Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-24 / 303. szám
1987. december 24., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Ország, gy Hogy a Tisztelt Ház tagjai nem mindig és nem mindenben értettek egyet, az ma már a hazai törvényhozói gyakorlatban aligha kelthet feltűnést. Az ellenszavazatok száma, pontosabban fogalmazva: ténye, önmagában nem minősít. Emlékezzünk csak arra, hogy csaknem pontosan egy évvel ezelőtt is akadtak olyan képviselők, akik ellene voksoltak az eleve deficitet prognosztizáló költségvetésnek. Most is akadtak nemet mondók ... Csakhogy tavaly 50 milliárdot meghaladta a hiány, jövőre — a remények szerint — alig lesz több 20 milliárd forintnál. Vélhető, hogy újkori történelmünkbe valamilyen megkülönböztető stigmával kerül majd be az Ország- gyűlés 1987-es esztendejének téli ülésszaka. Nem azért, mert a tervezett három nap helyett csak két napig tártott. Nem azért, mert eleve zárt üléssel kezdődött. És nem is azért, mert a kormányzati munka korszerűsítése kapcsán hivatalok szűntek meg, s újak jöttek létre, továbbá új tisztségviselőket neveztek ki ... Ellentmondásos korban élünk, s a dolgok megértek a változásra. Ez természetesen másként is fogalmazható. Valahogy így: nagyobb teret kell engedni a korábban elhatározott reformtörekvéseknek. Vagy: nem engedhetjük meg magunknak, hogy el- trappoljon mellettünk a világ, mert akkor óhatatlanul és behozhatatlanul lemaradunk. Nemcsak a nálunknál gazdaságilag fejlettebb országoktól, hanem eredeti céljainktól is távolabb kerülünk, s potenciális lehetőségeink is kihasználatlanul maradnak. Mert nem isten csapása az, hogy a gazdasági fejlődés növekedési üteme lelassult. Nem szükségszerű egy olyan szituáció létrejötte, amely közepette fogyatkozó forrásainkról panaszkodunk, valamint fölemlegetjük az életkörülmények nehezedését. Hosszú és bonyolult folyamat következménye a jelenlegi, mindenképpen orvoslásra váró helyzet. Nem mondhatunk le a fejlett szocialista társadalom kiépítéséről, az életszínvonal megőrzéséről és növeléséről, korszakos elképzeléseink megvalósításáról. Nem mondhatunk le, mert ebben a rendszerben, ebben a tízmilliónyi magyarban van annyi tapasztalat, kurázsi és virtus, hogy most, talán a huszonnegyedik órában erős elhatározással vegye kezébe sorsát, s ne szemlélője, szenvedője legyen a gazdasági és társadalmi folyamatoknak, hanem alakítója és irányítója. Az elméleti közgazdászok, a gazdaságfilozófusok alighanem doktori disszertációt, vagy akadémiai székfoglalót írnak majd a hetvenes évek végének eufóriájáról, a nyolcvanas esztendők tanácstalanságáról és a jelen évtized végének stabilizálási és kibontakozási programjáról. Jó téma, változatos terep. Kereshetjük, váltogathatjuk a jelzőket. Ki-ki vérmérséklete, képzettsége, jobbító szándékú vehemenciája szerint voksolhat. Csakúgy, mint a Parlamentben. Akadhat ellenvélemény, ellenszavazat, vagy ha úgy tetszik: ellenszenv iff. Ám a közös gyürkőzés nélkül nincs eredmény. S eredmény, siker kell! Nemcsak az élmény miatt, hanem az olyan deklaráció miatt is, hogy lesz munka és kenyér, hogy fedél alá kerüljön mindenki, hogy ne vendégeskedjen nálunk az infláció és a szegénység, hogy a kor színvonalán éljenek és boldoguljanak az emberek. Lehet, hogy patetikus- nak tűnik ez a felsorolás. Lehet, hogy jobban illene ünnepi beszédbe, drapéri- ás szószékről hallva. Ám, nem vállalhatunk, nem mondhatunk kevesebbet. A háziasszony talán másként fogalmaz. Oszt és szoroz. Illetve beoszt és felszoroz. Igyekszik beosztani a pénzt, hogy jusson fűtésre, gyerekholmira, vasárnapi húslevesre, ebéd utáni sörre, márkás piperecikkre. Ám szoroznia is kell, hiszen az előrejelzések szerint jövőre mintegy 15 százalékkal növekednek az árak. Medgyessy Péter expozéjában hangzott el. hogy a fogyasztás körülbelül két százalékkal csökken, viszont a lakossági jövedelem tíz százalékkal emelkedik. Mindebből nem nehéz kiszámítani, hogy életfeltételeink nehezednek. Keserű tény ez, de tudomásul kell venni. Nem élhetjük fel a jövőnket, utódainkra nem hagyhatunk bénító adósságokat, s nem foszthatjuk meg őket a siker reményével kecsegtető lehetőségektől. Egyszerűen nem tehetünk mást, mint húzunk egyet a nadrágszíjon. Sok vajúdás után már túl vagyunk a felismerésen, a Központi Bizottság és a Tisztelt Ház a jövőnket segítő határozatokat hozott. Most a tetteken a sor. Sikerülni fog, mert sikerülnie kell! Lépéshátrányban voltunk, lépéskényszerbe kerültünk. Ám — és ez is megfogalmazódott az Országgyűlésen — a jövő szempontjából nem az a perdöntő, hogy 15 százalékkal srófo- lódnak az árak, hogy a családi pótlék ötszáz forinttal nő, hogy az államilag dotált termékek ára egyre inkább értékarányos lesz. Arról talán kevesebb szó esett, illetve esik, s még nem egészen nyert csatát a közvéleményben és közfelfogásban, hogy gazdasági és társadalmi életünkben olyasfajta változásoknak nézünk elébe, amelyek tetézik a reform évét, 1968-at, s a negyvenes esztendők végének generális módosításaihoz mérhetők. Mert nem az a lényeg, hogy hány százalék, hány forint. Az ember persze berzenkedik, bosszankodik, hiszen jövőre biztosan nem sütnek mazsolát a kenyérbe .. . De tartást és hitet egy másfajta fejlődés feltételrendszerének megteremtése, illetve annak erős szándéka adhat. Ennek a programnak csak része, igaz, leglátványosabb része az, hogy növekednek az árak. A program azonban nem tesz egyenlőségjelet az árváltozás és az áremelkedés közé. A piaci viszonyok szabadabb érvényesülése mindkét irányban korrigálhat. Biztosra vehető, hogy a viszonylagos termékbőség, vagy ne mondjuk túlkínálat, letöri majd az árakat. A mi viszonyainkra szelídített értéktörvény működése dönt majd a vállalatok, a termelőegységek, a szolgáltató cégek létéről vagy nem létéről. Az állam természetesen nem vonul ki a gazdaságból, s lesznek majd üzemek, termékek, a köz javát szolgáló szociális intézkedések, amelyek nem nélkülözhetik a szubvenciót. Az azonban várható, hogy egy szocialista vállalat is csődbe jut. Várható, hogy becsukják a kaput, s emberek százai, ezrei kereshetnek új munkahelyet. Remélhető, hogy a maga helyén mindenki hozzáértőbben és felelősségteljesebben dönt, részint azért, mert jobban megfizetik, részint pedig azért, mert kevesebb lehetőség lesz kibújni a felelősségre vonás alól. A Hét című televíziós műsorban szimpatikus nyilatkozatot tett három új miniszter. Egyikük azt mondotta: az erős kormányhoz, s az erős kormányfőhöz erős minisztériumok kellenek. Igaz ugyan, hogy a magas tisztséget viselő államférfiak száma csökken, igaz az is, hogy az egyes tárcák a korábbinál kevesebb operatív feladatot vállalnak fel; de munkájuk, országépítő funkciójuk nagyobb lesz. Milyen reményekkel tekintünk, tekinthetünk a jövő elé? A kérdést azért is minősítjük költőinek, mert önmagában hordja a választ. Okos emberek kimunkálta programunk van, s többségünkből nem hiányzik az a szándék, amely a lehetőségekkel élve megszilárdítja eredményeinket, s a változások közepette teremt gazdasági és társadalmi stabilitást. A higgadt türelmet nemcsak kérte, hanem ajánlotta is az összefoglalóban a fiatal miniszterelnök-helyettes, Medgyessy Péter. A sajtóban is közölt tudósítás szerint a képviselők közül többen sürgették a kormányprogram gyorsabb megvalósítását. Itt azonban két dolgot — a cselekedeteket és az eredményt — külön kell választani. Számon lehet kérni a kormányzattól cselekedeteinek intenzitását, de az eredményeket még korai lenne. A ma lejátszódó folyamatokat ugyanis alapvetően az évekkel ezelőtt meghozott döntések határozzák meg. A közelmúltban elfogadott kormányprogram, az új adórendszer működése csak hónapok, sőt inkább évek múlva érezteti hatását. S még egyetlen ecsetvonás a téli ülésszak hangulati tablójához. Ismét csak a főszereplővé előlépett Medgyessy Péterre hivatkozunk, aki Széchenyit idézte: „Az emberek inkább javasolni szeretnek nagy tetteket, mint cselekedni.’’ Ez nem volt igaz erre a vitára — mondotta —, az elhangzottak bizonyítják, hogy mindenki a saját területén is kereste a megoldás lehetőségeit. Erre van a továbbiakban is szükség, és ebben a szellemben kérte a költségvetési terv jóváhagyását az Országgyűléstől. Csak a történeti hűség kedvéért írjuk le újólag, hogy a képviselők négy ellenszavazattal és 18 tartózkodással elfogadták az 1988. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A rangsor élén A Tiszai Vegyi Kombinát gazdasági pozíciói változatlanul szilárdak Jó dolog leírni újfent, hogy a Tiszai Vegyi Kombinát gazdasági pozíciói változatlanul szilárdak. Ma, amikor egyre-másra hallunk, olvasunk nagy múltú vállalatok, üzemek gazdasági nehézségeiről, illetve szanálásáról, nagyra értékelendő az eredményesen dolgozó gazdálkodó szervezetek teljesítménye. Megyénkben ezúttal is a Tiszai Vegyi Kombinát vezeti a rangsort, akár a termelési értéket, vagy az exportot, illetve a vállalati nyereséget vesszük alapul. Milyen sikeresen valósították meg a nagyüzemben az év elején kitűzött célokat? Erről beszélgettünk dr. Kriszt Gyula, gazdasági vezérigazgató-helyettessel. + MINDEN ÉVBEN MAGASABB A MÉRCE — Évkezdéskor a legtöbb helyen úgy fogalmaznak, hogy a következő esztendő még nagyobb feladatok elé állítja a gazdálkodókat. — Én csak a Tiszai Vegyi Kombinát gazdálkodásáról mondhatok véleményt — kezdte válaszát dr. Kriszt Gyula. — A mi esetünkben valóban minden évben magasabbra kerül a mérce. Az idén például a 20 milliárd forintot meghaladó termelési értéket céloztuk meg, tavaly ugyanis saját hibánkon kívül elmaradtunk ettől. Ebben akkor döntően közrejátszott, hogy negatív kőolaj-árrobbanás következett be a világpiacon, ami bennünket is érzékenyen érintett. Az elmúlt esztendőben nagyarányú veszteségek érték vállalatunkat, ennélfogva 1986-ban csak megközelíteni tudtuk a húszmilliárd forint termelési értéket. — De hát, ez már a múlté, minket a jelen érdekel — folytatta a vezérigazgatóhelyettes. — Ez pedig várakozáson felüli eredményt ígér. — Miben jut ez kifejezésre? — Lényegében minden gyárunk túlteljesítette a termelési előirányzatát, egyedül a műanyaggyár maradt el az éves tervétől, ami visszavezethető arra, hogy külső okok miatt nem állt rendelkezésünkre elegendő etilén, ami a polietiléntermelésben okozott zavart, vagyis nem volt elég alapanyaga a műanyaggyárnak. Ez azonban, szerencsére nem borította fel számításainkat. Nagyrészt köszönhetjük ezt annak, hogy lineáris polietilénből mintegy százezer tonnát értékesítettünk a tőkés piacokon. Ez egyben azt is mutatja, hogy egyre inkább megkedvelik az új polietilén-típust, amit eddig kifogástalan minőségben állítottunk elő. Bizonyíték erre, hogy ez ideig egyetlen reklamáció sem érkezett a termékünkre. + A VÁLLALATI EREDMÉNY; 3,2 MILLIÁRD — A TVK-ban mit tartanak 1987. legjelentősebb eredményének? — Arról már beszéltem, hogy az. idén elérjük a 22 milliárdos termelési értéket, amelyre eddig még nem volt példa. De legalább ilyen jelentősnek tartjuk, hogy 1987. évi munkánk alapján 3,2 milliárd forint vállalati eredményre számíthatunk. Ennyi nyereséget a vegyiparban egy vállalat még nem produkált. — A TVK évről évre növelte exportját, főként a nem rubelelszámolású kivitelben fokozta teljesítményét. Az idén mi várható? — Az elmúlt esztendőben 85 millió dollár értékű terméket értékesítettünk a nyugati piacokon. Ebben az évben ezt alaposan túlszárnyaljuk: számításaink szerint meglesz a 120 millió dollár. Köszönhetjük ezt nagyrészt annak, hogy kiterjedt piackutató munkával növeltük eladásainkat lineáris polietilénből és polipropilénből egyaránt. Ez utóbbi termékkel' kapcsolatban megjegyzendő, hogy a polipropilén sokoldalú felhasználhatóságánál fogva rohamosan terjed, ráadásul igen jó árat is fizetnek érte. — Bizonyára ez is magyarázza, hogy a vállalat fokozza a polipropilén termelését. + TÖBB EXPORT-ÁRUALAP — Mivel a polipropilén közkedvelt, keresett műanyag-alapanyag, a termelőkapacitás bővítését határoztuk el. A harmadik polipropiléngyár építését 71 millió nyugatnémet márka értékű lízing-konstrukcióban valósítjuk meg, ezzel újabb jelentős export- árualap létrehozásának feltételeit teremtjük meg. — A mai gazdasági helyzetben a legtöbb vállalat arra törekszik, hogy növelje a magasabb feldolgozottsági fokú termékek arányát. — Mi is azért fáradozunk, hogy minél több értékesebb, minden piacon jól eladható terméket gyártsunk. A már említett harmadik polipropilén-gyáron kívül megépítjük a második BOPP-üzemet is, amelynek gyártmánya (a celofánt helyettesítő úgynevezett Biafol-fólia — a szerk.) iránt annyira megnőtt a kereslet, hogy ezt a meglévő kapacitásunkkal már nem tudjuk kielégíteni. Jövő év közepére ez az üzemünk is megkezdi a termelést. — Mi lehet a titka a TVK sikerének? — Mindenekelőtt jó kontaktust sikerült kialakítani a vezetők és a dolgozók között, ugyanakkor reális célokat fogalmaznak meg a vállalati tervek, amelyekkel a kollektívák messzemenően azonosulnak. Persze, világos, értelmes feladatok végrehajtására könnyebben is lehet az embereket mozgósítani. Nem vitás, a dolgozók is tisztán látják mit kell tenniük, s ezért milyen anyagi és erkölcsi elismerés illeti meg őket. így vált lehetővé a közelmúltban, hogy a dolgozók egész évi munkáját, erőfeszítéseit honoráljuk. Vagyis, az exporttöblet-nyere- ségböl a hatezer-kétszáz fős kollektívának különböző nagyságrendű jutalmat fizessünk ki. Ügy gondolom, az elmondottak elegendő bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a Tiszai Vegyi Kombinát gazdasági pozíciói változatlanul szilárdak — mondotta befejezésül dr. Kriszt Gyula. Lovas Lajos Fotó: Laczó József
