Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-14 / 269. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1987. november 14., szombat Jövő júniusban lesz huszonöt esztendeje, hogy Huszár Andor, a Tiszai Vegyi Kombinát vezérigazgatója a vállalat élére került. Kevés vezetőnek adatott meg, hogy' ilyen hosz- szú időn keresztül irányítson egy nagyvállalatot. De még ilyen nagy vállalatot. Nem végeztem ugyan kutatást, hogy a TVK jelenleg melyik helyet foglalja el a vállalatok rangsorában, de a legutóbbi országos felmérés óta — emlékezetem szerint ez a sorrend a. múlt év teljesítménye alapján készült — nem romlott a vegyipar reprezentánsának pozíciója. Ez pedig azt sejteti, hogy az éves árbevételét, tőkés kivitelét, s a létszámot tekintve az első tíz gazdálkodó egység között is előkelő helyet foglal el. Ez pedig mindenképpen tekintélyt parancsoló pozíció. — Több mint huszonnégy évvel ezelőtt, 1964 júniusában honnan érkezett Huszár Andor a TVK-ba? — Ezt megelőzően tizenegy éven keresztül az Országos Tervhivatal volt a munkahelyem — mondja az állami díjas vezérigazgató. — Szerettem ott dolgozni azért is, mert azon a poszton sok-sok információhoz jutottam a tervező- munkában ; megismertem az országos elképzeléseket, s az összefüggések birtokában jobban el tudtam később igazodni a gazdasági életben. — Mi motiválta elhatározását, hogy pontosan itt, Borsod megyének ebben a csücskében legyen igazgató? — Érdekes volt az én helyzetem a Tervhivatalban. Abban az évben készült el a TVK műtrágya- gyára, amely akkor az ország legnagyobb ilyen létesítménye volt. Még ma is úgy emlékszem a vitára, amely a Nehézipari Minisztérium és a Tervhivatal között folyt az üzembe helyezés és a termelés megkezdésének időpontját illetően, mintha tegnap történt volna. Mi tervhivataliak azt mondtuk: még az üzemindítást követően, vagyis 1964 utolsó néhány hónapjában a gyár megtermelhet 30 ezer tonna műtrágyát. A minisztérium ezt vitatta. — Ennek egyáltalán mi köze Huszár Andorhoz? — Nagyon is sók köze van! Az illetékes vezetők ugyanis azt mondták, ha Huszár annyira ért a műtrágyagyártáshoz, menjen le a TVK-ba és irányítsa ő a vállalatot... Ilyen előzmények után kerültem a kombinát élére. Megmondom őszintén, pesti létemre, nem vágyódtam túlságosan vidékre, a feladat viszont vonzott. Meg hát önérzet is van a világon, bizonyítani akartam. — Ami azt illeti, sikerült a bizonyítás, erre a vállalat utóbbi két és fél évtizedes múltja, fejlődése a legjobb példa. — Idejövetelemkor szerencsés helyzetben voltam. Ugyanis lelkes, a vegyiparhoz jól értő f iatal szakembergárdára leltem, akiket nem volt nehéz az ügy mellé állítani. — Nem titok, hogy az avatottak szerint önnek nagy érdeme van a vállalati fejlesztési stratégia kidolgozásában. Mint krónikás, magam is tanítja voltam annak, hogy annak idején a felsőbb irányító szerveknél egyesek nem tapsoltak Huszár Andornak, amikor a TVK-ban megvetette a műanyagfeldolgozás alapjait. — Valóban, akadtak, akik ferde szemmel néztek rám, amiért hozzáír ezdtünk a pár száz tonnás kis műanyagfeldolgozó létesítéséhez. Pedig mindennél világosabb volt már akkor is, hogy csak a magasabb feldolgozottságú termékek gyártásának van jövője. Mi ehhez teremtettük meg a feltételeket a hatvanas évek második felében, midőn megkezdtük a műanyag csomagolózsákok és mezőgazdasági takarófóliák termelését. Persze akkor mindezt külföldről vásárolt alapanyagból oldottuk meg, s ezáltal időben felkészültünk a saját poliolefineink — polietilén, polipropilén — feldolgozására. Hogy mennyire nekünk volt igazunk, arra az élet adta meg a választ, hiszen az (elmúlt évek során egy hatalmas, évi 130 ezer tonna termék előállítására alkalmas feldolgozó kapacitást hoztunk létre, amely a népgazdaság legnagyobb műanyagfeldolgozó gyára. Ezzel különben azt is elértük, hogy a műanyagfeldolgozás fő profillá vált, amely a kombinát termelésének kereken húsz százalékát adja. — A TVK-nak nagyon jó híre van idehaza és az országhatáron kívül egyaránt. Minek köszönhető mindez? — Mióta ebben a székben ülök, vallom, hogy a gazdaságban nincs helye kapkodásnak. Tervszerűen, előrelátóan, a célnak megfelelően kell a különböző fejlesztéseket meghatározni és megvalósítani. Most például azt tapasztaljuk, hogy a polipropilénnek, amely az utóbbi években több területen rohamosan elterjedt, van jövője, hiszen széles körű felhasználási lehetőségénél fogva azt mondhatjuk, hogy életgörbéjének az elején lévő termékről van szó. Tehát érdemes, kifizetődő egy újabb polipropiléngyárat építeni. Mi pedig döntöttünk: egy teljesen új konstrukcióban — nem terhelve a népgazdaság adósságállományát — hetvenmillió nyugatnémet márkáért megvásároltuk egy korszerű gyár berendezéseit, és tizenkilenc hónap alatt felépítjük az üzemet. Vagy megemlíthetem az épülőben lévő második BOPP üzemünket, ahol a jövő év második felében további négyezer tonna, jó áron értékesíthető, korszerű fóliát gyártunk, melynek nagy részét tőkés piacokon adjuk el. — Sokan azt mondják, Huszár Andor egyik vesz- szöparipája az üzemi rend, tisztaság, a fegyelem. — Nem mondanak valótlant, az életem a rend, a tisztaság. Ebben nőttem fel, így hát természetesnek tartom, hogy munkatál saim tói is megköveteljem. Különben, hogyan tart legyeimet az, aki eltűri a rendetlenséget a portáján. Azt is mondhatnám, hogy ilyen veszélyes iparágban, mint a vegyipar, nem lehet, nem szabad eltűrni a lazaságot. Megingathatatlan vagyok abban, hogy például a technológiai fegyelem területén nem teszek engedményt, ment ez nem lehet demokrácia kérdése. Megmondom őszintén, nagy energiába, sok időbe került, amíg elfogadtattam elveimet, de végül is mindenki beláthatja: esztétikus, rendezett környezetben dolgozni is könnyebb. — A kombinát hires arról is, hogy mióta a TVK létezik, minden évben rendkívül magas nyereséget ért el. — Sok összetevője van ennek, de én azt tartom a leglényegesebbnek, hogy a gazdálkodásban nem az elvégzett munka mennyisége a döntő, hanem az eredményesség, a hatékonyság. Azt is vallom, hogy a legfejlettebb országok hasonló gyárainak színvonalával kell egybevetni tevékenységünket, csak a nemzetközi mérőé alapján helyes vállalatunk működését megítélni. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy az élvonalban vagyunk akár a termelékenységet, akár a termékek színvonalát, vagy éppen a nyereséget vesszük alapul. Ha ezt •az utat járjuk a jövőben is. nem lehet különösebb gondunk termékeink értékesítésével, jóllehet idei várható 22 milliárd forintos árbevételünk egyharma- da exportból, ezen belül is döntően nem rubel elszámolású kivitelből származik. Ezért is mondom, hogy a piaci helyzetet napról napra nyomon kell követnünk, mert az export alakulásától nagymértékben függ a kombinát további fejlődése, a hatezerkétszáz fős kollektíva élet- és munkakörülménye. — Végezetül, engedjen meg egy személyes kérdést: a vezérigazgató munkáját mennyire honorálják? — Nagyon őszinte leszek, jól megfizetnek. Ennél azonban többre értékelem, hogy többéves munkámat, amit a petrolkémia fejlesztése érdekében végeztem, Állami-díjjal ismerték el, és megkaptam az Április Negyediké Érdemrendet. A kormánykitüntetéseket már nem is említem. Azt hiszem ilyen poszton. ennyi időn keresztül csak nagyfokú hivatástudattal, az ügy iránti elkötelezettséggel képes helytállni az ember. — Köszönöm a beszélgetési. Lovas Lajos A főtanácsos magas, jó tartású férfi, tíz évet nyugodtan letagadhatna életkorából. Szines egyéniség, kellemes beszélgetőpartner, nyomdakészen fogalmaz, mozgalmas életpályát mondhat a magáénak. Tökéletesen beszél magyarul, akcentus nélkül, de □ mikor belemelegszik az eszmecserébe, akkor oroszra vált. Ivan Ivanovics Bagyul 1924- ben született, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének főtanácsosa, a Szovjet Baráti Társaságok magyarországi képviselője. A diplomatának, a népek közötti barátság ápolójának november 4-én a Leninváro- sért emlékplakettet adományozták. Az indoklás szerint Bagyul elvtárs kimagasló munkát végzett annak érdekében, hogy Leninváros politikai, kulturális és barátsági kapcsolatrendszere a város szocialista jellegének és nevének megfelelően alakuljon a Szovjetunióval. Személyes tevékenységének is köszönhető, hogy a város és a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza között hosszú idő óta gyümölcsöző együttműködési kapcsolat alakult ki. Elősegítette a Leninvárosi Múzeum létesítését is. Beszélgetés Ivan Bagyullal November 7. előestéjén, Leninvárosban beszélgettünk vele; gondolatairól, érzéseiről faggatva a forradalom 70. évfordulóján, (távol a Szovjetuniótól, a Nagy Október vezéréneik nevét viselő magyar városban. — Ne tűnjön túlságosan patetikusnak, de az októberi forradalom eszméje és Lenin életműve számomra mindig egyet jelenített, együtt és egyszerre tisztelem a gondolatot és a gyakorlatot. Ünnepelni, fejet hajtani távolról is lehet... Örömmel jöttem Leninvárosba. Ez az új, fiatal, szép város olyan, mint amilyennek Lenin szerette volna látni a szocialista városokat. örülök a múzeumnak, s büszke vagyok arra, hogy megteremtésében nekem is részem lehetett. Egyszerűen azért, mert lehetőségem nyílott a segítségre. A Szovjetunióban helyeslő egyetértéssel fogadták a lenimvárosiak kezdeményezését, a lenin- gródi Pravda oilkket közölt, szorgalmazva azt, hogy ezen a módon is kerüljön közelebb egymáshoz a nagy Né- va-parti város és a „kis” Leninváros. A kölcsönös kapcsolatok elmélyítésére jók a lehetőségek, hiszen tapasztalataim szerint óriási az érdeklődés Magyarországon a szovjetunióbeli változások iránt. Ez éppúgy vonatkozik a gazdasági dolgokra, mint a történelem újbóli értékelésére, vagy éppen Leninre... Mi most Leninben nemcsak a tanítót tiszteljük, .nemcsak egy olyan, hatalmas formátumú politikust és gondolkodót, aki megfellebbezhetetlen axiómákat hagyott az utókorra. Ma a Szovjetunióban folytatódik a forradalom, azaz forradalmi változásoknak nézünk elébe, olyan változásoknak, amelyek csak az 1917 utáni eseményekhez mérhetőek. Törekvéseinkhez Vlagyimir II- jicset beszélgető partnerként hívjuk. Történelmi jelentőségű időszakban élünk, s föltételezem, hogy a következő nemzedék úgy tekint majd ránk, mint mi most a nagy elődök sorsfordító vállalkozásaira. Szeretnénk őszinte és becsületes munkát végezni, hogy ne kelljen majd szégyenkeznünk unokáink előtt. Ivan Bagyul 13 évet töltött Magyarországon. Nemcsak hivatala, munkája köti ide, hanem — ennyi év után — sok személyes kapcsolata, sok barátja is... — Magyarország a második hazám. Sok tóját ismerem, rengeteg helyen megfordultam, megkóstoltam az itteni ételt és italt, s olyan (ismerősökre tettem szert, akikre életem végéig emlékezni fogok. Különösen kedves nekem Leninváros. Nemcsak a neve miatt, hanem az itt élő nyíltszívű emberek miatt is. Abban a szerencsében volt részem, hogy kezdettől fogva, az urbánus rang megszerzésétől figyelemmel kísérhettem a település várossá formálódását, a világszínvonalú vegyipar megteremtését, a lakosság életkörülményeinek imponáló javulását... Ez most persze úgy 'hangzik, mintha bú- csúzkodnék. Nem titok, hogy már vendéglátóim is tudni vélték, hogy hamarosan visszatérek a Szovjetunióba. Való igaz, hogy új feladat, új beosztás vár reám. De ez még a jövő kérdése. Ám nem feledkezem meg arról, hogy a kedves leninvárosi- aktól külön, is elbúcsúzzak, s ígérhetem, hogy új munkakörömben is tartom majd a kapcsolatot a Tdsza-parti várossal, s erőm és lehetőségeim szerint segítem majd a két nép közötti barátság elmélyülését, Leninváros további gazdagodását. B. I. A fiatalok városa e
