Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-05 / 183. szám
1987. augusztus 5., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Szakmunkán Szegeden Borsodi diákok exportra termelnek Évek óta gyakorlat, hogy megyénkből épitötáborozó diákok utaznak nyaranta Szegedre dolgozni, a konzervgyári szezonra. így van ez ebben az esztendőben is. E sorok írásakor már a harmadik turnus dolgozik a Szegedi Konzervgyárban. Salak a sporthoz A Kazári Zöld Mező Termelőszövetkezet tátja el a sportlétesítményeket durva és finom salakkal. Nyíregyházától Nagykanizsáig, és Szegedtől Miskoleig az év első fél évében 9900 tonnát szállítottak. Szamóca, egres, meggy Fagyottan északra Giilicze Éváról 'azt is mondhatnám, hogy ő amolyan mindenes a diákok mellett. Ö, és kolléganője, felel velük kapcsolatban mindenért. így érthető, hogy kapásból sorolja „dolgaikat” : — Ez az idei harmadik turnus Borsod megyéből. Két hetet töltenék itt a gyerekék. Százan varinak, tíz középiskoláiból, iskolánként egy-egy brigádot alakítva. A konzervgyárnak a szezonális munkáknál nagy szüikségje van a munkáskézre, így minden évben számítanak a borsodi diáikok munkájára, alkilket felnőtt no r mában f o gla 1 koz tatnak, h.art és fél órás munkaidőben. Persze, segítenek nekik, aihol csak kell, a munkahelyi vezetők és az állandó dolgozók is. A gyár nlagyon elégedett a munkájukkal, hiszen 103—107 százalék 'köriül teljesítenék. Jól járnák a gyerekek is: napi keresetük 160 forint körül mozog. Ebből öbven forint fejőin az ellátásukra és báróim formt a kulturális költségekre. így tisztán marad egy százasuk. Lipáné Gergely Katalin nevelési felelős a diákoknál : — Ügy tűnik, a mostani turnus a legjobb az eddigiek köziül. Hamar beilleszkedtek, fegyelmezettek és Iparkodók. B i zo ny í télen a k azt hiszem, elég annyi, hogy naponta egy vagonnyi késztermék kerül ki a kezük alól. Én egyébként .most vagyok először Szegedien, de az elmúlt hat éviben több üzemiben megfordultam. Mondhatom, ilyen jól előkészítetlten sehol nem vártak bennünket. Jó a munka szervezése, így a gyerekeik Hatják, hogy értelmesen, kemény munkával, jól lehet keresni. Fancsalszky Rita Edelény- foől, az Izsó Miiklós Gimnáziumból jött a Tisza-parti városiba. — Ez a második éviem Szegeden. Nagyon szívesen jöttem ismét ide. Szeretem, ha értelmét látom annak, amit csinálok. Itt pedig ez megvan. Most éppen az NSZK-tba kerülő marihiarolá- dot készítem. Az előkészített színmanhalhús-szeletek- re füstölt szalonna- és ubonkacsíkakat göngyölök, beleteszem a dobozba és zöldiborsósóknál voltam, így ez a munka új volt nékem, de a második napon már belejöttem, azóta bőven „hozom” a normát. Szábó Lájosné, a tábor- felelős : — Ezt a munkát azért is nagyon élvezik a gyerekek, mert itt nincsenek könyvből megtanítható feladatok, minden a saját ügyességükön, leleményességükön múlik. Azt pedig szinte élvezik, hogy új környezetben, egy hatalmas üzem munka- rendszerében, önállóan dolgozhatnak. Kemény munka, távol a családtól, -eleinte ismeretlen felnőttek között, hat és fél órás munkaidőiben. Itt ne.m lehet lógni, nagy gondosságot, igényel a szalagmunka. Ha egy-egy munkafázis leáll, azonnal máshová irányítják őket. Szóval, kemény két hét ez, mégis legtöbbjük azt kérdezi: jövőre jöhet-e? Szíaibad idejükkel azt csinálnak a gyerekek, amit akarnak. Felfedezik Szegedet, a Tiszát, ami úgy veszem észre, nagy élmény a számúikra, bár most elég kevés víz van benne. Kolléganőm említette, hogy három forintot kulturális költségekre levonunk. Ebből esténként a kolesában táncesteket, vetélkedőket szervezünk, sportolási lehetőséget biztosítunk. És hogy ez a mostani milyen jó kollektíva, bizonyítja, hogy ezeken a rendezvényeken mindenki ott van. Továbbra is három műszóikban végzik a nyersanyag feldolgozását a Miskolci Hűtőházban. Most kezdték meg a „zöld színű” zöldbab gyorsfagyasztással történő tartósítását, miután a „sárga színű” zöldbab feldolgozása befejeződött. Az új termék nyersanyagát a Szerencsi Állami Gazdaságtól, valamint a szomszédos Szabolcs megye közel fekvő termelőszövetkezeteiből szállítják, A sárga színű, mind a hazai, mind pedig a külföldi fogyasztók 'körében nagy népszerűségnek örvendő babfajtából több mint 700 tonnányit tartósítottak. Ugyancsak tartósoron van még a meggy is, amelyet magozva gyorsfagyasztanak, külföldi értékesítésre. Az idei szezon a hűtőházban a termények kései be- érése miatt késve kezdődött. Ám a természet pótolta a késedelmet, s ennek következtében a termékek szinte egymásra értek, így a feldolgozás is párhuzamos. A hűtőkamrákban van már többek között az egres, a szamóca, a szomolyai cseresznye mellett több más termék is, amelynek gyártása befejeződött. A hűtőház eddig már mintegy 6000 tonnányi zöldség- és gyümölcs- félét dolgozott fel. A feldolgozással párhuzamosan végzik a csomagolást és a kiszállítást is. A külföldi partnerek „lehívásának” megfelelően indulnak a gyors- fagyasztott termékekkel megrakott kamionok és szállítmányok a különböző országokba, közte a skandináv államokba. Ugyanakkor pedig ellátják a belföldi kereskedelmet is. mártást önitok rá. Tavaly a Vásárhelyi István Egy vizsgálat nyomában :• -vők:'r Nagyjavítás a PVC-gyárban 0 MUNKAFELAJANLÁS A HATÁRIDŐK TARTASARA • NDK SZAKEMBEREK IS RÉSZT VESZNEK . 0 SZÁZMILLIÓS MEGTAKARÍTÁS A PROGRAM UTÁN Az Országos Munkavédelmi Főfelügyelőség megyei felügyelőségei — a Minisztertanács 1012/,1987. (II. 9.) számú határozata _ alapján — februártól módosított jogkörrel — munkaügyi felülvizsgálattal is — rendelkeznek, melynek értőimében ellenőrizhetik a munkaviszonnyal kapcsolatos szabályok betartását. A szervezeti és működési változásokat követően a Borsod megyei felügyelőség a ‘közelmúltban megyénk 18 gazdálkodó szervezeténél tartott vizsgálatot, melyek többek között kiterjedtek a felmondási és felmentési időre, a munkarend betartására és az állásidőik elemzésére. A vizsgálat során megállapították, hogy az ellenőrzött gazdálkodó ,egységek kollektiv szerződései tartalmazzák a felmondási időre vonatkozó szabályokat, s azok összhangban vannak a Munka Törvényikönyve előírásaival. A bizottság tagjai külön kitértek a felmondás utáni munkavégzés alóli felmentés alkalmazására. Ennek kapcsán arra is fény derült, hogy a munkáltatók közül öt esetben nem alkalmazlak megfelelően a felmentést. A kollektív szerződéstől eltérő felmentésre az Észak-magyarországi Tégla- és Cse- répipani Vállalatnál, valamint a Borsodi Hőerőműnél került sor. Az előbbinél a vállalat mályi téglagyárában — nyugdíjazás miatt. — leélt dolgozónak jogellenesen biztosítottak 42 napos felmentést, míg a Borsodi Hőerőműben három dolgozó esetében a vállalat jogtalanul alkalmazta a 30 napos munkavégzés alóli felmentést. A bizottság mindkét vállalatnál felhívta az igazgatók figyelmét a jogsértésre. A bizottság tagjai a kollektív szerződésben élőírt munkarendek betartását a megye tíz gazdálkodó szervezeténél ellenőrizték, s arra a következtetésre jutottak, hogy a vállalatok zöménél a munkaidő alatti eltávozásokat az igazgatói, Sietve vezérigazgatói utasításoknak megfelelően nyilvántartják. Eltérő gyakorlatot három esetben tapasztaltak, s itt a hiányzó munkaidő elszámolását nem lehetett nyomon követni. A vizsgálatba bevont egységekben a tényleges létszám az adott időpontban 1015 lő volt, s közülük 297 dolgozó nem tartózkodott :a mu,n- Ikáhfelyén, s ez 29 százalékos arányt jelent. Az említettek közül 286-an engedéllyel voltak távol, miig 9 dolgozó nem jelezte távollé- tének okát. Két munkavállalót pedig nem találtak a megjelölt munkahelyen. Á Ma Ián os taip as z tál a t ként említhető: az igazgatói utasítások megszegése és a dokumentáció hiányos vezetése leginkább a fizikai munkaterületre jellemző, s nem utolsósorban a legtöbb mulasztás a szabadságolási engedélye k ny.i Iván tar tásó n ál adódik. Az engedélyeket sóik esetben szóbeli kérelemre adják meg, így rendNégynapos nemzetközi tartósítóipari zöldségtermeszté- si tanácskozás kezdődött kedden Kecskeméten. Az eszmecserén négy világrész harminc országának 200 tudósa, gyakorlati szakembere vesz részt. Papócsi László, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes bevezető előadásában rámutatott, hogy hazánk kedvező ökológiai kívül hiányos a szabadságengedélyezési nyomtatványok kitöltése. Gyakran hiányzik az engedélyező és a dolgozó aláírása. Azt is kedvezőtlen tényként értékelték, hogy a munkahelyi átcsoportosítás és más műszákba történő beosztás miatt nehézen áttekinthető a tényleges jelenlét. Ugyancsak elmarasztalható a tört idejű munkavégzések nyilvántartása, a formanyomtatványok alkalmazása csupán csak három vállalatnál vollt megfelelő. Az állásidőik vizsgálata során szerzett tapasztalatok az ellenőrzött nyolc vállalat közül a BEF.ÄG Miskolci Fűrészüzemében a legkedvezőtlenebbék. A vizsgált időszakban a 38 064 órás munkaidőalapból 1313 órát tett ki az állásidő. A géphiba, áramszünet és létszámhiány miatt összesen 543 alkalommal kényszerülteik munkaszünetet tartani, s ez a tényleges munkaidőalap 3,4 százaléka, összességéiben megállapítható, hogy a vizsgált gazdálkodó egységeknél az állásidő 1,3 százalékát jelentette az arányos munkáidőalapn alk. Cs. Gy. adottságai, termelési tradíciói és kertészeti kultúrájának eddigi eredményei valósággal megkívánják a tartósítóipari célra való termelést és a tartósítóipar korszerűsítését, fejlesztését. Kertészeteink elsődleges feladata a lakosság ellátása, de emellett a lehető legteljesebben akarjuk kihasználni az exportlehetőségeket is. Kettős feladatot kell megoldani, így a megszokottnál hosszabb leállást terveztek az előkészítő munka során a Borsodi Vegyi Kombinát PVC-gyárában. Az éves nagyjavítás július 13-án kezdődött meg. A PVC-gyár irodájában Gaál Gyula műszaki vezető sorolja a csaknem egy hónapig tartó munka legfontosabb tennivalóit. A csúcs- időszakban körülbelül 1300- an vettek, illetve vesznek részt a munkában a két telephelyen levő üzemcsopor- tokban, és ebben a tevékenységben a karbantartókon kívül a technológiai létszám, külső vállalatok szakemberei, sőt egy korábbi, két évvel ezelőtti megegyezés alapján, az NDK- beli Buna Werke 7 karbantartója is, közreműködtek. A műszaki vezető elmondja, hogy az NDK-beli üzem szakemberei az elektrolízis üzem karbantartásában segédkeznek, és ezt a munkát a BVK emberei az ottani nagyjavítás alkalmával viszonozzák majd. A leállás többször ellenőrzött és minden részletre kiterjedő menetrendje szerint a múlt hónap 13-án kezdődött el, amikor is a PVC-gyár valamennyi üzeme befejezte a termelést, és megkezdődtek az úgynevezett kijáratások. A felújításokat lépcsőzetesen végezték, és ugyanígy történt a visszaindítás is. Elsőként, július 25-én a klórüzemben kezdték meg a termelést, a tervezettnél 3 nappal korábban, 28-án a diklóretán üzemrészben és legutoljára, várhatóan augusztus 8-án, a bontókemencék és az új gőzkazánok állnak munkába. A tervek szerint valamennyi üzemrészben elvégezték a szükséges revíziókat és javításokat, hogy a berendezések lehetőleg hiba nélkül alkalmassá váljanak újabb egyéves időtartamra. Ezekben a munkákban igen fontos a különböző berendezések, így például a desztilláló kolonnák és légheví- tők tisztítása, felújítása, valamint az oxiklórozó reaktorban- a ciklonrendszer felújítása, hiszen ezekhez üzem közben nem fémek hozzá. Az oxiklórozó reaktorban a mostani felújítással a katalizátorveszteséget szeretnék elkerülni. Az elektrolízis üzemben kiemelt feladat az üvegszálas poliésztervezetékek kicserélése, amelyekben a klórgázt továbbítják. Ugyancsak fontos tennivaló az elektrolizáló cellák felülvizsgálata, kijavítása, illetve a polimerüzemi autoklá- vok tisztítása is. A munka előkészítése során gondoskodtak a javításhoz . szükséges valamennyi anyag, így az importanyagok beszerzéséről is, illetve, ha ez nem sikerült, akkor hazai gyártású anyagokkal pótolták a hiányzó importanyagokat. A mostani leállás egyik legjelentősebb eseménye volt, hogy a technológiai rendszerbe most kötötték be azt a két hőhasznosító gőzkazánt, amelyet az energiaracionalizálási program megvalósítása keretében vásároltak. Az energiaracionalizálási program világbanki kölcsönnel folyik a BVK-ban, és annak teljes megvalósulása után évente mintegy százmillió forint értékű gőztermelést tesz lehetővé. A műszaki vezető készségesen elmagyarázza, hogy ezzel a hulladékhő-hasznosítással a PVC-gyár vinilklorid-üzeme gőz oldalról teljesen önállóvá válik. A számítások szerint az energiaracionalizálásra fordított hitelt ez a rendszer körülbelül 1,7 év alatt teljes egészében visz- szatéríti. A munka tehát igen feszített, mondja a műszaki vezető, és éppen ezért a határidők tartására a PVC- gyár valamennyi dolgozója egy-egy nyolcórás kommunista műszakot ajánlott fel. Hogy miért volt erre szükség? A PVC-gyár egynapi termelési értéke több mint 20 millió forint, és ebből a fő termék, a műanyag, mintegy 40—45 százaléka tőkés exportra kerül. Fontos tehát minden perc, minden óra és minden nap, hiszen a hazai ellátás mellett, a műanyag exportja jelentős bevétel a vállalat számára. Hajdú Gábor Nemzetközi tanácskozás Munkarend, állási, (elmondási idő