Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
1987. december 5., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 „Emberiességgel Vöröskeresztesek köszöntése Fontos állomásához érkezett a nagy múltú Magyar Vöröskereszt: ma kezdődik a Parlamentben a VII. kongresszus. A Magyar Vöröskereszt azért tudott az elmúlt esztendőkben — általános elismerést kivívóan — megbirkózni bővülő-növekvő feladataival, mert társadalmunk számára oly értékes tevékenységében mindig támaszkodhatott az ország minden helységébe eljutó mozgalomra, tagjainak önkéntes áldozatvállalására. Egészségvédelmi, családvédelmi és kiterjedt szociális tevékenységét az egészség- ügyi tárcával, a tanácsok szakigazgatási szerveivel és intézményeik vezetőivel szoros együttműködésben végezte. A jó ügyhöz méltó kitűnő munkakapcsolatokat épített ki a Vöröskereszt — többek között — az ifjúsági és az úttörőszövetséggel, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal, a polgári védelem parancsnokságaival. A sokszínű mozgalom népszerűségét, tevékenységi körének vonzását egyébként jól jelzi. hogy aktivistái szerte az országban összesen több mint tízezer alapszervezetbe tömörülve szorgoskodnak. Munkálkodásuk vezérfonalát, lényegét a találó nemzetközi jelmondat, Per humanitatem ad pacem — Emberiességgel a békéért — határozza meg. S mindenképpen jó dolog, hogy emberiességre változott a kö- nyörületesség. vagyis az a jelszó, amelyet múlt századi 'megalakulásakor hirdetett, li.ai.ipesi. Debrecen, Győr. y Hatvan. Kecskemét, Szombathely, Pécs és Szeged I után, várhatóan a jövő év elején Miskolcon is létrejön a Lelkisegély Telefon- szolgálat. A megyei kórházban működő telefon- szolgálat tagjait már kiké- ; pezték, s hogy mikortól és milyen számon hívhatók majd, későbbi időben tájékoztatjuk az olvasókat. A technikai feltételek megteremtése ugyanis — sajnálatos módon — elhúzódott. A szolgálat oly mértékben készen áll már. hogy novemberben egyik alapító tagja lett a Debrecenben létrejött Lelkisegély Telefonszolgálat Országos Munkaszövetségének, amely az IFOTES-ben Nemzetközi Telefonos Lelkisegélynyújtási Szervezet) hazánkat képviseli. A telefonszolgálat kezdete az 50-es évekre nyúlik vissza. Közép-Európa különböző nagyvárosaiban jelentek meg emberek, akik a telefon segítségével öngyilkosság-megelőző tevékenységbe fogtak. Amikor 1960-ban Svájcban megtartották az első nemzetközi találkozót, Európa 10 országában 4.1 telefonszolgálat volt ismert. Az IFO- TES nemzetközi - bizottságának utolsó ülésén mór a lengyelek is ott voltak, a jövő évire a magyar küldöttség is készül. A Debrecenben megtarnépszerűsített a Nemzetközi Vöröskereszt. • Hiszen napjainkban már (bármilyen társadalmi berendezkedésű országról legyen is szó) valóban nem lehet, s nem is elegendő csupán kö- nyörületességböl segíteni; ha kell, tanáccsal vagy jó szóval, ám ha szükséges, pénzzel, tettel is szükséges. A sokfajta vöröskeresztes tennivaló közül változatlanul a legtöbbeket érintő feladat volt és marad: az egészségügyi szervekkel együttműködve részt venni az emberek, a lakosság egészség-kultúrájának fejlesztésében. Továbbra is különleges figyelmet kell szentelni a fiataloknak, hiszen a helyes szokások kialakítására ez a korosztály a legfogékonyabb. Ezért igyekszik segíteni a mozgalom a szülőknek és az iskolának a családi életre nevelésben, a káros szenvedélyek — az alkohol, a dohányzás, a drog — ártalmainak ismertetésében. S bár természetesen a fiatalsággal, a családdal, vagy akár az idős emberekkel való humánus foglalkozás nem egyedül a vöröskeresztesek dolga, többnyire ők kezdeményeznek, szerveznek, segítenek, igyekezvén minél több embert bevonni e társadalmilag oly fontos és hasznos tevékenységbe. Városokban, de községekben is mind gyakrabban tapasztalható, hogy — az ellátásra, gondozásra szorulók számának növekedésével — a vöröskeresztes alapszervezetek, már az iskolaiak, nagy gonddal vállalják a rászotott alakuló ülésen — amelyen Pécs és Szeged nem vett részt — elfogadták az IFOTES alapelveit, amely többek között ilyen szabályokat tartalmaz: — a telefonáló segélykérő számára teljes titoktartást kell biztosítani. Olyan információk, melyek az ő közvetítésével jutnak a telefonos lelki segélyszolgálat birtokába, csak beleegyezése esetén közölhető más szervekkel. — A szolgálat tevékenysége során sem annak munkatársaira, sem a telefonáló segélykérőre nem szabad semmiféle vallási, politikai vagy ideológiai nyomást gyakorolni ... — A telefonáló segélykérőtől sem pénzbeli, sem egyéb anyagi honoráriumot nem szabad elfogadni. — A telefonos szolgálat munkatársai bírósági vallomást nem tesznek. Hazánk különböző városaiban dolgozó szolgálatok általában ezeknek az elveknek megfelelve működnek már évek óta. Most tehát már Miskolcon is vannak erre a munkára képzett emberek, vannak elfogadott alapelvek — de hogy telefon mikor lesz? Az ígéret január 1-i indulás volt. Lehet hogy valóban megteremtődnek addig a tárgyi feltételek is? Csak bizakodhatunk. Megdöbbenve olvastam a Népszabadság egyik számában, hogy a fővárosban ruló idős emberek rendszeres istápolását; sok helyütt bekapcsolódnak a házi betegápolási hálózatba is. Több százezer önkéntes véradó biztosítja térítés- mentesen a gyógyászati eljárásokhoz szükséges jelentős mennyiségű vért. Hány és hány ember életét mentették meg azok, akik mindig készen állnak az életmentésre; arra. hogy biztosítsák embertársaiknak a semmi mással nem pótolható vért. A Magyar Vöröskereszt VII. kongresszusán sok mindenről esik tehát szó, amikor öt esztendő munkájának eredményeit és fogyatékosságait mérlegre teszik. A fél évtized mozgalmi munkájáról készült számadáson túl arról is: miként szolgálhatja e mozgalom a továbbiakban még eredményesebben a felvállalt nemes ügyet. A kétnapos tanácskozás alkalmából egész társadalmunk szeretettel köszönti a vöröskeresztesek népes táborát, amely hasznos tevékenységével — az egészség- ügyi felvilágosítással, az elsősegélynyújtással, a tisztasági és környezetvédelmi feladatokba való bekapcsolódással, az önkéntes véradómozgalommal, a család- védelemmel, a társadalmi mentőszolgálatokkal, a nemzetközi segélyakciókkal — segíti a szocialista humanizmus eszméinek szélesebb körű terjesztését. Kívánunk tartalmas, eredményes tanácskozást, majd az új feladatok megoldásához minden vöröskeresztesnek erőt, egészséget! már az ötödik komputertomográfot telepítik, holott ha jól emlékszem arról volt szó, hogy a negyedik már vidékre kerül, nevezetesen Miskolcra. Nem került. Pedig a helyét kialakították a megyei kórházban. Most az ötödik még mindig a fővárosé lesz! így nehéz tervezni, előrehaladni az egészségügy arányos fejlesztésében, ha megmarad ez a nem tudom kinek jó Budapest-centri- kusság. A betegeknek, a vidéken élő és megfelelő felkészültséggel rendelkező orvosoknak biztos hogy nem. Hogy kerül ez a két dolog egymás mellé? Az csak az egyik érv, hogy a telefonszolgálat elhelyezése kapcsolatban áll a másik igen értékes műszer telepítésével. összegben hasonlítani sem lehet a két dolgot, de a bizalom, a várakozás, a halogatás az már azonos. Első variációban szeptemberben indulhatott volna a szolgálat, de nem volt hol. A második határidő 1988. január 1. Erre egyelőre csak az a biztosíték. hogy a Minisztertanács egészségmegőrző társadalmi programjából Borsod megye egészségügyére háruló feladattervben szereplő egyik pont így szól: ,,Meg kell szervezni elsőként a megyei kórházban a krízis- helyzetben lévők lelki segélyszolgálatát. Határidő: 1988. január 1." A. I. Vicc: A főidből két gi- lisztavég áll ki. így szól egyik a másikhoz: — Mintha már láttalak volna valahol. Nagyon mély benyomást tettél rám. Mondd, nincs kedved meginni velem egy kávét? — Ne fáraszd magad. Én vagyok a másik véged. Több hete kezem ügyében van R. Székely Júlia Lélekgyógyász című írása (Üj Tükör 41. szám.) melynek néhány sorát most felmutatom. Kiemelés az író és a lélekgyógyász dialógusából. ,,— A pszichológus lelkét ki ápolja? — önmaga. — Beszélget magával? — Természetesen. Ha például náthásodni kezdek, nem az aszpirinért nyúlok, hanem mélyen magamba nézek.” A kérdező ezután (zárójelben és dőlt betűvel) mindenféle pikirt megjegyzéseket tesz, s ahelyett, hogy magába nézne, továbbra is a lélekgyógyásszal foglalkozik. Megértem. A pszichológus egészen sajátos személyiség. „Freudi alapokon nyugszik. Jó széleseken. Külleme illusztráció a Nemi szerepek című lélektani tankönyv Nő című fejezetéhez. Festett fekete hajzuhatag, sok smink, sok bizsu, tízcentis tűsarok, háremcentis lakkozott köröm ... Szörnyen okos és reménytelenül nöi- etlen. hisz nem éli, csak tudja szerepét .. . Együtt érez bárkivel, aki meg tudja fizetni. Kétszáz forint ma nála óránként a lelki megkönnyebbülés.” Potom pénz a lélek békéjéért. Kár, hogy a lap nem közli a pszichológus címét. Ámbár, ha az ember tovább olvas... „— Mennyi idő alatt kezel ki egy lelket? — Attól függ. Két év. öt. Tizenöt. Van, aki élete végéig járni fog hozzám.” Igen, szinte népbetegség lett nálunk a neurózis. Mégsem hiszem, hogy a dolgozó nép egyszerű (és szerény keresetű) polgárai járnak az analitikushoz óránként kétszázért. Maszek lélekgyógyászhoz azok járnak, akiknek sok idejük és sok pénzük van, s főként akik úgy érzik: bizonyos társadalmi régióban már kell, hogy legyen az embernek pszichológusa. Mint ahogyan van fodrásza, szerelője, orvosa, szabója, masszőrje és mit tudom én még, hogy mije. Hát legyen pszichológusa is. Mi gondunk vele. Kezelje a lélekgyógyász kommunikációs zavarait, oldja gátlásait, vagy foglalkozzon exhibicionizmusával. Egyáltalán figyeljen rá — óránként kétszázért. Hogy tényleg van valami baj, vagy csak sznob a páciens, kit érdekel. Mert amíg a sznob pszichológushoz jár — s fizet azért, mert meghallgatják — addig jó. Pláne, ha a lélekbúvár is sznob. A baj akkor kezdődik, ha a sznob kilép — márpedig kilép, mert rendszerint extrovertált személyiség — a társadalmi nyilvánosság elé. De hát ki a sznob? Egyelőre legyen elég annyi, hogy nem azonos önmagával. A többit mondja el az a kis epizód, melyet Gorkij jegyzett fel. A történet főszereplője Csehov, aki különös tehetséggel tudta rávezetni az embereket az egyszerűségre. „Egyszer megtörtént, hogy hárem cifrán öltözött nő látogatta meg . .. úgy tettek mintha mélységesen, érdekelné őket a politika. Ilyen kérdéseket kezdtek feladni neki: — Antcn Pavlovics! És mit gondol, hogy végződik a háború? Anton Pavlovics köhécselt, elgondolkodott és szelíd, komoly becéző hangon felelte: — Valószínűleg békével ... — Hát persze, világos! De ki fog győzni? a görögök, vagy a törökök? — Én úgy hiszem azok fognak győzni, akik erősebbek . . . — És kik maga szerint az erősebbek? — kérdezték a hölgyek egyszerre. — Azok, akik jobban táplálkoznak és műveltebbek. — Ah, hogy ez milyen szellemes! — kiáltott fel az egyik. — És kit szeret jobban — a görögöket, vagy a törököket? — kérdezte a másik. Anton Pavlovics ránézett és szelíd kedves mosollyal felelte: — Én a lekvárt szeretem — háti maga szereti-e?” Mondanom sem kell, hogy a következőkben a lekvárról folyt a társalgás, s a hölgyek rendkívül örültek, hogy nem kell az eszüket erőltetni olyan dolgokkal, amihez nem értenek, s ami igazán nem is érdekli őket. A századforduló óta sok minden elmúlt, a sznobság viszont — úgy tetszik — örö'k életű. Minden társadalmi változással, sőt minden nemzedékkel újjászületik. Thackeray — s ki ismerné nála jobban a sznobokat — nem bízott a változásban, így vélekedik: „Semmiféle szatíra erejével nem lehet megváltoztatni az emberek és a sznobok természetét, mint ahogy bármennyi csíkot húzunk is a szamár hátára, azzal még nem lehet zebrává varázsolni.” Próbán vagyunk. A fiatal színésznő szenvedélye most izzik fel először igazán. Perzsel, sistereg. A kellékes le- cövekel — nem mer mozdulni. A rendező szinte rágja cigarettáját, a partner szeme könnyektől csillog. Ritka pillanat — testté lett az ige. Lehet, hogy nem is fog megismétlődni. De erre most nem gondolok, csak nyelek egyet-egyet kiszáradt torokkal. S ekkor megszólal valaki mellettem: engem úgy zavarnak ennek a lánynak a nazálisai. Mit mondjak erre? Hogy elsősorban nem az orrhangok fontosak, hanem a színészi jelenlét. Hogy vannak a színművészeiben cifrább dolgok is. Soroljak fel példákat. mikor a tehetség — elementáris erejű természeti törvényeknek engedelmes- kedve — olykor bizony felrúgta a beszélt nyelv törvényéit is. (Mint ahogyan felrúgják a költők is.) Magyarázzam, hogy a dramatikus beszéd egészen más mint a grammatikus ... Vicc: (Helyszín egy színház — ahol szépen beszélnek.) — Nézze csak uram. milyen jóízűen alszik a bal oldali szomszédom . . . — Látom! De ezért kár volt engem is felköltenie. Nem kétséges, hogy a sznobok táptalaját elsősorban a művészetek adják. Immár klasszikus példa Thackeray „Sznobok könyve” című művéből: „Az őr- nagyné... francia mondatforgácsokat kezdett csillogtatni, szakasztott úgy, ahogy a regényekben teszik; majd igen kegyesen csókot hintett felém a kezével, mondván, hogy siessek le kávézni és ung pu de Musick o salong- ra — majd mint valami öregedő tündér kilibbent.” Szerencsére engem nem szoktak házi muzsikálásra invitálni, öregedő tündérekkel azonban naponta találkozom, akik otthonosabbak a múzsák berkeiben, mint saját konyhájukban. A legfontosabbat persze nem tudják. Azt, hogy az esztétikum ma is titkok, rejtelmek tartománya, s hogy a költészetnek egy komoly ellensége van: az irodalom. Mindezeket részint Nyilasy Balázs, részint Illyés Gyula nyomán írem — remélve, hogy minél többen megjegyzik. Megjegyzik, s talán kíváncsibbak lesznek a művekre, mint az azokról szóló értékelésekre. Nem elégszenek meg azzal, ha csupán hallanak harangozni valamiről. Többet akarnak, mint intellektuálisnak ható £ hadovákat visszhangozni, a amelyek nem megfejtik, ha- kj nem inkább elfedik a műveket. Palotai Erzsi feljegyzi, || hogy Szerb Antal — aki cső- 1 dálatos készséggel világítót- j jl ta át az egész magyar és vi- ;j lágirodalmat — mit mondott j! neki Arany János Vásárban című verséről: ,,... nem le- I j hét. nem is szabad elemezni ! > ezt a verset, s ha szétszed- ! j jük, talán nem tudjuk töb- | j bé úgy összerakni, amilyen j volt. Csak olvasni kell ezt a verset, csak mondani — szól az magától, elmondja magamagát.” Vicc: — Az én dakszlim verselemzéseket olvas! — Tudom. — Ki mondta? — A foxim! Ha rossz kedvem van, házassági hirdetéseket böngészek. Üdítő foglalatosság. Művelése közben kiderül, hogy mennyi intelligens, csinos, családcentrikus, házias, gyermek- és természetszerető, szellemileg és érzelmileg igényes, arányosan teltkar- , csú és filigrán nő között élek. Ez már eleve jó érzés, sőt kitüntetés. Meg sem érdemiem, hogy ennyi értékes lány és asszony vegyen körül. Ókét legfeljebb azok a — magukat hirdető — férfiak érdemlik meg, akik ugyancsak rendezett anyagi körülmények között élnek, ugyancsak mentesek a káros szenvedélyektől, ugyancsak szeretik a természetet, a gyerekeket, az állatokat stb., stb. Különben, ha harminc évvel ezelőtt nem házasodom meg olyan könnyelműen, s azóta is nem élek ugyanebben a kötésben, most megfoghatnám az isten lábát. Irodalmat, utazást és állatot szerető értelmiségit keres összkomfortos családi házába, egy dunántúli kisvárosban élő — káros szenvedélyektől mentes — özvegyasszony. (Gondolom az <3. 14—15 év nem lenne akar dály, amennyivel fiatalabb vagyok nála.) Elképzelem, hogy ülnénk — káros szenvedélyektől mentesen — a kandallónál irodalomról csevegve, s előbb-utóbb elhatároznánk, hogy alapítványt teszünk. Szoborba öntetnénk magunkat, letétbe helyeznénk a pénzt, a többi már a kulturális kormányzat, a tévé, meg a gyermekkórus dolga. Nem tudom a páromnak volna-e valami kikötése, a díj átadásának körülményeit illetően? Én nem szeretem a nagy hajcihőt — van stílusom! — de azért örülnék, ha a neves nyelvész profesz- szor — aki annak idején megvágott a szigorlaton — most kezet csókolna nekem. Én viszont az alapítványból megfelelő összeget juttatnék néki, hogy összegyűjthesse Rásonysápberencs dűlőneveit. Hogy aztán mit írna az Élet és Irodalom? Hót a többi között ezt írná: „...a magyar közélet notabilitásai nem is túlságosan nagy ösz- szegért, sőt kifejezetten alkalmi vételáron szinte min- , denre készek, ha arról van szó, akárcsak a televízió; műsoridőstül, stábostul, belekeverve az egészbe az ösz- szes előfizetőt.” Nem, most nem vicc következik: Németh Lászlót idézem: „A sznob lebecsüli a helyet, amelyen él. Ez a lebecsülés jogos lehet, mint ítélet, de nem lehet az, mint magatartás. Országunk mint hely lehet elmaradt, szánalomra méltó, mint működésünk kijelölt helye minden terek közül a legfontosabb. A hely, amelyen világra jöttünk éppúgy kötelez, mint a természet, amelyet világra hoztunk.” Lelkisegély Telefonszolgálat Lap-szem-lé lek Sznobéria Gyarmati Béla I 'yjr Hl
