Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-15 / 295. szám
1987. december 15., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Egyévi munka — a raktárakban Háromnegyed század története A hiány sokba kerül! — tanultuk meg a törvényszerűséget az utóbbi évtizedek magyar gazdasági fejleményeiből. Hiszen mindenki — akár vállalatról, akár egyénről van szó — igyekszik bebiztosítani magát, minél nagyobb mennyiségben készletez abból az áruból, melynek beszerzése kétes. így aztán ia hiány önmagát gerjeszti tovább, fölöttébb költséges fennakadásokat okozva a gazdaságban. Hiába áll mintegy 700 milliárd forint értékű készlet a honi vállalatok, szövetkezetek raktáraiban, az anyag- és alkatrészhiány miatt mindennaposak a zavarok. S az évről évre meg-megűjuló adminisztratív próbálkozások legföljebb apró, átmeneti jobbulást eredményeznek. A készletállomány azonban ezek ellenére 1968 és 1985 között — a mennyiséget és az áremelkedéseket együtt •számításba véve — három és félszeresére növekedett ga zdaság u n kban. ' Hogy milyen nagy érték egyébként a 700 milliárd forint, összehasonlításul nem .árt tudni, hogy tavaly 881 piilliárd forint volt az ország nemzeti jövedelme. (Más szavakkal: majd egyévi munkánk eredménye hever már a raktárakban! AZ ELADÓ DIKTÁL ;-!ínli'iriö»i,i:a idd Még büszkék is lehetnénk rá: a készletfelhalmozás hazánkban a fejlett tőkés országok relatív készletfelhalmozásának ötszöröse* hatszorosa. Ám ebben felülmúlni a jó nemzetgazdaságokat nem éppen érdem. Eldugult csatornák, merev információs módszerek jele ,ez, s mindenekelőtt: a kínálati piacé, az eladók urálijáé. Jól mutatja ezt az is, hogy miként oszlik meg a felgyülemlett készletállomány. 'Két évtizede jellemző, hogy a készletek 70—72 százaléka anyag, 17—18 százaléka félkész térmék. S a késztermékek aránya mindössze 10—12 százalékra rúg. A jól működő piacgazdaságokban mindhárom készletelem nagyjából egyharmad- egyharmad arányban részesedik a készletállományból — állapítja meg az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság egyik közelmúltbeli tanulmánya. Talán fölösleges rámutatni, hogy ott, hol a késztermékek aránya magasabb, az iparban állandóan magas kínálat van jelen. Éppen ez teszi lehetővé, hogy a vállalatok, mint felhasználók, csak minimális készletet tároljanak a kerítésen belül. Jellemző, hogy egy tőkés gazdaságban 5—7 napi értékesítéshez elegendő készletet tartanak (Japánban kevesebb mint 3 nap a feldolgozó ipar készletforgási ideje), nálunk az ipar — egy 1985. évi felmérés szerint — nem kevesebb, mint 67 napi árukibocsátáshoz elegendő készlettel rendelkezik. Ám ezen belül minimális a már közvetlenül eladásra váró termékek háUj eljárás Ü.j eljárást alkalmaznak a vesekövek eltávolítására a Debreceni Orvostudományi Egyetem urológiai klinikáján. A szükséges műtő elkészült, benne ernyőkép-erősí- tős röntgen-vizsgáló asztal, ultrahang-készülék és a kőAz áldatlan állapotokon való javítás szándéka mindig is megmutatkozott a gazdaságirányításban. Am a módszerek — mivel nem az okok, hanem az okozatok ellen irányultak — nem voltak alkalmasak a megoldásra. 1982-ben például elrendeltetett, hogy azok a vállalatok, melyeknek készletgazdálkodását a Magyar Nemzeti Bank és az Országos Anyag- és Árhivatal „nem megfelelőnek" ítéli, forgóalapjukból bizonyos összeget — a készletértéknek maximum 10 százalékát — fizessenek be. Jellemző, hogy 1984-ben 314 vállalatnál tartottak ilyen — ■egyébként rendkívül költséges — vizsgálatot, s mindössze kettő ellen tettek elvonási javaslatot. 1985-ben és '86-ban már vizsgálatot sem tartottak — belátván eme eljárás életképtelenségét. VÁLLALKOZÓ TEK-VÁLLALATOK Számos próbálkozás, történt a termelőeszköz-kereskedelmi (TEK) vállalatok körül is. Ezeket az egységeket az egyes ágazatok készletező vállalataiból alakították meg. Azt a szerepet osztották rájuk, hogy ■a profiljukba tartozó termelési eszközöket a termelőktől, illetve a külkereskedelemből szerezzék be, s a felhasználói szükségleteket a kellő mennyiségben, minőségben, választékban és határidőre (!), elsősorban raktárról elégítsék ki. A TEK-váltalatok jövőjét mindinkább a vállalkozói jelleg megerősödése jelentheti. Tulajdonképpen már a kezdet kezdetén igény volt velük szemben, hogy a piaci kapcsolatokon nyugvó árubeszerzés és értékesítés olyan fórumai legyenek, amelyek a friss, életképes kereskedelmi, üzleti módszerek elterjesztését gyorsítják. Működésük révén honosodott meg nálunk az úgynevezett konszignációs raktározás gyakorlata: a külföldi fél finanszírozza a hazai vállalat által megrendelt terméket, mely az eladás pillanatáig a külföldi fél tulajdonában marad (tehermentesítve így a honi megrendelő készletállományát). A VEVŐ LEGYEN AZ ÚR A készletszint csökkentésére tett különféle erőfeszítések megítélésekor látni kell: mai készletállományunk több százmil'liárd forint értékkel nagyobb, mint egészséges piacszerkezetben volna. A meglévő hibák kijavítása, a korszerű gazdálkodási módszerek, számító- gépes nyilvántartások szélesebb elterjesztése — bár ezek rendkívül fontosak — csak pár milliárddal csökkenthetik a készletállományt. A kellő mértékű változást csakis a kínálati piac megteremtése hozhatja. El kell érni végre, hogy a vevő legyen az úr. Ennek kifejtése, részletezése azonban már jócskán túlmutat a készletgazdálkoeltávolításhoz szükséges műszerek állnak az orvosok rendelkezésére. A berendezés értéke megközelíti a 14 millió forintot. Az új módszernél nincs szükség műtéti feltárásra, a r Északi vízellátók Ősidőik óta 'kettős küzdelem folyik a vízért, s a víz ellen. A társadalmi és a gazdasági élet fejlődése, az erőteljes városiasodás következtében a vízigények rohamosan nőttek és nőnek. Az élet a borsodi iparvidék gondjaira már az ötvenes években korszerűbb megoldást sürgetett, azért is, mert e terület kedvezőtlen hidrológiai és vízföldtani adottságokkal rendelkezik. Az országban elsőként 1957-ben nálunk kezdődött meg a regionális íendszsr kiépítése. Az üzemeltetési és a hozzákapcsolódó feladatok ellátására 1962-ben létrehozták az Észak-magyarországi Regionális Vízmű jogelődjét, a Sa jómenti Vízműveket. Az Országos Vízügyi Hivatal 1970-ben átszervezte a vállalatot és azóta három megye területén — Borsod. Heves és Nógrád — lát el v í zgazd ó'liko d á si feladat okát. Vékony Ernő igazgató, tegnap Kazincbarcikán a cég fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésén az idei év eredményeiről és a jövő évi tervekről, gondokról beszélt, miután a kazincbarcikai 5. sz. óvoda apróságai műsorral és virággal kedveskedtek a negyedszázada itt dolgozó törzsgárdatagoknalk. Bregyán Péter, a Miskolci Nemzeti Színház művésze verssel köszöntötte az ülés résztvevőit. Ezután Kiss Lajos, számítástechnikai csoportvezető a korszerű technika alkalmazási lehetőségeiről beszélt. A pályakezdő fiatalok nevében Tóth Károly, a kazincbarcikai üzem- igazgatóság dolgozója mondta el véleményéit, melyet a zeneiskolások gordonkaműsora követett. Simon Lajos, az egri üzemigazgatóság vezetője beszélt a (területi eredményekről, és gondokról. Majd Kovács Gyuia vállalati pártti'tkár, Vékony Ernő igazgatónak, Bándi László főmérnöknek és Fürjes József, vállalati KISZ-,titkárnak átadta a vízmű 25 éves fennálláséra készült emlékplakettet. Az ünnepi tanácskozást a KISZ-fjtatalok műsorával zárták. A miskolci kertbarátoknál Értékelés és tervezés A Hazafias Népfront Miskolc Városi Elnöksége mellett működő Kertbarátok és Kistenyésztők Városi Társadalmi Szövetsége december 18-án délután fél 3-kor tartja soron következő tanácskozását. Ennek alkalmából a város legnagyobb kerthasznosítási szakcsoportjának, a Pingyom Virága Szakcsoportnak idei tevékenységét értékelik, majd ezt követően a társadalmi szövetség jövő évi munkaprogramját állítbőrön csupán kis metszést ejtenek, s a vesébe bevezetett eszközzel zúzzák szét, távolítják el a követ. A beavatkozást követően a beteg jóval kisebb fájdalmat érez és gyorsabban gyógyul. (MTI) Bár hajó a Sajón azóta sem közlekedik, de háromnegyed századdal ezelőtt a miskolci drótgyárat azért építették oda, ahová, .mert akkor, a megvalósítás közeli stádiumába került a folyó hajózhatóvá tétele. Az I. világháború és az azt követő gazdasági krízis a tervet semmissé foszlatta, de a drótgyár azóta is él, virul, s azon kevés kohászati cégek közé tartozik, amely ma is csúcson van. Sőt, a spiccre ebben az évben ért fel. A hetvenötödbe esztendő a gyár életében a legszebb. A jubileumot csendben, szerényen ünnepelték — bár a nyárvégén tartottak egy nemzetközi szimpóziumot a drótgyártás- ról, — úgy, ahogy már évek óta dolgozik az üzem a nagyok félórnyékában, a Sajó partján. ■ ■ Egy német nagyiparos, bizonyos Deichsel Adolf 1911- ben határozta el, hogy Miskolcon gyárat alapít, a városi közgyűlés neki, ehhez 25 ezer négyszögöl területet adott át. A termelés 1912. október 16-án indult meg, vashuzalt és szeget gyártott az a negyven ember, aki végül is az iparossal együtt gyáralapítónak mondhatta magát. Egy év .múlva felépült a dróthúzó- és a sodróüzem, valamint a szegverő műhely. A céget Deichsel Adolf Magyar Acéldrót-, Drótkötél- és Darugyár Rt. névvel jegyezték be, s több, mint három évtizedig e névvel kerültek ki a már akkor is nagy hírű termékek. A gyár ma legrégebbi dolgozója a gazdasági igazgató- helyettes, Simcsik Károly. Drótgyári dinasztia tagja ő, — hasonlóan a Haluskáékhoz, a Nemcsikékhez, a Liptákék- hoz — nagybátyja 1915-től nyugdíjazásáig dolgozott itt. — Jómagam 1939-ben jöttem be először ide — emlékszik vissza, s egy korabeli papirost mutat, amely bizonyította; orvosilag nincs akadálya, hogy a gyár dróthúzóként alkalmazza. — Tizennégy éves voltam, s az évtől kezdve a nyári szüneteket az üzemben töltöttem munkával. Tizenkilenc filléres órabérrel. Amikor pedig 1944-ben elvégeztem a felsőkereskedelmi iskolát, itt állapodtam meg, segédkönyvelőnek alkalmaztak. Térjünk még vissza azonban a gyáralapítást követő első évekre! A Sajó hajózhatóvá tételének terve tehát megsemmisült, de Deichsel nem kedvetlenedéit el. A háborút követően bővítette termékskáláját kerítésfonatot, szúnyoghálót és ipari láncot kezdett gyártani. Az utolsó előtti békeévben, 1937-ben már 400 munkás és 37 alkalmazott kereste itt kenyerét, 1200 tonna sodronykötél és 5000 tonna kis- és nagyszilárdságú huzal került ki a gyárból, s építettek egy új húzócsarnokot is. Ebbe a csarnokba jött dolgozni a ma már nyugdíjas Kasuba Ferenc: — Nem lehetett ám csak úgy idekerülni! Drótgyárinak lenni rang ' volt. Engem a szocdem párti Halász Józsi bácsi hozott be, beajánlott irodatakarítónak. 1941. január 16-a volt, a gyár azt hiszem, akkor már a hadiiparnak is gyártott. ■ ■ A II. világháború nem kerülte ki sem a várost, sem a gyárat. Három bomba csapódott be 1944. nyarán a 25 ezer négyszögölnyi területen lévő üzemcsarnokokba, a tulajdonos ezt követően a gépek leszerelésére adott parancsot, s amikor ezt a munkások megtagadták, felrobbantották az épületeket. Csak a csupasz, kormos falak maradtak, a gépek és alapanyagok jó része a romok alá került. Simcsik Károly meséli: — November 29-én robbant a gyár, égtek a csarnokok. A lángok messzire világítottak . . . Először december 6-án merészkedtünk be, ösz- szesen vagy negyvenen, ötve- nen, s elkezdtünk takarítani. A sodró faszerkezetes csarnoka úgy-ahogy állt, összeszedtünk vagy egy tucat szögverő gépet, szereztünk egy gőzgépet, amellyel meghajthattuk azokat, s elkezdtünk termelni. Szöget és ácskapcsokat... Az üzem 1946-ban, a béke- szerződés alapján szovjet tulajdonba került, s a termékekért kapott forintokból újjáépült. 1949-ben már többet produkáltak a drótgyártók, mint tíz évvel korábban, a háború előtt. — Négy szovjet igazgató alatt dolgoztam — mondja Kasuba Ferenc —, valameny- nyire élénken emlékszem. Jó évek voltak azok, aztán 1952- ben magyar lett teljes egészében a drótgyár. S rá két évvel, a felszabadulás tizedik évfordulóján felvettük a mai nevet, Miskolc első szabad munkanapjának emlékére. Azóta vagyunk December 4. Drótművek ... ■ ■ Még egy jelentős dátum a cég életében: 1957. július elsején a vaskohászati igazgatóság irányítása alá kerültek, elismerve ezzel azt, hogy a drótgyártás is kohászat valahol. A fejlődés ezt követően felgyorsult, sok-sok beruházás, fejlesztés követte egymást, a termelés megtöbbszöröződött. 1962-ben új főkönyvelőt neveztek ki, Simcsik Károlyt, aki röviddel rá megkapta a gazdasági igazgatóhelyettesi titulust. A közelmúlt éveiről így beszél: — A hetvenes évek elején — amikor már nagyszilárdságú acélhuzalokat, drótköteleket is gyártottunk — 600 millió forint volt a termelési értékünk, export árbevételünk pedig elérte a 153 millió forintot. Ekkor kezdtük el legfontosabb termékünk, a laposkötél készítését is. Akkor is, azóta is a belföldi igények maradéktalan kielégítése fő célunk, de természetesen nem mondhatunk, mondhattunk le az exportról sem. A laposkötéllel nyert először vásári díjat a BNV-n a drótművek, s azóta több ilyen díjas terméket — Korai szabadvezeték, feszített betonpászma — produkáltak. De — ahogy Lőcsei György kereskedelmi főosztályvezető fogalmaz —, ez nem sokat jelent, egy termék forgalmazhatóságát nemigen befolyásolja egy vásári elismerés. Kiss Béla igazgató mondja: — Gyárunk töretlen fejlődése a felszabadulással kezdődött, tizenötször nyertük el a Kiváló Vállalat címet, s kétszer a Minisztertanács és a SZOT zászlaját. Tény, voltak, akadtak nehézségeink, de úgy vélem, több volt a sikerélmény. Ebben az évben a cég termelési értéke elérte a 3 milliárd forintot, tőkés exportjuk 18 millió dollár lesz. Remek eredmények, különösen most, amikor a hazai vaskohászat gondokkal küzd. Ma- dáchcsal mondva, a drótgyáriak immár évtizedek óta küzdenek, s bízva bíznak ... Illésy Sándor das témakörén. nyada. M. I’. ják össze. a vesekő eltávolítására Drótháló készítése... A kohászati krízis ellenére is talpon maradtak.
