Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. augusztus 8., szombat Kovács Katalin rézkarcot készít Ebből szitanyomat lesz Művésztelep Tokajban, harmincötödször Néhány napja bezárta kiapuit a 35. tokaji nyári művésztelep. A június végétől működő tábort az utolsó foglalkozási héten kerestük fel, hogy megtekintsük az itt folyó munkát, felmérjük a változásokat a korábbi táborozásokhoz képest. Kerékgyártó István, művészettörténész, a telep vezetője távollétében helyettese, Besztery Lajos szobrászművész kíséretében kerestük fel az egyes munkahelyeket, tájékozódtunk Jóláthy Attilától, a telep művészeti vezetőjétől és több résztvevőtől. így alakult ki az alább felvázolandó kép. Alapvetően más ez a mostani művésztelep, mint a kezdeti időkben, vagy akárcsak néhány évvel korábban is volt. Hajdan Tokaj nyári látványosságaihoz is hozzátartozott a hangulatos utcákon állványát felállító és a tájat festő, vagy a Bodrog és a Tisza partján, esetleg éppen a két folyó találkozásánál a tájat megörökítő művész, illetve amatőr festő, grafikus; természetesek voltak a vázlatfüzetekkel témákat örökítő, rajzoló táborlakók, mondhatni, szinte hozzátartoztak a nyári városképhez. Megszámlálhatatlanul sok tokaji tájkép született így és került el szerte az országba, hiszen országos jellegű a telep; a Dunántúl távoli csücskéből csakúgy voltak itt szakkörvezető művésztanárok, mint 'kitűnő amatőrök a különböző szakkörökből. A Tisza hídja mellett az alkotóházban sokféle népművészeti munka folyt, többségben a ház mellett, a folyó partján: szobrászok, faragók, keramikusok, s mások dolgoztak itt. Ez az udvar nagyrészt a múlté. Ide épült a szomszédos szálloda egy létesítménye, a partra új gátakat emeltek, leszűkült az alkotó tér. Itt említendő, hogy a hajdani szigeti ház is használhatatlanná lett. A táborlakók most alapvetően az általános iskolában dolgoznak, a régi diákotthonban laknak (a gimnáziumot ugyanis most tatarozzák), a krokizás, aktrajzolási lehetőség megszűnt. Nem a nosztalgia jegyezteti fel mindezeket, hanem a történelmi hűség. Mert megváltozott a telep élete, munkája, némileg célkitűzése is, s eltűntek, elmaradtak igen sokan a régen idegyökerezett művésztanárok és főleg a nagyüzemi szakkörökből jött dolgozók közül. Ez utóbbiakkal kapcsolatban nem érdektelen feljegyezni az elmaradás két okát: már korábban is volt lemorzsolódás körükben, mert a telep tematikájának átalakulásától ide- ' genkedtek, nem azt kapták, amiért jöttek, azaz nem otthoni szakköri munkájukhoz kaptak további indíttatást, hanem számukra idegen metodika és feladat- rendszer várta őket, másrészt pedig a munkahelyi munkaidőalap-védelem jegyében megnehezült, sőt helyenként lehetetlenné vált a részvételük. Egyébként például a diósgyőri vasgyáriak közül egyedül Mezőfi Tibor tartott ki régi munkája mellett, utolsó mohikánként ő képviselte most a korábbi gyakorlatot folytató üzemi festőket, a tokaji tájért érkező, Tokajt festő amatőr művészeket. Most csak saját költségen jöhettek az amatőrök, s ez az összetételt nagyon megváltoztatta. A telep újabb fajta élete is élénk. Sokféle munkát végeznek az itt dolgozók. Rézkarc, fotó, kerámia, kovács, faszobrász (utcabútor-, játékkészítő), szitázó, festő szekciók mellett most jelentkezett egy új, nagyon is a mát jelző ágazat: a komputergrafika. Széles hát a skála s a szekcióhatárok nem merevek, nemcsak érdeklődnek egymás munkája iránt, hanem be is dolgoznak más ágazatokba. Fluiktuálás van a csoportok között. Például a Jóláthy Attila vezette szitakészítő csoport tíz éve működik itt, kisebb hányada a résztvevőknek visszatérő, s igen sokan átjárnak más szekciókból a szitázáist tanulni; főleg festők és rézkarcosok. A rézkarcosoknál is az átjárók jelentik a többséget. Szinte csak a kaposvári negyedéves tanárképzős Kovács Katalin az egyetlen „csak rézkarcos” Csanády András csoportjában, a többi „bedolgozó”. Kovács Katalin egyébként hatodszor van itt, a rézkarc elemeivel is itt ismerkedett meg hajdan. Most még a faszobrász foglalkozik vele, de nemsokára szabadtéri gyermekjáték lesz. Tokaj utcáin már több helyen láthatók a korábbi nyári táborozásók során készült utcai, köztéri alkotások. A díszes faragásé oszlopok, egyéb faszobrászati munkák, játszótéri berendezések, kapuk, a kovácsok és mások munkája nyomán a cégérek, egyebek. Benne van a telep résztvevőinek munkája a város szépítésében, ha meg is változott némileg a tábor élete. A hagyományosabbról másfajta munka felé irányul a belső figyelem, átalakul a telep munkája, nevelési, irányítási tematikája, de ez sem idegenül el a várostól. A mostani teleplakók is értékes kiállításokkal gazdagítják a várost és annak érdeklődő lakóit; most is egymást érték a tárlatok, s a nyári művésztelep a Tokajé akkor is, ha kevésbé látványos, ha a kívülálló számára kevéssé, vagy valamivel nehezebben befogadható, mint amikor az utcán és a folyóparton is érzékelhető volt: itt képzőművészek tanyáznak és dolgoznak. Nem tagadva és nem vitatva a tokaji művésztelep új irányulásainak fontosságát, jelentőségét, nem hagy nyugodni mégsem a gondolat: a hagyományos művésztelepi élet teljes száműzése az üzemi szakkörökből e korábbi arculatú táborozásra delegált munkás és más dolgozó szakköri tagok részvételének elmaradása nem je- lent-e negatívumot a tokaji művésztelepi életben ? S nem lehetne-e a kettőt egymáshoz közelítve, párhuzamosan éltetni ? ... Benedek Miklós Fotó: Laczó József Ez a kosfej is gyermekjátékot díszít majd valamelyik téren. Születnek a szilkék, egyéb edények a forgó korongon E. KOVÁCS KÁLMÁN: A madarak hangversenye Sereglenek a madarak a májuszöld Szigligeten, hogy a parkban daloljanak. A cinke kezdi: nyitnikék, ma nem lesz eső, kék az ég. A fecske vígan csivitel, a begyét tömni van mivel. Csitteg-csattog a csalogány, ámul ki hallja valahány. Bükkfán burukkoi egy galamb aranymálinkó meg alant fütyülve kérdi, mi a jó? Rigó rikkantja: a dió. Turbékol három gerlepár, seregélyfelleg erre jár, csirreget, csárog, galagyol, egy verébcsapat zsinatol. Haris harsog, szarka csereg, ugye gyönyörű, gyerekek? II provincia mm (Cs. Varga István: Utak és távlatok) A régiók kultúrájának kérdése legélesebb vetülete- iben akkor jelentkezik, amikor egy ország szellemi „közteherviselése” kirívóan egyenetlen. Magyarországra ez régóta és fokozottan igaz. Budapest aránytalanul nagy vonzása az ország más tájegységein alkotó művészek kiteljesedésének, egzisztenciális lehetőségeinek esélyeit néha sorvasztóan problematikussá teszi. Az egyetem vagy néhány rangos folyóirat jótékony hatása által színvonalas szellemi műhelyt teremtő városok (Pécs, Debrecen, Szeged) esetében sem zökkenőmentes az egyetemes magyar kultúrában való tevékeny és hatékony részvétel megvalósítása. Miskolc és Borsod megye ezen szerencsésnek mondható vidéki közipontokhoz képest is hátrányos ‘helyzetben van. Viszont azt is tudjuk: az egységes magyar kultúra sem képzelhető el a régiók művészete, a helyi színeket is tükröző színvonalas alkotások nélkül. Tehát, nem1 csupán a lokális érdek miatt tartom fontosnak Cs. Varga István: Utak és távlatok című könyvét. „Példaképek köteleznek tanárként, kutatóként és szerkesztőként arra, hogy értékek megőrzésén, tudatosításán munkálkodjam ott, ahol dolgoznom adatott.” — vallja önmagáról a kötet fülszövegében a szerző. Az ismertető, tudatosító szándék gondos tematikai felosztásban érvényesül: a könyv három egységre tagolódik, az első rész (Sorsok és utak címmel) Kalász László, Serfőző Simon és Papp Lajos költészetét tárgyalja, végén egy átfogó igényű bibliográfia található, mely Borsod-Abaúj- Zemplén megye 1965—85. közötti irodalmi terméséről nyújt áttekintést, a második féjezet címe: Tájházak és üzenetek, melyben Németh Lászlónak a régióhoz való kapcsolatait tárja föl, a harmadik, Táguló horizontok címet viselő egység pedig Ady Endire és Németh László hatásának tükrében villantja fel a tájegység és a szlovákiai magyarság szellemi arculatának néhány aspektusát. A kötet szerkezetileg tehát a fokozatos bővülés elvére épül úgy, hogy középpontjában a régió értékei állnak, de egyre szélesebb kilátás nyílik a magyarság kultúrájának egészére is. A bővüléssel párhuzamosan válik hangsúlyosabbá a történeti kutatás, jelezvén: a hagyományok beépülése által válthat igazán szervessé a jelen műveltsége is. Az első fejezetben a szerző a bemutató szándék miatt, több oldalról közelít tárgyához; monografikus jelleg, pályarajz, poétikai leírások, kritikai elemzések együttállása révén alakítja ki egy-egy költő portréját. A három írás nem reked meg a puszta méltatásnál; a szerző rámutat a tárgyalt lírai életművek néhány fogyatékosságára is, jelzi a tematikai egyoldalúságban, a költői horizont beszűkülésében rejlő veszélyeket, a költői eszközkészlet bővítésének szükségességére figyelmeztet és sejteti a fejlődés lehetséges irányait is. Jól illeszkednek a kötet anyagába a Németh Lászlóról szóló írások: a szerző gondos történeti kutatások alapján közli az író sajátos kötődését Sárospatakhoz. Egyszerre kapunk képet Németh László írói-gondol- kodói-pedagógusi tevékenységének egy bizonyos szakaszáról, s a megye kultúrtörténetének egy időszakáról. Érezhetjük a figyelmeztetést: a vonzó, szőkébb szellemi haza megteremtésének igenis megvannak a tradíciói megyénkben. Ady hatása a szlovákiai magyar értelmiségre, a Sarlós-nemzedék eszmeiségére akár egy tágabb vizsgálódás tárgya is lehetne, de vázlatos bemutatása is felhasználható 'tanulságokkal szolgál az irodalomtörténeti érdekességek mellett. Gulyás Pál és Németh László barátságának ismertetése révén Gulyás Pál a vidékiség sekélyesítő hatásai ellenére fanatikusan tevékenykedő, méltánytalanul háttérbe szorított művész és irodalomszervező jelképes alakijává emelkedik. A Bíró Lajosról, Hatvány Lajosról közölt írások csak nagyon lazán kapcsolhatók a régió kultúrájához, így nem túl szervesen illeszkednek a könyvbe, általuk a kötet tematikai egysége kissé megbomlik, bár az igényesség és az alaposság némiképp kárpótol a díszharmóniáért. Cs. Varga István könyve sajgó hiányt igyekszik pótolni; magas színvonalon tesz eleget egy kihívásnak: a régióhoz való kötődésén keresztül az egyetemes magyar kultúráért felelősséget érző ember belső késztetésének, az értékekért aggódó tudós felelősségének. Fodor András szavai a kötet gondolati pillérei is lehetnének: „Az egyetemesség igénye tehát nem azt jelenti, hogy föltétien le líell mondanunk a partikulárisról. A provincia visszaszerzett becsülete nem egyenlő a provincializmusban való megrekedéssel.” Mile Lajos
