Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
1987. augusztus \.r szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A kibontakozási program társadalmi fogadtatása — s a fogadkozásokkal teli évek hosszú sora után ez érthető — jó, jó de lássuk (inkább) a medvét. Ügy gondolom, valóban az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy a kibontakozásban bízó erőket összefogva, a múlt hibáin és ne- nézségeinken való meditáció helyett a társadalmat egy, a mai helyzetből kitörést biztosító cselekvési programnak megnyerve, annak aktív részeseivé tegyük. Hogyan!? Először is, őszintén tárjuk fel a mai helyzet súlyosságát, annak okait s a belőle eredő ‘következményeket, a mozdulatlanságból reánk leselkedő perspektíva súlyosságát. Másodikként a lehetőségek, a szükséges áldozat- vállalások, s végül a csak ilyen alapon reális feladatok (tehát nem megalapozatlan, felelőtlen ígérgetések) megfogalmazása. Azt sajnos — akár tetszik, akár nem —, nagyon hangsúlyozottan és mindenkivel meg kell értetni, hogy a jövő útja sok áldozattal jár és sokkal nehezebb lesz. A mai történelmi helyzet azonban csak ezt, vagy a fejlődő országok szintjére, a világgazdaság perifériájára való sodródás veszélyét kínálja. A KB 1987. július 2-i állásfoglalásának történelmi jelentőségét ez adja. Vegyük tehát sorjába a mai helyzet és az okok rövid bemutatását, azokat követően pedig a teendőket. A MAI HELYZET A magyar gazdaság ezekben az években roppant nehéz és bonyolult időszakot élt, él át. Az a pálya, amelyen halad, egyértelműen a leépülés irányába mutat. Ennek tünetei: a gazdaság jövedelemtermelő és alkalmazkodóképessége (rugalmassága) ma már csak a stagnáláshoz elég, a fejlődéshez kevés; a világ- gazdaságban 15 éve tartó modernizációs folyamattól egyre több ponton szakadunk le; térvesztésünk a világkereskedelemben és a cserearányok romlása a mai struktúrában és műszaki színvonalon megállíthatatlan, a jelenségek tehát egy igen mély és érződő strukturális válságot tükröznek; az egyensúlyi helyzet, az eladósodás és az infláció egyre nyomasztóbb; a gazdaság és az irányítás kényszerpólyára került. Sajnos az ember, az emberi tényező tekintetében se sokkal jobb a helyzet. A dolgozó emberek szemlélete, magatartása, értékrendje, egyfelől jelentősen elmarad az árutermelő szocialista gazdaságok korszerű követelményeitől. Az emberek több-,, ségének tudata a . tulajdonosi-gazda tudathoz képest a bérmunkáséhoz áll közelebb és önmagában is gátja az egyenlősdi eszme meghaladásának. AZ OKOKRÓL E tekintetben sajnos sok a vitatható, sőt elkendőző magyarázat. Nézzük tehát magunkat kívülről. Az utóbbi tizenöt évben Európában zajló folyamatok a magyar gazdaság gondjait nem indokolják, ellenkezőleg (lásd például a finn gazdaság erősödését). Vegyünk egy másik, inkább hipotetikus feltevést, mint példát. Külső segítséggel a vízbemerülést el lehetne ugyan kerülni, ez azonban csak a pillanatnyi menekvés. Igazi megoldás: megtanulni úszni s nem akárhogyan, hanem jól úszni. Az igazi ok tehát, hogy a magyar gazdaság a világgazdaság egyre sodróbb tengerén már nem tud úszni, jelenlegi működési rendszere, mechanizmusa és gazdaságpolitikája csak a fenn-, vagy gyakoribb szóhasználattal a talponmaradáshoz, a túléléshez elégséges. A tervutasításos rendszert egy vele rokon, bár fejlettebb, de csak az elosztási oldalon, s olt is többnyire korlátozó jelleggel operáló mechanizmus váltotta fel. A hatékonysági kényszer és az érdekeltség gyenge. A tulajdonosi érdek és szemlélet csak a tankö n yvekben létezik. Szelekció helyett mindenütt kontraszelekció érvényesül. Gazdálkodásunkra a lúlelosztási hajlam és a pazarlás a jellemző. Élet- színvonalunk például a jövedelemtermelő képesség oldaláról nincs megalapozva. Pazarlóan gazdálkodunk a tehetségekkel, a földdel és a környezeti feltételekkel. A társadalom és a gazdaság nagy rezsivel működik. Ekkora rezsivel egy nálunk másfél- kétszer nagyobb ország is jól elboldogul. A gyenge szervezetek a jók nyakán kényelmesen élhettek, élhetnek. A mentességek és támogatások összege 1986- ban már 250 milliárd forintra rúgott. A munkaerő és a tőke egyre nagyobb hányada az alacsony jövedelmezőségű területeken van lekötve. Ezeknek az okoknak a leküzdéséhez most már sajnos mélybe hasító sebészkésre van szükség. Az operáció viszont nemzeti sorskérdéssé vált. A TETTEKRŐL A mértéktelen leegyszerűsítés nemtetszést válthat ki. Mégis ezzel kezdem: hajtsuk végre, amit elhatároztunk. Ehhez persze valóságos megoldást jelentő és végrehajtó határozatokra van szükség! A sorrend nem véletlen. A KB állásfoglalás is nagyon bölcsen nem bocsátkozott részletekbe. Nem akarta a kormány kezét megkötni. Mindenekelőtt világosan kell látni, hogy a többéves súlyosbodó gazdasági gondok ma már a társadalmi élet különböző területein is komoly feszültségek fel- halmozódásának váltak okozóivá. A megoldás keresése tehát nem korlátozódhat csupán a gazdaságra. Sőt az is megkockáztatható, hogy a társadalmi szférában okozott feszültségek felszámolása még a gazdaságénál is nehezebb, nagyobb körültekintést kíván. A kettőt együtt tekintve az is nyilvánvaló, hogy a politikai intézmény- rendszer működésének, hatásfokának javítása nélkül nincs és nem is lehet igazi megoldás, innen pedig egy lépés az értékrend erősen ideológiai töltetű szférája. A dolog lényege, hogy a kölcsönös összefüggések igen bonyolult rendszerével állunk szemben. A tettek, a lépések megfogalmazásánál a gazdasági racionalitásból való kiindulás csupán egyike a szükséges és lehetséges megoldásnak. Annak politikai kezelhetősége és a társadalommal való elfogadtatása, a társadalom teherbírásának, egyetértésének figyelembe vétele is elengedhetetlen. Egyoldalú, hozzá hem értő, türelmetlen lépésekkel ugyanis a kibontakozás helyett a helyzet további romlása is □elkövetkezhet. Melyek azok a legáltalánosabb pontok, amelyek köré a kibontakozás keresése összpontosulhat : Az erőforrások hatá- ■ rozott és erőteljes átcsoportosítására van szükség a kevésbé hatékony területekről, a fejlődést hordozó területekre. Ez munkaerőt és tőkét érintő mozgásokat jelent elsősorban, amelyeknél az elviselhető és vállalható konfliktusokat minden esetben körültekintően kell mérlegelni. O Sajnos tudomásul * kell venni, hogy a túlelosztási állapotból egy egyensúlyi helyzetbe való átmenet, a lakossági fogyasztás mérséklése nélkül egyszerűen megoldhatatlan. Abba az illúzióba azonban nem szabad esni, hogy ezzel a szerkezetátalakítás és a műszaki fejlődés, egyszóval a kitörés problematikáját megoldottuk és megoldhatjuk.-^3 Az irányítási rend- szert most már végérvényesen olyan pályára kell terelni, ami egyfelől a kibontakozási program megvalósulását, a reálfolyamatok oldaláról garantálja és biztosítékot jelent a tekintetben is, hogy a magyar társadalom és a gazdaság önhibájából nem kerül még egyszer a mai helyzetbe. Egyszerű hasonlattal élve, irányítási rendszerünk ma még egy félkész ruhához hasonlít. A tulajdont, az árakat, a piacot és versenyt csak szimulálni képes mechanizmus hatásfoka ezért is alacsony. Mielőbb el kell tehát egy olyan szintre jutni, amikor a gazdaság saját logikája szerint képes működni, s ezt a logikát más társadalompolitikai, szociálpolitikai szempontok nem sértik, nem korlátozzák. A szociálpolitikai célokat tehát a szociálpolitika síkján kell megoldani. És nézzük a _ legnehezebbet, a leginkább politikai indíttatású támogatáspolitikát. Nagyon nagy árat fizettünk eddig is azért, mert a támogatáspolitika egyértelműen a gyengékre hangolódott. Így semmisültek meg és úsztak el immár százmilliárdok. Bár igaz, hogy a történelmet nem „ha”-kkal írják. De képzeljük el, ha ezeket a milliárdokat a ma még csak szigeteket jelentő kiugró teljesítmények szélesítésére fordítjuk. Ma nem lenne gond a veszteséges területekről a munkaerő átcsoportosítása, mert lenne hová. A vezetés energiájának nagy részét, most a nehéz helyzetbe került szervezetek gondjainak megoldása köti le. Fordítva jobb lenne. A jókkal kellene többet foglalkozni, őket kellene inkább támogatni. Ez ugyanis az egyetlen lehetőség, ha úgy tetszik fejlődési pálya, út ahhoz, hogy több jusson az életkörülmények javítására, a szociális problémák megoldására, a kultúrára és így tovább. /I A társadalmi viszo- nyok és az értékrend fejlesztését összhangba kell hozni az árutermelő szocialista gazdaság korszerű követelményeivel. Ez az út sokak fejében még ma is a szocializmustól való eltávolodás útjának tűnik. Nagy türelemmel és okos érvekkel ezért ezeket az embereket is meg kell győzni arról, hogy az ö fejükben tévtanok és utópiák alapján megfogalmazott téves szocializmuskép meghaladásáról van szó, nálunk is és a szocialista világrendszer más országaiban is. Végre, illetve vége- zetül, de nern utolsósorban a klasszikusok önigazgatásról szóló tanításait komolyabban véve nagyobb lendületet kell vennünk a demokrácia ki- szélesítésében, a dolgozók döntési folyamatokba való bevonásában, a tulajdonosi-gazda tudat erősítésében. A viszonyok, a .mechanizmusok alakításával — am.i igen bonyolult feladat — olyan állapotok elérését kell megcéloznunk, sőt napirendre tűznünk, amelyek eredményeként a dolgozó emberek valóságos és nem szimulált tulajdonosoknak érzik magukat az általuk működtetett nemzeti vagyonrészt, de a községi, városi lakótelepi nemzeti vagyon részét illetően is. Dr. Barla Imre a közgazdaság-tűd. kandidátusa Meggy, ribizli, málna... Egy szatyor gyümölcs... gyümölcsöt, így például Bőcsről, Ernődről. Hejőke- resztúrról. A napokban egy vilmányi kistermelő is megkeresett, s kérdezte: mi lenne, ha összegyűjtené az ottaniaktól az árut, s egyszerre ideszállítaná. Mi minden mennyiséget átveszünk, úgyhogy várjuk a szállítmányt. A hosszú utazás alatt a vödörben, lavórban, fazékban szállított gyümölcs törődik. Kevesen tudják, hogyha szükség van rá, göngyöleget is biztosítunk. A cseresznye, s az egres már leérett. A meggy, a ribizli lefutóban van, s mostanában érik a barack, a szilva, a bodza. Azaz a kistermelők egyre inkább ezeket a gyümölcsöket viszik a felvásárlóhelyekre, így Miskolcon, a hűtőház melletti Zöldért-átvevőhelyre. * Sokan munkába menet ejtik útba a pavilont. Ezért — alkalmazkodva a termelőkhöz — az átvétel a hajnali órákban kezdődik. A megtermelt gyümölcsöt általában gépkocsijuk csomagtartójában szállítják a kistermelők, de előfordul, hogy busszal, vonattal jutnak el az átvevőhelyre. Reggel hatkor elsőként Le- zák István gépkocsija gurul a parkolóba. Leállítja a motort, hátramegy a csomagtartóhoz, s kezdi kirakodni az árut. Ládák • kerülnek elő, tele frissen szedett Pándy-meggyel. Szép áru — jegyzi meg Bállá Károly átvevő, miközben megfelelő göngyölegbe, májd a mérlegre kerül a gyümölcs. Hat- vankilenc kiló. Ez 22-vel szorozva — ami az első osztályú meggyért jár — 1518 forint. A kistermelő felveszi pénzét, majd elköszön, s mondja, nemsokára újra jön a barackkal. Mint közben kiderül, Perecesen van telke, s az idén már többször fordult, cseresznyét is hozott. Elégedett az árakkal, s egyáltalán az átvétellel... * Miközben várjuk a következő érkezőt, Bállá Károly és Kiskartali Zoltánná tájékoztatnak: — Reggel hattól kilencig, és délután négytől nyolcig vagyunk itt. Ilyenkor mennek, illetve jönnek munkából az emberek, és mi hozzájuk igazodunk. Szombaton és vasárnap is van felvásárlás, hisz így a kertekből frissen hozhatják a gyümölcsöt a kertbarátok. A hűtőháznak vesszük át az árut, az első osztályú árakat ezért fizetjük. Senkit nem küldünk el, a gyorsfagyasztásra alkalmatlan, de étkezési célokra még alkalmas gyümölcsöt is átvesszük — persze kevesebb pénzért —, s ezt boltjainkban értékesítjük. Helyben fizetünk. Sok helyről, messziről is hozzák a * Egy idősebb férfi közeledik bottal, s egy vödörrel. Az átvevők mosolyognak: — Na, hozza már János bácsi a napszámot. A mérleg öt és fél kilót mutat. Mint megtudom, Kovács János minden reggel hozza a maga egy vödör gyümölcsét, ezért köszöntik ismerősként. Közben megérkezik az éppen szabadságon levő főnök, Gyurcsó István, felvásárlási osztályvezető. — Milyen a mozgás? — kérdezi. — Nagyon gyér — hangzik a válasz. Majd magyarázatként hozzáteszi: Előfordult, hogy tele volt a parkoló kocsikkal. Már lefutóban vannak a mostani átvehető gyümölcsök, a barack, a szilva pedig még nem érett. Egyébként a barackot 26 forintért vesszük majd át, csak egy kikötés van, hogy átmérője elérje a 41 millimétert. Lehet, hogy a meleg miatt ezzel most baj lesz. A szilva átvételi ára hét forint lesz, és tervezzük még a bodza felvásárlását, 5,50-ért. Bodza alatt természetesen nem az úgynevezett „gyalogbodzát'', hanem a fás bodzát értem. Egyébként az idén nem volt túl sok gyümölcs. Az összesített adatokat Juhász Istvánná sorolja: Piros és fekete ribizliből együtt 500 mázsát vettünk át; meggyből 92, egresből 67, cseresznyéből 30, és málnából 13 mázsát vásároltunk fel. Az egyik kistermelő különleges kérdéssel fordul az átvevőhöz: Átvesznek-e tíz- kilónyi fehér ribizlit? A válasz: igen. Ám, mivel nem kerül ipari feldolgozásra, majd a Zöldért valamelyik boltjában talál vevőre, mint a nyári gyümölcsök közül az alma, a körte is. * Busz érkezik végállomására, asszonyok szállnak le róla, kezükben gyümölccsel teli szatyrok. Pakolás, mérlegelés, fizetés ... Szép a gyümölcs, joggal örül termelő és felvásárló egyaránt. Pedig nagyon sokat hallani a kistermelő és átvevő rossz kapcsolatáról. Ez sokszor igaz is, itt azonban nincs huzavona, veszekedés; esetleg egy-két fintor. A nagyüzemek egymás után számolják fel gyümölcsöseiket, vágják ki fáikat, így tovább nő a kistermelők szerepe az ellátásban. A vödörben szállított gyümölcs könnyen törődik Dobos Klára Az asszonyok szatyrokkal érkeznek ...
