Észak-Magyarország, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-16 / 218. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. szeptember 16., szerda Malom a pokolban Altschuler és lánya, Nagyezsda (Garíis Dezső és Ráckevei Anna). A Mérleg havában Az Ifjúsági Színház Az ötvenes évek történései — úgy tűnik — kimeríthetetlen tématárul szolgálnak a legkülönbözőbb művészeti ágaknak. A csütörtöktől mozivászonra kerülő Malom a pokolban is ezt az időszakot idézi a nézők elé. Ezeknek az éveknek megismerése, az akkori történéseknek sine ira et studio feltárása feladata is az ábrázolóművészetnek és a történelemtudománynak egyaránt. De szeretném hangsúlyozni a sine ira et studio alapállást, azaz a harag és részrehajlás nélküli állásfoglalást. Mert az indulatos, egyoldalú, e korszakban csak a vétket észrevevő ábrázolás nem segít a múlt helyes megismerésében, csak indulatokat szít, torzképet fest. Nem kell e kor hibáit védeni, mert nem is lehet. De hatványozni sem kell csak azért, mert ez könnyű sikerhez is vezethet. Ez az egyik gondolatom e film kapcsán. A másik: Moldova György azonos című regénye 1968- ban jelent meg. Abban az időpontban, amikor az ötvenes évek „fekete dobozának” nyitogatása még igen szórványos volt, még nem „divatos” tevékenység, még újszerűnek hatottak a benne ábrázoltak, sőt hellyel- közzel merésznek is. E regényben másképpen alakul a szereplők sorsa, mint a most látható filmváltozatban. Ez ugyan az adaptáló Maár Gyula rendező szíve-joga, pláne, ha a regény írója a forgatókönyv társírójául is szegődött. így azonban egy merőben más történet áll előttünk az ötvenes évekből. Egy olyan, amelynek eredetijére az író és a rendező csaknem két évtized múltán „rátett néhány lapáttal”. Csavart egy nagyot Flande- ra János kommunista egyetemistából lett akkori üldözött életúlján: miután benősült a magas rangú vezető családjába, hosszabb idő után visszatért régebbi szerelméhez és közös gyermekükhöz, ezzel öngyilkosságba kergetve feleségét. Ezért a feleség apja, Altschuler, az idős kommunista veterán, ■katonai törvényszéki vezető a nyílt utcán néhány pisztolylövéssel végez vele. Ez bizony már nem Moldova népszerű regényének története, ez már nem az ötvenes évek jellegzetes epizódja, hanem olyan kitaláció, amely még sötétebb tónusokat kívánt rárakni az eleve nagyon borús hangulatú képre. A törvénytelenségek áldozataként megismert egyetemista e filmben nagyon hamar elveszíti tartását, gerincét, vele együtt a néző rokonszen- vét; a sztálini önkényt csak éppen túlélt és a felszabadult Magyarországra hazatérve éppen e rossz módszereket itthon szolgáló vezetőemberből meg gyilkos lett, elcsábított és halálba kény- szerített gyermekéért pisztolylövéssel bosszút álló apa, akinek gyász fűtötte indulatát talán meg is lehet érteni. De ha megértem ezt az apa-Altschulert, miként tudom elítélni a szigorú törvényirágó és azzal visszaélő tisztségviselő Altschulert?! Az 1968-tól eltelt időben igen sok szó esett a legkülönbözőbb fórumokon az ötvenes évekről. Nem érzem, hogy ez az újabb film érdemben újabb színekkel gazdagította volna a képet. iMég ükkor sem, ha egyes jelenetei nagyon jól megoldottak, ha nagyszerű figurákat is teremt, egyes mozzanataiban kitűnően idézi meg a kort (néhány epizód már-már naturalista túlzásaival is, mint például Flandera vallatásának ábrázolása), de valahogy minden látvány, fordulat visszaköszönönelc tűnik Maár Gyula egyéni állásfoglalása nélkül, noha egy reklámiratban éppen arról beszél, hogy ebben az időben volt fiatal, és ezt a fiatalságot kívánja megidézni. Ettől a kortól viszont elválaszthatatlan volt a politika benyúlása a magánéletbe is. Maár — vallomása szerint — az ötvenes években élt magánélet, ifjúsága és az akkori politika történései között akart egyensúlyozni. A kényes egyensúly a filmben megbillenni látszik. Az akkori fiatalság helyett a már jól ismeri politikai rossz kinövések ábrázolása dominál. Ha a film 'kicsengésével vitázni is van kedvem, nem tudok nem tisztelegni a szereplők előtt. Elsősorban Garas Dezső alakítása érdemel nagy elismerést. Bizonyára,a műsorosztás .véletlen szeszélye az oka, hogy éppen két hete mutatták be a Szamárköhögés című filmet, amelynek főszerepében Garas Dezső remekelt egy puha gerincű, félénk, az ellenforradalom alatt bizony alaposan átalakuló kispolgár családfő nagyszerű megjelenítésével, s most egy merőben más alak megteremtésével késztet újabb elismerésre, sőt csodálatra. Altschuler, a szovjet emigrációban megkeményedett, rideggé és kegyetlenné vált és lánya iránti, már-már betegesen -ragaszkodó szeretőiét is vezetőemberi kimértsége mögé rejtő ember indulatait, összetett habitusát tárta elénk igen érzékletesen. (E kél főszerepért együttesen kapta a februári játékfilmszemlén a legjobb férfiszínész díját.) Lányát, a testi hibás, a kivételezettek közé zárt, de szabadabb életre és szeretet- re vágyó Nagyezsdát Ráckevei Anna hozta nagyon hitelesen. Igen rokonszenvessé formálta Erzsit, a kalauz- lányt Vlahovics Edit. A csábítóan szép szeretőt Moór Marianna tette hihetővé. Funtek Frigyes a főhős Flandera alakjában az egyetemista bizonytalan hányódását mutatta fel legérzékelhe- tőbben; a regénybelitől alaposan eltérő forgatókönyvi alakjával sok egyebet nem is tehetett volna. Milyen film is hát a Malom a pokolban? Egy az ötvenes évekről szóló sok között? Annál azért több, ha nem is jelentős mű. Egyes részletei, néhány szereplőjének teljesítménye kiemelik a tucatsorból. Benedek Miklós A kis herceg, A Pál utcai fiúk, Koldus és királyfi; egészen mai, egészen miskolci vonatkozásban nem keveseknek epvel jelent: a Miskolc Városi Ifjúsági Színházat. Szép László művészeti vezető szeptember tizenegyedikén hívta össze az évadnyitó társulati ülést. Mi az, ami a múlt év sikeres produkciói mögött van, mi az, ami szellemében megtartásra, továbbvitelre vár a következő évadban is. . . s mi az, aminek a múlt rosszízű, de tanulságos dolgaiként a süllyesztőben kell eltűnnie. És végül mi az — főként ma már —, amit több pénz nélkül is lehet? Szép László értékelte az előadásokat: „sikeresek voltak" — mondta . .., de folytatta azzal, ami benne, vagy a tagok közül bárkiben hiányérzetet, csalódást, rossz közérzetet okozhatott. Talán sértődöttséget is. „Nem figyeltetek egymásra” — ...ezt a viselkedésmódot tanulni kell,; sajnos sokáig, s egy tinédzser türelmetlen, hirtelen robbanó indulataival és I érzelmeivel nehéz ezt az A szerző — többek közt — ezt írja a könyv fülszövegében: „Eddig öt könyvem jelent meg, valamennyi történelmi regény volt. Példányszámuk összesen nem tesz ki annyit, amennyiben a Bérelhető bájak bazára megjelenik”. Értem a szerző rezignáltságát. A nyájas olvasó nem mindig az értékesebb) könyvekért áldoz pénzt, s így a könyvkiadók és a könyvkereskedők is jobban szeretik a krimit, a bestsellert, a kurrensebb műfajokat. De hiba lenne ezen moralizálni, mert a pénz soha nem volt esztétikai kérdés. Viszont az írót (4 éve szabadúszó) is meg lehet érteni, ha több pénzt akar látni (lesz majd gondja az adóhivatallal ...) Nos, Gasparo- vich Lászlónak nem kell szégyellnie ezt a regényét sem. Nem remekmű, de jó rutinnal megírt munka. S nemcsak a témája miatt az. Igaz, a címe blikkfangos kicsit, de valóban azt is kapjuk, amit ígér, a magyar prostitúció és a hozzá kapcsolódó alvilág ábrázolását. Nem klasszikus krimit — írhatott volna ebből az élményanyagból azt is Gaspa- rovich —, hanem a társadalom perifériájának metszetét. Azét a perifériáét,' amelytől egymásra figyelési önmaga vállalta normaként betartani. A színpadon más szórakoztatására, okulására, gyönyörködtetésére mozog, ko- médiázik vagy sír a színész ... de színházat nem lehet egyedül csinálni — csak együtt. S akikkel együtt akarunk megalkotni, megteremteni valamit, azokra figyelnünk kell. Figyelmet, toleranciái, higgadtságot — mondhatjuk bátran; fegyelmet átvinni a mindennapokba, a színpadon át... Azt hiszem, nem csupán Szép László kérhetné mindezt Latinovits Zoltánt idézve „tanoncaitól”. De kérheti mindezt méltán, hiszen ez a csoport arra vállalkozott, hogy tíz-tizennégy éves gyereket tanít meg a színházba emelkedett erkölcsi érzékkel el szoktunk fordulni, s amelyről mégis mindenki szívesen beszél, mert romantikája izgatja a fantáziát. Nézőpont kérdése. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését szoktuk klasszikus példaként, ősként emlegetni, de olvasható „krimiként” Oidipusz (az ártatlan apagyilkos) története is, sőt, maga a Biblia is tele van krimi-fordulatokkal. Mi Gasparovich leleménye, ami kiemeli a szokványkrimikből ezt a regényt? A befejezés! A hagyományos bűnügyi regények főhőse vagy a bűnöző vagy a detektív. Gasparovich Kerekes főhadnagya se nem zseni, se nem buta. Olyan hivatalnok és állampolgár, mint annyi más: teszi a dolgát különösebb sikerélmények nélkül, de mert főnökei látványos és gyors eredményeket várnak tőle (türelmetlenek), hát le is váltják. Gasparovich rendőrei emberarcúnk, mint ahogyan a bűnözői is. Macska, a prostituáltak terének főnöke, ura a szemünk láttára lesz bűnözővé, maffiózóvá. Nem azért, mert „rossz” ember, hanem, mert szereti a pénzt és föl akar törni. Azt látja (piaci tróger), hogy tisztességes munkával ez nem nagyon megy, ugyanakkor az utcalányok és ügyfeleik kejárásra. Sajnos, az általános iskolák nyolc-tíz előadást lemondtak, ami azt mutatja, nincs minden rendben az iskolák „mozgósításával”, a szervezéssel. Nem csodálnám, ha az „ennyire nem kellünk?” kétkedése kicsit visszavetné a lelkesedést. Ehhez csak hozzáadódtak olyan „apróságok”, hogy az útszélen hapvja őket a :kis teherautó, s aztán maguk fogadnak tehertaxit... stb. Nyolc, tehetséges színjátszó kivált és „újraegyesült” Varga Tamás keze alatt, mint Egyetemi Színpad. Kiváltak, mert itt megtanultak valamit, amivel azonban másként, .más irányba kívánnak továbblépni, más közönségrétegnek akarnak zén hatalmas pénzek forognak. Ezt akarja megcsapolni úgy, hogy „rendet teremt” a téren. Eszközei, ha nem is törvényesek (hiszen a prostitúció is törvényen kívül áll), de kezdetben nem is durvák. Álma a kispolgári lét, a szolid, legális és konszolidált üzlet, a már-már biedermeier idill. Kitűnő tulajdonságai is vannak. Okos, jó szervező, céltudatos, szívós, kitartó, leleményes, fegyelmezett. Ez nehezíti meg a bűnüldöző szervek dolgát is. A bűnöző ugyanis mindenkor lépéselőnyben van, mert tudja, mit akar, azaz hogyan kerülheti el — egy időre — a csapdákat. Akkor bukik le, ha hibát követ el. Mi az a banánhéj, amin Macska elcsúszik? Elveszíti a " valóságérzését (erkölcsi érzéke eleve labilis volt), s gyerekeket is beszervez az „üzletbe”. Ez az a pont, amely már a civileket, a lakosságot is felháborítja, két- ségbeejti, majd cselekvésre ösztönzi. Mert — s ez a szerző rezignált bölcsessége, a regény tanulsága — maga a bűn (a prostitúció, valutakereskedelem, üzletelés, ügyeskedés, stb.) kiirthatat- lannak tűnik — mindaddig, míg magukat az okokat vagy a szükségleteket nem szüntetjük meg —, s maga a társzínházat csinálni — bizonyára jót! A „tanítvány” egy idő után elhagyja „tanítóját”, hogy maga is tanítóvá váljék, valami újjal próbálkozzék. Ez is a tanítók sorsa, ez is a tanítás szépsége! Ilyenkor nem tehet mást az ember, mint sikert és sok szerencsét kíván a „hűl- j leneknek”. Így tett a Városi Ifjúsági Színház- vezetője és tagjai, ha megbántottál! is. Szép László bemutatta az új tagokat — néhányukat már nem ismeretlenként —- és az új segítőt, Sárosi Lászlót, a Miskolci Nemzeti Színház színpadmesterét, majd az. elkövetkező feladatokról beszélt. „Tovább kell haladnunk a színpadi mesterség elsajátításában”. Ezt főként két stúdiódarab szín- . padi megjelenílése_ során „gyakorolhatják” majd; Gör- gei Gábor Wiener-Waltzer- jével és Shakespeare Szent- ivánéji álomjának egyik je- ' lenelével. Műsoron tartják A kis herceget, s hamarosan elkezdik a Pelruska cí- ; mű vásári körmédia próbáit is. I. Nagy Gabriella sadalom zsörtölődve, dohogva tudomásul veszi. Van azonban egy pont, egy mérték, amelyen túl már elfogy ez a türelem. Gasparovich regényében is ez történik. A tér lakói, amikor már a saját gyerekeiket, a közbiztonságot látják veszélyben, ösz- szefognak, s egy bravúros akcióval megteszik azt, amire Kerekes főhadnagy éveken át képtelen volt: össze- fogdossák és átadják az igazságszolgáltatásnak a teret uraló striciket, a prostikat, neppereket, sőt, a gyilkosokat is. Ez a befejezés nemcsak azért lélekemelő, mert „győz az igazság”, azaz a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket. Ettől még tucat-krimi lenne a Bérelhető bájak bazára. Gasparovich magának a közösségnek az erejében, cselekvőképességében bízik, abban a józan erkölcsiségben, amely nem azonos, de nem is ellentétes a paragrafusok száraz józanságával. Mi tagadás, ez a fordulat kicsit népmeséi elem, de — az olvasójára kacsintva — ezt vállalja is a szerző. Ettől lesz regénye jóízű olvasmánnyá. Horpácsi Sándor Juli állami gondozott volt. Előbb-utóbb mind a hét testvére is „állami” lett, Juli nemsokára nevelőszülőkhöz került. Attól kezdve nem látta testvéreit. Ködös, hideg, novemberi reggelen állított be az osztályba nevelőanyjával. Már javában folyt az óra, amikor kopogtak. — Jó reggelt! Bocsánatot kérünk a zavarásért, igazgató néni mondta, ide hozzam a kislányt, ide fog járni! — Jól van, tessék csak beljebb engedni!! — szólt kissé bosszúsan Margit néni, nem szerette ugyanis, ha zavarják az óráját. Majd a kislányhoz fordult: — Nézd, a második pad- ban van egy üres hely, ülj le, nyelvtanóránk van, vegyél elő valami felszerelést ! A gyerekek érdeklődéssel vették körül az új lányt, de azt nehéz volt szóra bírni. A tanítónő figyelte, hogyan kerüli ki őket, hogyan pakol ki-be egész szünetben a táskájából, vagy egy folyosószegletbe húzódva, csendesen nézelődik, örült, mikor végre úgy találta, Zsuzsival kezdenek összemelegedni, s ezért össze is ültette a két gyereket. Juli csendes, jó kislánynak bizonyult, nem volt baj vele az iskolában se, otthon se. Nevelőanyja azt mondta a családlátogatáskor Margit néninek: örül, hogy Julit választotta, mert szófogadó, szívesen segít, s hátha támaszuk lesz öregségükre. Már május közepén járt az idő, melegen sütött a nap. Testnevelés óra után többen nem vették vissza a köpenyüket, hogy anélkül hűtőzzenek még egy kicsit a teremben. Julin könnyű kis nyári ruha volt, Margit néni elnézte a füzet fölé hajló vékony arcocskáját, rövidre vágott haját, soványka karjait. Hirtelen nem is tudta, mit mondjon mérgében. Elharapódzott néha a gyerekek között, hogy a tenyerükre írtak fontosabb tudnivalókat, hogy piros ceruzával kifestették a körmüket, de a karjukat eddig még nem „dekorálták” ki. Juli soványka bal karján pedig most nagy, fekete betűkkel ott állt: „ANYÚ”. Ráadásul így, hosszú „Ú”-val, mikor nemrég tanulták az ilyen szavak helyesírását! Dühösen szólt rá: — Azonnal menj ki és mosd le a karodat! Juli ijedten felállt, ránézett, majd lassan megteltek könnyel a szemei. Zsuzsi szólalt meg végül halkan: — Nem tudja lemosni, az édesanyja tetoválta rá még kisebb korában! Margit néni arca lángba borult, hirtelen nem tudta, mit mondjon, mit tegyen. — Na, jól van, azt hittem, te firkáltad oda. Ülj le és folytasd a feladatot! — szólt csendesen Julihoz, s egy simogalásfélére emelte kezét, majd gyorsan továbblépett a gyerekek között. Szeptemberben az évnyitóra nem jött el Juli. Margit néni Zsuzsit kérdezte, mit tud róla. Az csak any- nyit mondott: vissza vitték az intézetbe. Margit néni megdöbbent, s az ünnepség után sietett fölkeresni a nevelőszülőket. Az asszony mesélte el, hogy a nyáron Juli majd’ egy hétig rejtegette a padláson az egyik fiútestvérét, végül elemeit háromszáz forintot a szekrényből, s eltűnt. A rendőrök a megye távolabbi sarkában levő nevelőotthon környékén találtak rájuk. Meg akarták szöktetni a kisebbeket, haza akartak menni az anyjukhoz. — Látja, ilyenek ezek, a vérükben van a csavargás, a lopás! — mondta az asszony. — Pedig mi jók voltunk hozzá, már majdnem megszerettük. Azt hittük, megbecsüli magát, s majd számíthatunk rá. ha felnő! — De így nem kell, nem bajlódunk vele! — telte hozzá a férje. Margit néni abban az évben senkit nem ültetett Juli helyére a második pádba ... Grassalkovich Mária Gasparovioh László: Bérelhető bájak bazára
