Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
1987. augusztus 8., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Tihany Htkos barlangjai Oszlopos Simeon egy oszlop tetején Mcvia hirdette évtizedéken át a maga igéit; a karthauzi barátok örökös némaságot fogadva imúdkoz- ták végig az életűiket; a bencések tanítottak, a pálosok építették — akármerre tekintünk, egy-egy különös, sajátos élietesame, szokásrend .szerint éltek azoic a férfiak, ákiiik barátcsuhát öltve, szerzetesnek állták. S ha már oly sokféleképpen lehetett gyakorolni az ájtatoskodást, hát miért ne akadtak volna olyanok, állók a barlangokat kedvelték, s csupán a hegyek gyomrában élve érezték hasznosnak, igaznak magúikat? Közéjük tartozott többek között az a rend is, amely a görögkeleti hitben kötelezte el magát, s amely leginkább Keleten, a szláv fejedelemségekben hirdette az igét, igyekezett megtéríteni a pogányokat. .Megtelepedtek Kiijev.ben ugyanúgy, mint a Krím-fél- szigeten, meg a Góbi-sivatag szélén, ám a történelmi szél- járás úgy hozta, hogy nagy hirtelen el kellett hagyniuk rideg, de biztonságos otthonaikat. Mindez a X. század táján történt, és amikor I. András királyiunk 1047-ben trónra lépett, éppen a békésebb európai tájiakon — így Itália földjén is — keresték új otthont ezek a földönfutók. Nos, ami bizonyos; amikor az 1055-lben alapított tihanyi bencés apátság biitökössze- írását 1211-ben elvégezték, ebben a máiig fönnmaradt iratban már ott szerepel az az orasZkői Szent Miklós egyház, amely a hazánkba áttelepült és a Tihanyi-félsziget északi, Bálatonfiüred felé tekintő oldalaiban meghúzódó görögkeleti papok közösségét jelölte. .Nyitván nem volt véletlen, hogy hol választottak .maguknak otthont a szerzetesek. Az említett helyen ugyanis egy vulkáni kráterperem maradványaként egy 20—25 méternyi magas bazalttufa fal húzódik, amelynek oldalába kemény munkával, de igen-igen biztonságos szobákat, sőt kisebb terméket is lehet vájni. Amint ez máig látható, ösz- szesen négy cellacsoportot mélyítettek ki a mai szemmel megítélve is ügyesen, szakszerűen forgatott szerszámok. Römer F.lórisnak, a múlt századbeli magyar művészettörténet nagy alakjának figyelme erre az időközben omló-ibomiló, de töredékeiben is megkapó vá- jategyüttesre ráirányult, s szorgalmazni kezdte eredetének a kutatását. Amit elkezdett, azt'később Gholmaky Jenő földraj^professzor folytatta, majd pedig Csemegi József és Komjáthy Miklós is sikerrel 'szaporította az ide vonatkozó adatokat. Közben persze ásatások is kezdődtek a területen — ezélc kisebb megszakításokkal ma is folynak —, s így föllebbent a titkokat őrző fátyol. Jelen ismereteink szerint 132'9-ben említi utoljára a reme télen ele ezt a lakhelyét egy oklevél; ezt követően már nincs írásos hír róla. Azt pedig az ásatások tárták fel, hogy az úgynevezett Cipnián-forrás felőli, 1-es számmal jelzett céllá csoporthoz egy laikócella tartozott, ehhez pedig egy terem formájú kápolna társult, egy megemelt szentélyt résszel. (Egy aliig-alig kivehető Árpád-kori freskó is díszíti itt a falat, de ennek láthatóvá tétéléhez nem lehet sok reményt fűzni.) Mindemellett több sírüreg is jelzi azt, hogy a barátok odabent, a hegy gyomrában temetkeztek. A 2-es számú helyiségcsoport két szobából áll. Többen úgy vélik, hogy itt'lakhatott a télep első embere, a perjel. A 3. számú üreg ismét jókora: föltébetőleg i.tt voltak a közös étkezésék, áj- tatosságok. A 4-es számú eellarendszaribal egyelőre .alig látni valamit, de úgy vélhető, hogy ez szintén egy ká- polnaszerűen nagy imád.ko- zóhelyet foglalt magában. A múlt Iránt érdeklődők egyelőre legföljebb ha távolról nézegethetik, hogy mit kutat a régészvéső ott, a tu- faoldallbom. A terület — érthető öltökből — le van zárva, és majd csak akkor tekintheti meg a nagyközönség, ha az aládúcolások, megerősítések szavatolják a biztonságot. A. L. É. Kovács László kedvenc témája a gömöri táj Jó tudni, hogy még • (ma is) vannak kovász-emberek, akiknek a hite, ügyszeretete, áldozatkészsége, példája közösségeket teremt, tart meg és össze, akiknek a kisugárzása másokat is bátorít, cselekvésre ösztönöz. Nem akartam én elmondani ezeket a szavakat É. Kovács Lászlónak, Laci bácsinak (szerényen elhárította volna), de ezeket fogalmaztam, míg a dimbes-dombos szép gömöri tájon szaladt a kocsink. Az ám! Gömör! Tudják-e még mit jelent? Hajdan Gömörországnak nevezték ezt, a ma országunk kis északi csücskét, ahol a jó Mátyás király bizony keményen megkapáltatta az urakat. Ami azt jelentette — höklcenek meg —, hogy akkor itt még szőlő termett, Gömör gazdag jól művelt, lculturtáj lehetett. Miért? Ma nem az? —kérdezheti a lokálpatrióta. Ma bizony nem\mindenütt. Ke- lemér határában, s a rövidke úton, amely Gömör- szőlősig visz (határőrfalu, innen nem visz tovább út) a laikus is látja, hogy az út menti domboldalak hajdan szántóföldek voltak, most jobb esetben legelő. Dobozy László falumonográfiájából tudom, hogy Gö- mörszőlősnelc nemcsak a lakossága csökkent felére az elmúlt fél évszázad alatt, de a (megművelt) határa is. A paraszti szorgalom veszett volna ki, amely ezer éven át megtartotta ezt a kicsiny, erdők és hegyek közt megbúvó falut, mint oly sok társát? Dobozy könyvében a válasz is: máshol hasznosul ez a szorgalom: az ózdi hengerdé- ben, a barcikai gyárban, a környék bányáiban. S máris itt vagyunk É. Kovács László legfájdalmasabb témájánál: az aprófalvak sorsánál. Itt nőtt fel, ebben a faluban („a szomszéd házban” — árulja el Éva asszony — „itt néztem ki magamnak”), itt járt iskolába, itt volt (Ke- leméren) tanácselnök, innen járt be (Ózdra) dolgozni. Szülei gazdálkodó paraszt- emberek voltak. Meg is nézzük a jellegzetes gömöri parasztportát, amely talán abban különbözik a többitől, hogy csinosabb, pedán- sabb. Az udvar például válogatott pataki kaviccsal van kikövezve (Laci bácsi apósának műve), aminek az az előnye, hogy nem csúszik esőben, fagyban sem. Maga a lakás azonban semmiképpen nem nevezhető tipikusnak. A falak azért nem látszanak, mert könyvek és a család munkái, azaz festmények, szőttesek fedik. Igen, mert az É. Kovács családban mindenki művel valamilyen művészetet (a minap volt kiállításuk Sárospatakon), Laci bácsi és Judit lánya (rajzföldrajz szakos tanár) fest és rajzol, Éva asszony sző. Amint elmondták egymás munkáit megbeszélik, szigorúan meg is bírálják, mert apa és leánya közt ízlés és nemzedéki vita van. Laci bácsi festményein a gömöri táj, az ott dolgozó ember (parasztok, favágók) jelennek meg. Érezhetően nagy szeretettel és népi epikus ízzel, azaz mesélőkedvvel ábrázolja a gömöri tájat, míg Judit rajzai (tus, grafika) keményebbek, élesebbek a kontúrok, drámai feszültség vibrál bennük, Éva asszonnyal — derül ki később — inkább a közösség dolgairól vitatkoznak, a Tompa Mihály Em- lékbiztottság dolgairól, amelynek É. Kovács László alapító tagja, spritus rec- tora. sokáig elnöke, 1984- től titkára. A legizgalmasabbnak azonban azt az utat tartom, ahogyan É. Kovács László eljutott idáig. Nem állítom, hogy művészet szeretete (és művelése), a hagyományok tisztelete és gyűjtése egyedi eset, de hogy nem mindennapos, azt igen. Volt alkalmam többször is látni, hallani, hogyan szervez, irányít Laci bácsi. Minden túlzás nélkül neki köszönhető a Keleméri Tompa Mihály emlékház, a régi iskolából átalakított gömör- szőlősi kis galéria, ahol váltakozva néprajzi, képzőművészeti és fotókiállításokat rendeznek. A házukkal szembeni portán pedig parkot telepítettek, amelyet Éva asszony gondoz. Egyedül, mert a falu népe (még) nem érti, hogy mire kell, mire is jó az. Honnan ez a fajta belülirányítottság, — és nyitottság a világra —, elkötelezettség, felelősségtudat? Laci bácsi szívesen beszél a gyermekkori élményeiről is.. Élt hajdan egy kitűnő tanító: Faragó Gábor, aki könyveket, folyóiratokat adott a gyerekek kezébe, s egy angol hölgy, aki maga köré gyűjtötte a fiatalokat. Barkácsolásra, naplóírásra biztatta őket, Pestre vitte tanulmányútra. Tehát Németh László szavával példa — emberek voltak, akik magot hintettek, s okossággal, tapintattal, lelkesedéssel vigyázták, hogy a magok szárba is szökkenjenek. Innen már logikus volt az út Sárospatakra, az Üjszászy Kálmán szervezte — vezette faluszemináriumra, amely azzal a kifejezett céllal tágította a fiatalok látókörét, hogy a tanultakat vigyék haza a falujukba, gyűjtsék, tudatosítsák, ápolják a hagyományokat. Az elzárt, világvégi kis gömöri faluból így juthatott el a fiatal parasztlegény a veszprémi népfőiskolára, Szat- márra, ahol találkozhatott Győrffy Istvánnal, Muharay Elemérrel, a népi írók javával. Ez — akárhogy is kerülgetjük a dolgot — diploma nélkül is kiváló értelmiségeket adott a falunak, hűségeseket, akik otthon akarták kamatoztatni a tudásukat. Nem lehet ennek a fontosságát hangsúlyozni. Különösen most, amikor egy bizony elhamarkodott, át nem gondolt intézkedés miatt az aprófalvak százai maradtak tanács, iskola, azaz értelmiség nélkül. Gö- mörszőlős — több társával együtt például Putnokhoz tartozik, amely minthogy térben is távol esik, a saját (urbanizációs fejlesztési) gondjaival is küszködik, ha akarna se tudna törődni érdemben Gömörszőlössel és társaival. A gond nem egyedi. Nem véletlenül volt témája a honismereti mozgalom sárospataki konferenciáján, ahol É. Kovács László képviselte Gömört. Amikor erről, a kistelepülésekről, azok ellehetetlenüléséről szól hangja felforrósodik, mert jogos indulat fűti. Elmondja, hogy ez a nép (a falué) mindenkor helytállt, pedig szinte ötévenként kényszerült életmódváltoztatásra. (földosztás, beszolgáltatás, tsz, — bejáró munkás, új szakma tanulása, beilleszkedés). Ezek a, parasztemberek soha nem kértek, nem ku- nyeráltak. Tették, amit parancsoltak. Még akkor is, ha nem mindig értettek egyet a „fentről” jövő verdikttel. Értéket teremtettek, s most nem tudnak belenyugodni abba, hogy ezeket az értékeket pusztulni látják. Nemcsak a paraszti szorgalomról és ügyességről van szó, amelynek dokumentumait Laci bácsi is segített összegyűjteni, múzeummá szerveződni Putnokon és a szülőfalujában. Legalább akkora érték az, ami a tárgyakon kívül és túl van: Tompa Mihály, Tóth Ede hagyatéka, a. falvakban szétszórtan élő és dolgozó értelmiségiek munkálkodása. Laci bácsi nagy bölcsességgel és tapintattal, demokratikusan irányítja ezt a munkát, lelkes közösséget. Kapcsolatot teremt és tart fenn a rima- szombatiakkal és más, távolabbi tájak hagyományápolóival, s nemcsak Tompa Mihály kutatóival. Híre ezért terjedt el messze túl Gömörön, ezért válhatott Kelemér — Gömörszölős példává. Ha vannak az újságíró- pályának szép pillanatai, feladatai, akkor éppen ezek azok, amikor ilyen értékekkel ' találkozhatunk, ezekről Írhatunk. Az É. Kovács család vendégszeretetét, az ott töltött szép nyárdélutánt és estét próbáltam gyarló eszközzel visszaadni. Horpácsi Sándor Tüzesen sütSa|J sugara, mint hajdan Kukorica Jancsira, Petőfi János vitézének elején, miközben a juhászbojtár legény nem birkáira figyel, hanem ,a közeli patáikban mosó Iluska fcivil- lanó térdkalácsára. Ilyesmi járt kitűnő barátom. Mindig Alajos eszében a közelmúlt hetekben, amikor a perzselő kánikulában vállalata, a Ködfényesítő Vállalat megbízásából részt vett egyik hazai nagy tavunk és üdülőkörzetünk kies helyén azon az országos konferencián, amelyen a kör négyszögesítésének lehetőségeit vitatták meg, különös tekintettel a légnemű anyagokból készült alakzatok számítógépes előtervezésére. Ez, mint köztudott, forradalmasíthatja a ködfányesítést, így hát Mindig Alajos jelenléte nem tóparti szórakozás, hanem kegyetlenül kemény munka volt, aminek nehézségét az is fokozta, hogy a hét végén, szombaton és vasárnap tartották a munlkalapvédelem jegyében, holott neki éppen akkor betonozni kellett volna a sógora házának az alapját. A konferencia megnyitását szombaton délelőtt tíz órára tűzték ki. Bevezetőt az illetékes miniszterhelyettes tartott, vitaindító előadást pedig egyik nagy köztiszteletben álló, Kossuth- és Állami Díjjal kitüntetett akadémikus. Tekintettel a téma fontosságára, a megjelentek magas rangjára, a résztvevők is igyekeztek megadni a tiszteletet. A nyitáskor felvették addig csak panyálto- ra vetett zakóikat, sőt azoknak zsebeiből a nyakkendők is előkerültek, merthogy a miniszterhelyettes is így jelent meg, hogy az akadémikust, aki ráadásul sötét ruhát viselt és keményített inggalórt, megtisztelje. A terem tetején egyhangú zümmögéssel járt körbe a ventilátor lapátja, de csak néhány buta legyet ijesztett meg. A hallgatóság sűrűn tö- rölgefte a homlokát, s vágyódva nézett ki az emeleti ablakon a tópartra, ahová — mint azt már említettem — tüzesen sütött le a nyári nap sugara. Csakhogy itt .most nem birkák legelésztek és nem juhászbojtárok hevertek a parton, bár lehet, hogy az is volt közöttük, ha. nem ráérő strandolok per- zselődtek és az Husitoknak eszükbe sem. jutott ruhát mosni, hanem lubickoltak a vízben, vagy odakínálták magukat a napfénynek, meg a kandi férfiszemeknek, mivelhogy e helyen a felsőrész nélküli női fürdőruha viselése nem tiltott, s az alsó darab is olyan minimális textíliát jelentett, hogy háromszögletű kis faltja néhány lépés távolságból már összetévesztésre, pajzán képzetekre adott alkalmat. Az ankét résztvevői is ezt látták a tanácskozóterem nyitott ablakán át, s tartok tőle, hogy a nagy hírű tudós előadása vajmi kevés eredménnyel gyümölcsözik majd a különböző, ezzel foglalkozó vállalatoknál a kör négyszögesítése irányában végzendő munkákban, különös tekintettel a ködalakzatok számítógépes tervezésére. Nagy .taps ébresztette fel Mindig Alajost, meg még ki tudja, hány más résztvevőt, s ebből kitűnt, az akadémikus befejezte előadását, az elnöklő miniszterhelyettes meg ebédszünet ürügyén berekesztette a tanácskozást, mondván, pontosan 14.30 órakor folytatják, addig ebédeljenek meg, készüljenek a vitára, a hozzászólók tegyenek cédulát az elnöki asztalra, s ami a legfontosabb, tekintettel a melegre, zakóikat és nyakkendőiket hagyják a szállodában, sőt, akinek van könnyű öltözete, nyugodtan vegye azt fel. Ha nemi is fél háromra, úgy negyed négyre összejöttek any- nyian, hogy folytatni lehetett az an,kétől. A társaságnak csaknem a fele elpárolgott, ami az árnyékban mért 34 fokos melegben talán nem is csoda. A terem melege, az unalmas felszólalások több tanácskozót kellemes ebédutáni álomba ringattak, s a délután is elment valahogyan. Az elnöklő miniszter- helyettes öt óra után, .mivel több hozzászóló nem jelentkezett, azzal a gondolattal függesztette fel a vitát, hogy másnap frissült erővel folytatják. Másnap reggel a résztvevőknek mintegy egyharmada jelent meg. Nagy feltűnést keltett, hogy az akadémikus színes pólóingben és rövid vászonnadrágban, ismertebb nevén sortban foglalt helyet az elnöki asztalnál, de sem az elnöklő miniszterhelyettesnek, sem a résztvevőknek nem volt módjuk gyorsan hazaszaladni hasonló ruhadarabért. Maga a tanácskozás az előző napi unalommal folytatódott, s még nem hangzott el a déli harangszó, amikor már ebédszünetet rendelt el az elnök, bejelentve, hogy a délutáni ülés rövid lesz, csak néhány felszólalásra kerül sor, meg az akadémikus válaszára, I—|-ámm órakor már az i idium elnök ís sort_ ban volt, az akadémikus meg újabb trikót húzott és úgy foglalta össze az ankét hasz_ nosságát, De ezt már csak tízen hallgatták. A többiek lent voltak a parton, hogy közelről megnézzék az Husitokat, megvizsgálják, jól látták-e, amit: láttak, amikor a tanácstérem ablakán kinéztek ... (benedek)
