Észak-Magyarország, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-31 / 257. szám

1987. október 31., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 „Kommunizmus és kereskedelem? Ez kissé furcsán hangzik...” Októberünk jelene Hetven éve mór, hogy a nagy októberi szocialista forrada­lom lezárt egy korszakot az emberiség történetében . . . De fogalmazhatunk másképp: Alig hetven éve, hogy a nagy októberi szocialista forradalom új korszakot nyitott az emberiség történetében .. . Akár igy, akár úgy fogalmazunk, tény, hogy a nagy október születésnapjára, mint saját világunk születésnapjára, elsősor­ban mi, a szocializmus építésével győzködő országok állampol­gárai emlékezünk. Meghatározó születésnap ez számunkra, egy­úttal gondolkodásra késztető, hiszen minden bizonnyal akadnak olvasóink között olyanok, akik ellentmondást vélnek felfedezni a kizsákmányolás megszüntetésének ünnepnapja, s e nagy októ­ber által nemzett jelenünk között. Ez a jelen nemcsak gon­dokkal, hanem megválaszo­latlan kérdésekkel is terhes. Sokan nem értik, hogy egy leendő, kizsákmányolás nél­küli világrendszer születés­napját ünnepeljük, miköz­ben tőkésekkel kereskedünk, s tőkével; közgazdászul szól­va, működő tőkével igyek­szünk a szocializmus vérke­ringését felfrissíteni. Vajon összeegyeztethető-e a mi ok­tóberünk szellemével, hogy a szocializmus elszánt hívének ismert, s világszerte elismert magyar pártvezető egy svéd tőkés világcég tulajdonosá­val parolázik? összeegyeztet­hető-e a nagy október, s Lenin szellemével akárhány magyar—NSZK vegyesvál­lalat létrehozása? Nem té- rünk-e le az oly sokat em­legetett lenini útról, ha ka­pitalista világcégekkel kö­zösködünk, szállodákat, áru­házát építünk, közösen ter­meltetünk? Avagy — megfordítva a kérdést — a kizsákmányo­lok tőkéje nélkül beváltha­tó-e a nagy október ígérete, felépíthető-e a kizsákmá­nyolás nélküli világ? És ha nem, akkor összeegyeztet­hető-e október szellemével, hogy a tőkés tulajdont ne kisajátítsuk, hanem kölcsö­nözzük? Forradalmi maga­tartás-e a tőke profitéhsé­gére bazírozva becsalogatni az országba a csúcstechno­lógiát? Ügy, hogy a tőke- befektetés hasznát a befek­tető számára politikailag, államilag garantáljuk! Sar­kítottan fogalmazva: nem vágjuk-e sutba forradalmi elveinket, ha a kapitaliz­mussal szatócs módjára ke­reskedünk?! Talán éppen ez napjaink fő ideológiai kérdése, pontosabban — Leninnel szólva — ez a kér­dés „veleje”! Mielőtt megkísérelnénk a válaszadást, egyébként is hasznunkra válhat, ha a töprengéshez Lenin gondo­latait hívjuk segítségül. Azért is, mert Leninnél kö­vetkezetesebb forradalmár gondolkodót nem ismert ez a század, hiszen ő nem pusztán megálmodta a ki­zsákmányolás nélküli vilá­got, s nem pusztán az elér­hető célt ismerte fel, ha­nem a társadalom mozgás- törvényeinek ismeretében képes volt meghatározni az eredménnyel kecsegtető cse­lekvés irányát, módját. Ma már iskolai tananyag az a történelmi jelentőségű lenini felismerés, hogy a szocialista forradalom egy országban is győzhet; szé­les körben ismert a sok­szor idézett gondolatsor, amely a sikerre esélyes fegyveres felkelés feltétele­it tartalmazza; ismeretesek Leninnek a felkelés művé­szetéről vallott nézetei, s hogy az októberi forrada­lom Lenint még a felkelés időpontjának szükséges elő­rehozásában is igazolta. De vajon eléggé közis­mertek-e Lenin későbbi, jó­részt stratégiai elképzelé­sei? Ezek akkor születtek, amikor már az új típusú ha­talommal, a szovjethata­lommal szemben a régi uralkodó osztályok katonai­lag szervezett nemzetközi imperialista intervenciója csődöt mondott, miután „a Csendes-óceánnál véget ér­tek a csaták”. Tanultuk ugyan, hogy volt egy úgy­nevezett NEP-korszak a Szovjetunió történetében. jó néhányan kívülről fújjuk, hogy a Novaja Ekonomi- cseszkaja Politika új gaz­dasági politikát jelent, de hosszú ideig feledésbe me­rült az az elmélet, amelyen ez a politika alapult, ame­lyet a szocializmus építésé­nek Lenin által világosan felismert nehézségei indu­káltak. Nem vettük tudo­másul, elfeledkeztünk róla, ami ennek az elméletnek a legfontosabb, máig érvényes eleme; hogy ugyanis a szo­cializmus nem csupán a ka­pitalizmust a gyakorlatban tagadó alternatívája az em­beriségnek, hanem hogy ezt az igazságosabb átmeneti társadalmat éppenséggel kapitalista környezetben, mi több, a kapitalizmus bá­zisán lehetséges csak fel­építenünk. Nem véletlen, hogy Lenin az októberi for­radalom negyedik évfordu­lóján — ünnep ide, ünnep oda — a következőket mondta: „Arra számítot­tunk — vagy talán helye­sebben: azt feltételeztük, elégséges számítás nélkül—, hogy a proletárállam köz­vetlen parancsszavával meg tudjuk majd szervezni... az állami termelést és az állami termékelosztást kom­munista elvek alapján. Az élet megmutatta, hogy té­vedtünk. Több átmeneti fokra ... van szükség ahhoz, hogy előkészítsük — érek hosszú sorának munkájával előkészítsük — a kommuniz­musba való átmenetet. Ne közvetlenül a lelkese­désre építsünk, hanem a nagy forradalom szülte lel­kesedés segítségével a sze­mélyes érdekre, a szemé­lyes érdekeltségre, a gazda­sági számvetésre támasz­kodva dolgozzunk azon, hogy mindenekelőtt szilárd kis hidakat építsünk, ame­lyek ... elvezetnek a szo­cializmushoz ... A proletár­államnak óvatos, gondos, hozzáértő »gazdává", ügyes nagykereskedővé kell vál­nia ... más átmenet ... a kapitalista Nyugat szom­szédságában nincsen.” Valamivel később, az arany jelentőségéről 1921 novemberében írt cikkében pedig a forradalom és a re­form viszonyát elemezve a „reformista módszer” tuda­tos alkalmazásának szüksé­gességét szorgalmazta, ami­nek lényege, hogy .......a ré­g i társadalmi-gazdasági ala­kulat, a kereskedelem, a kisgazdaság, a kisvállalko­zás. a kapitalizmus lerom­bolása helyett a kereske­delem, a kisvállalkozás, a kapitalizmus felélénkíté­se ...” legyen a cél. Lenin természetesen ak­kor is hangsúlyozta: „Meg­kezdődött a világtörténelem új fejezete, a proletárdikta­túra korszaka.” De okkal fűzte hozzá: „A szovjet­rendszer és a proletárdik­tatúra különböző formáit csakis több ország dolgozza ki és alakítja majd ki vég­legesen ... Sokat kell még átalakítanunk, s ezen hábo- rogni az ostobaság netovább­ja volna ... Szocialista építé­sünk átmeneti formái között a kereskedelem az a »lánc­szem«, amit nekünk, a pro­letár államhatalomnak, ne­künk, a vezető kommunista pártnak »minden erőből meg kell ragadnunk« ... Másképpen a szocialista társadalmi-gazdasági vív­mányok alapját nem tud­juk megteremteni. Ez kissé furcsán hangzik. Kommu­nizmus és kereskedelem? ... Ha majd világméretekben győzünk, az aranyból, azt hiszem, illemhelyeket fo­gunk építeni a világ néhány legnagyobb városának utcá­in... De bármennyire »igazságos", bármennyire hasznos és humánus is len­ne az arany ilyetén fel- használása, mégis azt mond­juk: még jó egynéhány év­tizeden át kell dolgoznunk, s még sokkal szélesebb te­rületen, amíg odáig elju­tunk. Egyelőre pedig: az OSZFSZK-ban takarékos­kodjunk az arannyal, mi­nél drágábban adjuk el, és minél olcsóbban vásároljunk érte árut. Aki farkasok közt él, annak együtt kell üvöl­tenie a farkasokkal...” Más, további munkáiban Lenin annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy a szocia­lizmus építése során teret kapjon és fejlődjön az ál­lami irányításnak alávetett „szabadkereskedelem és ka­pitalizmus”, s hogy ezért kell átállítani „az állami vállalatokat az úgynevezett önálló gazdasági elszámo­lásra, vagyis lényegében véve jelentős mértékben ke­reskedelmi és kapitalista alapokra”. Mindezzel összhangban érdemes még felidézni né­hány lenini gondolatot a központi bizottságnak a bolsevikok 1922-es kong­resszusán elhangzott beszá­molójából : „.. .meg kell kezdeni az előrelépést ösz- szehasonlíthatatlanul, mér­hetetlenül lassabban, mint ahogy ábrándoztunk róla, ezzel szemben úgy, hogy va­lóban az egész tömeg ve­lünk együtt haladjon ... Az elmúlt évek alatt teljesen világosan bebizonyítottuk, hogy nem tudunk gazdál­kodni. Ez a legfőbb tanul­ság. Vagy bebizonyítjuk ... ennek az ellenkezőjét, vagy nem maradhat fenn a szovjethatalom.” Hosszan idézhetnénk még ebből a tanulságos előadói beszédből (amelynek újraol- vasása manapság nagyon is aktuális), de témánk szem­pontjából elegendő az aláb­biakat kiragadnunk: „..ko­moly vizsga vár ránk, vizs­gáztatónk a fenyegető pénz­ügyi válság, az orosz és a nemzetközi piac lesz, amely­nek alá vagyunk rendelve, amelytől nem szakadhatunk el.” Továbbá: „A pénzügyi rálság megrázkódtatja az intézményeket és a válla­latokat, és elsősorban a rosszak fognak összeomla- ni ... ha a pénzügyi válság nem lesz túlságosan sú­lyos, hasznot is húzhatunk belőle...” Végül pedig: „Ügy kell megszerveznünk a dolgot, hogy a tőkés gaz­dálkodás és a tőkés forga­lom normális menete le­hetséges legyen, mert a nép­nek erre van szüksége, enélkül nem tud meglen­ni ...”. Ha „vigyázó szemünket” ma Moszkvára vetjük, fel­fedezhetjük, hogy a pereszt­rojka politikája éppenség­gel a fenti, realitásra törek­vő lenini helyzetértékelést elevenítette fel, s ha itthon nézünk körül, hasonló tö­rekvéseket a kibontakozás programjában is fellelhe­tünk. És a mi októberünk világfelszabaditó ígérete csakis úgy vált­ható valóra, hogy a szocializmust építő országok fejlődése iri­gyelt és követendő példa lesz e megosztott világban. Továbbá □ mennyiben ezt a világot, ha megosztottan is, de épségben adjuk tovább, egy minden bizonnyal forradalmi, ám kevésbé ábrándos, s nálunk bölcsebb nemzedéknek. illi TAURINÁ-program a kibontakozás jegyében A mezőgazdasági tárca 1988-tól '90-ig szóló mun­kaprogramja foglalkozik a termelési rendszerekkel is. Többek között kimondja: „... A termeléspolitikai célkitűzések megvalósítása érdekében a termelési rendszereknek kiemelkedő szerepet kell vállalniuk ..." E szerepvállalás mértéké­ről beszélgettünk dr. Mun­kácsi Lászlóval, az állat- tenyésztésben működő, szakmailag és vagyonilag a legjelentősebb, országos ha­táskörű termelési rendszer, a Taurina Agrárfejlesztő Közös Vállalat igazgatójá­val. — A stabilizációt segítő, így a kibontakozást bizto­sító program vállalatunk számára igazolja, hogy a néhány évvel ezelőtt meg­fogalmazott Taurina-straté- gia jó, azaz helyes úton járunk. Tehát nemcsak akarunk, hanem tudunk is együttgondolkodni a mező- gazdasági üzemekkel az üzemekért. A tárca prog­ramja ugyanakkor 1990-ig szól. Az idő rövid, ezért a korábban megfogalmazott feladatok megoldásának gyorsítása szükséges» „A termelési rendszerek integrációban segítsék elő a piachoz igazodó termelé­si szerkezet kialakítását, a termékek minőségének ja­vítását, a vállalati jövede­lemtermelő képesség foko­zását." — Azt, hogy a program megvalósítása komoly szak­mai felkészültséget és fe­lelősséget kíván, hadd bi­zonyítsam példával. A szarvasmarha-export min­dig is jelentős volt Ma­gyarországon. Még akkor is meghatározó volt, amikor dekonjunkturális okok mi­att a világpiaci ár hihe­tetlenül lecsökkent. Ter- mésztes, hogy meghatározó lesz, ha az árpozíciók ja­vulnak. Ennek ellenére, a tárca a jövőben a hús­hasznú tehénlétszám csök­kenésével számol. Kérdés tehát: hogyan lehet az igé­nyes piacot megfelelő mér­tékben kielégíteni, ha a válogatás kevesebb lét­számra alapszik? A válasz egyszerű. Csak úgy, ha az ágazat azokban az üze­mekben fejlődik elsősor­ban, ahol színvonalas, jö­vedelmező húsmarhatartás folytatható. A fejlődés mi­kéntjére, illetve a fejlesz­tés hogyanjára a választ a gazdaságok joggal várják a tőkéjükkel működtetett kö­zös vállalatoktól, termelési rendszerekről. Nos, többek között ezért is hoztuk lét­re 1987 elején a limousine-, majd ez év áprilisában a magyartarka-tenyésztők egyesületét. A magyartar­ka — s ezért sokan kon­zervatívnak tartanak — véleményem szerint olyan fajta, amelyet kis nemesí- tési munkával Európa, de a világ élenjáró húsmar- hafajtájává lehetne alakí­tani. Igen ám, de mire ezt felismertük, majdnem eltűnt a nemzeti kincs, a magyartarka. Nos, a fajta­fenntartás, illetve fajtane­mesítés érdekében rendsze­rünk megkérte a törzs­könyvezési és ivadékvizs­gálati jogosultságot, vala­mint felvettük a kapcsola­tot az osztrák és svájci szimentáli, illetve német bajortarka szövetséggel. Mindennek eredményeként pedig egy olyan márkajel- legű termékelőállítás való­sulhat meg itthon, amely igazán magyar, és európai. Ezzel a genetikai értékkel, illetve a mindenkor legdi­vatosabb húsmarhafajta felhasználásával pedig a világ legigényesebb piacait is magas áron, s hangsú­lyozom, kemény valutáért tudnánk kielégíteni. „Törekedjenek a vertiku­mok mélyebb kiépítésére, a termékpályák szélesebb körű integrálására.” — Persze ahhoz, hogy mindezt megvalósítsuk, a honi tenyésztői gondolko­dásmódban, feldolgozási szemléletben is változnunk kell — fűzi tovább érveit az igazgató. — Mert egyik oldalról a szarvasmarha­tenyésztésben áhitozzuk az alaptermék előállításában a világpiaci színvonalat, másfelől viszont éppen a feldolgozóipar és kereske­delem nem tesz különbsé­get termékminőség és ter­mékminőség között. Néz­ze, ha bemegy a boltba, és vesz egy mélyfagyasztott, vagy előhűtött broilercsir- két, az bizonyosan broiler - csirke, és nem tojásterme­lésre kinemesített tyúk, vagy idő előtt levágott jérce. Ugyanez marhahús­nál már nincs meg. Mi, vállalaton belül a termék- jegyzékünkben külön sze­repeltetjük a húsmarhát a többitől. De végre meg kell szüntetni a magyar húsiparon belül is a régi „lódenkabátos” szemlélet- módot. Felvettük a kap­csolatot a gyöngyösi ÁHV- val, s a mostanság diva­tos K + F (kutatás—fej­lesztés) szellemében olyan együttműködésre gondo­lunk, amelynek végső cél­ja a márkajellegű termék, amelyhez az alapanyagot a termelőpartnereink szállí­tanák, mi pedig garanciát vállalnánk arra nézve, hogy az alapanyag mindig és mindenkor változatlan minőségű, magas színvona­lú. Ám ez egy újabb érde­kes problémát vet fel. Köztudott ugyanis, hogy a mezőgazdasági üzemekben mind szélesebb körben ter­jed a háztáji integráció. Ez pedig azt jelenti, hogy a Taurina égisze alatt olyan állatok is bekerülhetnek a vágóhídra, amelyek a ház­tájiból, a nagyüzem közve­títésével jutottak el a fel­dolgozóhoz. A garanciavál­lalás arra is kötelez ben­nünket tehát, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a kistermelőket. Másrészt vi­szont az említett magyar- tarka-program megvalósí­tásakor nem szabad elsik- lanunk afelett, hogy a kis­üzemekben jelentős a ma­gyartarkák száma. Azt hi­szem, a termelési rendsze­rek életében teljesen új dolog — vállalatunk pedig mindenképpen úttörő e te­kintetben —, hogy a jövő­ben jobban kell számítani a kistermelőkre, a háztáji állattartókra. „Meg kell gyorsítani a • kutatási eredmények gya­korlati alkalmazásba véte­lét. Szolgáltatásaik igazod­janak a partnergazdaságok igényeihez. Törekedni kell olyan együttműködések ki­alakítására, amelyekben az eddigieknél nagyobb a kö­zös érdekeltség, a kocká­zatvállalás.” Ha a fent elmondott ter­veket a Taurina meg tud­ja valósítani, úgy számí­tásunk szerint öt év múl­va elérkezik az idő, ami­kor Magyarországon meg­kezdődhet a tenyészállat­export. Ám a vállalat most is folytat — külkereskedő vállalat közbeiktatásával — több szocialista ország­ba rendszerexportot Ért­hető tehát, ha minden re­ményük megvan az ön­álló export-import jogra. — Már eddig is sokféle — különféle állatfajoknál és természeti adottságokon hasznosítható — techniká­kat és technológiákat im­portáltunk. Bátran mond­hatom, vállalatunk, de több más termelési rendszer is rendelkezik az úgynevezett csúcstechnológiákkal. Meg­győződésem, hogy ezeket nemcsak a magyar agrár- termelésbe, hanem a szo­cialista országokba is to­vább kell áramoltatni. Természetesen e feladat is szerepel a tárca program­jában. Az a tény, hogy a program lefutásának ideje rövid, az információk gyor­sítását követeli meg. Adó­dik a kérdés: a termelés­ben miért lassú az új dol­gok megvalósulása? A vá­lasz: azért lassú, mert nem minden mezőgazdasági nagyüzem rendelkezik be­fogadókészséggel. De az igazsághoz az is hozzátar­tozik, hogy a termelési rendszerek sem nyújtottak mindig és mindenhol pon­tos és gyors információt. Ezen pedig sürgősen vál­toztatnunk kell. A Tauri­na egy nagyszabású válla­lati struktúra-módosítás terveit készíti. Eddig csak alapozgattuk terveinket, most viszont követelmény a hatékony, korszerű szer­vezeti egység megteremté­se, amely a partnerüzemek igényeihez is jobban alkal­mazkodik. Hamarosan olyan formában kell mű­ködnie a Taurinának, amely lehetővé teszi a cé­lok gyors megvalósulását. Olyan struktúrát kell te­hát kialakítani, amelyben még közelebb kerülünk az egyik oldalon a partner- üzemekhez, a másik olda­lon pedig a piachoz, s eb­ben a láncolatban a dön­tések határozottak, a fele­lősség nem kenődik el, az információk pedig gyorsak. Ebben a kérdéskörben hangsúlyozottan jelenik meg a miskolci kirendelt­ség helyzete, pozíciója, amelyet a jövőben szeret­nénk továbbépíteni, part­nerüzemeink érdekében bővíteni, erősíteni. „Meg kell újítani a ter­melési technológiákat. Olyan technológiai változa­tokra van szükség, ame­lyek figyelembe veszik az egyes térségek, azon belül az üzemi adottságokat, a vállalat fejlesztési lehető­ségeit.” A miskolci kirendeltsé­get azért is kell erősíteni, mert örvendetes módon mind több Borsod-Abaúj- Zemplén megyei mezőgaz­dasági nagyüzem kapcso­lódik közvetve, vagy köz­vetlenül a Taurinához. Nagyrozvágyon például a napokkal ezelőtt elkészült fejőház a tőkeszegény ter­melőszövetkezet minimális beruházási igényeit elégíti ki korszerűen, magas szín­vonalon. Néhány lépéssel arrébb pedig, ugyancsak a Bodrogközben, a Sárospa­taki Kossuth Termelőszö­vetkezetben olyan szakosí­tott tehenészet valósul meg. amely a csúcstechno­lógia felhasználásával, a jövő állattenyésztését rep­rezentálja, Taurina-segéd- lettel. Balogh Andrea A. G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents