Észak-Magyarország, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-03 / 233. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1987. október 3., szombat A Szekszárdról érkezett fémiszap ideiglenes helyére került. (F. L. felv.) Ahogy mindenütt az országban, ahol szóba került, Hernádkércsen is tiltakozott a lakosság, amikor megtudták, hogy a helyi tsz veszélyes hulladékokat tároló telepet akar .kialakítani a sokszorosan veszteséges szarvasmarha-ágazata helyett. Abban az időben került új vezető garnitúra a tsz élére, s igyekeztek minden ötletet és lehetőséget megragadni, hogy a csőd szélére jutott közösséget kivezessék a bajból. Az üresen, a lakott településektől viszonylag távol álló istállók némi átalakítással, befektetéssel a szakemberek szerint is alkalmasak veszélyes hulladékok tárolására. Végül a lakosság belenyugodott a döntésbe, s az építkezések után, április 28-án műszakilag átadták a telepet, s májustól az előzetesen megkötött szerződések értelmében megkezdődött a szállítás, a tárolás. Papp Ferenc, a tsz ipari főmérnöke adott tájékoztatót a telep működéséről. A teljes kapacitás 5000 tonna hulladék elhelyezését teszi lehetővé, évente nagyjából ezer ton-, nára van szerződésük. Ha figyelembe vesszük, hogy csak Borsodban évi 200—300 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezik, akkor érthetetlennek tűnik, hogy ez a tároló miért nem telik 'meg néhány hét alatt. Érthetetlen az is, bogy miért Budapestről, Szekszárdról (ottjártunkkor onnan hoztak éppen) és az ország más távolaiból vidékeiről hozzák a hulladékot Hernádkércsre, mikor a megyei vállalatok zöme nem tudja szabályosan tárolni a veszélyes anyagokat. Papp Ferenc nem árulta el a tárolás díját, csak /annyit mondott, hogy a vállalatok sokallják a kérésiek számláit, főleg mert a tárolási díjat minden évben újra és újra meg kell fizetni. A fő-,' mérnök szerint viszont a helytelen tárolás miatt fizetett büntetés összege még így is ötszöröse az ö díjaiknak! A telepet úgy alakították ki, hogy I. veszélyességi osztályba sorolt hulladékok tárolására is 'alkalmas legyen. Csak fémhordókban tarthatók ezek az anyagok — galvániszap, festékiszap, oldószerek, műgyanta maradványok, stb. —, s egyelőre megsemmisítésükre itt nincs mód. A ,tsz éppen ezért szeretne egy komplex veszélyeshulladéktároló, -égető, -feldolgozó, -megsemmisítő állomást létrehozni, hogy ha öt év múlva megtelik a tároló, tovább tudják folytatni megkezdett tevékenységüket. Ami pedig a lakosság félelmét, aggályait illeti: 144- féle szabályzat, rendelet feltételeinek kellett eleget tenni, hogy működhessen a tároló. A veszélyes hulladékok, amelyek károsak az emberi szervezetre, szennyezik a levegőt, a földet, a vizet, itt legalább „lakat alatt” várják a végső megoldást, a megsemmisítést. Míg körbejárjuk a telepet, arra gondolunk, vajon mit old meg, ha egy vállalat bírságot fizet? Mennyi az az összeg, amivel meg lehet váltani mindnyájunk és a Föld egészségét? (sz—r) Fojtón László képösszeállítása Előfordul, hogy bosszankodva fordulunk ki a boltból, mert nem kaptunk sört. Vajon miért? Kevés a sör? Sörivó nemzetté váltunk? A válaszért, amely sok mindent megmagyaráz, nyúljunk vissza a régmúltba. A sörfőzés, vagy ahogyan régen mondták, a sernevelés a növénytermesztés függvénye, ezért főzettek tekintélyes mennyiségű sört a középkorban a földes- ura'k és a városi polgárok. A mezővárosok és a parasztság csak kisebb mértékben „nevelt sert”. A sörhöz szükséges árpát részben a majorsági szántókon termesztették, részben a jobbágyi kilencedből teremtették elő. Polgárjoggal bíró városi ember saját házában főzhetett sört. A messze földön híres, még a német utazók által is kitűnőnek ítélt szepesi sör polgárasszonyok főztje volt a XVI—XVII. században. A földibirtokosok a majorságaikon árusították is a sört. 1614-ből fennmaradt a bajmóci udvarbírónak adott utasítás, mely előírta, hogy „ ... az serfőzés könnyül vigyázzon, hogy jó sert főzzenek, ki nemcsak az mi korcsmánkon keljen el, de még az idegen faluikra is pénzen elkelhessen ...” A bor azonban országszerte kelendőbb volt a sörnél, amint azt Comeni- us 1660 körül megállapította: „Azhol bor nincsen, sört isznak”. A sörfőzésben az 1843. évi Pesti Serrendtartás indította el a szabadversenyre alapozott iparosodást. Kimondta: „ ... miniden pesti polgár servám lefizetése ellenében szabadon főzhet sert”. A sörkészítéshez sok és jó ivóvízre volt szükség, ezért a sörfőzdéket általában víz mellé telepítették. Pest-Budán természetesen a Duna mellé. Miután megépült az első szívópumpás kút, a sörfőzdét nem kellett többé nagy víz mellé építeni. így a pesti Schmidt Péter 1844-ben az Üllői útra építtette serfőzdéjét, raktározásra pedig Kőbánya kőfejtőit használta, ahol a fejtés eredményeként több mint 30 kilométer hosszú pincerendszer jött létre, amelynek hőmérséklete té- len-nyáron állandó. Ez utóbbi kedvezett leginkább az újabb sörgyárak alapításának. 1850-ben megalapították a Kőbányai Serfőző Társaságot. 1855-től a neve Kőbányai Serház Társaság, amelyet 1862-ben megvett Dreher Antal. Ekkor már működött egy másik sörgyár is Kőbányán, amelyet 1867-ben megvásárolt egy részvénytársaság, s ettől kezdve Első Magyar Részvényserfőző néven működött. Ennek volt részvényese a svájci származású Haggenmacher Henrik. E két név aztán összeforrott a magyar söripar történeté vél. A XIX. század vége felé a kis sörfőzdék zöme becsukott, mert a korszerűen gépesített nagy sörgyárak több sört tudtak gazdaságosabban termelni. Magyar- országon 1851-ben 773 sörfőzőház dolgozott, számuk 1880-bam 140-re, 1900-iban 100-ra, 1910-ben 86-ra csökkent. Az ország sörtermelésének 60 százalékát adta ekkoriban néhány nagyüzem. A magyar söripar mégsem számított jelentős iparágnak, ment az országban nagy mennyiségű és olcsó bor termett. A sörpiacon azonban a múlt század végén fordulat következett be, mert a filoxéravéSz másfél évtized alatt kipuszfcította a szőlő kétharmadát. A borának magasra szöktek, s a kereslet nagyon megnőtt a sör iránt. 1892-,ben megalapították a Kőbányai Polgári Serfőző Részvénytársaságot, majd 1894-ben megalakult a Kőbányai Királyi Serfőző Rt. Ezt 1900-ban megvette a Deutsch család, és a négy budapesti nagy sörgyárnak — Dreher Antal Sörgyára, Első Magyar Részvényserfőző Rt., Kőbányai Polgári Serfőző Rt. és Haggenmacher Henrik Sörgyára — biztosítékot nyújtott, hogy gyárában csak malátagyártással foglalkoznak. A sör iránti kereslet miatt vidéken is sorra bővítették a sörfőzdéket. Több gyár részvénytársasággá alakult (Nagyvárad, Túróc, Nydtra, Neugyszentmiiklós, Kőszeg, stb.), s néhány új serfőzde is létesült, mint 1892-ben a Nagykanizsai Sörfőző Rt. és az Első Soproni Serfőzde és Malátagyár Rt. 1895-ben. (A pécsi sörgyárat már 1853-ban alaNagyüzemi sörpalackozás pították.) Ennek ellenére, az 1913—,1914-ben előállított 3,2 millió hektoliter sör 75 százaléka a fővárosi sörgyárakból került ki. Az első világháború után a bor olcsó lett, ami a sör iránti kereslet csökkenését okozta. Tizenkilenc sörgyárból 6 becsukott. A sörtermelés 1938-,ban nem érte el a 300 000 hektolitert, ennek 92 százalékát Budapesten gyártották — írja A magyar élelmiszeripar története című könyvben dr. Gailllatz J. — dr. Kozma Jánosmé (Söripar). A második világháború után a magyar söripart a következő vállalatok képviselték: három pesti részvénytársaság, a pécsi Pannónia Sörgyár Rt. és a Sopron—Kőszeg PoLgári Serfőzdék Rt. 1948-ban a sörgyárakat államosították, majd 1949-iben a kőbányai sörgyárakból egyetlen vállalatot csináltak. Rajtuk kívül önálló vállalatként működött tovább a pécsi, és a soproni, a nagykanizsait pedig a kőbányai sörgyárhoz csatolták, amely azonban 1956-tól ismét önállóan kezdett termelni. 1959. január 1-jével a négy önálló sörgyárból egyetlen országos vállalatot hoztak létre. 1971-foen azután megalapították a Söripari Vállalatok Trösztjét, ennek keretében a Kőbányai, Nagykanizsai, Soproni Sörgyárakat és a pécsi Pannónia Sörgyárat. Ebben a szervezeti keretben dolgoztak 1981. december 31-dg, azután a sörgyárak ismét önállóvá váltak, és számuk a Borsodi Sörgyárral ötre gyarapodott. Az ország sörtermelése ekkorra csaknem 8 millió hektoliterre emelkedett. Ügy tűnik tehát, sörivó nemzetté váltunk ... Cs. K. Régi és új söralátétek
