Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-16 / 296. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1987. december 16., szerda Tegnap Kazincbarci- 0 kán, az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében tanácsülést tartottak, melyen Takács István, a városi tanács elnöke kitüntetéseket adott át azoknak, akik az elmúlt időszakban legtöbbet dolgoztak a város épüléséért, szépüléséért. A „Kazincbarcika Városért” plakettet 1981-ben alapították, s eddig heten kaphatták meg. Az idén a végrehajtó bizottság javaslatára, a tanács testületi jóváhagyása mellett Tuskán Józsefnek, a Bükkaljai Bányaüzem igazgatójának, a Hazafias Népfront városi bizottsága elnökének, dr. Jancsurák Barnabás vb- titkárnak és dr. Veres Lajosnak, az Újvárosi Általános Iskola igazgatójának adományozták a kitüntető címet munkájuk elismeréseként. Ünnepi tanácsülés Szerencsen A csúcstalálkozó után Sajtótájékoztató (MTI) — A nagyhatalmak igazi erejét az bizonyítja, ha képesek megbízható stabilitást és fejlődési lehetőséget teremteni saját népük és az egész világ számára — jelentette ki kedden Borisz Pjadisev. A szovjet külügyminisztérium szóvivője sajtótájékoztatón a múlt heti washingtoni csúcstalálkozó eredményeit ismertetve szembeszállt azzal az elterjedt, s csak nehezen változó véleménnyel, hogy a nagyhatalmi erő bizonyítéka a nukleáris fegyverek birtoklása. Nem könnyű megszabadulni a nukleáris fegyverektől, mert azokban egyesek a nagyhatalmi lét velejáróját látják — tette hozzá a szóvivő, aki maga is tagja volt a főtitkár kíséretének Washingtonban. Az érdemi fogadtatásra áttérve a szóvivő elsőként a Varsói Szerződés tagállamai pártvezetőinek pénteki berlini találkozójáról szólt, megállapítva, hogy a szövetségesek közös álláspontjukban támogatták a szerződés megkötését. Pjadisev utalt rá, hogy a Berlinből távolmaradt Ceausescu román főtitkár a bukaresti pórtértekezleten világtörténelmi jelentőségűnek nevezte a KHR—HHR-szerződést. Pjadisev szólt arról is, hogy folytatódik a washingtoni csúccsal kapcsolatos intenzív nemzetközi eszmecsere. A közeli napokban a szovjet külügyminiszter helyettesei és a minisztérium felelős beosztású munkatársai a világ 44 országát keresik fel, hogy tájékoztatást adjanak a washingtoni tárgyalásokról. Kérdéseikre válaszolva a szóvivő elmondta, hogy 1988 januárjának első felében Vo- roncov és Kanapéimon, a •Genfiben tárgyaló szovjet és az amerikai küldöttség vezetője folytatja a tárgyalásokat. Tárgyalási poggyászuk könnyebb lesz, hiszen abból hiányozni fog már az KHR —HHR témája. Még nem döntötték el, hogy mikor kezdik meg a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták szétszerelését és megsemmisítését. Folyik az előkészítés és a dátumok egyeztetése. A Szovjetunió haladéktalanul, a lehető legrövidebb időn belül szeretné elkezdeni a megsemmisítést — mondta Pjadisev. Jövőre május—június lehet alkalmas időpont Ronald Reagan moszkvai viszontlá- togatására. Arra van szükség, hogy a két vezető az újabb találkozón konkrét eredményeket tudjon elérni a HTF 50 százalékos csökkentéséről és az ABM-szer- ződés tiszteletiben tartásáról. A találkozón és az azt előkészítő megbeszéléssorozaton szerepel még a regionális konfliktusok, a kétoldalú kapcsolatok és az emberi jogok kérdése. Arra, hogy Reagan látogatása függ-e a HTF csökkentése terén elérendő haladástól, Pjadisev azt mondta, hogy a szovjet fél nagyon .kívánatosnak tartaná a HTF 50 százalékos csökken lés érőil szóló szerződés aláírását, de megérti az Egyesült Államok belső helyzetét. A genfi tárgyalásokon résztvevő küldöttségeik energikus munkára kaptak megbízatást, hogy a moszkvai csúcstalálkozóig a szerződés alapjait illetően jussanak megállapodásra. Az ideiglenesen munkahely nélkül maradtak számára Szakszervezeti csoport alakult Miskolcon és Ózdon (Folytatás az 1. oldalról) Az ülésen több olyan bejelentés is elhangzott, melyeket bizonnyal örömmel fogadnak a helybéliek. Ezek közül néhány, csupán felsorolásszerűen: a magánerős építkezéseket segítendő további telkeket alakítanak -ki az Ondi úti részen, a közeljövőben már üzembe helyezik azt a Crossbar-központot, melynek révén jelentősen javul majd a telefonálás jelenlegi áldatlan helyzete, jövő év március elején hozzálátnak az új orvosi rendelő építéséhez (a versenytárgyaláson — mint kivitelező — a Kelet-magyarországi Építőipari Vállalat nyert). (mé—) (Folytatás az 1. oldalról) biztonsági rendszer. Reméljük, hogy e kiemelkedő jelentőségű egyezmény kedvező hatása a világon mindenütt érezhetővé válik és az emberiség kevesebb fegyverrel nagyobb biztonságban él majd. A megállapodás megerősíti elszántságunkat a hagyományos fegyverek radikális csökkentésében, a vegyi és a biológiai fegyverek teljes felszámolásában, a katonai tömbök feloszlatásában — hangsúlyozta többek között a nyilatkozat. (MTI) A Szakszervezetek Miskolc Városi Bizottságainak tegnapi ülésén Básti János, az SZMT vezető titkára bejelentette: megalakult az ideiglenesen munkahely nélkül levők szakszervezeti csoportjának .intézőbizottsága, s a két csoport — egyelőre — miskolci és ózdi székhellyel megkezdheti működését. Néhány esztendővel ezelőtt egy ilyen csoport létrehozása egyszerűen elképzelhetetlen lett volna, ám napjaink valósága arra •készteti a szakszervezeteket 'is, hogy a helyzetnek megfelelően keresse és megtalálja az új módszereket, s ahKeressük azokat a termelővállalatokat, illetve kereskedelmi vállalatokat, amelyek vállalkoznának Kazincbarcika új lakótelepén levő, 100 négyzetméter alapterületű, kész bolthelyiségünk közös üzemeltetésére, esetleg márkabolt megvalósítására A jelentkezéseket december 31-ig várjuk. Felvilágosítást kérni, illetve jelentkezni lehet: a szövetkezet kereskedelmi osztályvezetőjénél Telefon: 48-11-733 Cím: 3700 Kazincbarcika, Széchenyi út 92. Pf.: 157 KAZINCBARCIKA hoz szükséges szervezeti formákat. — A csoportot — hallottuk az SZMT vezető titkárát — a Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanácsa elnökségének döntése alapján, a SZOT titkárságának egyetértésével hozzuik létre. A csoport „szolgáltatásait” azoik vehetik igénybe, akik munkahelyükön is szakszervezeti tagok voltak, s a gazdaság •korszerűsítése, a szerkezetátalakítás következtében (ideiglenesen munkahely nélkül maradtak. A csoport (tagjai önkéntes jelentkezés alapján verbuválódnak, s természetesen azt kívánjuk elérni, minél röviidebb ideig maradjanak ebben a szervezetben. A tegnap megalakult intézőbizottság irányításával működő szervezet az átmeneti időben biztosítja a tagok részvételét a szakszervezeti életben, segíti a dolgozók elhelyezkedését, intézményes képzését és átképzését. Ebben a munkában együttműködik a különböző állami és társadalmi szervekkel, s a csoport pénztára fizeti ki a tagok intézményes szakszervezeti segélyeit. Emellett itt kapják majd meg a félárú vasúti jegyet, s igénybe vehetik az SZMT Jogsegélyszolgálati Irodájának segítségét. A gyakorlati tudnivalókról Lázár Gáspár, miskolci SZVB-titkár tájékoztatott: — A csoport, illetve az intézőbizottság az SZMT székházában hetente két alkalom mai — szerdán és pénteken, 8—12 óráig — áll a tagság rendelkezésére. Az ideiglenesen munkahely nélkül maradt csoport tagjai egységesen havi 3 forint tagsági díjat fizetnek. U. J. „Dicséret mondásával...” Dr. Ujszászy Kálmán egyházi köszöntése Köszöntés? Köszönés? Mindkettő. A feljegyzések szerint, amikor egy egyetemi dékánnak ünnepi szónoklatot kellett tartani Einstein köszöntésére, így fogalmazta mondandóját: „Albert Einstein professzor!”... És ennyi az egész beszéd. Tegnap, kedden délelőtt Miskolcon, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Püspöki Hivatalában lettünk ennyivel is okosabbak. Dr. Kürti László idézte fel az előbbieket, amikor a kerületi egyháztanács, a püspöki hivatal, az egyházkerületi előadók nevében köszöntötte dr. Ujszászy Kálmánt 85. születésnapja alkalmából. „Főtisztcletű Főgondnok Űr" — „Professzor Űr” — „Testvérünk” — „Kálmán bácsi.. Ahogyan a hálaadás jegyében a „kedves alíca- lom”-ra szánt idő mozgott előre, így változtak a megszólítások; az ünnepelthcz szóló szavak címzései. Olyan embert köszöntöttek, olyan embernek mondtak köszönetét, aki a bölcsesség, az ismeret gazdagságát sugározta sok évtizedes munkássága idején. Ö pedig, a hálaadás, a köszöntések után többek között egy lllyés-vers szavait idézte: „Nem mehetsz, még munka vár ..Pedig, ahogy a zsoltár hangzott tegnap is: „... elvégezé munkáját”... Zsoltáros gondolatokkal, Igével, mindennapos szép szavakkal köszöntötték tegnap Miskolcon dr. Ujszászy Kálmánt 85. születésnapja alkalmából. Korábban köszöntötték őt a Magyarok Világszövetségének képviselői, köszöntötték és kívántak örvendetes esztendőket még a megyei tanács vezetői is. Isten éltesse! Professzor Űr! (t. n. j.) Az Országgyűlés téli ülésszaka elé (Folytatás az 1. oldalról) is szükségessé tett. Ilyen például az áremelések előzetes bejelentési kötelezettségének kiterjesztése, a központi, s csak alacsony növekedést engedélyező bérszabályozás. A jövő évben érvénybe lépő vállalati jövedelemszabályozás nagyobb szabadságot ad a vállalatoknál maradó nyereség felhasználására, lehetővé teszi a gazdasági tisztánlátást, kedvezőbb föltételeket teremt a műszaki fejlődés, az innováció számára. Az előzetes tanácskozásokon megértéssel fogadták a törvényhozók, hogy az egészségügyi, szociális ellátás fejlesztésére csak az 1987. évinél mérsékeltebb ütemben lesz mód. Több bizottsági ülésen kérték a képviselők a csecsemő- és gyermekruházati cikkek jövő évi jelentős áremelésének kompenzálását. A pénzügyminiszter erről két javaslatot terjeszt a törvényhozók elé. Az első megoldás: az anyasági segélyt négyezer forintról nem hatezer, hanem tízezer forintra emelik, a másik lehetőség: a családi pótlékot a gyermek hároméves koráig fizetendő 400 helyett 500 forinttal emelik. Az Országgyűlés a téli ülésszakon napirendre tűzi a jogalkotásról szóló törvényjavaslatot is. A javaslat az Országgyűlés törvény- alkotó szerepének fokozása érdekében Meghatározza azokat a társadalmi-gazdasági viszonyokat, amelyekben a szabályozási jogkör a törvényhozó testület számára van fenntartva. A jogszabály-előkészítés demokratizmusának továbbfejlesztését szolgálja az a rendelkezés, hogy a lakosság széles körét érintő törvényjavaslat előkészítése során t— az érdekelt társadalmi szervezetek és érdekképviseleti szervek bevonásával — társadalmi vitát kell rendezni. Az ülésszakon — a Minisztertanács által javasolt napirend szerint — várhatóan elhangzik az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének beszámolója az állam egyházpolitikájáról és a hivatal munkájáról. (MTI) Javuló gazdálkodás az iparban (Folytatás az 1. oldalról) 1,6 százalékkal nőtt. A szocialista országokból származó ipiari behozatal nem bővült az egy évvel korábbihoz képest. Az ágassal konvertibilis kivitellé számottevően nőtt, eddig 14,7 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor. A bővülés tervezett mértéke 5,7 százalék volt. Jórészt a könnyűipari, a vegyipari és a kohászati üzemeik értek el kiemelkedő export- eredményeket tizenegy hónap alatt. Az expor,t)kíináilat- ban a közlekedési eszközök, a híradás- és vákuumtechnikai cikkek, a gumiipari termékek és a gyógyszerek domináltak, de többet szállítottak külföldire a vállalatok bútorokból, gyapjú ruházati termékeikből és rövidárukból is. Az év végi szállításokkal együtt- az ipar konvertibilis exportja előreláthatóan eléri majd a 3 milliárd dollárt. A tőkés import több mint 7 százalékkal bővült, összességében javult, mégpedig mintegy 100 millió dollárral az ipar konvertibilis elszámolású külkereskedelmi egyensúlyi helyzete, ám a mérleg még mindig passzív. A belföldi iparoikkeliláitás az év során általában kiegyensúlyozott volt, az ipar 3 százalékkal szállított több fogyasztási cifckqt a kereskedelemnek, mint 1986-ban. Az elmúlt hónapokban tapasztalt erőteljes felvásárlás sok területen, főleg bútorok és a híradásipari cikkeik körében hiiányt okozatit, s a gyártóik nagy erőfeszítéseket tesznek a pótszá 11 í tásolkra, a karácsonyi ellátás javítására. Az idén az ipar jövedelemtermelő képessége is javult, a színvonalasabb vállalati gazdálkodáson kívül ebben szerepet játszott az is, hogy jelentős eredmények születtek az anyag- és energiatakarékosság terén. Az •en ergi af©lb as ználás péld áu 1 az ipari termelés bővülése ellenére 3 százalékkal mérséklődött. Az is ,jó eredmény, hogy a termelékenység csaknem li százalékkal javult egy év alatt, pedig a létszámcsökkenés a tervezettnél erőteljesebb volt. (MTI) Az Országos Béketanács nyilatkozata