Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-14 / 269. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. november 14., szombat Öncsaló „Velttcl Egy régi, éppen kilenc évvel ezelőtt megjelent cikkem került a kezembe ^ minap. Drága az üres, drága a „vattázott” volt a címe és arról töprengtem benne, mennyire félrevezető dolog, ha a közművelődési rendezvényeken, amelyeknek szervezése érdekében jobb sorsra érdemes népművelők, művelődési házi dolgozók, művészeti intézmények szervezői lelkesen, vagy kevéssé lelkesen, de mindenképpen igen sokat fáradoznak, olyan verbuvált közönség tölti meg a széksorokat, amelyet nem érdekel a téma, a produkció, csak azért vannak ott, mert kivezényelték őket kollégiumokból, olykor általános iskolai napközikből is, ahol van a közelben katonai létesítmény, annak legénységéből, egyéb helyről, hogy a szervezők ne valljanak szégyent a meghívott vendég, vagy vendégek előtt, s a statisztikákban is fel lehessen jegyezni, milyen sokan vettek részt az adott rendezvényen. Azon keseregtem ebben a cikkben, hogy a nézőtérnek ez a fajta „vattázása”, azaz érdektelen részvevőkkel történő kitöltése nemcsak önbecsapás, nemcsak a meghívottak megcsalása, hanem a közművelődésre is ártalmas, mert szellemi és anyagi energiát pazarló cselekvés, dezinformál, alapvetően hamis képet tár az utókor elé. Már, ha egyáltalán valaki kíváncsi rá, hogy egy-egy vendég- szereplés, ünnepség, egyéb látogatottsága milyen volt. Csajknem egy évtized telt el ez írásom megjelenése óta, s közben folyamatosan tapasztalhattam, hogy megállapításaim sajnálatosan igazak, sőt igazságuk csak erősödik. Bárki, aki ilyen rendezvényekre rendszeresen jár, tudhatja', milyen keserves, izzadságos munkával próbálnak közönséget teremteni a helyi szervezők, hány, meg hány meghívót, röplapot, műsorfüzetet küldenek szét, hányszor kérik a lapokat, a rádióstúdiót, segítsenek nekik propagálni ezt, vagy azt, s az eredmény, ritka dicséretes kivételektől eltekintve siralmas. Az eltelt időben magam részt vettem igen sok ilyen alkalmon, hol mint krónikás, hol mint szereplő, igen sok hát a személyes tapasztalatom, de kollégáim, meg a különböző közművelődési és művészeti ágak művelői részéről elhangzott észrevételek, panaszok is erősítik megállapítása imát. Ügy tűnik, részben a televízió otthonmarasztaló hatása, részben a másirányú szórakozások vonzereje, nem kis részben a mindinkább eluralkodó visszahúzódás, a közös kulturá- lódás, szórakozás iránti közömbösség eredményeként egyre fogy azok száma, akik őszinte érdéklődéssel mennék el egy-egy ilyen rendezvényre, akikre egy város, vagy egyéb település rendező szervei számíthatnak, ha ott ünnepséget rendeznek, vagy vendég ígérkezik. így-úgy megtelik a nézőtér, vagy legalább a fele, úgy teszünk, mintha elhinnénk, mily sokan kíváncsiak, érdeklődnek őszintén, a vendég is úgy tesz, mintha elhinné és kész, a rendezvényt ki lehet pipálni a programban, smire felsőbb szervhez eljut valami jelentés, vagy beszámoló, az esemény sikere felfényesedik, megyei vagy éppen országos összesítésben csodás statisztikák villognak, bizonyítva, milyen tömeges nagy érdeklődés volt, azért ezt folytatni is kell. Igen sokszor becsapjuk magunkat. És ártunk a nagy közös ügynek, a köz- művelődésnek, a politikai jellegű művelődésnek, különféle, olykor nemzetközi kapcsolatoknak is. Néhány hete ott voltam egy ünnepségsorozat megnyitóján, ahol szinte kizárólag — persze a hivatalból jelenlevőket leszámítva! — kollégista diákok és kiskatonák vettek részt. Ez utóbbiakat autóbuszok hozták valahonnan. A kaszárnyái életből kiszabadult ifjú egyenruhások először ,is megrohamazták ,a büfét, ahol sört is árultak, majd amikor az ünnepség nyitó szónoklata után percnyi szünet volt, s a nézőtér is megfelelően sötét, tömött sorokban hagyták el a termet, amely körül az előtérben tucatjával hevertek összegyűrve, -taposva a több hetes programot tartalmazó műsorfüzetek. Véletlenül tudok róla, milyen fáradságos munkával és költségékkel állították a füzetet elő, mennyi szellemi és fizikai munka volt benne. Igaz, ingyen osztogatták az ünnepségre érkezőknek, így kisebb a becsülete. A különböző feljegyzésekben sikeres eseményről lehet ez esetben is olvasni. Országos jellegű rendezvényt hirdettek a legrangosabb tudományos intézmény székházában. A fotóriporter nem bírt olyan képet csinálni az elegáns díszteremben ülő részvevőkről, amely tömeges részvétel látszatát keltette volna. Mit szépítsük, az elnökségben ülőket is figyelembe véve, húszon alul volt a jelenvoltak száma. Baráti ország színházi együttesének vendégjátékán katonák és kollégista diákok ültek zömmel a nézőtéren, s mert kevéssé érdekelte- őket a produkció, a maguk eléggé el nem ítélhető módján szellemeskedve szórakoztatták magukat és környezetüket, csaknem botrányba ful- lasztva az előadást. Baráti ország filmalkotóját hívták találkozóra a hazai közönséggel. A nézőtéren csupa serdülő fiatal ült, unatkozva hallgatták a bevezető szavakat, idétlen megjegyzéseket tettek, egész viselkedésükön érződött, hogy csak azért vannak itt, mert ide vezényelték őket vattának. Nem sorolom tovább a legfrissebb példákat. Nem is hibáztatom a rendező szerveket, mert ők mindenáron közönséget akarnak produkálni. Talán van hivatal, amely számon is kéri tőlük a létszámot. A toborzottak magatartását aligha. A kollégiumok időnként valamiféle „nézőkölcsönző” intézménnyé alakulnak át, afféle veszett fejsze nyelének a pótlására. De mi értelme van így az egésznek?! Azt hiszem, nem tudunk még szabadulni bizonyos megszokott rendezvényektől, az ünnepiesség látszatának ily talmi módon való fenntartásától. Pedig ezzel csak lejáratunk ünnepeket, barátokat, produkciókat. Nem utolsósorban a serdülő vattapublikum nem kis hányadának gondolkodásában is azt a tudatot ültetjük el, hogy ilyen az ünneplés, ilyennek kell lenni ennek, vagy annak az eseménynek. Talán nem járok messze az igazságtól, ha arra gondolok, hogy igen kritikusan felül kellene bírálni, mikor, milyen alkalomból szervezzünk tömegekkel láttatni kívánt rendezvényeket. Legyen kevesebb ilyen alkalom, de amögött legyen tartalom — a nézőtéren is. Vonatkozna ez a könyvheti író-olvasó találkozóktól, a különböző művész—néző ösz- sze jöveteleken és egyéb művészeti-közművelődési alkalmakon át a baráti országok művészeti küldötteinek és a magyar érdeklődő nézőknek a találkozásáig. Inkább nézzen szembe a vendég negyvenötven igaz érdeklődővel, mintsem hatszáz unatkozó, vagy éppen rendetlenkedő toborzottat lásson maga előtt, és mert ő fegyelmezett, ehhez még mosolyogjon is. Kilenc év telt el a bevezetőben említett írásom megjelenése óta. A vattapublikum alkalmazásának gyakorlata mit sem változott. Tovább csaljuk vele önmagunkat és másokat. .És mindnyájan úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ... Benedek Miklós Mikulás színes k A boltok az év végi ünnepekre a szokásosnál a szó valódi értelmében színesebb édességválasztékot kínálnak: változatosabbak, tetszetősebbek a csomagolások, s néhány új készítmény is gyarapítja a csokoládéfigurák, szaloncukorfélék, desz- szertek sorát. A Mikulás, a csizma, az újévi malac, a kéményseprő, a pezsgős üveg és más csokoládéfigurákból a kereskedelem az idén a tavalyinál mintegy öt százalékkal többet, összesen 1100 tonnát hoz forgalomba, s ennek nagy része már az üzletekben, illetve a raktárakban van. A Mikulás-figurák közt jóval több a sztaniol nélkül, színes kartondobozokba csomagolt termék, amely a környező országokban már évekkel ezelőtt felváltotta a hagyományos, színes alufó- liás csokoládékat, s a tapasztalatok szerint nálunk is egyre kedveltebb. Mikulásra a fej- és étcsokoládé figurák aránya a tavalyihoz hasonló: 65, illetve 35 százalék. A méretválaszték igazodik az igényekhez, a kínálatnak mindössze hat százaléka 30 dekán felüli — és természetesen drágább —, az áruk többsége kis és középsúlyú, s ennek megfelelően olcsóbb. A gyártók és a forgalmazók gondoltak a diétázni kényszerülőkre is: mintegy 11—■ 12 tonna diabetikus Mikulás-figurát készítettek és árusítanák. Szaloncukorból karácsonyig 11-féle, összesen 5280 tonna kerül a boltokba. A választékot két újdonság, a Fenyőgyöngye és a Mártott Hópihe elnevezésű — viszonylag olcsó — termék bővíti. A szaloncukor nagyobb hányadát egykilós dobozokban árusítják, lehet azonban kapni 60 dekás csomagolásút, s az édesség szaküzletekben kimért szaloncukrot is. A legolcsóbb, úgynevezett konzum szaloncukorból az édesipar 200 tonnát szállít a kereskedelem- nék. Fondant és csokoládé karácsonyfa-függelékekből a tavalyinál öt százalékkal kevesebbet, mintegy 160 tonnát kínálnak — a tapasztalatok szerint várhatóan ez a mennyiség is elegendő lesz. Ezekből a készítményekből is kapható többféle diabetikus változat. 5. Az Uránia Nagy Mozgószínház Az Uránia 1913. szeptemberében indul a Széchenyi u. 100. sz. alatt. Abban az évben két szenzáció foglalkoztatja a miskolci közvéleményt. Még nem ültek el az elmúlt é,v tavaszán kivégzett edelényi rablógyilkos, Regula Ede akasztása körüli villámok, melyek homlokterében az a főkérdés állott, hogy akasztotta-e, vagy megfojtotta Báli Mihály állami hóhér Regula Edét. A Jog- tudományi Közlöny ugyanis szabálytalan naik minősítette az ‘akasztást, mert Báli megforgatta a hurokban az elítélt fejét, — így valójában nem akasztás, hanem megfojtás „tényálladéka látszik fennforogni”, miért is Báli gyilkos. Az Orvosi Szaklap viszont szabályos akasztásnak minősíti a kivégzést, mert Regula nyakcsigolyája ténylegesen eltört, ami 'az 'akasztás kétségtelen bizonyítéka. A szenzációs vihart még az is fokozta, hogy Báli Mihály „csekély fizetése kiegészítéseképpen” feldarabolva áruba bocsátotta la hóhérkötelet. (Középkori babona szerint a kivégzettek vére alkalmas ,a beteg 'testrészek gyógyítására. 1861-ban például a németországi Hanau- ban egy kivégzett 'rablógyilkos vérével átitatott kendőt nyaldostak a sebesültek, s a tömeg valósággal őrjöngött, hogy birtokba vegye egy foszlányát a véres kendőnek.) Regula akasztása nyilvános volt — ezért is óvást emelt a jogászlap —, és a Regula-párti és Regula-elle- ines tábor nagy tömegverekedésbe keveredett. Nóta is született az esetről, melyet széliében-hosszában daloltak: ez volt a Regula Ede nótája. (Citálását mellőzzük.) S ha már a nótáról esett szó, említsük meg a .másik „szenzációt”. 1913 júliusában lett öngyilkos a miskolci dalköltő, Dóczy József, több híres magyar nóta (Darumadár útnak indul, Nád- fedeles kis házikóm, stb.) szerzője. S az öngyilkosság témája nevelál egy (valós) irodalmi pletykát; Molnár Ferenc, a híres drámaíró szerelmi bánatában felmetszette az ereit, majd egy év múlva — 1912. dec. 29-én — párbajt vív Varsányi Irén férjével, Szécsi Illéssel, amiért az írót 14 napra elítélik. A büntetést a szegedi állam- fogházban kell(ene) letöltenie. S ami a harmadik szenzáció (vagy mér a negyedik?), az már világra szóló: megjelent Edison „beszélő mozija”. Edison bemutatott mozgóképén egy részegen hazatérő fiatalember jelent meg, aki vetkőzés közben énekel, belelép a köpcsészébe, aztán káromkodik, s végül félig levetkőzve végigdől az ágyon és jóízű hortyogásba kezd. „Még megérjük — írja a korabeli lap —, hogy 2—3 nappal a budapesti színházak bemutató előadása után Nyínbaktán fogják Gál Gyula, Hegedűs és Törzs kreációit bemutatni... Természetesen kinemaitofonon.” Hát ebben az érában nyitotta meg kapuit az Uránia, Miskolc második állandó mozija (az első ugyanis az Apolló volt, de annak „nagyobb fenéket kell kerítenünk”, azért a következő fejezetre odázom), a Széchenyi utca 100. sz. alatt. (Ma — úgy gondolom —, a Revü ruhabolt épülete az.) Csendes kis szenzáció volt a megnyitás, 'a lapok is- alig vették észre, hiszen az ellenlábas1, az élelmes, nagyvonalú (és világot járt) mo- ziítul'ajdonos, dr. Sándor Alfréd Apolló-ja körül vert reklámcsatában több volt a szenzáció. A korábban, még a fővárosból idevándonló Uránia is csak afféle ismeretterjesztő szezon-, illetve alkalmi mozi volt. Az engedélyesek vásárolták, majd cserélték a kópiákat, s mint saját portékájukat nyűtték, amíg el nem égett, viagy szét nem szakadt. Az új Uránia már nem vándor.mozi, hanem állandó helyiséggel rendelkező, egész éven át üzemelő, szórakoztató vállalat. S mint ilyen, már nem épülhet csak rétegigényre (pl. útifilmek, ter- mészetfilmék, stb.), hanem ki kell már lépnie a tudományos ismeretterjesztés teoretikus-verbális skatulyáiból, s a nagyközönség igényét (kultúrpiac!) kiszolgáló, szórakoztató vállalattá kell válnia. Az is igaz viszont, hogy az Uránia fiókintézeteinek alakulását a kormányzat is támogatja. 1910-ben ,,'a köz- műveltség és jóízlés gyarapítására” e fiókintézetek támogatására hívják fel a törvényhatósó gokat, mert sok helyen „a színház védelmének ürügyén” egyenesen tiltják működésüket. A moziengedélyeket a belügyminiszteri rendelet 1910- ben még 10 éves állampolgársághoz köti. (Később, 1921-ben ezt a passzust visz- szavonják, s a „kereszténynemzeti” szellem biztosítása érdekében „csak olyan intézményeknek adnak mozijogot, amelyek „nemzeti” célokat szolgálnak.) Egy moziüzlethez tőke kell, s ákik — általában — mo- zivállalatra (tömegszórakoztatásra, mutatványosságra) adják a fejüket, pénzüket, azok vállalkozók. A nágytő- kés esetleg, mint „csendes- társ”, jobbára csak tőkéjével vesz részt a vállalatban, de akik az üzletet csinálják, azt működtetik, azok általában kispénzű szakemberek. így alakult az Uránia is, Schweitzer Albert, bútorgyá- ros (a Gömöri pályaudvar környéki bútorgyára később leégett), mint főrészvényes, és Kertész Zsigmond, mint „kitűnő szíakember”, nemzetközi tapasztalattal (svájci előtanulmányokkal és kapcsolatokkal rendelkező) üzemvezető (ügyvezető igazgató) kezdeményezésére. Az Uránia azonban még nem számottevő konkurens a mozipiacon, hiszen csak tudományos természetfilmekét vetít, s az „eredeti felvételek” csak az újsághírek által, a napi eseményekre felcsigázott nézőközönség becsalogatására „vétetett műsorba”. (Következik: Az Apolló Nagy Mozgószínház) Dr. Kárpáti Béla Makszim Gorkij világhírű drámájára, az Éjjeli menedékhelyre, már aligha kell külön méltatással felhívni a figyelmet. Holnap, vasárnap este 19 órától, a második műsorban látható e hatalmas dráma új televízióváltozata, Havas Péter rendezésében. Havas Péter - az orosz és szovjet klasszikus értékek leggyakoribb és avatott kezű hazai tévéátültetője - ezúttal is a műhöz méltó előadást teremtett. Nagyszerű színészgárda kelti életre Gorkij alakjait: Haumann Péter, Moór Marianna, Szilágyi Tibor, Koncz Gábor, Pécsi Ildikó, Horváth Sándor, Tordy Géza, a képen látható Oszter Sándor, és nem utolsósorban Páger Antal (Luka, a vándor) látható a legfőbb szerepekben.
