Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-14 / 294. szám

1987. december 14., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 ma U A munka minősége az élet minősége is.. A zt hiszem a képlet is­merős: mint eladó szí­vesen túladok kevésbé jó minőségű terméken, még akkor is, ha néhány nap múlva visszahozzák a porté­kát. Mint vevő viszont igé­nyes vagyok, szeretnék a pénzemért jó minőségű árut vásárolni. Ez a tudathasadá­sos állapot azonban nem­csak a kereskedelem min­dennapjainak velejárója, ha­nem visszaköszön a hivatal­ban az ügyfél és az ügyin­téző gondolkodásában, a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő magatartásá­ban csakúgy, mint a gyártó és a gyártmányt ellenőrző ér­dekviszonyában. Ez utóbbi­nál időznék a munka és az élet minőségére hagyatkozva. A gyártás és az ellenőrzés érdekviszonyában semmikép­pen sem tudom elfogadni azt a fajta egymásra muto­gatást, hogy aki tudja csi­nálja, aki nem tudja, az ellenőrzi. Következésképpen [a terméket előállító és a készárut ellenőrző szemé­lyeknél, eleve helytelen a hierarchikus megkülönbözte­tés, az alá- és fölérendelt­ség erőltetése. Hasznosabb lehet az együttműködés. ?! Éppen ezért nem is a tech­nikai feltételekről, hanem e kényes téma emberi oldalá­ról kívánok szólni, kiindulva abból, hogy az a szakember, aki valamit is ad magára, ügyel a keze alól kikerülő termékek minőségére. Vigyáz a küllemére, és a célszerű­ségre egyaránt. Fontosnak tartom, hogy á minőséget, nem az ellenőrzésnél, hanem a gyártásnál kell garantálni. Ezeket a természetes em­beri és munkaviszonyokat azonban gyakorta zavarják önös érdekek, a rosszul ér­telmezett eredményhajhászós. Ennek tudható be például, hogy lakások átadásánál mil­liós értékek minőségét de­valválják az úgynevezett kis hibák. Tudom az OTP veze­tőitől, hogy néha valóságos közelharcot kell vívni az építtetőkkel azért, hogy a drága pénzen vásárolt laká­sok átadásánál ne legyen több oldalas hiánypótlás. Közszájon forog, hiszen a fe­lelős vezetők magyarázzák meg a műszaki ellenőrnek, a vállalat érdeke, hogy egy gép, vagy egy berendezés mihamarabb a kapun kívül legyen. És a meggyőzés sike­rül, pedig minden érdekelt tudja, hogy holnap utazhat a szerelő, mert az áru meg­érkezik oda, a minőségi ki­fogás pedig ide. És itt már nemcsak jelentős többletkölt­ségről van szó, (a szerelő például külföldre utazik), hanem a márka becsületéről és az előállítók szavahihető­ségéről. Mert a hibákat hor­dozó termék nemcsak pénz­ügyileg értékelődik le, ha­nem erkölcsileg is devalvá­lódik. Gyárat, szakmát, ipar­ágat hoz hátrányos helyzet­be. Nem nehéz belátni — hi­szen példák bizonyítják —, hogy a rossz portékát csak egyszer lehet eladni a pia­con, mert utána a kereske­dők, a vevők nagy ívben ki­kérünk nemcsak az árut, ha­nem azt a gyárat is, ahol készítették. Lehet, hogy nem hozzák vissza a hibás ter­méket, nem reklamálnak, de többet nem vásárolnak. Így válik a sanda spekulációra alapozott „sikerélmény'' ke­mény konzekvenciákat hordo­zó kudarccá. A határidő szorításában sem tűnik jó üzletnek meg­alapozatlan eredményekkel büszkélkedni. Hosszú távon ugyanis mindig kifizetőbb a szakmai és kereskedelmi korrektség, mint az ügyes­kedés. Következésképpen nem érdemes a félkész gyártmányra azt mondani, hogy kész, a rossz minősé­gűre, hogy jó, mert így a pillanatnyi érdekekért, az áruval együtt vásárra visz- szük a megbízhatóságot is. Armand Feingenbaum, a minőségügy világszerte elis­mert szakértője „egyetemes minőségről” beszélt nemrégi­ben egy konferencián. A professzor szerint a minőség új világgazdasági kategória. Angol közgazdászok arról cikkeznek, hogy a minőség nem költségnövelő tényező, hanem a vállalatok ered­ménynövelésének legolcsóbb módja. A japán tudósok sze­rint a minőségre nem azért van szükség, mert jobb áron lehet eladni az árukat, ha­nem azért kell szüntelenül javítani a minőséget, hogy egyáltalán le lehessen adni a termékeket. A német szak­értők az áruk kiszorítós ver­senyéről beszélnek, ahol az az áru, amelyik nem állja a minőségi összehasonlítást, óhatatlanul kiesik a verseny­ből. Nemzetközi méretű tehát a „minőségi láz". Nálunk úgy tűnik mindeddig legfeljebb, ha „hőemelkedésről" beszél­hetünk. Holott a minőség az a kategória, ahol ugrássze­rű javuláshoz nincs szükség jelentős beruházásokra, ahol a termelési kultúra javításá­val lényegesen változtathat­nánk az áruinkról alkotott képen. A termékminőség ja­vulása azonban még várat magára. Sajnos üzemeink­ben a technológiai fegyel­mezetlenségre, hibás minősé­gű termék hibátlanként való tanúsítására, a szállítási szerződésben vállalt határ­idők be nem tartására, a minőségi hiányosságok miat­ti árengedményekre, sőt ese­tenként piacvesztésre is bő­ségesen akad példa. Mindezt figyelembe véve nem nehéz belátni, hogy a gazdasági környezel! előbb- utóbb kikényszeríti a jó mi­nőségű munkát. A munka minősége pedig egyértelmű­en meghatározza életünk minőségét is. Paulovits Ágoston Huszonöt dekús kenyér A fogyasztói igények jobb kielégítésére, a pazarlás csökkentésére kis súlyú ke­nyér gyártására vállalkozik a sütőipar. Ezt a törekvését eddig főként azért nem tud­ta valóra váltani, mert a ré­gebbi gépek közül kevés volt alkalmas a kis kenyerek fo­lyamatos előállítására. A sütőiparban a vállala­tok összefogásával ígéretes kezdeményezés bontakozott ki. A Sütőipari Műszaki Gaz­dasági Társaság — amelynek a 37 sütőipari vállalat és egy szövetkezet, a tagja —, mint­egy három és fél millió fo­rintot áldozott olyan gépsor kialakítására, amellyel a eddigieknél kisebb kenyere­ket süthetnek. A Szegedi Sü­tőipari Vállalatnál már pró­bálják ,a gépsort, amelyet az Él gép fejlesztett ki és szál­lított. A berendezés — ki­egészítve a csehszlovák gyártmányú energiatakaré­kos kemencével — a hosz- szúlkás alakú és a kerek ke­nyérből 25 dekást tud készí­teni, de ennél nagyobb gyár­tására is képes. A szakszervezetek legfőbb feladata a foglalkoztatási kérdésekben az egyéni érdekvédelem. Jrm 0A<vn94.i7ryiirA(ii Mint már az eddigiek­# bői is kitűnt, a gaz­daság korszerűsítését célzó törekvések számtalan, — eleddig nem tapasztalt, a gyakorlati életben előre nem látott kérdések sokaságát ve­tették fel. Várhatóan később még adódnak további olyan jelenségek, melyekkel meg kell majd birkózni. Melyek­kel mindenképp foglalkozni kell, hiszen emberekről, jö- vőnkről van szó. Most is és a jövőben is a szakszerveze­tekre hárul a dolgozók ér­dekképviselete. Mi a szak- szervezet feladata ebben a helyzetben? Gulyik Zsolt, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsá­nak titkára: — A társadalmi-gazdasági kibontakozási programot a szakszervezetek tevőlegesen támogatják. Hiszen ezek a változások elodázhatatlanok. Nyilvánvaló, hogy az új helyzetben feszültségek is adódnak. Nekünk pontosan itt jut a legnagyobb szerep, ezeket a feszültségeket kell a lehető legkisebbre csök­kenteni. A végrehajtás mód­ját kell mindenekelőtt szem előtt tartanunk, összességé­ben tehát ehhez az új hely­zethez igazodik a szakszer­vezetek munkája is. — Konkrétan itt mire gondol? — Változott a munkaerő- mozgás indítéka. Míg koráb­ban a dolgozók saját elha­tározásból változtattak mun­kahelyet, ma már elég sok az olyan vállalati létszám- leépítés, melyek esetében nyilvánvaló, hogy egyéb té­nyezők — főképpen a gaz­daságosság — kerültek elő­térbe, s nemcsak a dolgozó önkéntes döntése motiválja a munkahely-változtatást. Természetesen, ez utóbbi is jelen van, sőt többségében ez a jellemző. Ám beszélge­tésünk most nem ezeket érinti. Tehát nekünk külö­nösen figyelnünk kell a fog­lalkoztatási elképzeléseknél a szociális oldalra. Ide tarto­zik az is, hogy a felszabadu­ló munkaerőnek új munka­helyeket kell teremteni, méghozzá a leépítésekkel egy időben, de semmiképpen nem nagy fáziskéséssel. Meg­jegyzem, hogy ezt differen­ciáltan kell véghez vinni. Mire gondolok ez esetben? Arra, hogy egy-egy új mun­Az ipari termelésben a szövetkezetek szerepe évről évre növekszik, jelenleg az ipari termelésből és szolgál­tatásból kereken hét száza­lékkal részesednek. Az egyes ágazatokban elfoglalt helyük erősen eltérő, például a kéz­mű- és háziiparban megha­ladja a hetvenszázalékos arányt. Az ipari szövetkeze­tek teljesítménye az utóbbi években meghaladta az ál­lami ipar fejlődési dinami­káját. A szövetkezetek sze­repe főként a munkaigénye­sebb, a kisebb sorozatú ter­mékek előállításában és a szolgáltató tevékenységben számottevő. Megfigyelhető, hogy az utóbbi néhány évben jelen­tősen bővültek a szövetke­zeti formák, és a hagyomá­nyos szövetkezetek körében számottevő szervezeti átren­deződés következett be. A korábbi időszakra jellemző centralizáció, s ennek ered­ményeként a szövetkezetek számának csökkenése helyett a kisszövetkezetek tömeges alakulása, tehát az ipari szövetkezetek számának lé­nyeges növekedése volt jel­lemző. Tulajdonképpen, az új kisüzemi formák a nyolcva­nas évek elejétől színesítik a szövetkezetek, ezen belül kahelyet az adott területen a munkaerő képzettségének, összetételének szem előtt tartásával kell létrehozni, ugyanakkor figyelni kell ar­ra is, hogy hosszú távon jö­vedelmező, keresett termé­keket előállító üzemek il­leszkedjenek a gazdaságba. — Nem feledve ugye azt, hogy itt emberi sorsokról, családok egzisztenciájáról van szó ... — Természetesen. Elsődle­gesnek tartjuk az egyéni ér­dekvédelem biztosítását. Az SZMT ezekkel a kérdések­kel állandóan foglalkozik. Minden elnökségi ülésen té­ma a foglalkoztatási helyzet. Egyébként az utóbbi idők­ben folyamatosan emelkedik a jogi segélyszolgálatunk munkája. Elég sok a panasz is, és elég sokan, többen mint az elmúlt években, for­dulták jogi tanácsért a szol­gálathoz foglalkoztatási kér­désekben. — Mennyivel többen? — A tavalyihoz képest egyharmaddal növekedett ez a szám. az ipari szövetkezetek szer­vezeti struktúráját. A kis­üzemi szervezetők létrejötte a szövetkezeti iparban két­irányú változást eredménye­zett. Egyrészt, újabb vállal­kozási lehetőséget teremtet­tek az egyéni kezdeménye­zés és a kreatív alkotókész­ség kibontakozása számára. Másrészt, belső munkaszer­vezetként, a már meglevő szövetkezetek szervezeti struktúrájába épülve, ese­tenként azt kiegészítve új, önálló egységek működését teszik lehetővé. Midőn a kormány 1981-ben rendeletet hozott az ipari kisszövetkezetek, és más egy­szerűbb szövetkezeti formák létrehozásáról, abból indult ki, hogy rugalmasabb szerve­zetükkel, a piac igényeihez jobban alkalmazkodva, járul­janak hozzá a szükségletek kielégítéséhez. Ezek a kis­szervezetek a hagyományos szövetkezeteknél kisebb tag­létszámmal, a szűkebb kere­teknek megfelelő, egyszerűbb önkormányzati rendszerben tevékenykednek. Eltérések a tagok érdekeltségi rendszeré­ben és a jövedelemszabályo­zásban mutathatók ki. Borsodban az új szervezeti formák létrejöttének folya­mata lassan érlelődött. Le kellett ugyanis győzni bizo­nyos idegenkedést, ami a Részlet a SZOT elnökségi határozatából, mely a dolgo­zók munkaviszonyát érintő átszervezésekkel, felszámolá­si eljárással összefüggő szak- szervezeti feladatokról szól: „Kísérjék figyelemmel a dolgozók átcsoportosításának, elhelyezkedésének körülmé­nyeit. Az újra elhelyezke­déskor — a tanácsi szak- igazgatási szervekkel együtt­működésben — segítsék elő a gazdaságpolitikailag szük­séges folyamatok érvényesü­lését (például hiányszak­mák, szolgáltatási szféra, el­látatlan területek).’’ — Ügy gondolom, hogy a cégeknek először a belső szervezésekkel, a meglevő létszámmal a minél gazda­ságosabb termelési módsze­reket kell keresniük, s nem rögtön a létszámleépítéssel kezdeni... Ha már nincs más, akkor jöjjön csak a létszámcsökkentés. Továbbá: ha béremelésről van szó, a vállalatok ne mindjárt né­hány ember elküldésével biztosítsák annak fedezetét, hanem a korszerűbb, elad- hatóbb termékek gyártású­kisszervezetekkel szemben kezdetben megnyilvánult. Ugyanakkor meg kellett ér­lelődnie az anyagi kockázat- vállalás gondolatának is, nem utolsósorban fel kel­lett ismerni a szabályozó- rendszer kényszerítő hatá­sát. Mindezek eredményez­ték megyénkben, hogy nap­jainkban, a múlt évi hu­szonhárommal szemben har­mincnyolc kisszövetkezet működik. Az eddigi tapasz­talatok azt mutatják, hogy a kisszövetkezetek termelése a szervezetek és a résztvevő tagok számánál gyorsabban növekszik, vagyis dinamiku­san fejlődő szféráról van szó. Ebben minden bizonnyal közrejátszik, hogy a kisszö­vetkezetek bizonyos hánya­da úgynevezett hiányterüle­ten gazdálkodik, réseket tölt be az áruk és szolgáltatá­sok piacán. A Borsod Megyei Kiszöv közelmúltban megtartott kül­döttközgyűlésén hallottuk, hogy a kormányzati szervek megfelelően értékelik a szö­vetkezeti mozgalom helyét, szerepét a magyar gazda­ságban. Igaz, megyénkben a növekedés mértéke a szövet­kezeti szektorban nem ha­ladta meg a tizennégy szá­zalékot, az országos 19 szá­zalékos átlag mellett, viszont egyéb területen nagyobbat val. Nyilván, vannak olyan esetek, amikor már elkerül­hetetlen a létszámleépítés. Az átmenetileg munka nél­kül maradóknak munkát kell biztosítani. Ezért mi is nagyon fontosnak tartjuk az átképzés és továbbképzés bevezetését. Ebben a szak- szervezetek is segítenek, hogy csak egy példát mondjak: helyiségeket biztosítunk majd az oktatáshoz. — Van itt még egy na­gyon fontos kérdés. A meg­változott munkaképességűek foglalkoztatása. — Igen. A megyében mint­egy tizenötezer ilyen dolgo­zó van, akikről szintén gon­doskodni kell. Hiszen a vállalati leépítések, a haté­kony foglalkoztatás miatt valószínű, nekik is új mun­kalehetőséget kell felkutat­ni. — Az elmondottak alap­ján érezhető, a szakszerve­zetekre nagy feladat hárul a foglalkoztatási helyzet fe­szültségeinek levezetésében. Az is érezhető ugyanakkor, hogy csak összefogással, a más szervekkel közösen vég­zett munkával lehet előbbre jutni. Milyen a kapcsolata az SZMT-nek a többi part­nerrel? — Valóban így van. ösz- sze kell hangolni a munkán­kat a töbhi érintett intéz­ménnyel — a pártszervek­kel, a tanácsokkal, a válla­latokkal. Elmondhatom, na­gyon jó a kapcsolatunk, az oda-vissza informálódás a felsoroltakkal. Ezzel egy idő­ben a külső — más, orszá­gos —, cégekkel is, amit jól mutat az, hogy sűrűn meg­keresnek minket munka­helyteremtési szándékkal. Mi itt közvetítő szerepet ját­szunk, felhasználva sajátos eszközeinket arra, hogy mi­nél több új munkahely le­gyen a megyében. Állandó kapcsolatot tartunk fenn a SZOT-tal, a vasasszakszer­vezettel, a SZOT közgazda- sági osztályával. Helyszínek­re is eljárunk, megbeszé­lendő az adódó problémá­kat. Egyszóval arra törek­szünk, hogy minél kevesebb1 zökkenővel oldjuk meg a foglalkoztatási feszültsége­ket. Hiszen ezzel kapcsolat­ban igen nagy a felelőssé­günk, kötelességünk, s ezt érezzük is. Mészáros István léptünk előre. Itt van pél­dául a tőkés export: az ipari szövetkezetek nem rubelelszámolású kivitele az idén több mint 45 százalék­kal emelkedett, amely dön­tően a Herukon, a Sáros­pataki Ruházati Szövetkezet és a Miskolci Vasipari Szö­vetkezet érdeme. A Hegyal­ja Ruházati Szövetkezet pél­dául az előző évihez képest 82,2 százalékkal növelte tő­kés kivitelét. A Miskolci Vas­ipari Szövetkezet hasonlóan jó pozíciót biztosított ma­gának a dollárelszámolású exportban, melynek eredmé­nyeként tízszeresére emelke­dett a konvertibilis kivitele. A közgyűlésen az is el­hangzott, hogy az ipari szö­vetkezetek termelésének mintegy negyven százalékát a textilruházati adja, az ága­zat nyereségtermelő képes­sége pedig ennél jóval ma­gasabb, meghaladja a het­ven százalékot. E szövetke­zetek által előállított termé­kek döntő része konjunktú­raérzékeny „divatcikk", amit gyorsan, magas minőségi követelményeket szem előtt tartva kell elkészíteni. Az is sokat mondó tapasztalat, hogy a könnyűipari, ezen belül is elsősorban a textil- ruházati termékeket gyártó szövetkezetek megfelelően követték a piac változásait, az átlagosnál gyorsabban és rugalmasabban alkalmazkod­tak a vevők igényeihez. L. L. Hét százalék,s ami mögötte van

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents