Észak-Magyarország, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-03 / 233. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1987. október 3., szombat Számolni és számon kérni A mákos tészta és a tejberizs vezet 1 eszik a gyerek? A heti étlap változatos: kétszer kapnak főzeléket, gyümölcsöt és négyszer húsételt a gyerekek. Fotó: Laczó J. Némi iróniával, de nem sok túlzással mondják mostanában, hogy közgazdász nép lettünk. Legalábbis abban az értelemben, hogy most az az állampolgár is számolgat, aki korábban arra volt büszke, hogy legföljebb az egyszeregyig terjed matematikai műveltsége. Ne bolygassuk ezúttal az utóbbit, vagyis azt az olykor arisztokratikusnak tartott szemléletet, amelynek vallói igyekeztek távol tartani magukat minden reál-tudománytól. Csoda nem történt, a változást egyszerűen az okozta, hogy az Országgyűlés törvénybe iktatta az adóreformot, ez pedig mindenkit számolásra késztet. Előkerülnek a ceruzák és golyóstollak, meg a gyerek számára vásárolt kézi számítógép, összeadunk és kivonunk, osztunk és szorzunk, fejben ellenőrizve az eredményt. Mert mindehhez elsősorban — fej szükségeltetik. Olyan fej, amely nem csupán a matematikai eredményt látja, hanem levonja belőle — immár nem géppel — a szükséges tanulságokat is. Amíg az anyák nem dolgoztak és a gyerekeknek nem kellett napközibe, menzám járniuk, nem beszéltünk ennyit a gyermekétkeztetésről mint manapság. A mama ugyanis mindig azt és úgy főzte, ahogy csemetéje legjobban szerette, és azt csomagolta uzsonnára, ami a kedvenc étele volt. Lehet, bogy nem törődött feltétlenül a korszerű táplálkozás követelményeivel, de a gyermeke nem turkált a tányérban, válogatva. Mióta az anyukáknak is dolgozniuk kell. az étkeztetést átvállalták az iskolák és a vendéglátóipari vállalatok. Azóta figyelünk jobban arra, hogy mit és mennyit esznek gyermekeink, hogy egészségesen táplálkoznak-e? Azóta szidjuk és áldjuk a gyermekétkeztetést. A keret évek óta nem változik, napi háromszori étkezést kell a vállalatoknak és az iskolák saját konyhájának 21. az óvodáknak 17 forintból biztosítani. Gondoljuk csak el, mi otthon mit tudnánk ennyiből főzni? Jutna-e az asztalra naponta friss gyümölcs, hús, és bőséges tízórai, uzsonna? Ez ugyanis a Bükkvidéki, a Miskolci Vendéglátó Vállalattal és a szeptembertől Senki sem olyan okos, mint gondolja. (Agatha Christie) * A legtudósabbak köztünk csak abban az egyben különböznek a tudatlanoktól, hogy módjukban áll sokféle létrehozott Juventus Leány- vállalattal szemben a követelmény. Ezek a cégek megyénk iskoláinak és óvodáinak jó részét látják el. Végiglapoztam néhány konyha pénteki étlapját. Biztos vagyok benne, hogy elégedettebben távoztak az ebédlőből azok a gyerekek, akik csokis kuglófot és rántott szeletet kaptak pirított burgonyával, majd körtét, mint akiknek kelkáposzta-főzelék jutott. Jónéhányufcat megkérdeztem: hogy mit szeret enni? Többnyire a mákos tészta és a tejberizs vihetné el a pálmát. Az otthoni szokásokon nehéz változtatni. A közétkeztetést biztosítók ezt is megkísérlik. Sok főzelék, gyümölcs, barna kenyér, olajjal és szójaliszttel főzött étel kerül a gyermekek asztalára. Ez pedig nem olcsó mulatság, hiszen az egészséges táplálkozás jóval többe kerül, mint a -hagyományos. A feltételek és a körülmények nem javulnak olyan gyorsan, -mint ahogy nőnek az igények. Működik olyan iskolai konyha, ahol nyolcszáz gyermeknek főznek, pedig csak felére tervezték, és túlzsúfolt, kis ebédlőben étkeztetnek hal-hát turnusban. Kulturált étkezésről ilyen és bonyodalmas tévedésekkel szórakozniuk. (Anatole France) * A tudatlanság démoni erő. (Illés Endre) * Jól tudod, az edző a futóból vagy az ökölvívóból vihelyen szó sem lehet. Ugyanakkor sok étterem tátong üresen. Valahogy jó volna az egyik helyen várakozókat átcsoportosítani a .másik helyre. Ezt az iskoláknak és a vendéglátósoknak közösen kell megoldaniuk. A kollektív munkára jó példa js akad, hiszen az étlapot együtt állítja össze tanár és szakács. Talán kevesebb gyermek menne haza éhesen, és több tányér maradna üresen, ha a tálalást gondosabban végeznék. A kiszolgálók ismerik a gyermekeket, tudják, melyikük jobb étvágyú, melyik 'kisétkű. Néhány helyen -már megoldották azt is, hogy az elsősöknek kisebb, a nyolcadikosoknak nagyobb adagot mérnek. Ez követendő példa, amely nem jelentene gondot máshol sem, csak nagyobb figyelmet érdemel. A nyersanyagnorma ugyanis, az áremelkedések ellenére sem változott és változik, tehát ezek a feladatok mindhárom vállalat és számtalan saját konyha vezetőjét foglalkoztatják, hiszen a cél továbbra is az, hogy mind több gyermek, diák étkezhessen szervezetten, korszerűen. Orosz B. Erika lágbajnokot faraghat, de maga nem versenyez. (Azim Nesi-n) * Fogd hát e sárgult perga- menteket. E fóliánsokat, miken penész ül, dobd tűzre mind. Ezek feledtetik saját lábunkon a járást velünk, és megkímélnek a gondolkodástól. (Madách Imre) * Mások helyett mindany- nyia-n bölcseik vagyunk. (André Maurois) Gyűjtötte: Havasházi László Senki előtt nem titok, hogy jövőre sok mindent másként kell csinálnunk. Csupán az nem világos még, hogy miként. Afelől nem lehet kétség, hogy 1988-ban is kell dolgozni, s egyre több tény győz meg mindenkit arról, hogy az eddiginél jobb munkára van szükség. Mégpedig úgy, hogy „adjuk meg a császárnak, ami a császáré”, hiszen erre most már törvény kötelez, de éppen a nehezebb gazdasági helyzet követeli meg azt is, hogy a magunk érdekeit se tévesszük szem elől. Lehet azon vitatkozni, hogy ki hogyan értelmezi a saját érdekét. Lesznek olyanok, akik az emelkedő adókulcsok láttán felhagynak jelenlegi másodállásukkal, mellékfoglalkozásukkal, különböző „egyéb” munkájukkal, s a felszabaduló időt inkább önképzésre, kultúrára, kiskertre vagy — ezt kellett volna elsőként említeni — tartalmasabb családi életre fordítják. Mások — s ma még csak jósolni lehet, hogy ők lesznek többen — úgy fogják érezni, hogy „még vannak tartalékaik”, s tovább növelik teljesítményeiket fő- és mellékállásban egyaránt, hogy az adó ellenére se csökkenjen a bevételük. Ne szépítsük a dolgot: azért, mert az emelkedő árak és a gyorsuló infláció rákényszeríti erre a dolgozó emberek túlnyomó többségét. Nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés az adóreform-törvényjavaslatot, ami azt látszik bizonyítani, hogy a választók — a képviselők megbízói — ugyancsak átlátták az adórefom szükségességét. Ám az is igaz, hogy — noha azoknak csak kisebb része került be a végleges szövegezésbe — igen sok módosító indítvány hangzott el a törvényhozók három és fél napos tanácskozásán. Mennyit sikerült végigvinni, mennyit nem — ezt most már hiába számolgatnánk. Az adóreform-tervezetből törvény lett, azt pedig minden állampolgár köteles megtartani és a maga területén végrehajtani. Vitatkozni — s ez így van a világ minden táján, mindenféle társadalmi berendezkedésű országokban — csak addig lehet, amíg a törvényhozók ki nem mondják a végső szót. Mégis tévedés lenne azt hinni, hogy az állampolgár dolga most már csupán annyi, hogy — fizessen. Az adótörvényekben ugyanis — bár jóval kevesebb szó esett erről, mint a fizetendő ösz- szegekről és százalékokról — olyan paragrafusok is vannak, amelyek az állampolgári jogokat garantálják. így például azt, hogy a befizetett személyi jövedelemadó a helyi tanácsoknál marad, 1988-ban még „fejkvóta” alapon, a továbbiakban teljes egészében. Hogy hol mekkora lesz ez az összeg, az elsősorban az adófizető állampolgárokon múlik, és csak másodsorban a kivetést és behajtást intéző adóhivatalokon. Még inkább rajtuk múlik, hogy a helyben befolyt adót mire fordítják. A miniszter- elnök országgyűlési beszédében leszögezte,, s a nemzetközi sajtótájékoztatón nyomatúkkal megismételte, hogy a kormányprogram végrehajtásának két pillére a szocialista demokrácia és a nemzeti egység. Sok szó esett már arról, hogy a szeptemberi ország- gyűlési ülésszak sok tekintetben valami újnak a kezdetét jelenti. Üj volt az, hogy a felszólalt képviselők többsége „tiszteletkörök” nélkül, lényegretörően beszélt, s hogy egymással is vitatkozva, igyekeztek megtalálni a legjobb — a körülményekhez képest legjobb — megoldást a honatyák. Az is újdonság — noha a jogszabályok eddig is adtak rá lehetőséget —, hogy az Országgyűlés fenntartotta magának a jogot: újra meg újra visszatérjen az adóügyekre,, ellenőrizze e téren a kormány munkáját. Felső szinten tehát nagy lépésekkel haladt előre a szocialista demokrácia. Látni kell ezt még akkor is, ha olyan törvények tárgyalásánál mutatkozott meg, amelyek — minek tagadjuk — a legkevésbé sem népszerűek. De a törvényhozói-kor- mányzati szinten kibontakozó, szélesedő szocialista demokráciának igazán eredménye csak akkor lesz, ha ugyanez érvényesül országosan. Ha a választók a tanácstagokat, ők a végrehajtó bizottságokat — és főleg! — az apparátust időről időre beszámoltatják és ellenőrzik. Hiszen nem csekélységről van szó. Pénzben kifejezve sem, de — ami ennél is többet jelent —■ demokráciában még többről. Arról, hogy az új adókkal ne csak adjunk — meg is kapjuk az ellenértékét, s tudjunk róla, hogy pénzünkből mivel gyarapodik szűkebb hazánk. S az ország is. V. E. Készül a finom ebéd Töprengető A tudásról Végre megalakult a Bizottságok Munkáját Véleményező Bizottság. Én lettem az elnöke. Mindkettő fölöttébb időszerű volt már. Mert ugye annyi a bizottság, hogy kell egy szerv, amelyik ellenőrzi, koordinálja a munkájukat. Aztán meg az is tarthatatlan állapot volt, hogy minden kollégának volt már bizottsága az osztályon, csak nekem nem. Miért pont én legyek bizottság-tálán? Néhány rosszindulatú egyén már azt kezdte el híresz- télni, hogy alacsonyabb beosztásba helyeznek, merthogy nekem még egy albizottság se jutott. Most aztán törülgethetik a szemüket: az enyém a legfontosabb bizottság. No persze, nincsenek véletlenek. Ezt nem én találtam ki, a szemináriumon tanították. Állítólag Marx mondta, de lehet, hogy ö is hallotta valamelyik bizottsági ülésen. Szóval, nincsenek véletlenek. Én se véletlenül kerültem a bizottságom élére. Én fontos ember vagyok. No, nem any- nyira fontos, mint mondjuk az Országos Főbizottság Elnöke, de majdnem. Mondjuk így: középfontos. Mindenesetre fontosabb, mint a többi bizottságé. Különben versenyben állunk (ülünk) a kollégákkal. Van, akinek már két bizottsága is van. A Kikericsnek három, de ebből kettő albizottság. Rajtam kívül ő a legbefolyásosabb ember, mert az egész családja támogatja. A felesége is alapított egy lakóhelyi bizottságot, az apósa a Vadász Klub titkára, az anyósa a Kötögető Vénasz- szonyök Egyesületének a pénztárosa (szabadlábon védekezik), a lánya a Csinibabák háziasszonya, a fia pedig a nagyfőnökkel horgászik Siófokon. Nem könnyű ezzel lépést tartani, kérem. Az én anyósom például kerek perec kijelentette, hogy nyúltenyész- tést nem vállal. Jó, azt átvette a feleségem, ez lett az ő harmadik bizottsága. Az apósom Golf-bizottságot akar. Most aztán kilincselhetek, mire építenek neki egy gölifpályát. A fiamnak fölajánlottam a Füstmentes Előszoba Mozgalmat. Azóta a konyhában pipázik. Higgyék el, nem köny- nyű az életem. Egyik bizottsági ülésről rohanok a másikra. Beszámolók, hozzászólások, szavazások ... A múltkor egy békegyűlésen véletlenül a Nyúltenyészté- si Szakbizottságra ír.t hozzászólásomat mondtam el. Jó, senki se vette észre ... Megszavazták a javaslatomat is, hogy jövőre még több nyu.lat kell exportálni. Igaz, ami igaz, ezt is csak békében lehet megvalósítani. De ki fog nyu- lat tenyészteni, amikor mindenki ott ül a bizottsági ülésen? A múltkor egyídőben három bizottsági ülésre voltam hivatalos. A Méhész, a Szarvasmarha-tenyésztő, és a Kismamákat Segélyező Bizottságéra. Pendliztem, kérem: Az egyiken meghallgattam a beszámolót, a másikon a hozzászólásokat, a harmadikon megszavaztam a határozatot. Az egyik pofa azt mondta, hogy ha sűrű rácscsal vesszük körül a kalodát, a dolgozók bejárhatnak ugyan, de az anya nem tud kiszabadulni. Még ilyen pofátlanságot! Ez szociálpolitika? Azonnal föl- paittantam, és a szocialista humanitás jegyében tiltakoztam a kismamák fogva- tantása ellen. Egyben a középhatóság nevében bejelentettem azt is, hogy az ilyen szadista hajlamú egyénnek nincs helye a Kismamákat Segélyező Bizottságban. Hihetetlen kavarodás támadt. Már-már meg akartak lincselni, mire odasúgita az egyik kolléga : „te hülye, ez a Méhészbizottság! Az anyanevelésről van szó...” Rendben van, de hát az általános rendezőelvek szerint mégis csak igazam van, hiszen én vagyok a Bizottságok Munkáját Véleményező Bizottság elnöke ... •Amint látják, nem is olyan veszélytelen foglalkozás ez. Álló- és ülőké- pes'ség kell hozzá, és főleg hit. Óriási hit. Hímnem kell abban, hogy fontos vagyok. Meg abban is, hogy az én bizottságaim minden társadalmi gondot megoldanak. Hiszek is benne. Sőt, még azt is elhiszem, hogy egyszer majd valaki elolvassa, és végrehajtja a határozataimat. Ernőikül nem lehetnék ilyen fontos ember ... T. Ágoston László Bizotlságosi
