Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-03 / 259. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1987. november 3., kedd Mihail Gorbacsov beszéde (Folytatás a 7. oldalról) A kérdést természetesen más szemszögből, akár az ellenkező oldalról is megközelíthetjük. Az Egyesült Államok gazdasága a háború óta folyamatosan a militarizmusra orientálódott és támaszkodott. Kezdetben ez látszólag ösztönözte, de később a források ilyen, a társadalom szempontjából terméketlen, szükségtelen pocsékolása csillagászati államadóssághoz és más rendellenességekhez vezetett. Kiderült, hogy a túlzott militarizálás végső soron az ország helyzetének romlásához vezet, és megrázza más országok gazdaságát is. A New York-i tőzsdén és a világ más tőzsdéin nemrég kitört, majdnem hatvan éve példátlan pánik — súlyos kórtünet, komoly figyelmeztetés. A harmadik momentum — a fejlődő országokkal fenntartott egyenlőtlen, kizsákmányoló viszony. A „második” (mesterséges) természet létrehozásában elért fantasztikus újdonságok ellenére a fejlett kapitalizmus nem volt képes és ma sem képes meglenni a fejlődő országok tartalékai nélkül. Ez — objektív valóság. A történelmileg kialakult nemzetközi gazdasági kapcsolatok felszámolására tett kísérletek veszélyesek, és nem biztosítanak kiutat a gondokból. Zsákutcába vezet az idegen erőforrások újgyarmatosítási módszerekkel történő felhasználása, a multinacionális vállalatok önkényuralma, az eladósodás, a milliárdos, nyilvánvalóan kifizethetetlen tartozások is. Mindez súlyos problémákat szül a kapitalista országokon belül is. Igen sokféle spekuláció létezik: lényegük viszont ugyanaz — a harmadik világ országait tennék egyfajta bűnbakká a nehézségekért, többek között a vezető nyugati országokban végbemenő életszínvonal-csökkenésért is. Néha kísérletek történnek a nemzeti egység soviniszta alapon történő megteremtésére; arra, hogy megpróbálják a munkásságot partnerként bevonni más országok kizsákmányolásába; elérni, hogy a munkások megbékéljenek az új „kapitalista modernizáció” politikájával. Az ilyen, s az ehhez hasonló kísérletek nem szüntetik meg magát az alapproblémát, csak néha ideiglenesen tompítják az élét. Az egyenlőtlen csere továbbra is megmarad es végső soron robbanáshoz vezethet. E lehetőséggel, úgy tűnik, ma már kezdenek számot vetni egyes nyugati vezetők. A kiutat viszont egyelőre csak a tüneti kezelésben keresik. Napjaink nemzetközi gazdasági kapcsolatainak újszerűségét, a végbemenő politikai folyamatok lényegét még nem mértük fel teljes egészében. De ebben az irányban kell haladnunk, mivel a végbemenő folyamatok objektív törvényszerűségekként jelentkeznek. Két út lehetséges: vagy a csőd, vagy az új gazdasági világrend kialakítására irányuló közös törekvés, amelynek során egyformán figyelembe kell venni minden egyes fél érdekeit. Az ilyen világrend kialakításához vezető út úgy tűnik a „leszerelés a fejlődés érdekében” koncepció megvalósítása révén rajzolódik ki. Ily módon a harmadik kérdésre adandó válasz keresése közben azt látjuk: a helyzet nem tűnik megoldhatatlannak. Az ellentétek ebben a szférában módosulhatnak. Ennek érdekében viszont tisztában kell lenni a realitásokkal és az új gondolkodásmód szellemében kell cselekedni. Ez megkönnyíti a biztonságosabb világ megteremtése felé vezető utat. Egyszóval ezen a téren is történelmi választás előtt állunk, amelyet az egységes világ, és egymással összefüggő törvényszerűségei diktálnak. Van még egy döntő fontosságú körülmény. A mai világ szerves összetevője a szocializmus, amelynek története 70 éve kezdődött, s amely világrendszerré válva meghatározta a XX. század arculatát. A szocializmus napjainkban fejlődésének új szakaszéiba lép, újfent bizonyítva a benne rejlő lehetőségeket. Könnyű belátni, hogy a békés egymás mellett élésnek milyen hatalmas tartalékai rejlenek csupán a Szovjetunióban folyó átalakításban. Lehetővé téve a legfontosabb gazdasági mutatók terén a világszínvonal elérését, az átalakítás képessé teszi a világ e hatalmas és gazdag országát arra, hogy korábban nem tapasztalt módon kapcsolódjék be az erőforrások és a munka nemzetközi megosztásába. Az ország hatalmas tudományos-technikai és termelési potenciálja a világgazdasági kapcsolatok eddiginél lényegesen jelentősebb részévé válik. Mindez alapvető módon bővíti és megerősíti a béke és a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének anyagi hátterét. Ez a másik nagyon fontos vonása az átalakításnak, ez határozza meg a helyét a modern civilizáció életében. A béke javát szolgáló objektív folyamatokat befolyásolni fogja az osztályharc és a társadalmi ellentétek más megnyilvánulásai. A munkásmozgalom élenjáró erői keresik az utat az osztályihairc magasabb politikai szintre emeléséhez. A munkásmozgalomnak nagyon bonyolult új és változó körülmények között kell tevékenykednie. Újszerűén vetődnek fel nemcsak a tömegek gazdasági érdekeinek és jogainak védelmével kapcsolatos kérdések, hanem a demokráciáért, többek között a termelésben megnyilvánuló demokráciáért vívott harcnak a kérdései is. A munkásoknak gyakran partneri viszonyt ajánlanak, de olyat, amely nem teszi lehetővé számukra, hogy beleszóljanak a legfontosabb üzleti kérdésekbe és szabadon válasszák meg a vállalatok irányítóit. A nyugati világban egy sor elmélet létezik arról, hogy a munkásosztály eltűnőben van, már teljesen felszívódott a középrétegben, társadalmilag teljesen átalakult stb. A munkásosztályon beliül valóban nagy és jelentős változások mentek végbe. Az osztályellenség azonban hiába próbálja nyugtatni magát, hiába próbálja meg dezorientálni és félrevezetni á munkásmozgalmat. A munkásosztály, amely új körülményei közepette is számbeli fölényben levő erő, képes döntő szerepet játszani, különösen a történelmi sorsfordulókban. Ennek indítékai különbözőek lehetnek. Az egyik lehetséges ok a gazdaság féktelen militarizálása. A technológiai forradalom új szakaszára való, katonai alapon történő áttérés erős katalizátorként szolgál, annál is inkább, mivel ez a háborúhoz vezető út, érinti a lakosság minden rétegét, s olyan tömeges tiltakozást vált ki, amely túlnő a gazdasági követeléseken. Ily módon az uralkodó osztály, a monopoltöke képviselői választás elé kerülnek. Meggyőződésünk — és ezt megerősíti a tudomány is —, hogy a termelés jelenlegi technológiai és szervezettségi szintjén igenis lehetséges a gazdaság demilitarizálása. Ez a megoldás egyúttal a békét is szolgálja. Ugyanez a helyzet a fejlett és a fejlődő országok közötti kapcsolatokban meglévő válság következményeivel. Ha a helyzet a robbanás küszöbére jut és lehetetlenné válik a harmadik világ további kizsákmányolása, akkor nagyon éles politikai kérdésként vetődik fel annak a rendszernek az elfogadhatatlansága és tűr- hetetlensége, amely nem képes e kizsákmányolás nélkül élni. A kapitalizmus ebből a szempontból is választás előtt áll: vagy a robbanásig élezi a helyzetet, vagy figyelembe veszi a kölcsönös függőségben élő, egységes, az érdekek egyensúlyát megkövetelő világ lényegéből következő törvényszerűségeket. Véleményünk szerint a kialakult helyzet alapján a törvényszerűségek figyelem- bevétele nemcsak szükséges, de lehetséges is. Annál is inkább, mivel ebbe az irányba hatnak a „harmadik Világban” működő erők is. Divattá vált a nemzeti- felszabadítási mozgalmak hanyatlásáról beszélni. Ám szemmel láthatólag itt is a fogalmak szándékos összezavarásáról, a helyzet új vonásainak figyelmen kívül hagyásáról van szó. Ha arra a lendületre gondolunk, amely a politikai függetlenségért folytatott harc szakaszában volt tapasztalható, nos az valóban gyengül. Am ez természetes is. Az új, a „harmadik világ” jelenlegi fejlődéséhez szükséges lendület még csak most formálódik. Ezt pontosan látni kell, és nem szabad pesszimizmusba esni. Azok a tényezők, amelyekből ez a lendület kialakul, különbözőek. Közéjük tartozik az az erőteljes gazdasági folyamat, amely időnként paradox formákat ölt. Például néhány ország a gyengén fejlettség vonásait megőrizve a nagyhatalmak szintjére kerül a világgazdaságban és a világpolitikában. E tényezők közé tartozik a nemzetek kialakulása és a valóban nemzeti államok megszilárdulása során születő politikai energia. A megszilárduló nemzeti államok sorában jelentős helyet foglalnak el a forradalmi rendszerű országok. E tényezők közé tartozik a szegénység és a gazdagság kiáltó ellentéte, a lehetőségek és a valós helyzet eltérése miatti növekvő harag. A fejlődő országok államközi kapcsolatainak konszolidálódósát tükröző szervezetekben egyre kifejezettebben és aktívabban érződik a sajátszerűség és az önállóság ereje. Többé-kevésbé ez minden ilyen szervezetre jellemző s ezek száma nem kevés: az Afrikai Egységszervezet, az Arab Liga, az ASEAN, az Amerikai Államok Szervezete, a Latin- amerikai Gazdasági Szervezet, a Dél—csendes-óceáni Fórum, a Dél-ázsiai Regionális Együttműködés Szövetsége, az Iszlám Konferencia Szervezete és különösképpen az el nem kötelezettek mozgalma. Ezek a szervezetek az adott szakasz ellentmondó érdekeinek, szükségleteinek, követeléseinek, ideológiái- naik, törekvéseinek és előítéleteinek sokszínűségét tükrözik. E szervezetek, jóllehet, máris a világpolitika jelentős tényezői, még nem tárták fel lehetőségeiket. De hatalmas potenciálról van szó, 'és még az elkövetkező fél évszázadra is nehéz megjósolni, hogy milyen eredményeket érnek el. Egy azonban világos — ez egy egész világ, amely keresd az egész emberiséget érintő kérdések megoldásában való tényleges és egyenjogú részvételének szervezeti formáit. Ez a világ két és fél milliárd embert számlál. Megjósolható, hogy nemcsak a világpolitikára gyakorolt hatása fog rohamosan növekedni, hanem ugyanilyen mértékben növekszik a jövő világgazdaságának kialakításában játszott szerepe is. Bármilyen hatalmas is az ereje, nem a transznacionális tőke fogja meghatározni a „harmadik világ” mozgásirányát. Sokkal inkább ő lesz kénytelen alkalmazkodni a népek már megtörtént, vagy most történő független választásához. S ezek a népek és az őket képviselő szervezetek életbevágóan érdekeltek az új gazdasági világrendben. És még egy fontos mozzanat. A kapitalista világon belül az elmúlt évtizedek, fejlődése szintén új társadalmi ellentmondásokat és mozgásokat hívott életre. Ilyenek a nukleáris fenyegetés elleni, a környezet védelmében 'indított mozgalmak, a fájd megkülönböztetés elleni küzdelem, az olyan politika elleni harc, amely sikeresekre és kitaszítottakra osztja a társadalmat, fellépés az új kapitalista modernizáció következtében egész ipari övezeteket sújtó bajok ellen. Ezekben a mozgalmakban milliók vesznek részt, ösztönzőik és vezetőik a kultúra és a tudomány nagy hazai és nemzetközi tekintélyt élvező kiemelkedő személyiségei. Továbbra is igen fontos, szerepet játszanak több ország politikai folyamatában — s van ahol befolyásukat növelik is — a szociáldemokrata, szocialista és munkáspártok, valamint a hozzájuk hasonló vagy kapcsolódó 'tömegszervezetek. Tehát minden mutató — a gazdásági, politikai társadalmi mutatók — tekintetében azt láthatjuk, hogy a mai világban mindenütt igazolódik az a megállapítás, amelyet Lenin az egyik legalapvetőbbnek tartott a marxizmusban, azaz: a történelmi cselekvés megalapozottságával együtt növekedni fog azoknak az embereknek a a tömege, akiknek ezt a cselekvést véghez kell vinniük. Ez pedig a társadalmi haladás, s egyben a béke legmegbízhatóbb jele és legerősebb tényezője. Valóban, napjaink nagysága és újdonsága abban mutatkozik meg, hogy a népek mind nyilvánvalóbban és mind nyíltabban a történelem előterébe lépnek. Olyan helyzetbe kerültek már, hogy kikényszeríthetik, hogy ne csak végső soron, hanem közvetlenül számoljanak velük. Ezzel együtt egy új igazság is kiviláglik: a történelem mozgására a XX. és a XXI. szájad mezsgyéjén mind jellemzőbbé válik az állandó választás. A választás helyessége pedig attól függ, hogy miként és menynyire veszik figyelembe a milliók, százmilliók érdekeit és szándékait. Ebből fakad a politikusok felelőssége is. A politika ugyanis csak akkor lehet reális, ha figyelembe veszi az idők ezen új vonását: ma az emberi tényező nem az ember,tömegek életének és tevékenységének, valamint szándékainak közvetett és többé-kevésbé esetleges eredményeként kerül a politika szintjére. Az emberi tényező közvetlenül betör a világ dolgai közé. Ennek megértése nélkül, másként fogalmazva, az olyan új gondolkodásmód nélkül, amely a ma realitásain és a népek akaratán nyugszik, a politika beláthatatlan, a saját ország és más országok számára is kockázatos rögtönzéssé válik. Ilyen politikának nincs tartós alapja. Ezek alapozzák meg derűlátásunkat az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtésének távlatait illetően. Teljesen logikusan kapcsolódik ehhez a védelem kérdésében elfoglalt álláspontunk. Amíg fennáll a háború veszélye, amíg a társadalmi revans a Nyugat stratégiájának és katonai programjainak talpköve, továbbra is minden szükségeset megteszünk azért, hogy a védelmi képességet olyan szinten tartsuk, ami kizárja, hogy az imperializmus katonai fölénybe kerüljön a szocializmussal szemben. Elvtársak! Ezekben az ünnepi napokban méltóképpen emlékezünk meg a nemzetközi kommunista mozgalom eredményeiről. A nemzetközi ösztönző erejét most is őrző októberi forradalom a forrása e mozgalom életerejének. A nemzetközi kommunista mozgalom az egyes országok talaján fejlődik, de a kommunistáknak bármely nemzethez tartozzanak, és bármely országban dolgozzanak is, van egy közös vonásuk. Ez pedig a jobb, a kommunista társadalom eszméi iránti odaadás, hűség a dolgozókhoz, s elsősorban •a munkásosztályhoz, az ő alapvető érdekeiért, a békéért és a demokráciáért vívott harc. Gondolom, hogy évfordulónkon méltó módon kell megemlékeznünk a harmadik, a Kommunista Interna- oionáléról is. Még hátra van a róla szóló teljes igazság helyreállítása, hiteles és teljes történetének megírása. Mozgalmunk nagy múltjának része a Komintern, bármilyen fogyatékosságok és tévedések is voltak tevékenységében, bármilyen keserű az emlékezés történelmének bizonyos szakaszaira. Az október által életre hívott Komintern nemcsak az internacionalizmus és a forradalmi testvériség iskolája volt. Az internacionalizmust a dolgozók érdekeiért, a népek és a nemzetiségek társadalmi haladásáért vívott küzdelem gyakorlati fegyverévé tette. Soraiból a XX. század igazi lovagjainak csapata került ki, a kötelesség és a becsület, a nagy távlatok, a tántoríthatatlan bátorság embereinek csapata, olyanoké, akiknek fájt a világ kizsákmányolt millióinak sorsa, akik meghallották e milliók hívó szavát és akik harcba szólították őket. A kommunisták elsőként fújtak riadót a fasizmus veszélye láttán, elsőként vették fel ellene a harcot és elsőként váltak áldozataivá. Ök voltak az elsők, akik a világ különböző sarkaiból érkezve, Spanyolországban fegyverrel szálltak szembe a fasizmussal. Elsőként emelték fel az ellenállás zászlaját népeik szabadsága és nemzeti méltósága’ nevében. És éppen a kommunistáké, mindenekelőtt a szovjet kommunistáké volt a döntő hozzájárulás a II. világháborúban a fasizmus megsemmisítéséhez. A kommunisták most is ugyanolyan határozottsággal és bátorsággal állnak a reakció és a népbutítás ellen folyó harc első saraiban. A ^legendás hősiesség és az odaadás emberei ők. Nemcsak egyesek, hanem százezrek vannak, akiket egy akarat, vasfegyelem és kérlelhetetlen elvhűség szervez és tömörít egységbe. A Komintern, a Tájékoztató Iroda, sőt a kötelező döntéseket hozó nemzetközi tanácskozások időszaka elmúlt. De a nemzetközi kommunista mozgalom él. A pártok teljesen és visz- szavonhatatlanul önállóvá váltak. Mi már a XX. kongresszuson szóltunk erről. Igaz, hogy nem rögtön szabadultunk meg a régi beidegződésektől. Mára azonban ez már megváltoztathatatlan realitássá vált. Ebben az értelemben az SZKP XXVII. kongresszusa véglegesen és megfordíthatatlanul szintén mérföldkővé vált. Úgy vélem, hogy az átalakítás során a testvérpártokhoz fűződő kapcsolatainkban ezt a gyakorlatban bizonyítottuk be. A nemzetközi kommunista mozgalom fordulópont előtt áll, ugyanúgy, mint a világ fejlődése és az őt mozgató erők. A kommunista pártok a századfordulón mélyreható változások közepette keresik új helyüket. Internacionalista mozgalmuk megújul, és a bizalom, az egyenjogúság és az őszinte szolidaritás ugyancsak megújuló normái iránti tisztelet forrasztja egybe. Ez a mozgalom nyitott a párbeszéd, az együttműködés, a közös tevékenység, a többi forradalmi, demokratikus és haladó erőivel való szövetség előtt. Az SZKP-nak nincsenek kétségei a kommunista mozgalom jövőjét illetően: a mozgalom a kapitalizmus alternatívájának hordozója, a békéért, a függetlenségért és országuk haladásáért, a Föld valamennyi népének barátságáért legbátrabban és legkövetkezetesebben harcolók serege. Elvtársak! A világtörténelemnek a Nagy Október utáni legfontosabb mérföldköve — a szocialista világrendszer megjelenése. Immáron négy évtizede, hogy a szocializmus számos nép közös sorsává, korunk civilizációjának meghatározó tényezőjévé vált. Pártunk, a szovjet nép nagyra értékeli a barátaival való együttes cselekvés lehetőségét, akik — csakúgy, mint mi — már több évtizede viselik az állami felelősséget a szocializmusért, a szocializmus előrehaladásáért. Minden egyes szocialista ország sok érdekeset és hasznosat halmozott fel a szociális, gazdasági és ideológiai feladatok megoldásában, az >új élet építésében. A szocialista rendszer, a gyakorlat által ellenőrzött útkeresése, összegyűjtött tapasztalatai az emberiség egésze számára jelentősek. A szocialista rendszer felkínálta a világnak válaszait az emberi lét alapvető kérdéseire, bizonyította humanista és közösségi értékeit, középpontban a dolgozó emberrel. A szocialista rendszer a méltóságnak, az ország gazdájának érzetét oltja a dolgozó emberbe, szociális biztonságot és a jövőbe vetett hitet ad neki. Teret nyit a tudás megszerzése és a kultúra előtt, megteremti a feltételeket az egyéni képességek és adottságok kibontakoztatásához. A szocialista országok népei által elért vívmányok közös büszkeségünk tárgyai. Annál is inkább, mert sokéves gyümölcsöző együttműködés eredményei ezek, pártós társadalmi szervezetek, termelő kollektívák, alkotó szövetségek és kulturális intézmények érintkezéseinek, családi és személyes kapcsolatoknak, sok ezer ember együttes munkájának és tanulásának, soha korábban nem látott szélességű és nyíiltságú, valóban testvéri együttműködésének gyümölcsei. A megtett út végéről sok minden jobban látszik. Maga az élet helyesbítette a szocializmusra való áttérés törvényszerűségeiről és üteméről, a világszocializmus szerepéről kialakított elképzeléseinket. Távolról sem gondoljuk, hogy valamennyi, a világban végbemenő progresszív változás feltétlenül csak a szo- oiaiizmushoz kötődik. De az, ahogyan az egész emberiség számára legfontosabb kérdések felvetődnek, s ahogyan a megoldási módozatok felkutatása folyik — megerősíti a világban végbemenő haladás és a szocializmus, mint világméretű erő közötti elválaszthatatlan kapcsolatot. Ez a kapcsolat különösen jól látható az atomkatasztrófa megakadályozásáért folytatott harcban és a nemzetközi • erőviszonyokban, amelyek lehetővé teszik a különböző népeknek, hogy nagy sikerrel védjék meg az általuk választott társadalmi-politikai utat. (Folytatás a 9. oldalon)
