Észak-Magyarország, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-31 / 257. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1987. október 31., szombat Az ötvenes évek legendás igazga­tója, Herczeg Ferenc, akiről utcát ne­veztek el, aligha hitte volna, hogy a kohászat környékén kialakított parko­lóhelyek egyszer szűknek bizonyulnak majd. Rengeteg a gépkocsi. A Marx térről vezető nyílegyenes út egyik jár­dáját is elfoglalják. Hajdan a nagy­számú bejáró, a Szinva kanyargó fo­lyását követve, gyalog tette meg az utat a vasgyár és a Tiszai pályaud­var között. Hajdan csak protekcióval lehetett valaki gyárista. A legjobb ajánlólevele persze annak volt, aki­nek felmenői is az üzemben dolgoz­tak. Számtalanszor előfordult, hogy a fiatalembert idősebbnek hazudták, s még az anyakönyvi kivonatot is meg­hamisították, csakhogy kerüljön biz­tonságot, kenyeret, egzisztenciát adó foglalatosság. A diósgyőri gyáristának minden boltban és kocsmában hitele volt. Hajdan egy melegüzemi munkás egy műszak alatt hat-nyolc liter vizet fogyasztott, ám most a hengerészek ivás nélkül is kihúzzák az ablézt, s még az ing sem nedvesedik meg a hátukon. A múlt felemlegetése nélkül nem ért­hető a jelen, s nem kalkulálható a jövő egy olyan tradicionális gyárban, mint a Lenin Kohászati Művek. Ez a riport ab­ból az apropóból íródott, hogy tíz évvel ezelőtt kezdtek hozzá, s öt évvel ezelőtt adták át a kombinált acélművet. A gyár történetének legnagyobb vállalkozása ez. ŐK MONDTÁK Kellett ez az acélmű a diósgyőri kohá­szatnak? Most is, akkoriban is mindenki egyértelműen vallotta: szükség van rá. A Minisztertanács 1977. január 13-án hagyta jóvá a 3004/1977. sz. határozatával a be­ruházási javaslatot, s még azon év de­cember 30-án Lázár György, a kormány akkori elnöke dr. Szeppelfeld Sándorral, az LKM akkori, néhai vezérigazgatójával ünnepélyesen elhelyezte az alapkövet, amelynek helyét ma is tudja minden ko­hász. Vélemények azon 1977. december 30-i jeles napról. A megyei pártbizottság ak­kori első titkára, Bodnár Ferenc ekképp beszélt: — Most. amikor lerakjuk a Lenin Ko­hászati (Művek új, kombinált acélművé­nek alapkövét, egy új, minden eddiginél nehezebb szakasz következik a gyár éle­tében ... Lázár György a diósgyőri munkáskol- lektíváról szólt: — A munkájukat dicséri többek között az is, hogy ma reggel lecsapolták az évi egymilliomodifc tonna acélt, ami a vállalat eddigi történetében egyedülálló. A volt vezérigazgató érvelése: — Az acélmű -az LK'M számára létkér­dés, megépülése viszont megerősíti és véglegessé teszi sok évtizedes vezető sze­repét, amelyet a hazai nemes- és ötvö- zöttacél-termelésben betölt. Az új acél­művel gyárunk eléri az acélmetallurgia világszínvonalát, annak is az élvonalába kerül. Majitényi Lajos, a kohászat pártbizott­ságának egykori titkára: — A kohászat rendkívül elavult Sie­mens—Martin acélművel termel, s ezt előbb-utóbb ki kell váltani ahhoz, hogy korszerűen, balesetmentesen tudjunk dol­gozni ... Csépányi Sándor, a valamikori Kohó- és Gépipari Minisztérium volt miniszter- helyettese ma is érvényes gondolatokról beszélt: — Az MSZMP Központi Bizottságának határozata a kohászat termékszerkezeté­nek átalakításáról szólva hangsúlyozta a minőség fontosságát. Ebbe az irányba me­gyünk ... A Lenin Kohászati Művekben olyan kombinált acélművet építünk fel, ahol bármilyen minőségű acélfajtát elő lehet majd állítani. A magyar kohászat a maga 3,8 millió tonnás acéltermelésével — és az egy lakosra jutó, majdnem 400 kilogramm acéllal — nem áll rossz he­lyen a világban. De ahhoz, hogy az oszt­rák Böhler, az NSZK-beli Thyssen cég acéljával, vagy a svéd acéllal versenyez­ni tudjunk — ha eltekintünk is a világ­márka vonzerejétől —, még nagyon sokat kell tennünk. A dátum 1977. El és lélegzik a gyár AZ ÜNNEPSÉG FORGATÓKÖNYVE Diósgyőrben az 1770-es gyáralapítás óta, mindig voltak fontos dátumok ás jeles napok. Ilyennek számít 1977. augusztus 31. is. Ez az első kapavágás napja. Az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat Dancsosi János vezette brigádja bontani kezdte a majdani mű helyén a síneket. Ez az ünneptelen munkás-hétköz­nap megelőzte az ünnepélyes alapkőleté­tel ceremóniáját. E jeles nap forgatókönyve, reggeltől délig: „1977. december 30., 9 óra 30 perc: A lezárt urnát és az emléktárgyakat a propagandaosztály megbízottja, két ko­hászöltözetben levő KISZ-fiatal és egy rendész (polgári ruhában) kíséretével a főpénztárból a vezérigazgatói nagy ta­nácsterembe szállítja, és ott külön aszta­lon elhelyezi. A tanácsteremben a vezér- igazgató bemutatja a lezárt urnába he­lyezett emléktárgyak második csoportját. (Azaz a mű leírását, a gyár történetét, a dolgozók mikrofilmre rögzített névsorát, a friss újságokat, valamennyi hazai cím­letű bankjegyet, egy üveg tokajit.) A vendégek távozása után, a közreműködők a második emléktárgycsoportot a főpénz­tárba, az urnát a mikrőbusszal az alap­kőletétel színhelyére szállítják. Ezt az ur­nát helyezik el az ünnepségen a jelen lévő magas rangú személyiségek közremű­ködésével a kijelölt üregben, a nagy mun­ka emlékezetére. A két KISZ-fiatal megemeli az urnát, és megvárja, míg Lázár elvtárs és Szep­pelfeld élvtárs az urnához ér, ekkor az urnát az üregbe helyezi. Ezután kiakasat- ja a hordozó rúdra erősített láncot és két oldalra kiáll. Ezt követően az erre kije­lölt dolgozó a márvány fedőlapot és a lemezt az üregbe helyezi. A 2 fő KISZ- fiatal a kanálban habarcsot, majd a simí- tót Lázár elvtársnak és Szeppelfeld elv­társnak átadja, akik habarcsöntés és si­mítás után visszamennék az emelvényre. A zenekar indulókat játszik. A vendégek távozása után az üreget a dömperből habarccsal beön.tik. Egy ren­dészeti őr a beton megkötéséig (24 óra) az üreget őrzi/’ Az alapkő fölött öt évig épült a mű. Ezalatt majdnem 200 ezer köbméter be­tont építették be, ami három Népstadion építéséhez is elegendő lett volna. Huszon­háromezer tonna acélszerkezetet használ­tak fel a létesítményhez. Az Erzsébet híd acélszerkezete 5200 tonnát tesz ki, amihez ha még hozzáadjuk az 1100 tonna kábelt, akkor látható, hogy majdnem négy buda­pesti Duna-híd felépítéséhez elegendő acélszerkezet van az acélműben. A be­épített gépek súlya 20 ezer tonna, ami megfelel 22 ezer Lada gépkocsi súlyának. Félmillió köbméter földet mozgattak meg az építkezés során. Ebből a mennyiségből egy közepes nagyságú dombot lehetne összehordani. A főcsarnok: alapterülete 30 ezer négyzetméter, amin három fut- ballpálya férne el. KONVERTERBŐL KORSZERŰBBEN Az új kombinált acélmű — amely 10 milliárd forintba került — légvonalban talán 200 méternyire épült fel az évszá­zados Siemens—Martin acélműtől. Attól az acélműtől, amelynek építése 1878-ban kezdődött, s ezt egy óv múlva már kö­vette az első csapolás. Péch Antal, az 1879-es esztendő igazgatója már akkor azt vallotta, hogy a diósgyőri gyár élet­képes, fejlesztésére szükség van, s ha he­lyes vezetés mellett működik, az ország első gyárai közé küzdheti fel magát. Konverterből 1980. november 6-án 18 óra 27 pereikor csapolnak először Magyar- országon. A fehéren izzó acél 51 perc alatt készült el. A Martinból 1986. októ­ber 15-én délután 2 órakor került ki az utolsó adag acél, s ezzel megszűnt a martinacélgyártás Diósgyőrött. Amikor hozzákezdtek a kombinált acél­mű építéséhez, akikor a világ mintegy 700 millió tonnára tehető évenkénti acélter­melésének már nagyobb hányada készült az összes eddigi acélgyártási eljárás elő­nyét egyesítő ‘konverterben. (Termelé­kenységét tekintve ez vetekszik a Besse­mer eljárással, de képes olyan minőséget elérni, mint a Siemens—Martin eljárás. Továbbá: nem kell hozzá tüzelőanyag, mert az acélinyeréshez szükséges 1500—1600 Celsius-fokot a nyersvasban levő szén és más kísérő anyagok kiégése révén érik el úgy, hogy a körte alakú konverterbe nyúló, vízzel hűtött oxigénlándzsák per­cenként több száz köbméter tiszta oxigént juttatnak az izzó anyagba.) Az előrejelzé­sek szerint az ezredfordulóra a nagy ha­gyományú Siemens—Martin rendszer ré­szesedése az össztermelésből 8 százalék­nyira csökken, s az acélt csaknem kizá­rólag oxigénes konverterben és villamos fűtésű kemencékben állítják elő. AMI VOLT ÉS AMI LESZ A diósgyőri kohászat mindennel meg­próbálkozik, hogy megmaradjon, hogy talpon maradjon. A vendégház alkalman­ként túristákat fogad, s az eklektikussá- gában is patinás épületet meglakta az egyik leghíresebb hazai popzenekar is. Ez is pénzt hoz a konyhára. Ám nem ettől üdvözül a gyár. Diósgyőrben mindig sok a vendég. Jöt­tek az .ünnepies alkalmaikkor ünnepelni, s jönnek a gondok hétköznapjain is esz­mét cserélni, vitatkozni, ellentmondani és segíteni. Október 27-én a Központi Bizott­ság .titkára, Németh Miklós járt itt. A vezérigazgató, Drótos László kendőzetlen egyszerűséggel a következő helyzetértéke­lést adta. Mondandója szakszerű volt, de nem nélkülözte az érzelmi elemeket sem. — A vállalatnál jelenleg növekvő fe­szültségeikkel terhes, viszonylag kiegyen­súlyozott termelőmunka folyik. A közér­zetre és a magatartásra a gondjaink meg­oldásáért folyó dacos tenniakarás, a fo­kozott áldozatvállalás, a növekvő kezde­ményezőkészség, erősödő vállalkozói szel­lemiség. és javuló fegyelem jellemző. iFo- kozódik a szorongás, és a bizonytalansági érzet is a dolgozókban, mind többen sze­mélyesen élik meg a szociális biztonság megingásának nehéz napjait. — Az első fél évet veszteségmentesen zártuk. Most egy sikeres, — a harmadik negyedévre koncentrált —• nagyjavítás be­fejezése után vagyunk. Erőteljes ütemben folytatjuk a belső gazdasági racionalizá­lást, melyet a korábbi hónapok kritikus önvizsgálata alapján, a költségcsökkentés érdekében végzünk. Ennek keretében a fel nem osztott, vállalati általános költ­ségeket 19 százalékról 17 százalékra csök­kentettük egy év alatt (eddig 330 admi­nisztratív dolgozó munkakörét építettük le). Év végéig a vállalati dolgozók száma 980-nal lesz az előző évi átlagánál keve­sebb, a főosztályok 50 százalékát, a vál­lalatvezetés státusának 25—30 százalékát megszüntetjük. Év elejétől eddig kétgyár- részleget megszüntettünk, jelenleg további három összevonását tervezzük. Előkészítés alatt áll több termelő- és szolgáltatóegy­ségünk leányvállalattá, közös vállalattá, kisszövetkezetté és egyéb kisszervezetté való önállósítása, folytatjuk a vállalat egyes ingatlanainak és kihasználatlan be­rendezéseinek különféle értékesítését, erő­teljesen leépítjük a külső foglalkoztatást. — A Siemens—Martin acélgyártással egy évvel ezelőtt véglegesen leálltunk, a ko­hók, az acélmű, hengermű, öntödék, ko- vácsüzemek, megmunkáló, továbbfeldolgo­zó egységeinket szakaszos üzemeltetési rendszerre állítottuk át. A múlt év elejé­hez viszonyítva ez idáig 60 ezer tonna termék veszteségét szüntettük meg, 33 darab új terméket üzemszerű gyártásba vettünk. Az I—III. negyedév együttes termelése 4 százalékkal magasabb a múlt év ha­sonló időszakánál. Ezen belül az értéke­sebb másod-, harmadtermélk, az ötvözött és minőségi acéltermelés 11 százalékkal emelkedett, így az árbevétel 6 százalékkal több, mint tavaly. Az egy főre eső ter­melékenység 10 százalékkal nőtt. SZURONY ÉS HARANG Egy évvel ezelőtt, amikor utoljára csa­poltak a Martinból, s bontották, felejtették a régit, Nagy Mihály főolvasztár ezt mon­dotta: — Harmincnégy éve vagyok kohász, sok barátom, elvtársam temetésén vettem részt, gyászbeszédet is mondtam. Könny­csepp nem gördült ki a szememből. A Martin halála viszont nagyon meg­viselte. — Jóformán itt éltem le az életemet, nem lehet ezt könny nélkül elviselni. Ez az üzem tartotta el a családomat, két gyermeket neveltem föl. Dolgoztam mind a nyolc kemencénél, voltak kedvencek, s akadtak olyanok is, amelyeket ki nem állhattam. A hármasra még 1954-ben ha­ragudtam meg, de az egyest, ezt az utol­sót, mindig szerettem. A tizenegy éves fiam nem látta, de a feleségem és a lá­nyom bent volt, amikor utoljára csapol­tunk. Megy, megszűnik, eltűnik a régi tech­nika. Ám a mai, nem könnyű időkben sem haszontalan hivatkozni a nagy elő­dök bölcs nyugalmára, makacs kitartá­sára. töretlen optimizmusára. Helyzetkép az 1880-as évek elejéről: „Az új vezetés nemcsak a bukás és a tel­jes feloszlatás veszélyétől mentette meg a gyárat, hanem nem remélt, csaknem hihetetlen virágzásra emelte. Diósgyőr egyike lett az ország legszebb és legjob­ban berendezett gyárának ... Hozzájárult ehhez a szép eredményhez az is, hogy a gyár dolgozói becsületes, szorgalmas és jó szakmunkával a gyár felvirágoztatását elősegítették.” A fenti passzus több, mint száz évvel ezelőtt kelteződött, de ma is igen idősze­rű. A gyár új vezetése az új acélmű ava­tása óta próbálkozik a cég gazdasági egyensúlyának helyreállításával. Verejté- kes próbálkozás ez. Bár az idén — ahogy azt a KB titkárának elmondották — nem lesz veszteség, de a jövőt illetően még minden bizonytalan. Annak ellenére az, hogy az elmúlt évben rendezték a hazai kohászati vállalatok — köztük az LKM — helyzetét. Nulláról indultaik, de hogy ho­vá érmek, azt még ma sem tudják ... A szabadságharc alatt, 1848-ban a „leg­jobb készületű szuronyt” itt gyártották, s a harmincas évek római repülőversenye gépének acélváza a diósgyőri mesterek keze munkáját dicsérte. Három évvel ezelőtt — egy rendhagyó megrendelés nyo­mán. — harangot öntöttek. A Lenin nevét viselő üzem remekét az alsózsolcai temp­lomban szentelték föl. Brackó István Illésy Sándor Archív kép, az épülő acélműről. Szükség volt rá, s ezen ma sem vitatkoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents