Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-05 / 183. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. augusztus 5., szerda Anyanyelvi konferencia Patakon v' v : ' ■ • 1 Mintegy tizenötmillióra tehető a magukat magyarnak valló emberek száma. Ebből 10,5 millió idehaza, a külföldiek túlnyomó része a szomszédos országokban, a többi a világ közeli-távoli tájain él: kisebb-nagyobb csoportokban, \ néhány lelkes szórványokban. Akik fenntartják az óhazával való kapcsolatukat, megőrizték , és ápolják magyar nyelvüket, azok érdeklődésének ébren tartásával, a magyarságtudatukkal kapcsolatos ügyeikkel a Magyarok Világszövetsége foglalkozik, s ennek keretében tevékenykedik az anyanyelvi konferencia védnöksége is. Az anyanyelvi konferencia védnöksége eddig öt alkalommal tartott tanácskozást, a hatodikra augusztus 9—>13. között kerül sor Sárospatakon. Ezen a védnökség 40 hazai és külföldi tagjával és a meghívottakkal együtt körülbelül százan vesznek részt. A külföldön élő magyarok az Egyesült Államokból, Kanadából, Angliából, Ausztriából, Belgiumból, Dániából, Hollandiából, Franciaországból, az NSZK-ból, Olaszországból, Svédországból érkeznek Sárospatakra. A védnökség augusztus 10- én délelőtt fél 9 órakor kezdi meg tanácskozását a Sárospataki Református Nagykönyvtár dísztermében Lő- rincze Lajos egyetemi tanár elnöklésével. A háromnapos program során megvitatják az V. anyanyelvi konferencia óta végzett munkáról készített beszámolót, majd a pedagógiai, kulturális munka- bizottság, valamint az egyetemi oktatók munkabizottságának tájékoztatója hangzik el. Randié Jenő, a Magyarok Világszövetségének főtitkára az .időszerű kérdésekről ad tájékoztatást. A beszámolókon, tájékoztatókon felmerülő problémákról fórumot tartanak Bognár József egyetemi professzornak, a Magyarok Világszövetsége elnökének vezetésével. A külföldön élő magyar szülők középiskolás korú gyermekei számára Sárospatakon indított egy hónapos nyári kollégium .augusztus lí-én, kedden délután műsoros ünnepséggel fejeződik be. Ezen az anyanyelvi konferencia tagjai is részt vesznek, majd másnap folytatják tanácskozásukat. A konferencia szerdán délután záróüléssel ér véget. A vendégek tiszteletére — sárospataki tartózkodásuk alatt — hangverseny lesz a vártemplomban, fogadás a Rákóczi-vár gyönyörűen felújított kazamata-termében, s ellátogatnak a borkombinát szőlészeti-borászati üzemeibe. Augusztus 13-án, csütörtökön sétahajóval Tokajba érkeznek, onnan autóbusszal folytatják útjukat Nádudvarra, ahol megtekintik a mintaszerűen gazdálkodó termelőszövetkezetet. Nádudvarról a késő délutáni órákban utaznak tovább Budapestre. (h. j.) Festők Vologdából Közel egy évtizedes múltra tekint vissza a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Észak-magyarországi Területi Szervezete és a Vologdai Képzőművészek Szövetsége kapcsolata. Rendszeressé váltak — négyévenként — a közös kiállítások, s kétévenként a művészek tanulmány- és alkotóútjára is sor kerül. Idén nyáron a vologdaiak „vendégeskedésén” van a sor. Egy hónapos tanulmányútra ezúttal négyen érkeztek hozzánk a Szovjetunióból. Augusztus Földrajzi vonulatban, Déltől Észak felé haladván mutatják be az abaúji településeket azok a képeslapok, amelyekből időszaki kiállítás nyílt Forrón, az Abaúji Múzeum épületében.-Van a bemutatott képes levelezőlapok között 1898-as is, a több mint kétszáz darab többsége azonban a két világháború közötti időből A Miskolci Fotógalériában — a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházban — augusztus 7-től 28-ig látható Szerencsés János fotóművész kiállítása. A felvételek a Loire menti tájat, a csodaszép és másodikától augusztus 31-ig tartózkodnak nálunk a vologdai művészek, s ezalatt az idő alatt nemcsak a borsodi tájjal és a városokkal ismerkednek meg, de 17-től 22-ig a nógrádi Mátraalmás művésztelepén is dolgoznak majd. A négytagú delegáció vezetője Jelena Boriszovna Szavina művészettörténész. Tagjai: Jan Julianovics Kri- zsevszkij, Szergej Boriszo- vics Veszelov és Szergej Mihajlovics Ijevlev festőművészek. való. Egy részük a szerencsi Zempléni Múzeum tulajdona, a másik részben „saját” anyagot tárnak elénk az abaújiak, ezek a képeslapok dr. Szilágyi István tulajdonában voltak, ő ajánlotta fel a múzeumnak. Az időszakos kiállítás október elejéig tekinthető meg. világhíres kastélyokat idézik meg nekünk. A kiállítás hétköznap délelőtt 10 órától délután 5 óráig, szombaton pedig délelőtt 10 órától délután 2 óráig látogatható. Szép Ilonka Nagylbózsva és Telkibánya között csaknem mindenkit megállásra késztet egy kis tisztás, a Tompa (Mihály által .megénekelt, csendesen csörgedező Veres-patak mellett. F}ár lépésre innen, található a Zemplén i-íh egység leghidegebb vizű forrása, a Mátyás király kútja. Azért nevezték él az igazságos királyról, mert vezére, Rozgonyi Sebestyén ezen a tájon verte vissza a Hegyközbe betört Gisikra katonáit. Az ütközet lefolyását Mátyás király egy közeli hegyről szemlélte és irányította, amelynek .a nép a Király-hegyet adta. Egy másik zempléni Ki- rály-ihegy is Mátyásról ka.p- .ta a nevét. Ez Sárospatak határában van, s a történelmi adatok szerint, a király ennek a tetejéről figyelte, hogyan verték szót katonái ugyancsak Rozgony.i Sebestyén vezérletével, a hegy és a Bodrog közti síkságon a fosztogató ellenséget. Vezérüket, Aikszaimi- tót foglyul ejtve, egy kiemelkedésen felakasztották, s ezt azóta is Alkasztófa- dombnak hívja a környék népe. Visszatérve a Mátyás király tótjához, a híres abaúji betyár, a közeli Nyíri községben született és nemesből betyárrá lett Angyal Bandi is gyakran megfordult ezen a vidéken, és a kút vizéből oltotta saját maga és a lova szomját. Sőt, .amikor kedvesének, egy szép parasztlánynak, gyermeke született tőle, a nép tudni véli, hogy a betyár ennek a kútnak a vizét hordta a csecsemő fürdetéséhez. a Hegyközben? A tóttól néhány lépésre egy jelképes sírt láthatnak a kirándulók, amelyet Szép Ilonka emlékére hántolták az ezen a tájon dolgozó zempléni erdészek, erdő- munikások. Hogy mikor és kik létesítették, ma már talán a .legöregebbek sem tudnák megmondani. Az azonban tény, hogy nemzedékről nemzedékre „öröklődik” a sír gondozása. Kora tavasztól késő őszig sóba el nem hervad rajta a virág. Margarétából, harangvirágból, mécsvirágból, réti szegfűből és más erdei virágokból kötött csokrok, koszorúk illatoznak Szép Ilonka sírján. Mert hiába énékélte meg a reformkor nagy költője, Vörösmarty Mihály, hogy az ifij.ú Mátyás király és Szép Ilonka szerelmi románca a „Vértfis vadonéban” történt, s hogy a fájdalmas csalódás után, (amikor „Szép Ilonka hervadt sír felé” és „henvadása liliomhullás volt” — nagyapjával, az „ősz Peterdivel” együtt, a Vértes erdőségében „nyu- gosznak örökös hazában”: a hegyközi nép, a hegyközi erdészek a költői történetről tudomást sem véve, úgy tartják, hogy az ifjú Mátyás király a zempléni erdőségben vadászva, itt találkozott a tündérszép leánnyal, s ez a „végzetes” találkozás okozta Szép Ilonka korai halálát. Mindennek okán Szép Ilonkát „saját halottjuknak” tekintik, s az erdész-elődöktől emelt sírhantot azóta is féltve vigyázzák, s gondozását „erkölcsi” köUelességüknek érzik. Hegyi József Képeslapok az Abaúji Múzeumban Loire menti tájak A tűzlátó ember felelősségével „Szakmám a lelkiismeret, elmondtam tehát annyit, amennyi a tűzlátó ember kötelessége.’’ — Ezt válaszolta Gergely Mihály író annak idején egy baráti érdeklődésre, amely azt tudakolta, hogyan mert nem szakemberként belevágni olyan kérdésnek a boncolásába, mint az öngyilkosság. Ez a Röpirat az öngyilkosságról című könyvének második, bővített kiadásához írt előszavában olvasható, 1979. december 31-i kelettel. Azóta megjelent a jelentősen bővített harmadik kiadás is a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Gergely Mihály véleménye szerint — és ebben alighanem százezrek érthetnek vele egyet — „az öngyilkosság, mint aggasztó társadalmi jelenség, legnyugtalanítóbb demográfiai gondjaink egyike”. Az író valóban nem orvos, nem pszichiáter, nem szakembere az öngyilkosságnak, de — mint egy korábbi kötetének címében is hirdette — szakmája a lelki ismeret, felelősnek érzi magát a társadalom életének minden rezdüléséért, a társadalom minden egyedéért, tehát követi a gyermekkori emlékeiből előbukkanó falusi embert, aki, ha tüzet látott, köteles volt azt azonnal jelenteni, a maga módján tenni valamit annak pusztítása ellen. Szépirodalmi tevékenysége mellett, sőt újabban azt már-már megelőzve, ezért nyúl nagy horderejű társadalmi kérdésekhez, hogy azoknak társadalmi vetületeire, veszélyeire felhívja a figyelmet. Röpirat az öngyilkosságról című kötete először 1969-ben jelent meg, majd újabb kiadása tíz esztendő múltán, míg most, ebben az évben —, de még 1985-ös dátummal az előszóban — a harmadik, amelynek bővített anyaga szinte önálló újabb kötetként is felfogható. Az újabb kiadásról recenziót író újságíró még kevésbé szakember az öngyilkosság orvosi, pszichológiai kérdéseiben, mint Gergely Mihály, aki hosszú évék során tanulmányozta témáját, valósággal együtt élt anyagával, sók ezer esetet ismert meg, tanulmányozott át, ott élt valósággal a fővárosi Alsó-Erdősoron lévő kórházban, tehát e szomorú téma igen jó ismerőjének tekinthető, ha nem is okleveles szakembere annak. Röpiratában nem is az öngyilkosságnak, mint orvosi esetnek gyökereit kutatja, hanem társadalmi in- dítélcait. Elég átolvasni a munkájában fellelhető rövid tény- leírásokat, hogy felvázolódjon a kép, a mi mai életünkben milyen sötét bugyrai vannak az életnek, hány olyan kinövése, ami valamiféle társadalmonkívüliséget, vagy társada- lomalattiságot feltételez, mily sok indítékkal veszik be az emberék a felhalmozott gyógyszereket, s isznak rá alkoholt, s milyen szerepet játszik e kóros tünet alakulásában, változásaiban, mindenekfelett veszedelmes növekedésében az alkoholfogyasztás, hányán és .miként kerültek be egy vizsgált időszakban munkahelyi bulikról az említett kórházi osztályra. A laikusnak is sokat mondó összehasonlító táblázatok, kimutatások teszik még érzékletesebbé Gergely Mihály S.O.S.-kiáltás Röpiratát, amely nemhogy veszített volna aktualitásából első megjelenése óta, hanem mind ijesztőbb állapotról ad képet újabb és újabb megjelenésével, korrigált, bővített közléseivel. Erről az újabb kiadásról sem lehet szabványos kritikai jegyzetet írni. A szerző lelkiismeretes adatgyűjtését, tapasztalatainak jó csoportosítását, érvelését újra, meg újra leírni már közhely lenne. A recenzensre az a feladat hárul, hogy a mind szélesebb olvasóközönség figyelmét felhívja a Röpirat újabb kiadására. Mindössze két rövid részletet idézek a harmadik kiadásból: „Ha hazánkban immár tartósan előforduló évenkénti 180—190 gyilkosság mindegyikét a lehetséges részletekig igyekeznek feltárni bűnüldöző szerveink, gyakran hónapokon, éveken át folytatott kitartó nyomozással, létszámgondokra, költségekre való tekintet nélkül, félő, hogy az utóbbi évtizedben az évenkénti 4000—5000 öngyilkosság között jogos büntetést érdemlő számos eset maradhat rejtve, az agresszív ráhatások, gondatlan, vagy nagyon is tudatos, bűnös késztetések megtorlása nélkül, esetleg követésre csábító példákat kínálva.” A másik: „ ... mindaddig, amíg a megelőzés terén nem érünk el eredményt, addig a mára valóban riasztóan magas számok tovább emelkedhetnek.” Ezért — ezért is! — kell Gergely Mihály Röpiratának gondolataira, adataira felfigyelnünk, s ezért ajánlom ez újabb kötetet az olvasó figyelmébe. Fotó: Laczó József (benedek) Reggel . Feled/ Gyula rajza
