Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
1987. augusztus 8., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 a pénzt? Virul a cigándi határ, a gazda zsebe mégsem lát hasznot belőle — felszámolják a téeszt. Ám nem ez az egyedüli ellentmondás a szövetkezét ellen megkezdett csődeljárási tortúrában. * A két szalagvezető készségesen kalauzol a varroda kétszintes épületében, amelynek környékét, külsejét, belsejét látva senki nem gondolná, hogy itt is a jónevű I-Iegyalja Ruházati Szövetkezetnek dolgoznak. A szűk, zsúfolt .helyiségekben hetven nő, két műszakban készíti a szoknyákat és ruhákat. Teljesítménybérben dolgoznak, szigorú minőségi követelmények szerint. Aki ráhajt, az havi négyezer forintot is megkereshet. Ezekben a hónapokban jól jön a családoknak ez a kis pénz, hiszen az asszonyok többségének a férje a téeszben dolgozik, s bizony mostanában bizonytalan a fizetésük. * Az istállók mellé épített korszerű csarnokot faipari üzemnek szánták. A vál- lalkozószellem alakította át harisnyaüzemmé. A jó szándék félúton megrekedt, mert ugyan a téesz legbiztosabb pénzforrását teremtették .meg, viszont kulturált munkahelyet nem tudtak csinálni belőle. Elmúlt dél. Elült a munkazaj. A közelben lakók hazaszaladtak ebédelni, a többség viszont a harisnyabálákon, a .munkapadok mellett fogott neki a reggel becsomagolt elemózsiának. Az alacsony, fürge mozgású Kopasz Andrásné kávéval kínál és zavartan elnézést kér a sok légy és a nagy meleg miatt. — Ebben a hőségben ajtókat, ablakokat kell nyitnunk, mert szellőztetésről nem gondoskodtak. így viszont megesznek a legyek, hiszen lóistálló van a szomszédságunkban. Mondja, hogy négy éve működik a cég, a Budapesti Harisnyagyártói kapják az anyagot és a megrendelést. Finomharisnyákat, harisnyanadrágokat és férfizoknikat készítenek, még külföldre is. A hetvenhat lány és asszony évről évre nyereségesen dolgozik, prémiumot viszont először tavaly szeptemberben kaptak, akkor is százezer forintot ennyi emberre. — Még a téesahez tartozunk, de remélem nem sokáig — mondja ingerülten Kopaszné. — Nem tudja, felszámolják a téeszt? — választ se várva folytatja. — Lehetetlen a mostani állapot. Mindenki csak beszél, viszont senki nem tud semmit. Rossz a hangulat, fegyelmet is nehezebb tartani. Már két héttel ezelőtt kellett volna fizetni, de csak ígéreteket kaptunk. A dolgozók jogosan háborognak, mert szép szavakért semmit nem adnak az ABC-ben. Menjen, beszéljen velük, majd ők elmondják magának. Legalább húszán kapnak körbe, és mondják a .magukét. A keserűség, a felháborodás, a csalódottság tovább forrósítja a levegőt. Megfontolt és meggondolatlan mondatok özöne zúdulj rám, fel sem tudom jegyezni valamennyit. — Ott a hiba, hogy csak akkor borították ki a bajt, amikorra egy üsttel lett. Amíg egy lábassal volt, addig hallgattak róla. — Későn kapcsolt a vezetés. Most már akkora az adósság, hogy nem lehet elhazudni. — Nekünk meg semmink sincs, mert annak idején mindent beadtunk. A földet, az állatot, a szerszámot! A belvíz után az egész falu eladósodott. Most magyarázhatnak a szakszövetkezetről, vagy mi a csodát akarnak majd, ha nincs hozzá pénzünk! Kopaszné elkísér. — Ha lenne kerék a lakásom alatt, már eltoltam volna innét — mondja és kezet nyújt. * A téeszelnök telefonál. Itt nem lehet nem belehallgatni a beszélgetésekbe, pedig csak a szomszéd faluból hívták, mégis többször is el kell ismételnie kiabálva egy-egy mondatot, mire a zsinór másik végén megértik. Ebben a modern, formatervezett bútorokkal berendezett szobában groteszkül hat a kurblis telefon. — Én még most .is azt mondom — fordul felém —, hogy termelőszövetkezetként kellene megmaradnunk. Meg tudnánk állni saját lábunkon. Ehhez persze anyagi segítségre lenne szükségünk. — Már eddig is hétszer szanálták a téeszt, ami legalább kilencvenmillió forintjába került az államnak. — Az 1980-as belvíz utón korrekt módon járlak el, mert fedezték minden adósságunkat, viszont a fejlesztésekhez már nem tudtak segítséget nyújtani. Igen, többször szanáltak bennünket, mint ahogyan a legtöbb, kedvezőtlen adottságú szövetkezetét is. Most sem lett volna baj, ha nem fulladnak le és nem okoznak 80 milliós veszteséget a budapesti és a kisvárdai melléküzem- ágaink. Ezt már nem tudtuk kiheverni. — Következik a csődeljárás? — Tudtommal még nincs végleges döntés. Feláll, táskájából újabb doboz cigarettát vesz elő. Lötyög rajta a nadrág. .Két hónap alatt hat kilót fogyott. — Minél tovább tart a bizonytalanság, annál jobban inog a szék ön alatt. — Az én székem eddig is inogott — mondja rezignáltam — Különösen most nagy a kilengése, mert az emberek fejében nőtt a zűrzavar. Nem tudják mi lesz, nem tudják felmérni, hogy mi jó nekik és mi nem. Félnek a szakszövetkezettől, félnek a szakcsoporttól. A belvíz után rengetegen eladósodtak, így az induló tőkét kevesen tudják letenni. Jövedelemre évente csak egyszer számolhatnak, a közbeeső időszak költségeit nehezen viselnék. Rengeteg a nyitott kérdés, mert nincs tapasztalat egy ilyen helyzet megoldására. Ha a szakértők is bizonytalanok, akkor én mit mondjak az embereknek? Nehéz lenne bármit is, hiszen egyik napról a másikra élünk. Megtehetnék, hogy leváltanak és új vezetőséget választanák — törüli meg izzadt homlokát. — Egy új elnök javíthatna a téesz helyzetén? Megáll a nyakán a zsebkendő: — Pénz nélkül?... * A magas, vékony ember is kérdez: szanálnak, vagy fölszámolnak? — Ezen őrlődünk már hónapok óta — magyarázza kíváncsiságát Gál Béla, a tanács vb-titkára. — A téesz sorsától függ a községé is, hiszen a lakosság fele, kétezer ember helyben dolgozik. Hatszázan ingáznak Sátoraljaújhelyre, Sárospatakra, Miskolcra, Budapestre, de még Paks- ra is. Űjabban Kassán vállalt munkát húsz helybéli. — Ha fölszámolják a téeszt, mennyi ember marad munka nélkül? — Az előkészített papírlapokat böngészi. — Jelenleg 456 dolgozója van a szövetkezetnek. Ha ebből leszámítom a harisnyaüzemben, a láda- gyárban dolgozókat, valamint a hatvan fős építőipari részleget, amelynek esetleg Kassán lenne munkája és feltételezem, hogy a száztizenegy ötven éven felüli közül húsz-harminc nyugdíjba kerül, akkor is legalább ... igen, 250 embert kellene elhelyeznünk. — Helyben van erre esély ? — Szinte semmi, hiszen 236 főnek nincs szakképzettsége. Nézze meg a listát — tolja elém a papír- köteget —, még a szakembereknek sem lesz köny- nyű munkál találni. A kimutatás szerint 48 traktorvezető, 30 gépszerelő, 16 gépkocsivezető, 8 autószerelő és 2 hajóépítő (?) veszíti el munkahelyét. Az 57 adminisztratív dolgozó helyzete is kilátástalannak tűnik, mivel minden cég csökkenteni igyekszik a létszámot. — Láthatja, a többség szakképzetlen. Ide fölösleges lenne kvalifikált munkát igénylő üzemet telepíteni. Könnyen és gyorsan elsajátítható munka kellene. — Tudják már, hogy milyen kereseti lehetőséget fognak biztosítani az embereknek? — Nem tudjuk. Van még nyolcvanezer forintunk, de ez nagyon kevés. Közhasznú munkára nincs pénzünk. Sürgősen munkahelyet kell teremteni, mert az elhelyezkedési támogatás csak egy ideig biztosít megélhetést a családoknak. * Borsod-A'baúj-Zemplén megyében 25 termelőszövetkezet van nehéz helyzetben, közülük óvatos becslés szerint is tíz—tizenkettő bármikor a cigándi „Egyesült” sorsára juthat. Vajon törvényszerű, hogy valamennyi helyen a cigándihoz hasonló bizonytalan, reménytelennek tűnő helyzet alakuljon ki? Nem kellene felülvizsgálni a szisztémánkat? Évek óta a téeszek lyukas zsebébe tömjük a pénzt. A megyében évente 300 millió forintot meghaladó összeggel támogatják a veszteséges termelőszövetkezeteket, s ennek a pénznek a nagy része elpárolog a hajnali harmattal együtt. Ezt az évi három- százmilliót nem mentőövként kellene odadobni a gazdálkodó egységeknek, hanem olyan új szervezeti formák beindítására kellene fordítani — legyen az szakszövetkezet, vagy kisszövetkezet —, amelyek életképesek, hasznot hoznak, nem pedig fekete lyuk módjára nyelik el az állami dotációt. Miért nem tanultak az ózdi esetből? A mezőgazdaságban is megtörtént az a hiba, ami az iparban: előbb született meg a döntés, s utána igyekeztek orvosolni a következményeit. Üjra kellene gombolni a kabátot: élőbb szülessenek meg a várható gondok megoldását elősegítő intézkedések, s csak azután kerüljön pont a döntés végére. * Sorolom Krizsán Józsefnek, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályvezető-helyettesének a Ci- gándon tapasztaltakat, Hozzáteszem, hogy a helyiek a megyei tanácsot is hibáztatják a lassúság, a bizonytalanság miatt. — Megértem őket, ugyanis onnét nézve valóban úgy tűnik, hogy mi húz- zuk-halasztjuk a dolgot. Sajnos mindenkinek nem tudjuk külön-külön is elmondani, hogy mennyi jogi akadály nehezíti a gyors megoldást. Nincs még gyakorlatunk, eszköztárunk, módszertanunk se a felszámolásra. Ne tűnjön ez a felelősség áthárításának,. de a csődeljárás jogi szabályozása bizonytalan, nem teszi lehetővé a nyugodt rendezést, és több olyan kérdésre nincs válasza, amelyekkel a mindennapi munka során találkozunk. — Ezek szerint a jogi szabályozás nem vette komolyan a felszámolást? — A csődeljárással, a felszámolás elvével mindenki egyetért, ám azon senki nem gondolkodott, hogy olyan hely is létezhet az országban, mint például Cigánd, ahol a földművelésen kívül szinte nincs más munkalehetőség. Olyan ellentmondásokkal küszködünk például, hogy a felszámolási bizottság addig nem adhatja oda a földet, amíg nincs egy szervezet, amely azt átveheti. Ugyanakkor, addig semmilyen szervezet nem alakulhat, amíg nincs földje. De tovább folytatom. A jogalkotók nem számolhattak azzal, hogy éppen egy olyan községben kell elsők között lefolytatni a csődeljárást, ahol a lakosság nagy része eladósodott. Pontosan tudjuk, hogy 1979-ben több száz lakás tetejét rongálta meg a jégverés, sokba kerültek a javítások. Ismerjük az 1980-ban bekövetkezett súlyos belvíz következményeit: legalább 180 lakást kellett teljesen újjáépíteni és közel százat felújítani. A családok által felvett hitelek összege eléri a 65 millió forintot, így nehezen1 tudnak újabb terheket vállalni. — Nem a felszámolás ellen tiltakoznak, hanem azt kifogásolják, hogy nem mondja meg nekik senki világosan, mi lesz a csőd után. — Addig nem beszélhetünk csődről, amíg a fővárosi bíróság nem döntött. Mi ennek ellenére hónapok óta készülünk a felszámolásra is. Kidolgoztunk négy formát, s ajánlani fogjuk a cigándi té- eszbagoknak. Szerintünk meg lehetne próbálkozni több kisebb szövetkezet alakításával, esetleg a kisszövetkezeti formával is. Mi a szolgáltató szakszövetkezetei javasoljuk majd. A negyedik megoldás az lehetne, ha egy tőkeerős gazdaság felvállalná a szövetkezetét. Erre kevés az esély. — Véleményük szerint mikor zárulhat le a cigándi ügy? — Erre nehéz válaszolni. Elképzelhető, hogy csak szeptemberben kezdődhet a felszámolás. Hogy mikorra fejeződik be, azt nem tudom. A sárazsadá- nyi téeszben már másfél éve folyik, hiszen el kell adni a földeket, a gépeket, a létesítményeket, az állatokat. Igyekszünk ezt a folyamatot meggyorsítani, ám a döntések nagy része nem itt a megyében születik. * A bodrogközi termelő- szövetkezetek léte az utóbbi tíz—tizenöt évben vált rendkívül bizonytalanná. A Tiszán végzett átalakítások megnövelték az ár- és belvízveszélyt, tönkrementek a földek, megmerevedett a termelésszerkezet. A helyiek szerint a Bodrogköz Kánaán volt, most: a máról holnapra élő téeszek földje lett... Fónagy István Porosodó kombájnok K ombájn eladó! Akár ki lehetne tenni a feliratot az Agroker Vállalat mályi telepére. Jókor! Mondhatnák sokan. Az aratás lassan befejeződik, a huszonhat gép pedig a betakarítás kezdete óta porosodik az udvaron. Közgazdászok rögtön megvonnák a következtetéseket: a gépek annyira drágák, hogy nincs rájuk igény, avagy a megye annyira telítve van arató-cséplőgépekkel, hogy újat felesleges már venni. Igazság az, hogy van egy harmadik oldal is, amelyet eddig elfelejtettünk figyelembe venni. Egyszerűen, hogy mezőgazdasági üzemeink bankszámlája annyira terhelt, a fejlesztési lehetősége oly kevés, hogy már egy 1,3 millió forint értékű gépet is képtelenek megvásárolni. Hogy ez baj? Az! öt- vennel, százzal . kevesebb vendégkombájn érkezett idén megyénkbe. A géppark tovább Öregedett, pontosan egyharmaddal több alkatrészt vásároltak üzemeink. Kínnal-keservesen ez az aratás is befejeződik, de tudomásul kell venni, ha nem újítjuk fel a gépállományt, akkor jövőre nemcsak méregdrága részegységek, légszűrők, motorok pótlására kell pénz, hanem új gépek beszerzésére is. Ismerve az időjárás okozta károkat, idén fejlesztésre nem sok pénzt lehet megtakarítani. Bebizonyosodott, a kooperáció nem old meg mindent. Bérkom- bájnolásra sem lehet számítani, -hiszen a matuzsálemi korú kombájnok idegenben is kevesebbet tudnak aratni. Az árak pedig nem csökkennek. Sőt!. .. Az Agroker kedvezményt kínál. Vigyék aratni ezeket a gépeket, üzemeink ráérnek majd ősz végén, a kukorica betakarítása után fizetni. Esd a lehetőséget senki nem használta ki. A gépek pedig altkor is porosodnak, ha állnak. Most az udvaron, pedig mindenki tudja, a por számít, amikor terményt vág a kasza, s forgó motolla tereli kaszára a szalmát. Az a haszon ! Az álló gép pedig ... Cipők Bonyhádról A Bonyhádi Cipőgyár 1985-ben kötött kooperációs szerződést a világhírű Salamander céggel. Az első évben napi 150 pár lábbelit készítettek, ma már 1100 pár cipő kerül le a szalagról. Ezt 1990-re 2000 párra szeretnék növelni.
