Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-08 / 186. szám

1987. augusztus 8., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Egy magyar misszionáriusnő emlékére a Csendes-óceán „A gazdasági-társadalmi kibontakozás prog­ramjának sikeres végrehajtása nagyobb szakkép­zettséget, széles körű műveltséget igényel. Okta­tási rendszerünk minőségi fejlesztése alapozza meg ezeket az igényeket. A változó szükséglet­hez igazodjon a szakképzés szerkezete, emelked­jen a középiskolát, hosszabb távon a felsőfokú tanulmányokat végzettek száma.” (Részlet az MSZMP Központi Bizottságának 1987. július 2-i állásfoglalásából a gazdasági-társadalmi kibon­takozás programjáról.) Évente több százezer ha­zai és külföldi .kiránduló, turista látogat el megyénk nagy múltú városába, Sáros­patakra. Megtekintik a 456 évvel ezelőtt .alapított Re­formátus Kollégium N.agy- kömyvtárát, iskolamúzeumát is. Ez utóbbi helyen — vé­gigtanulmányozva a kollé­gium történetével kapcsola­tos, írásos és tárgyi emléke­ket — megiiletődve állnak meg a múzeum utolsó .ter­mében szemükbe tűnő egzo­tikus kiállítási anyagok előtt. Az előtérben ez a felirat ol­vasható: „Tisztelet Molnár Máriának.” Aztán a falakon, vitrinek­ben totemek, törzsi díszeik, kultikus eszközök, harci fegyverek, különféle hasz­nálati tárgyak, továbbá ku- tyafogakból, tengeri csigáik­ból, növényi magokból ké­szített nyakláncok, karpere- cek, bokadíszek, amelyekkel a- pápua inők ékesítették ma­gukat. Fényképeken bam­busznádból épített kunyhók, előttük fénylő fekete bőrű pápua férfiak, nőik, gyerme­kek, s közöttük látható egy törékeny magyar misszioná- riusmő — Molnár Mária, amint, éppen egy pápua kis- legényt tart az ölében. Mind, ez csak töredéke annak a 223 darabból álló egzotikus gyűjteménynek, amely Mol­nár Mária adományaként került a Pápua-szigetekről a pataki kollégium múzeumá­ba. Megrendítő története van ennek a pápua gyűjtemény­nek. Egy református diako­nisszából .lett magyar misz- szionáriusnő, a 100 évvel ez­előtt Várpalotán született Molnár Mária gyűjtötte és juttatta haza a lkát világhá­idegenforgalmi hasznosításá­ra tervpályázatot írt ki az Építésügyi és Városfejleszté­si Minisztérium, az Országos Idegenforgalmi Hivatal, va­lamint több más érdekelt testület. A pályázat célja, hogy meg­oldódjék e kedvező fekvésű terület igényes idegenforgal­mi hasznosítása. A pályázók­nak javaslatot kell tenniük a tájképi elemek gazdagítá­sára, az üdülés feltételeit je­lentő zöldfelületek kialakí­tására, illetve rendezésére. ború közti években. Hosszú éveken át mint diakonissza dolgozott idehaza a kórhá­zakban, de igazi hivatásának a misszionáriusi szolgálatot érezte. S amikor 1927. au­gusztus 14-é.n, tehát 60 esz­tendővel ezelőtt a Kálvin té­ri templomban misszionári­ussá felavatták, elindult az Üj-Guineához tartozó Adud­ra,litás-szigetcsopori legna­gyobb szigetére, Manusra, a német Liebenzelli Misszió ottani munkahelyére. Hittérítői és emberbaráti tevékenységét a környező kisebb pápua szigetekre is kiterjesztette. A térítésen kí­vül tanította, gyógyította is — ahogy a Sárospatakra kül. dötl leveleiben írja — az ő „kedves feketéit”. A természetimádó pápuá­kat —• más nemzetiségű misszionáriusokkal együtt — igyekezett a keresztyén hit­re téríteni. A szertartást né­hány hónapi előkészítés, ta­nulás előzte meg. Mivel a pápuák többnejűségben él­tek, az első követelmény az volt. a férfiakkal szemben, hogy csak egy feleséget tart­hatnak meg, de a többit sem lehetett csak úgy „szélnek ereszteni”, hanem kötelesek voltak a férfiak mindegyik asszonynak új férjet „szerez­ni”. Keresztvíz alá hajította a fejét Szelán törzsfőnök és felesége is. Molnár Mária a bibliai Mózes, Áron, Rákhel mellett magyar utóneveket, is adott a megkeresztelteknek, így „öröklés” folytán István, József, János, András, Pál, Erzsébet, Mária, Borbála, Zsuzsanna, Lídia nevű fér­fiak és nők ma is vannak a pápuák között. A pápua Lo­mon József fiát. Lomon Ist­vánt teljesen Molnár Mária A tervpályázati kiírás az ÉViM építészeti és település- fejlesztési főosztályának tit­kárságán vehető át. A nyil­vános pályázattal kapcsola­tos kérdéseket legkésőbb au­gusztus 17-ig adhatják pos­tára az érdeklődők. A pálya­,nevelte fel és tanította meg nemcsak az írás—olvasás is­meretére, hanem fontosabb tudományokra is, úgyhogy a második világháború után az ifjúból röntgenorvos lett Ma­nus szigetén. A) trópusi szigetekre érke­zése után hét év mú'lva, 1935 őszén hazalátogatott Molnár Mária, s az itthon töltött néhány hónap alatt előadá­sokat tartott az ország több református gy ültek ezetéb e n, így a bocsi és a sárospataki templomban is. Beszámolóját a pápuák közt végzett em­berbaráti munkájáról e so­rok írója is meghallgatta. A következő év tavaszán visszautazott a távol-keleti szigetekre, s többé nem lát­hatta hazáját. Élete ugyanis tragikus véget ért. A máso­dik világháború alatt a ja­pánok megszállták Manust, Pitilu- és Pak-szigetet. Ami­kor aztán fordult a hadikoc- ka, az amerikaiak elől me­nekülő japánok a Manus-szi- getein levő inémet, osztrák, holland, amerikai, ausztrá­liai .misszionáriusokat, köz­tük az egyetlen magyart, Molnár Máriát, összesen 62 embert 1943. március 17-én az A'kikaze .nevű torpedó­rombolóra szállították, majd másnap — amint a háborús bűnösök perében beismerték — a hajótatra állítva őket géppuskatűzzel mindnyáju­kat agyonlőtték, és holttes­tüket a Csendes-óceán hul­lámaiba vetették. Kedves feketéi, a pápuák ma is szeretettel ápolják Molnár Mária emlékét. Amint a sárospataki cente­náriumi kiállításon látható fényképek is bizonyítják, a háború után márványtáblá­val ellátott jelképes sírt ké­szítettek neki és mártíriumot szenvedett társainak, Pitilu- szigaten pedig az 1958-ban alapított leáinymevelő .inté­zetet egykori jótevőjükről nevezték el. Sárospatak a most látható kiállítással em­lékezik a tragikus sorsú el­ső magyar misszionáriusnőre. Molnár Máriára — születésé­nek 100. évfordulója alkal­műveket november 16-ig kell beküldeni a Fonyód Nagy­községi Közös Tanács V. B. (8640 Fonyód, Fő utca 19.) címére. Az eredményhirdetés ez év december 10-ig meg­történik. A pályaművek dí­jazására összesen 780 ezer forintot fordítanak. (MTI) Immár nemcsak a társa­dalmi közmegegyezés, ha­nem a gazdasági tovább­lépés (vagy fennmaradás) teszi szükségessé, hogy újra és talán az eddigieknél is alaposabban gondoljuk át oktiatáspol i tiká nk al átadá­sát, alakítását, anélkül, (hogy megtagadnánk vagy elvet­nénk (esetleg lebecsülnénk) azokat a tagadhatatlanul nagy eredményeket, ame­lyeket elértünk az elmúlt .több mint négy évtized alatt az általános iskola álta­lánossá tételében, a kö­zép- és felsőfokú képzés ki- terjesztésében. Csakhogy is­mét bebizonyosodott — és ■ezúttal nagyon is kézzelfog­hatóan — hibás az a szem­lélet, amely a gazdaságot, a társadalmi haladást mere­ven elválasztja az oktatás­tól és a művelődéstől. A valóban alkotó munka ugyanis nemcsak feltételezi, hanem meg is követeli a korszerű, a konvertálható tudást, hogy ilyen tudomá­nyos kifejezéssel Illessük azt, amit egyszerűbben szól­va úgy mondanánk: hasz­nálható tudással kell fel­vértezni a fiatal — és az idősebb — szakembereket, s meg kell tanítani őket ar­ra, hogy az új ismereteket ■miiképpen lehet beépíteniük a már meglévő tudásukba. Van erre egyébként ne­künk, magyaroknak egy közkeletű, sokat idézett köz­mondásunk, miszerint a jó pap is holtig tanul. Hogyne kellene hát holtig tanulnia mondjuk egy műszaki szak­embernek, lett légyen az szakmunkás is, akinek idő­iről időre az előzőektől me­rőben eltérő technikával kell dolgoznia? Mindez persze nem új je­lenség, pláne nem új kér­dés. Mint ahogyan az sem új, hogy a szakképzésnek igazodnia kell a gazdaság szerkezetéhez. Azaz, követ­nie kell azokat a változáso­kat, amelyíek a gazdaságban végbemennek, még, ha ez sokszor nem is könnyű fel­adat. Hiszen az oktatás — pláne a szakoktatás — mind ez ideig elsősorban követő jellegű volt (s nemcsak ha- zánlkban, hanem a környe­ző országokban is), most pedig már úgy vetődik fel a gazdaság és az oktatás kapcsolata, hogy szükséges a sorrend megfordítása. Az­az, az lenne kívánatos és optimális, ha az oktatás legalább egy időben válta­na a gazdasággal. Azaz, a szerkezetátalakítással pár­huzamosan a szakoktatás is változtatna. 1. • nyilvánvalóan kény­szerű lépés is, hiszen bizo­nyos iparágak leépítésével, háttérbe szorulásával pár­huzamosan a szakmunkás- képzés arányai is módosul­nak. Feltehetően a kohásza­ti iparágak szakmunkás- utánpótlásában csökkennek majd a létszámok. De nem­csak erről van szó. A ki­bontakozási programban megfogalmazottak egyértel­műen a minőségi fejlesztést hangsúlyozzák. Ami első­sorban és nagymértékben tartalmi változtatást jelent. Persze, bizonyos szerkezeti változtatásokat is. Hogy mi­re gondolunk? A szakkép zés struktúrája úgy alakult hazánkban az elmúlt évti­zedekben, hogy lényegében mindent szakmásítottunk, s ez együtt járt a szakmái számának növekedésével, a: alapozó tudás szétaprózásá­val is. Ma már biztosar látjuk, nem feltétlenül szük­séges minden foglalkozás hároméves szakmunkáskép zéshez kötni, s hogy van­nak szakmák, amelyekben viszont ez az idő is kevés, Ugyanakkor az is vitathatat­lan, hogy a képzésnek job­ban kel.1 igazodnia a gaz­daság (adott esetben a: iparágak és az üzemek): igényeihez, meglévő techni­kai színvonalához. Erre as elmúlt évektől történtek kí­sérletek, például az üzem: iskolák felállításával, s ezl az igény-egyeztetést erősíti, hogy az új oktatási törvény a szakképzésben nagyobb ■jogokkal és kötelezettségek­kel ruházza fel a gazdasá­got. Mindezt persze sokkal könnyebb leírni vagy ki­mondani, mint megvalósí­tani. Már csak azért is, mert napjainkban is tapasztalha­tó az a kii nem mondott, dte a gyakorlatban érvénye-- sülő gazdasági pragmatiz­mus, amikor a rövid távú gazdasági érdekek háttérbe szorítják a csak hosszabb itávon érvényesülő kulturá­lis (oktatási) érdekeinket. Igaz, a nemzeti jövedelem­ből az oktatásra fordított összegek nem jelentenek mechanikusan minőségi mércét is. De azt tapasz­talhattuk, mit jelent, ha csak a maradékelv alapján költünk a kultúrára, az ok­tatásra, ha a gazdaságban csak sokadik szempont az úgynevezett „emberi ténye­ző”. Az elvek és az általános­ság szintjén ma már egyre inkább tudjuk és felismer­jük a szakképzés változta­tásának szükségességét. Amihez persze hozzátarto­zik még, hogy a legkisebb üzem is egységben kezelje a kettőt, a gazdaság és a kultúra, az oktatás kap cső-, la tát. Azaz, ne csak a ter­mékszerkezet átalakításán gondolkozzon el, hanem azon is, hogy az új terme­lési feladatokhoz milyen kiművelt emberfőkre van szüksége. A kibontakozás­nak ugyanis csak így jár­ható az útja. Csutorás Annamária mából. Hegyi József Fonyód déli területének Idegenforgalmi pályázat 13. Erzsébet autóban ül, mel­lette Dán. Zene. Sík vidé­ken ringatóznak, az út gyak­ran kanyarodik. Erzsébet vezet, Dán kissé a vállára dől. Bólogatva alszik. Az út fölött egy vitorlázó­repülőgép tűnik fel. Erzsé­bet ül abban is, egy Danra hasonlító fiatalember, szin­te kisfiú még, egy piros madzagot tartva kíséri a gé­pet. A gép farkára van kötve a madzag. A kisfiú szorongatja a madzagot, de az kiszakad a tenyeréből. A vitorlázógép és benne Erzsé­bet, följebb emelkedik, el­tűnik. Dán fölriad. Megkérdezi: — Te .,. láttál itt vitor­lázógépel? ■Erzsébet jobb kezével meg- simílja Dán arcát, és csak annyit mond: — Ha akarod, láttam. — Nem, én nem akarom. Erzsébet a vitorlázógép­ben repül tovább, egy óriási fehér felhőbe száll. Lenn, a földön egy egészen aprócska kisfiú üldögél, kezében egy piros madzag. 14. Jones és Charlie ballag az utcán. Fénylő, sugaras éj­szaka. Szinte kihalt az út, egy-két párocska sétál csu­pán. Üres taxik kóborolnak, utast keresnek. — Charlie! Beüljünk? — Szép este van... De azért lehet... Jones leint egy'taxit, lyuk­kártyát helyez a műszerfa­lon lévő rekeszbe. Majd Charlie-hoz fordul: — Talán jobb is, hogy Dán elkéredzkedett. — Jó eszű fiúcska, igazán jó eszű. — Foxman talán ... talán nincs is otthon. — Főnök! Több önbizal­mat, ha lehet... — Charlie! Gondold csak meg: mégis ő a világ ura. Ha tetszik nekünk, ha nem . . . — Ami engem illet, ne­kem tetszik. Becsületes tu­dósember, bár mindenki olyan volna, mint ő. Nem politizál, nem szervezke­dik ... igazán kellemes em­ber. — Charlie! Tudom, hogy tőled bármit megkérdezhe­tek, le nem élsz vissza az­zal, ha .nem tuddk valamit. — Tessék, főnök, kérdezz! — Charlie! Hogy műkö­dik ez a tragacs? Charlie megvakarja vörös üstökét, bevezetőül csak ennyit mond: — Nehéz eset vagy. főnö­köm. — Tudod, vagy nem tu­dod? — Lyukkártya programoz­za az útvonalat. Egyszerű. Arra megy, amerre a kár­tya mondja. — De az utcán forgalom van ... számtalan módosítás szükséges ... — Csak számos, nem szám­talan. Az alapútvonal adott, a módosítások ezt alapvető­en nem változtathatják meg. Ráadásul a taxi minden út­jára „emlékezik”, így szin­te „ösztönösen” lassít egy- egy fontosabb csomópont­nál, „tudja”, melyik a ve­szélyesebb, s melyik a csön­desebb útszakasz. Egészen úgy viselkedik, mint egy gyakran elkóborló kutya. Is­meri a járást és kész. Ennyi az egész. — Kösz. Charlie. Körül­belül így gondoltam én is. Egyébként úgy látom, meg­érkeztünk. 15, Dán csöndesen, óvatosan, cipő nélkül lépeget. Virágot tesz egy vázába, kisebbre állítja a világítást. Erzsébet nyugodtan, boldogan szu­szog, most egészen olyan, mint egy gyerek. Dán kicsit bosszús, hiszen ezért kár volt otthagynia főnökeit, és elmulasztani a találkozást Foxmannal. Ki­megy a fürdőszobába, mo­rog, levetkőzik, pizsamába bújik. Visszamegy a szobába, és meg kell, hogy torpanjon: olyan szép most Erzsébet ebben a fényben, ezekkel a virágokkal. Elmosolyodik. 16. A fóliakabátos nő látja, hogy Foxman villája előtt megáll egy csekktaxi, és ki­száll belőle a két férfi: Jones és Charlie. Lilian az árnyékba húzó­dik, megvárja, míg Jones egy kaputelefonon beszól Foxman villájába. A villá­ban fény gyullad. Lilian nem hallja a be­szélgetést, összébb húzza ma­gán a kabátot. Egészen ki-í csivé és jelentéktelenné akar válni. Éji madár hangja hallik, talán egy bagoly uhuja, de pontosan ez sem kivehető. Éleseket, színese-: két, csengőket üt egy távo­li harang: éjfél van. Berregő hang, Jones és Charlie előtt megnyílik a kapu, majd becsukódik. Lilian egy utcai telefon­hoz siet. Tárcsáz. Megszólal: — Főnök, megérkeztek. Igen, értettem... Hogy? Hogyan? Menjek haza?... Hát. rendben ... Lilian leteszi a telefont; új, erősebb hangú harang szólal meg, Lilian felrántja a taxi ajtaját. Lyukkártyát illeszt a megfelelő rekeszbe, de a kocsi nem indul. Li­lian zörgeti a műszerfalat, dühödten kopácsol, új lyuk­kártyát illeszt a régi helyé­re, de a kocsi mégsem in­dul. Lilian dühösen kiszáll a kocsiból, becsapja az ajtót. Dördülés, majd beáll az a féle csönd, ami már ijesztő. Már nem szólnak a haran­gok. Elmúlt éjfél. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents