Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

1987. november 3., kedd

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5

(Folytatás a 4. oldalról)

A szocializmus nemcsak, hogy talpon tudott maradni és győzni 'tudott, de erkölcsileg és politikailag megerősödve került ki a legszörnyűbb, legpusztítóbb háborúból, világszerte megnövelte tekintélyét és befolyását.

Ellenségeink gazdasági hanyatlást jósoltak nekünk a háború befejezésekor. Azt jövendölték, hogy hosszú időre kimaradunk a világ- politikából. Ügy vélték, fél évszázad, sőt még ennél is több idő is kevés lesz ahhoz, hogy megbirkózzunk a háború következményeivel. A szovjet nép azonban igen rövid idő alatt újjáépítette a lerombolt városokat és falvakat. helyreállította a romba dőlt üzemeket, gyárakat, kolhozokat és szovhozokat, iskolákat és felsőoktatási intézményeket, kulturális létesítményeket.

Újólag megmutatkozott a szocialista állam roppant ereje: a Nagy Október szülőföldjének legmagasabb rendű érdekeit felismerő pártakarat; az újjáépítésnek és a hazai ipari potenciál békés rendeltetésű termelésre való átállításának fő terhét viselő munkások szilárdsága és proletárbölcsessége; a feldúlt országnak utolsó falatját is átengedő parasztság önfeláldozása, türelme és hazafisága; a népek barátsága, eltökéltsége, hogy közösen, testvériesen megsegítik azt, aki különösen sokat szenvedett, hogy segítenek talpra állni a közös haza azon körzeteinek, amelyeken különös kíméletlenséggel gázolt át a háború.

A háborút követő nehéz esztendők dolgos hétköznapjainak hősiessége sikereink, gazdasági és műszaki-tudományos haladásunk forrása. Ez tette lehetővé, hogy szolgálatunkba állítsuk az atomenergiát, felbocsássuk első űrhajóinkat, javítsuk a nép anyagi és kulturális körülményeit.

Ám ugyanebben az időszakban — a szocializmus nevében véghezvitt új népi hőstettek korában — egyre érzékelhetőbbé vált az ellentmondás is társadalmunk akkori állapota és a vezetés korábbi módszerei között.

Folytatódott a hatalommal való visszaélés, a szocialista törvényesség megsértése. Ekkor koholták „a leningrádi pert”, az „orvosak perét”. Röviden szólva: hiányzott a nép igazi megbecsülése. Az emberek önfeledten dolgoztak, tanultak, új ismeretek szerzésére törekedtek, beletörődtek a nehézségekbe, a nélkülözésbe, de közben érezték, hogy a társadalomban aggodalom és remény gyülemlik fel egyszerre. Kevéssel Sztálin halála után mindez magával ragadta a társadalmi tudatot.

Az ötvenes évek közepén, különösen az SZKP XX. kongresszusa után, változások szele érintette meg az országot: a nép felocsúdott, feleszmélt, merészebb és magabiztosabb lett. A pártnak, a párt vezetésének — élén Ny. Sz. Hruscsovval — nem kevés bátorságra volt szüksége a személyi kultusz bírálatához, a személyi kultusz következményeinek feltárásához, a szocialista törvényesség helyreállításához. Foszladozni kezdtek a korábbi beidegződések mind a bel-, mind pedig a külpolitikában. Megkísérelték a 30- as és 40-es években meggyökeresedett utasításos-'bü- rokratikus irányítási módszerek kiküszöbölését. Megpróbálták dinaxnikusabbá tenni a szocializmust, annak humanista eszményeit és értékeit hangsúlyozni. Elméletben és gyakorlatban egyaránt újra próbálták éleszteni a leninizmus alkotó szellemét.

Az SZKP KB 1953 szeptemberi és 1955 júliusi üléseinek határozatait áthatotta a gazdasági fejlődés prioritásainak megváltoztatására, a munka eredményességében való egyéni érdekeltség ösztönzőinek bevezetésére irányuló törekvés. Több figyelmet kezdtek fordítani a mezőgazdaság fejlesztésére, a lakásépítésre, a könnyűiparra, a fogyasztási szférára — mindenre, ami kapcsolatban áll az emberi szükségletek kielégítésével.

Egyszóval, jó irányban változtak a dolgok, a szovjet társadalomban és a nemzetközi kapcsolatokban egyaránt. Ugyanakkor nem kevés szubjektív jellegű hibát is elkövettek, amelyek megnehezítették- azt, hogy a szocializmus új szakaszba lépjen, sőt sok szempontból kompromittálták a haladó kezdeményezéseket. Az történt, hogy a minőségileg új bel- és külpolitikai, pártépítési feladatokat nem ritkán voluntarista módszerekkel, a régi politikai és gazdasági mechanizmus segítségével oldották meg. Az ebben az időszakban megindított reformok sikertelenségének legfőbb oka azonban az volt, hogy azok nem támaszkodtak széles körű demokratizálási folyamatokra.

Az SZKP KB 1964 októberi ülésén váltás történt a párt- és az ország vezetésében, döntések születtek a bel- és külpolitikai téren tapasztalható voluntarista tendenciák és torzulások leküzdése érdekében. A párt arra törekedett, hogy bizonyos politikai stabilizációt érjen el, realistává és megfontolttá tegye a politikát.

Az SZKP KB 1965 márciusi és szeptemberi ülésén új gazdaságirányítási megközelítések születtek. Kidolgozták a gazdasági reformot, az új körzetek meghódítására, a termelőerők fejlesztésére irányuló nagyarányú programokat, s hozzáláttak végrehajtásukhoz. Ez az első években javított az ország helyzetén. Növekedett a gazdasági és tudományos potenciál, erősödött az ország védelmi képessége, emelkedett a nép életszínvonala. Számos olyan külpolitikai akciót hajtottak végre, amelyek megerősítették államunk nemzetközi tekintélyét, biztosították katonaihadászati paritásunkat az Egyesült Államokkal.

Az ország nagy lehetőségekkel rendelkezett fejlődésének további gyorsításához. De e lehetőségek kihasználásához, mozgásba lendítéséhez újabb döntő társadalmi változásokra és természetesen megfelelő politikai akaratra lett volna szükség — ám egyik sem volt meg. Sőt, sok elfogadott döntés is csak papíron létezett, a levegőben lebegett. Fejlődésünk üteme jelentősen lelassult.

A párt a KB 1985 áprilisi ülésén és a XXVII. kongresszuson nyíltan megnevezte a kialakult helyzet okait, feltárta a fejlődésünket fékező mechanizmust, s elvi értékelést is adott róla.

Hangsúlyoztuk, hogy Leo- nyid Brezsnyev életének és tevékenységének utolsó éveiben a továbbhaladás útjainak keresését nagymértékben akadályozta a megszokott, az új valóságot nem tükröző formulákhoz és sémákhoz való ragaszkodás. Elmélyült a szavak és a tettek közötti szakadék. A gazdaságban erősödtek a negatív folyamatok, amelyek lényegében válság előtti helyzethez vezettek. Számos anomália alakult ki a szociális és a szellemi-erkölcsi

szférában, amelyek eltorzították, deformálták a szocialista igazságosság elveit, aláásták a szocialista igaasá- gosságha vetett hitet, társadalmi elidegenedéshez és erkölcstelenséghez vezettek. Tűrhetetlenné vált az egyre fodrozódó eltérés a szocializmus nagy eszméi és a mindennapi valóság között.

A párt és az egész társadalom egészséges erői mind élesebben érezték annak sürgető szükségességét, hogy le kell küzdeni a negatív jelenségeket, meg kell törni az események folyamatát, biztosítani kell az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének felgyorsulását, el kell érni a szocializmus erkölcsi megtisztulását és megújulását.

Erre a rendkívül éles társadalmi igényre adott választ a KB 1985 áprilisi ülése, az ország társadalmi- gazdasági fejlődésének meggyorsítására vonatkozó koncepcióval és stratégiával, a szocializmus megújítását célzó irányvonallal. Ezeket a XXVII. kongresszus és az azt követő KB-ülések határozatai elméleti és politikai szempontból továbbfejlesztették, s belőlük alakult ki a szocialista társadalom életének mindenoldalú, forradalmi átalakítását célzó általános irányvonal.

Az átalakítás eszméje hetvenéves történelmünkre, alapvetően új társadalmi építményünk szilárd alapjára támaszkodik, egyesíti a folyamatosságot és az újító szellemet, a bolsevizmus történelmi tapasztalatait és a szocializmus korszerűségét. Az a feladatunk, hogy folytassuk és gyarapítsák a forradalom és a szocializmus úttörőinek ügyét. Munkánkkal szakadatlanul erre törekszünk, alkotó módon alkalmazva azoknak a nemzedékeknek a tapasztalatait, amelyek lerakták október útját — hozzánk és nekünk.

Elvtársak! A forradalom útján haladunk, s ez nem a gyengék és a bátortalanok útja, hanem az erőseké és a bátraké. A szovjet nép mindig ilyen volt — a nagyarányú társadalmi átalakítások éveiben is, a háborús megpróbáltatások éveiben is, és a békés alkotó munka éveiben is. A nép formálja saját történelmét, saját sorsát, s ez a sors sohasem könnyű, de utánozhatatlan és felbecsülhetetlen értékű, mint maga az emberi élet. És ez sokszorosan igaz, amikor a szocializmus történelméről, a nagy forradalom ügyének folytatásáról van szó.

A népet összefogó élcsapat a munkásosztály volt, és ma is az. Ez az osztály még a forradalmi mozgalom hajnalán követte Lenin felhívását: „A szabadságért harcolva egy pillanatra sem szabad feledni a szocializmus eszméjét, egy pillanatra sem szabad abbahagyni a megvalósításáért kifejtett tevékenységet. Szüntelenül gyarapítani kell erőinket és folytatni a szervezőmunkát a szocializmus kivívásának érdekében”. És éppen a munkásosztály volt az, amely minden dolgozó réteggel szövetségben végrehajtotta a nagy októberi forradalmat, felépítette a szocializmust és nehéz csatákban megvédelmezte azt az ellenségtől. Mindent elviselt, mindent megtapasztalt és mindent kibírt! Jelenleg is a fejlődő szocializmus, a forradalmi átalakítás élvonalában halad. Dicsőség és nagy tisztelet neki!

Lenini pántunk a munkás- osztály harcos élcsapataként született és fejlődött. Tőle kapta meggyőződésének hatalmas erejét, szilárdságát, fegyelmét, a szocializmus eszméiért vívott harcban tanúsított kitartását és az élet bölcs, emberi megértését. És ■most, az egész nép pártjaként őrzi a harcos és teremtő osztály eme legjobb vonáElvtársak! Sürgető, elodázhatatlan szükségletek juttattak bennünket arra a következtetésre, hogy átalakítás szükséges. De minél mélyebbre hatoltunk problémáink mélyére és értettük meg azokat, annál világosabbá vált, hogy az átalakításnak szélesebb társadalmi-politikai és történelmi összefüggése is van.

Az átalakítás nemcsak az előző időszak pangásától és konzervativizmusától való megszabadulást, az elkövetett hibák kijavítását, hanem a munka társadalmi megszervezésének és módszereinek a történelem során korlátolttá, elavulttá vált vonásai felszámolását is jelenti. Általa a szocializmust a tudományos-műszaki forradalom feltételeinek és szükségleteinek, a szovjet társadalom szellemi fejlődésének megfelelő legkorszerűbb formákkal ruházzuk fel. Ez a társadalom forradalmi megújításának saját logikával és szakaszokkal rendelkező, viszonylag hosz- szan tartó folyamata.

Lenin a szocializmus történelmi feladatát abban látta. hogy évek hosszú sorának munkájával előkészítsük a kommunizmusba való átmenetet. A forradalom vezére nagyra értékelte, hogy Marx és Engels képes volt „rendkívül gondosan elemezni éppen az átmeneti formákat, hogy minden egyes eset konkrét történeti sajátosságainak megfelelően állapítsuk meg, miről mire átmenet az adott átmeneti forma”.

Minden alapunk megvan arra, hogy az átalakítást meghatározott történelmi szakasznak tekintsük társadalmunk folyamatos fejlődésében. Válaszolva a lenini kérdésre, hogy „miről mire” térünk át, teljes határozottsággal ki kell jelentenünk:a szocializmust új minőséggel kell felruháznunk; ahogy mondani szokták, új életet kell belélehelnünk, ennek érdekében pedig a társadalom életének minden oldalát, mind az anyagit, mind a szellemit, alapjaiban kell megújítanunk, s rendszerünk humanista jellegét a legteljesebb mértékben fel kell tárnunk.

Az átalakítás célja az, hogy elméletileg és gyakorlatilag egyaránt a maga teljességében helyreállítsa a szocializmus lenini koncepcióját, ame’y vitathatatlan elsőbbséget biztosít a munka emberének, az ő ideáljainak, érdekeinek, valamint a gazdasági, a társadalmi-politikai kapcsolatokban, a kultúrában meglévő emberi értékeknek.

A forradalmi megtisztulásra és újjászületésre vonatkozó reményünk abból táplálkozik, hogy a személyiség, az emberi tényező aktivizálása révén feltárjuk a szocializmus hatalmas társadalmi tartalékait. A szocializmus, mint az embert és annak felemelkedését szolgáló valóban humánus társadalmi rend éppen az átalakítás eredményeként érvényesítheti és kell is hogy érvényesítse a benne rejlő lehetőségeket. Ez a társadalom az emberekért van, alkotó munkájuk felvirágoztatásának, jólétük, egészségük, fizikai és szellemi fejlődésük társadalma; olyan társadalom, amelyben az ember teljes jogú gazdának érzi magát, és tényleg az is.

Az. átalakítás sorsát a társadalmi fejlődés két kulcskérdése határozza meg: az egész társadalmi élet demokratizálása, és a radikális gazdasági reform.

sa.it. most és a szocializmus történetének minden szakaszában !

Történelmünk legfőbb, meghatározó jelentőségű tarOktóber ügyét folytatva az átalakítás elsőrendű feladattá tette a szocialista demokrácia további elmélyítését és fejlesztését.

Az átalakítás központi kérdése a társadalom demokratizálása. Attól, hogy ez utóbbi miként megy végbe, függ magának az átalakításnak a sikere is, és

— túlzás nélkül állíthatjuk

— egészében véve a szocializmus jövője. Ez a politikában és a gazdaságban megvalósítandó átalakítások legszilárdabb biztosítéka, s ez zárja ki bármiféle visz- szaút lehetőségét.

Az országban jelenleg folyó átalakulások alighanem az október utáni leghatalmasabb lépést jelentik a szocialista demokrácia fejlesztésének útján.

Gazdasági és politikai rendszerünk átalakításakor egyrészt meg kell teremtenünk az összes dolgozónak az állami és társadami ügyek meghatározásába való tényleges bevonását szavatoló megbízható és rugalmas mechanizmust, másrészt a gyakorlatban meg kell tanítanunk az embereket arra, miként éljenek a kibontakozó demokrácia körülményei között; szélesítenünk és szilárdítanunk kell az emberi jogokat, ki kell alakítanunk a tömegek korszerű politikai kultúráját. Más szóval

— tanítani és tanulni kell a demokráciát.

Forradalmunk hetvenedik évfordutójára emlékezve és a jövőn elgondolkodva gondosan figyelnünk kell arra, hogyan zajlik a társadalom demokratizálása, s mi az, ami zavarja ezt a folyamatot.

E téren sok és o lykor váratlan nehézség és ellentmondás támad, nem lehet elkerülni az új, az előrevivő harcát a régivel, a túlélttel. Némi bizonytalanság és határozatlanság is tapasztalható.

Az októbert követő első napokban Lenin megjegyezte, hogy a munkások és a parasztok még mindig „bátortalanok” , még nem elég határozottak, még nem tudatosult bennük, hogy a kor- mányrudat saját kezükbe kell venniük. „Az 1917-es októberi forradalomnak azonban éppen abban rejlik az ereje, életrevalósága, legyőzhetetlensége — írja Lenin —, hogy felébreszti ezeket a tulajdonságokat, szétzúz minden régi akadályt, széttöri az ósdi bilincseket, az új élet önálló teremtésének útjára vezeti a dolgozókat. ”

Még most is látjuk, hogy az emberekben mennyire nehezen tudatosul az új légkör, annak lehetősége- és követelménye, hogy a demokratikus módszerekkel élve döntsék el a kérdéseket. Sokan „bátortalankodnak” még, nagy vigyázattal ténykednek, félnek a felelősségtől, még mindig az elavult szabályok és instrukciók rabjai. Feladatunk az, hogy a minden szintű termelési és társadalmi ügyek kezelésében megszerettessük az emberekkel az önállóságot és a felelősségtudatot, maga a nép által és érdekében megvalósuló néphatalomként fejlesszük az önigazgatást.

Az önigazgatás fejlődése elsősorban a tanácsokon keresztül történik. A párt elgondolásai szerint ezeknek teljes mértékben igazolniuk kell azt, hogy hatalommal felruházott, döntéshozó szertalma az, hogy e hetven év alatt népünk a párt vezetésével élt és dolgozott a szocializmusért, a jobb, az igazságos életért.

vek szerepét töltik be. Az| utóbbi időben minden szinten lényegesen kibővültek a tanácsok jogai és lehetőségei. Ez a folyamat a jövőben is folytatódik, tehát a tanácsok tovább fognak erősödni, a tanácsi demokrácia tovább fog mélyülni.

Megkezdtük a választási rendszer korszerűsítését. Az ez év júniusában lefolytatott választások meggyőztek minket az új módszerek helyességéről és hasznosságé- j ról. A választások a nép megnövekedett politikai ak- j tivitásáról tanúskodtak, ar- ról, hogy az emberek érdé- í keltek abban: a tanácsokba valóban a dolgozók legjobb képviselőit válasszák meg, bár ezek a választások sem voltak mentesek a formalizmustól és a túlszervezett- ségtől.

Az átalakítás, a demokrácia fejlesztése lehetővé teszi, hogy teljes mértékben hasznosítsuk a szakszerre- | zetek, a Komszomol és más társadalmi szervezetek energiáját, lehetőségeit és jogait, ide értve az utóbbi években létrejött olyan szerve- I zetéket is, mint a Háború j és a Munka Veteránjainak ! Országos Szervezete, a hő- szervezetek, a Szovjet Kul- í bírálás Alap, a Lenin Gyermekalap.

Fontos, hogy ezek mindennapi tevékenysége kapcsolódjék a létfontosságú kérdések megoldásához, kifejezze a dolgozók széles tömegeinek érdekeit.

Sok új, reményt keltő jelenségnek lehetünk tanúi a dolgozó kollektívákban, a lakóhelyi munkában. Tág teret kapnak a hasznos kéz- deményezések, amelyek cél- j ja, hogy operatívan, huzavo- ; na nélkül oldódjanak meg a | felvetődő kérdések.

Az országban kibontako- ! zó új folyamatok új módon j vetik fel az általános, a po- i litikai és a jogi kultúra, : mondhatnánk, a szocialista demokratizmus kultúrájának kérdéseit. Éppen e kul- túra fogyatékosságaival magyarázhatók az olyan hibák, j mint a bürokratizmus és a hatalommal való visszaélés, j a rangkórság, a gondatlan- ság és felelőtlenség. Ha a szocialista demokratizmus valódi kultúrájáról beszé- { lünk, akkor elfogadhatatlan a parancsolgató, „nyomást ; gyakorló” stílus, a szervezeti lazaság, a cselekvést helyettesítő üres fecsegés. Egyik is, másik is idegen a szocializmustól. Nem férhet kétség ahhoz sem, hogy minél szélesebb és mélyebb a demokratizmus, annál nagyobb figyelmet kell fordítani a szocialista törvényességre és j jogrendre, annál nagyobb szükségünk van a szervezettségre és a tudatos fegyelemre.

A demokrácia kultúrája nem korlátozódhat a politika területére. Át kell hatnia az emberi kapcsolatok minden szféráját. Abból indulunk ki, hogy a szocializmus olyan társadalom, amelyben növekszik az emberek ítéleteinek, egymás közötti kapcsolatainak, tevékenységének sokfélesége. Minden embernek megvan a saját társadalmi tapasztalata, tudásszintje, műveltsége, sajátosan érzékeli az eseményeket. Ebből következik, hogy a vélemények, meggyőződések, értékelések széles skálája jön létre, amely természetesen figyelmes tanulmányozást, egybevetést igényel. Pártoljuk á

(Folytatás a 6. oldalon)

II. A fejlődő szocializmus és az átalakítás