szervek korábbi döntése értelmében 1990-re évi 2,5 millió tonnára kellett volna bővíteni a bánya termelését. — Valóban ez volt a terv, ami időközben — a népgazdaság szűkös pénzügyi lehetősége miatt — módosult. Persze korántsem arról van szó, hogy a fejlesztés leállt, csupán az üteme mérséklődött. Ez azt jelenti, hogy 1990-re 2,5 millió tonna helyett másfél millió tonna szén kitermelésére alkalmas bányát kell kialakítanunk Bükkábrányban. Ehhez persze biztosítani kell a műszaki-technikai feltételeket, újabb nagy teljesítményű kotró- és hányórendező gépsort kell üzembe helyezni, ami bizony sok száz millió forintba kerül. — S mit tartalmaz az idei terv? — Ebben az évben az üzemi terv 900 ezer tonna lignit kitermelését írja elő, erre a mennyiségre teljes egészében a Gagarin Hőerőmű tart igényt. A lakosság részére pedig annyit biztosítunk, amennyire az év során kereslet mutatkozik. Lovas Lajos Fotó: Laczó József Tervük: egymillió dollár bevétel A társulás eredményes Az igazgató fiatal ember, mint ahogyan a vállalat is, melynek az élén áll. És fiatalok azok az asszonyok, lányok, akiknek keze munkáját messzi országokban dicsérik. Az Encsi Konfekció- gyár Közös Vállalat (mely azelőtt a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár gyáregysége nevet viselte) az elmúlt esztendő szeptember elsejétől önálló lett. A pontosabb titulus: önálló jogi személyként működő közös vállalat. Vagyis a két alapító cég — a Konsumex és a már említett szövőgyár — berkein belül önállóan gazdálkodnak. — Korszerűbb ez a felállás — vélekedik Szabó Gábor igazgató. — Igaz, minden ezzel járó teher is megjelent rögvest. De ennek ellenére gyárunk, úgymond már jól „beállt” a termelésre. Erre az évre 1 millió dollár bevételt tervezünk, szemben a tavalyi — 1987-es — 400 ezerrel. — Mely országokba exportálják a férfiruhákat? — Termékeink 99 százalékát tőkés országokba, például Kanadába, Belgiumba, de nem is folytatom, mert nagyon hosszú a lista. Meg kell azt is mondanom, hogy a Konsumex társulásával minőségi változás állt be az exportban. Ez a cég ugyanis kiterjedt külföldi kapcsolataival biztosítja a stabil piacot, s ezáltal az értékesítésben minőségi változás következett be. A gyár egyébként 280 embert foglalkoztat. Most havonta 6—7 fő lép ki, illetve be. Ez jóval kevesebb, mint a kezdeti időszakban. Ugyanis itt modern gépekkel kell dolgozni, és bizony, ezek kezeléséhez, betanulásához bizonyos iskolai végzettség is szükségeltetett. A jelentkező dolgozók nem mindegyike volt erre képes ... — Belföldi piacra nem is szállítanak? — Minimális az a meny- nyiség, amit a hazai kereskedelmi partnereknek szállítunk. Azt a keveset a Fontana veszi át, mert az itt készült ruhák árai meglehetősen magasak. Tehát egyértelműen exportorientált ez a gyár. S mivel ez így van, nekünk a mostani exportot ösztönző szabályozás nagyon jó. Minden megtermelt 5 dollárból kapunk egy dollár importkeretet. Lehetőség lesz a fejlesztésre is. — És akarnak is fejleszteni? — Igen. Még egy épületet szeretnénk építeni, ahol a gyártás-előkészítéshez, szabászathoz szükséges berendezéseket helyeznénk el. Ez együtt jár létszámbővítéssel is — úgy harminc-negyven embernek tudnánk munkahelyet biztosítani. Ezen felül még szeretnénk, ha a harmadik műszak is „tető alá kerülne”. Egy a gondunk: a helyi munkaerő-kínálat behatárolja a lehetőségeket ... Mindezen törekvések, úgy gondoljuk, nagyon helyesek. Hisz’ elég, ha itt csupán két dologra gondolunk: a meglevő foglalkoztatási nehézségekre és arra, hogy az en- csi térséget elmaradottnak nevezik manapság. (mészáros) Építőipar Miért viragaznah a kisszervezetek?
