Észak-Magyarország, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-31 / 257. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. október 31., szombat Mojszejevék Amikor e sorok megjelennek, a Mojszejev-együttes már útban van Szegedről Székesfehérvárra, megjárta Debrecent is, s hétfőtől a főváros közönségét várja négy estén át. Mi - mint arról frissiben hírt adtunk — kedden lehettünk élvezői csodás műsoruknak a miskolci színházban. Bizonyára igen sok jelen volt néző először látta a világhírű együttest, a Szovjetunió Állami Akadémiai Néptáncegyüttesét, amelyet 1937-ben alapított Igor Moj- szejev, aki ma is művészeti vezetője, koreográfusa és akinek nevével az egész világon ismert és elismert lett az öt világrész több mint negyven országában. Repertoárjukban több mint 250 tánc található. Ebből láthattunk a minap Miskolcon egy kisebb csokrot. A Miskolci Nemzeti Színház nézőtere ilyen zsúfolt talán akkor volt legutoljára, amikor ugyanez az együttes a hatvanas évek elején itt járt. Igen sokan várakoztak a hűvös estében a színház előterében, meg az utcán, hátha valami módon jegyhez juthatnak. A mintegy kétórás műsor végén hosszú perceken át zúgó taps köszöntötte a művészeket és az immár nyolcvanegy esztendős Mestert. Mit is láttunk, mit őriztünk meg emlékezetünkben hosz- szú évekre? A műsor első felében az együttes korábbi sikerszámaiból láttunk nagyszerű válogatást. Már hagyomány a műsor kezdése. Méltóságteljes lassúsággal indul a lányok körtánca az orosz táncszvitben, ismerős orosz táncmotivumok követik egymást, majd megjelennek a fiúk, a legények is és a lánytánc átvált párosba, felgyorsul a körtánc, s ezzel az előadás ritmusa is. Tiszteletünkre magyar csárdás következik, aztán három férfi boszorkányos táncmutatványa, a jakut motívumokra épült A jóságos vadász; újabb kartáncok, majd Moldávia népének táncai sorjáznak csodás kavalkádban. Kadril címmel a múlt képeiből látunk jeleneteket, karikatúraszerü, szögletes mozgásokkal, derűt keltőn, hogy elérjünk az első részt záró Partizántánchoz, amelyben a Nyírfácskákra emlékeztető suhanással jelennek meg a táncosok, és a forradalom különböző népeinek és fegyvernemeinek harcait elevenítik fel a csodás tánckompoziciókban. A második részről csak a legnagyobb csodálattal lehet szólni. Muszorgszkij Éj a kopár hegyen cimü, a népi mondavilágot megjelenítő programatikus szimfonikus képére komponált nagysodrú táncjátékot Mojszejev. Népi zene- és táncmotívumok vezetik be a játékot, ami hamarosan átvált Muszorgszkij zenéjére és a Valpurgis-éjt idéző látomások, ördögök és egyéb lények fergeteges táncára, amelyben korunk gyorsritmusú, lenyűgöző hatású táncképei olvadnak egybe a szimfonikus muzsikával, a legvadabb rockkal, hogy aztán az álom, vagy víziók eloszlásával visszatérjünk a népi világba. Ez egyszerűen csodás, felejthetetlen. Nagyszerű zenekar, káprázatos kosztümök, remek táncosok, felejthetetlen élmény. Ezt hagyta ránk a Mojszejev-együttes. A mecénat-úra névadójáról Mind gyakrabban találkozunk az utóbbi években ezzel a magyaros kiejtéssel emlegetett latin szóval — mecénatúra. Ezen általában az irodalom, művészet, tudomány pártfogását, az ezekben tevékenykedők anyagi támogatását értjük. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy egyre több honfitársunk vagy külföldön élő hazánkfia akad, akik kisebb- nagyobb összegű alapítványt tesznek a mai magyar irodalom, művészet, tudomány segítésére. Őket nevezzük mecénásoknak. A szó egy gazdag ókori római polgár nevével azonos. Ez pedig Caius Cilnius Maecenas volt, aki etruszk fejedelmi családból származott az időszámítás előtti 60—70-es években. A lovagrendhez tartozott, amely rangban közvetlenül a szenátus után következett. Bizonyítja ezt az is, hogy a lovagok a nyilvános összejöveteleken mindjárt a szenátorok mögött ültek. A lovagrend igen nagy szerepet játszott a római állam életében. A nevüket onnan kapták, hogy kezdetben valóban lovas katonák voltak. A köztársaság vége felé azonban a római hadseregben már nem volt szükség lovas katonai szolgálatra, de a nevük továbbra is megmaradt. Hatalmas vagyonukat az állami adószedés kibérléséből, a bányák, építkezések, szállítási vállalkozások jövedelméből és uzsoráskodásból szerezték. Maecenas eleinte a politikai életben vállalt szerepet. Octavianusnak, a későbbi Augustus császárnak híve és barátja volt. Nagy része volt abban, hogy Octa- vianus kibékült Antonius- szal, sőt az ő tanácsára Oc- tavianus a nővérét, Octaviát feleségül adta Antoniushoz. A császárt gyakran visszatartotta a kegyetlenkedésektől, s ezáltal igen sok ártatlan ember életét mentette meg. Prózai és verses műveket is írt Maecenas, de nevének fennmaradását az európai kultúra történetében nem ezzel, hanem az irodalom és művészet támogatásával érte el. Különönsen Vergilius és Horatius köszönhet neki sokat, hiszen mindkettőjüket ő vitte be Augustus udvaréiba, s velük élete végéig bensőséges barátságban volt. Horatiusnak egy kis vidéki birtokot ajándékozott, ahol a kiváló költő — távol Róma zajától — nyugodtan dolgozhatott, írhatta carmen- jeit, epodusait, szatíráit. Érthető hát, hogy lírai versei első kötetének az élén ilyen lelkendező szavakkal köszönti nagy „mecénását”: Maecenas, te dicső, régi királyi sarj, ó, nagy támaszom és hőn szeretett díszem! Hegyi József Holnap este a képernyőn A közelmúltban elhunyt francia író, Jean Anouilh drámájából készítette a Pacsirta című tévéjátékot Horváth Z. Gergely. Jeanne d’Arc csodás történetét már igen sok művészeti alkotás örökítette meg. Most, a Budapesti Művészeti Hetek alkalmából kerül képernyőre a Pacsirta parádés szereposztásban. Jeanne-t Varga Mária alakítja - ő látható a kép jobb oldalán, a gyertyák mögött -, az érsek Jordán Tamás - a kép közepén -, Károly Dunai Károly - bal szélen -, továbbá Kállai Ferenc (Cauchon), Máté Gábor (Warwick), Cserhalmi György (inkvizí- ior), s még nagyon sokan mások. Nem csodaszer - de nélkülözhetetlen A fotó, a magnó, a film, az írásvetítő után napjainkban kétségkívül a video jelenti az oktatás számára a forradalmasító technikai eszközt. Vajon hogyan élünk vele? Rendelkezésre áll-e kellő számban? Kidolgozták-e használatának módszertanát? S ha igen, elsajátították-e már az arra hivatottak? Ezekről a kérdésekről kértünk interjút dr. Poór Ferenctől, az Országos Oktatástechnikai Központ tudományos főmunkatársától. — Terjed-e a video a szükséges mértékben? — Erre nehéz igennel vagy nemmel válaszolni. Amennyire emlékszem az adatokra, 1983-ban 120 iskolának volt képmagnója. Áttörést jelentett az 1984- ben indult akció a Videotonnal, melynek keretében 2130 iskola kapott videókészüléket. Annyi bizonyos, hogy a szocialista országok között messze az élen állunk az ellátottságot tekintve, s Ausztriával ösz- szehasonlítva sincs szégyenkeznivalón k. — S a szakemberek, pedagógusok • jelkészültségét tekintve? , — 1980-ban volt Pécsett az első videó-alkalmazási konferencia. Lényegében azok jöttek össze, akiknek valami kis tapasztalatuk volt már a kérdésben. Mindössze 15—20-an voltunk. Aztán egyre nőtt az érdeklődés, s a tavaszi veszprémi konferencián már 170 résztvevő volt, köztük jó néhány külföldi is. Ami a minőséget illeti: a szakemberképzés azzal indult, hogy öten kijutottunk Klagenfurtba ösztöndíjjal, s egy tíznapos képzés keretében ismerkedtünk az ausztriai videó- alkalmazás alapjaival. Ezt követően indultunk el aztán itthon, különböző irányokba. —• Konkrétan merre? — Az egyik, amit meg kell említeni: a video fel- használása az emberek közötti kapcsolatteremtésben, közösségépítésben. A másik, .az oktatásban, pedagógiai gyakorlatban való alkalmazás, amelynek természetesen számos részterülete van. Ennek lényegében Magyarországon a mi intézetünk a gazdája. Szinte nulláról kellett indulni, hiszen itthon egyáltalán nem volt szakirodalom, csak elszórt próbálkozások sora. Az első találkozásoknak éppen az volt a jelentőségük, hogy a tapasztalatcserén túl indíttatást, megerősítést adtak azoknak, akik bizonytalanságban voltak. Az OOK a lehető leggyorsabban kiadta az összes videoalkalmazá- si konferencia anyagát, s aligha véletlen, hogy ezeket a könyveket elkapkodták. — Sikerült-e valamilyen szervezett módszert találni a pedagógusok módszertani felkészítésére? — A megyékben a pedagógiai intézetek feladata a nevelők továbbképzése. Mi arra törekedtünk, hogy a pedagógiai intézetek szakembereit felkészítsük, ellássuk olyan tudásanyaggal, amit továbbadhatnak. A pedagógusképző intézmények is igyekeztek beépíteni munkájukba a video módszertanát. Arra törekedtünk, hogy minél több elméleti anyagot közreadjunk, a Pedagógiai Technológia című folyóiratnak volt egy különszá- ma, ami csak a videózás elvi, módszertani, s persze gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. — Adódik egy alapvető kérdés: ha van is minden iskolának képmagnója, rendelkezésre áll-e elegendő, s megfelelő tartalmú kazetta? Ezeket hol tudják beszerezni? — Erről pontos adatokkal senki nem rendelkezik, de bizonyos, hogy egyre több anyag van. Magunk is igyekszünk készíteni ilyeneket: új felvételeket csinálunk a stúdiónkban, a meglévőkből pedig tantárgycsoportos ösz- szeállításokat. A katalógusunk jelzi, hogy miből lehet vásárolni, vagy kölcsönözni. A televízió és a Tanért is ad el kazettákat, sőt itt a Televideo, amely kifejezetten ezzel foglalkozik. Persze .az iskolák, intézmények maguk is csinálhatnak felvételeket a tévéműsor alapján, s idővel jól használható videotékát állíthatnak össze maguknak. f — Végül is az ön véleménye szerint, hol van a helye a mai oktató-nevelő munkában a videónak? — Én azt hangsúlyoznám, hogy minden eszköznek, a hagyományosoknak is, megvan a maguk nélkülözhetetlen funkciója a pedagógiai folyamatban. A video helyét igazából most keressük, s nem szabad azt hinni, hogy mindent helyettesíteni fog. V.annak persze óriási előnyei, mint például a megismételhetőség. Sokat várunk attól, ha az iskoláknak már kamerájuk is lesz, az órákon felvételeket tudnak készíteni, s a gyerekek elemezhetik saját tevékenységüket. A nevelőknek ez módot adna, hogy a tananyagba beleszőjék a Helyi sajátosságokat. Nem szóltunk még arról, hogy mindez a pedagógusok önképzésében, továbbképzésében is új lehetőségeket nyithat meg. — Ez az elmélet, de vajon mennyire felel meg ennek a jelenlegi hazai gyakorlat?. Magyarán: ön hogyan látja az iskolákban a video mai alkalmazását? Kihasználják-e a már meglevő lehetőségeket? — Vannak megszállottak, s ezért vannak kiemelkedően jó helyek. Főleg a fiatalabb kollégák igyekezetére gondolok. Ajkán — .ahol kitűnően megszervezték a tanárok felkészítését — szinte minden tárgynak van specialistája. Aztán van olyan intézmény is, ahol csak egy-két ember használja a képmagnót, s így bizony drága játék ez. Az iskolák többsége a két szélsőség között van: igazából most kezdenek ráérezni a dolog ízére, az új lehetőségekre. Persze, rengeteg energiát kell befektetni ahhoz, hogy a gyakorlati munkában jól kamatozzon a video, s a nevelők egy részének már nincs erre energiája. Pedig, ha arra gondolnak, hogy az átlagos gyerek majdnem any- nyi időt tölt tévénézéssel, mint a tanulással, akkor könnyű belátni, hogy a két dolog összekapcsolása sokat segíthet. Az a véleményem tehát: ha az egyéb taneszközök kihasználását tekintjük, akkor a videónál nem is olyan rostsz a helyzet. S tapasztalatunk szerint egyre jobb lesz. C. J.
